11.-12. Fejezet

 

11. fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Eliana rámosolygott a katonákra, amikor kiléptek az edzőteremből. Hosszú időbe telt, de végül sikerült legyőznie Maarevet és Lident is, miközben álcázták magukat. A természetfeletti éles hallás lehetővé tette számára, hogy könnyedén meghatározza a helyüket és mozgásukat, amikor mindenki hallgatott. A férfiak csendesen mozogtak. Ezt elismerte nekik. De nem elég csendesen, hogy elkerüljék a halhatatlan fülét. És hallotta a szívdobbanásukat, amikor nem mozdultak, és ez módot adott a helyzetük megállapítására akkor is, ha mozdulatlanul álltak. De miután elkezdődött a kiabálás, elveszítette ezeket az előnyöket.

A férfiak jó ütéseket vittek be, és minden alkalommal szünetet tartottak, hogy felmérjék a sérüléseit, még akkor is, amikor a talpára érkezett, ami egyszerre volt bosszantó és kedves is. De folytatta a harcot, és kereste a módját, hogy képes legyen nyomon követni őket a csatában. És végül elkezdte felfedezni az alig észrevehető hullámokat, amiket az álcázásuk keltett, amikor mozdultak.

Köszönöm, rendkívül éles látás!

Ha ez nem lenne elég, a szaglást is behozta a játékba. Orra ugyanolyan hatékony volt, mint egy sarkvidéki rókáé, lehetővé téve számára, hogy kiemelje az egyes férfiak illatát és megkülönböztesse az ujjongó bámészkodóktól. A múltban csak a szemét, a fülét és az orrát használta az általa vadászott őrült vámpírok felkutatására. Miután megtalálta őket, kizárólag a gyorsaságra és az ügyességre hagyatkozott, hogy legyőzze őket a csatában. A technika megváltoztatása több gyakorlatot igényel tőle a küzdelem tökéletesítése érdekében.

– Köszönöm, srácok! – kiáltotta a férfiak után, és elhatározta, hogy naponta fog velük edzeni.

Maarev mosolygott, az egyik szeme majdnem be volt dagadva, az orra pedig vérzett.

– Megtiszteltetés volt veled edzeni, Eliana! Te igazi harcos vagy!

– Kölcsönös az érzés, nagy ember!

Duzzadt ajka felrepedt, amikor elvigyorodott és elhagyta a szobát.

Eliana az arcán tartotta a mosolyát, miközben mindenkitől elbúcsúzott, és néhány vicces megjegyzést tett néhány katonának, és nem engedte, hogy látszódjon, hogy minden lélegzetvételnél úgy érzi, mintha valaki tőrt szúrna a mellkasába. Legalább pár törött bordát mindenképpen összeszedett. Lehet, hogy neki is van néhány duzzanata. Maarev kezei akkorák voltak, mint egy kibaszott tekegolyó. De nem engedhette, hogy meglássák, különben babusgatni kezdik, és nem lesznek hajlandóak megint küzdeni vele.

Dagon a szoba másik oldalán állt, nagy karjait keresztbe téve széles, izmos mellkasán. Pokolian komornak tűnt. És nem tudott volna még ennél is jobban szerelmes lenni belé. Ma megengedte neki, hogy eddzen az embereivel, tiszteletben tartva azt a képességét, hogy kicsiny mérete ellenére is tudja tartani magát a harcban.

Hihetetlenül izgató volt. Még néhány Halhatatlan Őrző társa sem tudta ezt megadni – úgy bántak vele, mint a korábban már említett törékeny virág. Ezért élvezte annyira a vadászatot Stanislavval és Jurival New Yorkban, majd Nick és Rafe társaságában Texasban. Ha most itt lettek volna vele, akkor a négy halhatatlan férfi a legtöbb, amit tett volna, hogy felajánl egy zsebkendőt neki, hogy letörölje a vért az arcáról. Mindig bízhatott abban, hogy azt teszik, amit Dagon is tett – egyenrangúként bánnak vele.

Mégis, irántuk soha nem érezte azt, amit érzett ez a segoniai férfi iránt.

Miután az utolsó katona is kilépett, Dagon becsukta az ajtót.

Eliana a helyén tartotta a mosolyát, amikor közeledett hozzá.

– Minden rendben veled? – kérdezte.

– Jól vagyok! – Vagy hamarosan jól lesz!

Megállt előtte – olyan közel, hogy csodálatos illata beborította –, és lebámult rá. Egy pillanat múlva ujjával felemelte az állát, és hátradöntötte a fejét, hogy megvizsgálhassa az arcvonásait. Hüvelykujjával végigsimította az alsó ajkát, amely puffadt és fájó volt az egyik ütéstől, ami elől nem sikerült elhajolnia.

A lány lélegzete elállt az édes simogatásra. A szíve hevesen kezdett dobogni fájó bordáin. Annyira fel akart emelkedni lábujjhegyre és megcsókolni a férfit, fájó ajakkal és mindennel. Nem tudta felidézni, hogy valaha is annyira akart volna egy férfit, és végre nyugodtan tehetett is érte. De izzadt, véres és sebesült volt.

– Biztos vagy benne? – kérdezte halkan, mély hangján.

– Biztos vagyok benne! – Az egyik kezével megfogta a férfi csuklóját, és megszorította. – Köszönöm! Amiért nem avatkoztál bele, és bíztál abban, hogy tartani fogom magam!

A férfi ajka ellenállhatatlan mosolyra görbült. – Nem Maarev az egyetlen, akinek kibaszott ütése van!

Eliana felnevetett.

– Átkozottul igaz! – És még felét sem tudta a dolgoknak. Valójában visszafogta magát, amikor megütötte a többi harcost, tudva, hogy egy természetfeletti erővel leadott ütés megölheti őket.

Nagy örömére, Dagon gyengéd ölelésbe vonta, majd átkarolta, miközben az ajtóhoz vezette, és nagy keze lecsúszott a hátára. Olyan jó érzés volt, hogy nem is érdekelte, hogy akaratlanul is nyomást gyakorol a zúzódásra, amelyet Efren a bottal hagyott.

– Maarev és Liden érezni fogják az ütéseimet, amikor holnap együtt edzünk – motyogta Dagon.

– Már egyszer megütötted Maarevet miattam!

– Egyszer nem volt elég! – morogta.

Felnevetett, majd azt kívánta, bárcsak ne vágott volna át rajta akkora fájdalom.

– Csak ne verd meg annyira, hogy ő – vagy bármelyik másik katona – ne akarjon többet velem edzeni!

Dagon megállt. – Szeretnél megint edzeni velük?

– Persze!

Rettegés kúszott a szép vonásaira.

– A Kandovaron is edzettél?

– Hetente néhányszor.

– Kivel?

– Halhatatlan Őrző társaimmal. És néhány lasarai nővel. De ez utóbbiaknál eléggé vissza kellett fognom magam! Azt hiszem, a lasaraiak nem értékelték volna, ha véletlenül az egyik nőjüket a kórházba juttatom! – A nő megvonta a vállát. – Ezekkel a srácokkal nem kell annyira visszafognom magam, ezért szeretnék velük edzeni!

Sötét szemöldöke felemelkedett. – Visszafogtad magad, miközben Maarev és Liden ellen harcoltál?

– Igen!

– Efren ellen is?

– Igen!

Szinte komikus hitetlenkedéssel meredt rá.

Eliana elvigyorodott, és magában káromkodott, amikor átkozott ajka ismét felszakadt.

– Mondtam neked! Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom!

– Igen, mondtad! – Nem volt eltéveszthető a csodálat a tekintetében, ahogy merész simogatásként haladt végig a testén.

Eliana élvezte az általa keltett forróságot, örömmel hagyva, hogy elvonja a figyelmét a fájdalomról.

Elfordulva kinyitotta az ajtót.

– Lehet, hogy Adaosnak meg kellene vizsgálnia a sérüléseid, hogy biztos legyek benne!

A lány legyintett az aggodalmára. – Jól vagyok, Dagon! Komolyan! Több ezer csatát átéltem már! Ez nem volt semmi! – Tényleg nem volt. A pengével felfegyverzett őrült vámpírok sokkal rosszabbat tettek vele a múltban, akárcsak a felfegyverkezett emberek.

Megállt a folyosón. – Ha biztos vagy benne.

– Biztos vagyok! – Megszorította a karját. – Ne aggódj, és térj vissza ahhoz, amit csináltál, amikor Maarev félbeszakított!

Habozott. – És te mit fogsz csinálni?

Kacsintott. – Vesztegess meg egy zacskó jarumival, és eldöntheted, hogy mit akarok tanulni a továbbiakban!

Mosolygott. – Legalább pihenni fogsz, amíg azt csinálod?

– Majd meggondolom! – mondta csípősen a lány.

A fejét csóválva még egy utolsó pillantást vetett a lány ajkaira, majd elindult a folyosón.

Eliana ott maradt, ahol volt, és addig nézett utána, amíg el nem fordult a sarkon, és eltűnt a szeme elől. Fintorogva tette a kezét fájó bordáira, és a folyosó másik végén lévő lift felé indult. Néhány pillanattal később belépett a Med-egységbe.

Az egyik fiatalabb orvos felnézett és felsóhajtott.

Adaos megfordult. Halványzöld szeme elkerekedett.

– Eliana? Úgy nézel ki, mintha egy palarival verekedtél volna!

Elnevette magát, majd felmordult, amikor a fájdalom beleszúrt a mellkasába. – Látnod kellene a többi srácot!

Huncutság csillant az egyébként komor szemekben.

– Láttam őket! Maarev, Liden és Efren épp most voltak itt, és silnát kértek, hogy gyorsítsák a gyógyulásukat.

A fiatalabb orvos csodálkozva tátogott. – Te vagy az, aki megsebesítette őket?

Adaos a homlokát ráncolta, és a helyiség hátsó része felé intett a fejével.

A fiatal orvos becsukta a száját, majd gyorsan kiugrott a folyosóra, és magukra hagyta őket.

Adaos mellé lépett, és felemelte a kézi leolvasóját.

– Meg vagyok lepve, hogy Dagon nem ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérjen!

– Mondtam neki, hogy jól vagyok!

Rosszallás jelent meg az orvos tekintetében. – Hazudtál neki?

– Nem! Jól vagyok! Vagy leszek! Csak transzfúzióra van szükségem!

– Eltörted a bordáid! – morogta.

– Igen! – értett egyet eltúlzott ünnepélyességgel. – Eltörtem őket.

Adaos ajka megrándult. – Maarev és Liden is eltört néhány sajátot.

Eliana elvigyorodott. – A fenébe is, igen!

– Gondoltam, hogy ez tetszeni fog neked! – kuncogott. – Gyere! Töltsünk fel vérrel, hogy gyorsabban gyógyuljanak a sebeid!

– Köszönöm!

Eliana ahhoz az ágyhoz lépett, ami felé a doki biccentett, és egy nyögést elfojtva felugrott rá.

– Dőlj el, kérlek! – Úgy állította be, hogy ne teljesen vízszintesen kelljen feküdnie.

Eliana ismét elfintorodott. – Nem kell ezt mindig végig játszanunk! Csak adj egy zacskó vért! – Inkább az agyarán keresztül juttatja a vért az ereibe, mint ez a tű dolog.

Megrázta a fejét. – Ez a módszer gyorsabb!

Hátradőlt, az orra alatt morogva.

Adaos megérintett néhány parancsot az adat-tabletjén, amit úgy tűnik, mindig kéznél tart.

Másodpercekkel később Eliana rettegve figyelte, ahogy a mechanikus kar leereszkedik a mennyezetről. A hűvös permet hibátlanul találta meg a könyökhajlatát.

– Tudtam! – morgott ingerülten a mély hang.

A lány feje arra fordult.

Dagon vonult a szobába, komoran ráncolva a homlokát. – Azt mondtad, hogy jól vagy!

– Jól vagyok! – erősködött. – Vagy leszek, amint... Aú! – összerezzenve és dühösen pillantott a tűre, ami az erébe szúródott. – A fenébe is! Nem készültem fel!

Dagon csizmája dübörgött a padlón, ahogy közeledett felé. Megállt mellette, és ismét keresztbe fonta a karját izmos mellkasán. – Azt mondtad, jól vagy! – ismételte meg vádlón.

Kis bűntudata támadt. – Jól vagyok...

A férfi szeme összeszűkült.

– ...szinte – pontosította. – Jószerűen vagyok! Csak egy vérátömlesztésre van szükségem!

– El kellett volna mondanod!

– Maarev, Liden és Efren is szólt, hogy a Med-egységbe tartanak?

– Nem! Nem kellett! Sokszor edzettem velük, és tudtam, hogy idejönnek silnaért, ha a sérüléseik egyébként napokig gyógyulnának. De téged nem ismerlek jól, ezért az őszinteségedre hagyatkozom, hogy irányítson!

Eliana készen állt arra, hogy védekezzen, de ez a mondata kifogta a szelet a vitorlákból.

– Tudom! Sajnálom! Csak... – Hagyta, hogy a feje hátraessen az ágyra. – Azt terveztem, hogy felkapok egy zacskó vért, amikor ideérek, és nem akartam, hogy nézd, ahogy belemélyesztem az agyaraimat. Mondtam neked. Az ilyesmi soha nem sült el jól a Földön.

– Adaos bármikor feltölthet transzfúzióval, ahogy most is!

– Tudom! – hunyorgó tekintetet vetett az orvosra. – Ez rosszabb! – Összevont szemöldökkel, kerülte Dagon tekintetét.

– Tudod te, mennyire kínos az én szakmámban, hogy ennyire rosszul leszek a tűtől? – Ez egy nagyon különös fóbia annak, akit már annyiszor szúrtak, vagy vágtak meg késsel. – Tőrök, dobócsillagok, saik, shoto kardok, katanák, széles pengéjű kardok, bowie-kések, taktikai kések, macheték... ezek egyike sem izgat fel. De mutass nekem egy apró, átkozott tűt, és ideges leszek! – Morgása elmélyült, amikor hőség kúszott az arcára. – Mint mondtam, kínos!

Dagon ellazulva támasztotta csípőjét az ágynak, és megfogta a lány kezét.

– Most néztem végig, ahogy puszta kézzel és egy bottal a földbe döngölsz három férfit, akik két fejjel magasabbak nálad, és a súlyod több mint kétszeresei. Az a tény, hogy nem szereted a tűket, a legkevésbé sem csökkenti az irántad érzett tiszteletem és elismerésem!

Megkockáztatta, hogy a szempilláin keresztül rálessen.

– Igazán?

– Igazán! Minden, amit megtudok rólad, egyre nagyobb csodálatra késztet!

Elmosolyodott, meleget és bizsergést érezve a bensőjében.

– Olyan édes vagy, Dagon!

Adaos felhorkant.

Dagon csúnya pillantást vetett az orvosra, majd leült mellé az ágyra, egyik lába még mindig a padlón volt, a másik térde pedig a lány csípőjéhez simult.

– Nem te vagy az egyetlen, aki tanul itt, Eliana!

– Tudom! – nyugtázta halkan a nő, és megszorította a kezét. – Van egy mondás a Földön: nehéz a régi szokásoktól megválni! – felsóhajtott, ami most könnyebb volt, hogy a vírus – a vérátömlesztés hatására – rohamtempóban elkezdte a sérült bordáit gyógyítani. – Meséltem neked, hogy az én világomban nem bánnak jól az olyanokkal, akik mások. És miután évekig foglalkoztam ezzel a sok szarsággal, második természetemmé vált, hogy elrejtsem a különbözőségem!

Betakarta a kezét a kezével. – Bízhatsz bennem!

– Tudom! Én bízom benned! – És tényleg. – Ez csak egy szokás, amit meg kell szakítanom, egyfajta... öntudatlan önvédelmi mechanizmus! – Fanyar mosolyt villantott a férfira. – Éééééés, talán egy kicsit attól is féltem, hogy nem fogod újra megengedni, hogy gyakoroljak az embereiddel, ha tudod, hogy eltörték a bordáimat!

Düh sötétítette el a vonásait. – Eltörték a bordáid? – már szinte ordított.

– Csak egy párat! – sietett felvilágosítani a férfit.

A szoba túloldalán Adaos felnézett abból, amit csinált. – És ő is eltört jónéhányat!

– A fenébe is, persze, hogy megtettem! – dicsekedett.

Sötét mosoly villant Dagon ajkain, miközben elégedettség világította meg tekintetét. – Jó!

Eliana elvigyorodott.

– És talán érdekel, Eliana, hogy a fedélzeten jelenleg két katona is van, akik elájulnak a tűk láttán! – kacsintott a lányra Adaos. – A harmadik közel áll ahhoz, hogy ugyanezt tegye a vér láttán!

Dagon felsóhajtott. – Ez utóbbi Brohko?

– Igen!

Eliana nevetett. A fiatal katona kissé szédelgősen nézett ki korábban, amikor küzdőpartnereivel akaratlanul is vért ontottak.

Dagon a hüvelykujjával végigsimította a kezét. Úgy tűnt, nem siet elmenni, és vele maradt, míg a vírus tette a dolgát a transzfúzió befejezése után.

Az a tény, hogy gyorsan gyógyult, nem azt jelentette, hogy Eliana nem érzett fájdalmat. Néha a gyógyulás legalább annyira fáj, mint a kezdeti sérülés. De sokkal könnyebb volt figyelmen kívül hagynia, amikor Dagon izmos combja a csípőjéhez ért, és kezét a kezében tartja.

– Tudom, hogy gyorsan gyógyulsz – mondta végül –, de megengeded, hogy Adaos adjon egy kis silnát, hogy még jobban felgyorsítsd a gyógyulást?

Eliana az orvosra pillantott. – Mit csinál pontosan a silna?

– Fokozza az immunrendszer működését, és feljavítja a test képességét a sérülések helyrehozására és a betegségek leküzdésére, lerövidítve a gyógyulási időt. – Adaos a parancsnokára pillantott, majd a lányra nézett. – De mivel az immunrendszered eltér a miénktől, nem tartom tanácsosnak!

Dagon a homlokát ráncolta. – Miért?

Eliana elmosolyodott, amikor Adaos úgy döntött, hogy nem válaszol. Még jobban tetszett neki, mert betartotta azt az ígéretét, hogy, mint a betege, a vele kapcsolatos információkat titokban tartja.

– Rendben van! – Megszorította Dagon kezét. – A gathendiek által létrehozott furcsa vírus, alapvetően felváltotta az immunrendszeremet. Tehát nem igazán tudjuk, hogy mit tenne a silna – vajon segítene a vírusnak a javításban, vagy megtámadná a vírust, és esetleg rontana a helyzeten. Ha teljesen kiirtaná a vírust, működésképtelen immunrendszerrel maradnék!

Dagon homlokán tovább mélyültek a ráncok, miközben ujjai összeszorultak a lány keze körül.

– De ne aggódj! Nekem nem kell silna. Elég gyorsan gyógyulok nélküle is, és rendben kell lennem, mire befejezzük az utolsó étkezést! Vagy egy hosszú, gyógyító alvás után.

– Dagon parancsnok! – mondta egy halk férfihang.

Megütötte a fülhallgatóját. – Igen, Janek?

– Bejövő hívás Tiran parancsnoktól!

– Irányítsd az irodámba! Egy pillanat múlva ott leszek! – Megsimogatta összekulcsolt kezüket, majd elengedte és felkelt. – Bejövő hívás vár!

– Oké! – Valószínűleg el kellene mondania neki, hogy a füle elég éles volt ahhoz, hogy bármit meghalljon, amit a fülhallgatója sugárzott. Dagon ragyogóan fogadta a már eddig bemutatott sajátosságait, ezért úgy gondolta, hogy ezt is jól fogja venni.

– Jól leszel?

– Igen! – mosolyodott el. – Amint itt befejezem, azt tervezem, hogy lezuhanyozok, és talán lefekszem egy kicsit. Alvás közben mindig gyorsabban gyógyulok!

Adaos felélénkült. – Tényleg?

– Igen!

– Aludnál itt, és megengednéd, hogy figyelemmel kísérjem a...

– Adaos! – intette Dagon figyelmeztető fintorral.

Eliana kíváncsi volt, vajon az orvos elárulja-e, hogy beleegyezett abba, hogy tanulmányozza, cserébe az információkért, hogy hogyan tudja Dagont elcsábítani.

Amikor nem tette, elmosolyodott. – Talán legközelebb!

– Csak – szólt közbe Dagon –, ha neked is megfelel!

– Oké!

Elfordult, és az ajtó felé lépkedett, de habozva állt meg, amikor odaért, és a válla fölött visszanézett rá.

– Csatlakozol hozzám az utolsó étkezésnél?

A szíve kissé megremegett, miközben bólintott.

– Feltétlenül!

Mosolyogva távozott.

 

 

Dagon felnevetett. Ő és Eliana ismét egy varázslatos utolsó étkezést osztottak meg együtt, miközben az ablak a lemenő nap fényében fürdette őket. Most elindultak a lány szállása felé.

Ahogy sétáltak, némán beismerte magának, hogy gyűlöli látni az együtt töltött idő végét, ezért egy könnyed sétára korlátozta a tempóját, miközben a lány más ellenfelekkel vívott vicces küzdelmekről mesélt, akik – mint Efren, Maarev és Liden – drámai módon alábecsülték őt, hogy képes legyőzni őket.

Valahányszor elvigyorodott vagy felnevetett, a melegség elöntötte a férfit, és mosolyra húzta az ajkait. És valahányszor megütötte a vállával a karját, vagy megbökte a könyökével, apró bizsergések szaladgáltak a testén, és elakasztották a lélegzetét. Hogyan reagálna, ha hirtelen félbeszakítaná a mondókáját, és elmondaná neki, hogy úgy érzi magát, mint egy fiatal, aki megtapasztalja az első szerelmet?

Az hogy egyáltalán fiatalnak érzi magát, meghökkentette. A parancsnoki kinevezéshez vezető út hosszú és fáradtságos volt. Bőven volt része, mint győzelmekben, mind veszteségekben, amik megtették a magukét. Néhány katonatársa, akiket a barátainak vélt, megkeseredett és ellenséges lett, amikor őt léptették elő. Sokan egyszerűen eltávolodtak, amikor a különböző küldetések hónapokra szétválasztották őket. Dagon ez utóbbiakkal újra kapcsolatba került, valahányszor ugyanazon a helyen kötöttek ki. Ezért is szerette annyira az Aldebari Szövetség által kétévente megrendezett harci játékokat. Lehetővé tették számára, hogy újra találkozhasson régi barátaival.

De voltak olyanok is, akiket már nem láthatott újra. Akik elestek valamelyik csatában.

Minden élet, amit a parancsnoksága alatt elvesztett, teherként nehezedett rá, és időnként rémálomként kísértette.

Mégis, amikor Eliana ismét megbökte a könyökével, és vidámsággal teli, szép barna szemeivel nézett rá, harcolt a vágy ellen, hogy összefűzze az ujjaikat, és kamaszos kézlóbálással sétáljanak.

Lehet, hogy még meg is tette volna, ha nem mennek el olyan gyakran a katonák és a legénység egyéb tagjai mellett.

Úgy tűnt, Eliana is éppen annyira vonakodik befejezni az együtt töltött idejüket, mint ő.

Ajaj, csak odaértek a szállásához.

– És mit mondott, amikor magához tért? – kérdezte Dagon, és újabb mosollyal küzdött, miközben várta a lány válaszát.

Tenyerét a képernyőre tette, és kinyitotta az ajtaját. – Azt mondta, hogy a nagymamájának igaza volt: a dinamit tényleg kis csomagokban érkezik!

A vidámság ismét felpezsdült a férfiban. – Igaza van a fordítómnak? A dinamit robbanóanyag a Földön?

– Igen!

Felnevetett.

Eliana is.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a Földön minden Halhatatlan Őrző mellé kirendeltek egy szekundánst, akik egyenértékűnek tűntek a lasarai királyi család Yona őrségével, és védték őket. Az említett – egy Kevin nevű, behemót alak, aki évekkel ezelőtt védelmezte Elianát – megőrjítette őt, folyamatosan alábecsülve azt a képességét, hogy képes vigyázni magára. Ez a Kevin, magyarázta, élete nagy részét öt húga felügyeletével töltötte, és úgy tűnt, hogy nem tudja megszakítani a szokását, és minden gondoskodását és eltúlzott védelmét áthelyezte Eliana keskeny vállára, és ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje minden vadászatára és küldetésére, ami annyira felőrölte, hogy – Seth javaslatára – megmutatta neki, hogy mennyire képes megvédeni magát.

Eliana belépett a szobájába, és szembefordult vele. – Kevin megházasodott, és négy lánya született, ezért nem kételkedem abban, hogy gyakran ismételgeti ezt a mantrát.

Dagon felkuncogott. – Ahogy azt kell!

A várakozás vette át a vidámság helyét, miközben Eliana éjszakai ölelésére várva lenézett rá.

Talán ma este elidőzik, és...

– Üdvözlet, Eliana – szólalt meg CC a derűs hangján.

Pislogva pillantott át a válla fölött, majd fel a mennyezetre.

– Szia, CC!

Dagon elrejtette afeletti jókedvét, hogy a lány folyamatosan felnézett a mennyezetre, amikor a számítógéphez fordult.

– Egy üzenet igényli a figyelmed – jelentette be CC.

Eliana Dagonra nézett. – Ez olyan, mint egy telefonos üzenet?

Úgy vélte jól értelmezi fordítója telefon-meghatározását. – Igen!

– Te küldted?

– Nem!

– Akkor ki lehetett?

Jó kérdés. Ki van ezen a hajón, aki úgy gondolja, hogy elég jól ismeri Elianát ahhoz, hogy privát üzenetet küldjön neki? Dagon szemöldöke összevonódott. – Nem tudom!

– Lehet, hogy Anat meggondolta, és mégis ad repülési órákat nekem!

A férfi rámeredt. Dagon után Anat volt a legtapasztaltabb és legmagasabb rangú vadászpilóta a hajón. Dagon tisztában volt vele, hogy a Ranasuran állomásozó férfiak többsége komornak és baljóslatúnak tartotta parancsnokukat. De Dagon Anathoz képest egyenesen életvidámnak tűnt.

– Megkérted Anatot, hogy tartson neked repülési leckéket?

Eliana egyik föld kifejezését kölcsönvéve: ez tökös lépés volt.

– Igen! – fintorodott el. – De nemet mondott! A többi pilóta figyelmeztetett, hogy vissza fogja utasítani, de arra gondoltam, hogy mégis megpróbálom!

Dagon próbálta visszatartani a következő kérdését, de nem sikerült.

– Miért nem kérdeztél meg engem?

Összeráncolódott a homloka. – Úgy érted, hogy az engedélyedet kérni? Először azt kellett volna tennem?

– Nem! Miért nem kértél tőlem repülési leckéket? – Megértette heves törekvését, hogy mindent megtanuljon, amire csak képes, ami a jövőben segíthet neki, de magában elhessegette Eliana és Anat képét, amint egy repülésszimulátorban ülnek egymás közelében.

– Ó! Mert te... tudod! – Rámutatott az egyenruhájára. – Te vagy a parancsnok! Te irányítod a hajót! Van fontosabb dolgod is! – Beleharapott az alsó ajkába. – Éééés, nem akartam visszaélni a vendégszereteteddel!

Zavartan pillantott le a fedélzetre.

– Miért nézed a csizmámat? – kérdezte.

– A fordítóm szerint az, hogy visszaéltél a vendégszeretetemmel azt jelenti, hogy elkoptattam azt az üdvözöllek feliratú szőnyeget, amit a földlakók az ajtó elé tesznek.

A lány elvigyorodott. – A fordítód téved! Visszaélni a vendégszeretettel... – vonta meg a vállát. – Nem tudom! Az hiszem, én éreztem magam kellemetlenül. Már így is ott vagyok melletted a napod jelentős részében, Dagon! – Mosolya kissé elhalványult, amikor bizonytalanság jelent meg az arcvonásain. – Nem akartam, hogy belefáradj abba, hogy állandóan körülötted lógok!

Tehát ameddig ő mindenféle kifogást keresett arra, hogy minél több időt töltsön vele, a nő azon aggódott, hogy ő kevesebbet akarna? Egy lépéssel közelebb lépett hozzá.

– Úgy gondolom, hogy ennek a valószínűsége nem létezik!

A lány szeme kitágult, amikor Dagon árnyéka ráesett.

– Igazán? – kérdezte a lány halkan.

– Igazán! – Az ajtaja előtti képernyő felé biccentett. – Szeretnéd meghallgatni az üzenetet?

Eliana pillantása a férfi ajkára esett.

– Persze! Hogy csináljam?

– Bemehetek?

– Feltétlenül! – mondta a nő kissé rekedtes hangon, majd elpirult, amikor elhátrált, hogy helyet adjon neki.

Dagon belépett a kabinjába, az ajtó pedig lecsúszott, bezárva őket belül és elzárva azok a kíváncsi tekintetek elől, amelyek észrevehetik, ha ma este többet akar az ölelésnél.

Mert ma este, tényleg nagyon szeretett volna többet kapni egy ölelésnél.

Az ajtó melletti elektronikus képernyőre pillantott.

– Aktiválhatod az olvasót a tenyereddel, majd nyomd meg ezt! – mutatta meg a lépéseket. – Vagy használhatsz szóbeli parancsokat, és mondhatod a CC-nek, hogy játssza le az üzenetet!

– Oké! – Felnézett a mennyezetre. – CC, kérlek, játszd le az üzenetet!

Annyira kibaszottul aranyos!

– Üzenet lejátszása – válaszolta CC.

Férfihang hallatszódott az elektronikus képernyőről.

– Eliana! Adaos vagyok!

Dagon mosolya letörlődött, és felvonta a szemöldökét. Miért kereste őt Adaos?

– Mivel nem tudtam első kézből megfigyelni, hogyan gyorsítja az alvás a gyógyulásod – mondta a barátja –, csatlakoznál hozzám a Med-egységben az első étkezés előtt? Szeretnék még egy teljes test-vizsgálatot végrehajtani annak megállapítására, hogy a csontjaid mennyire gyógyultak meg, és hogy megnézzem, milyen hatással volt a folyamat a vérmennyiségedre, majd vegyek egy újabb vérmintát a vírusszám megállapításához!

Düh fojtotta Dagont.

– Megmondtam neki, hogy hagyjon békén! – morogta. – Egyértelműen megparancsoltam neki, hogy ne bánjon veled kísérleti nyúlként, vagy mint valami furcsa lénnyel!

A lány szeme elkerekedett. – Ő nem is teszi ezt!

Dagon nyugtalanul és dühösen intett a képernyő felé.

– Most mondta, hogy még több véredet akar venni a tanulmányozásához! És tudja, hogy mennyire utálod a tűket! – Az összes abbéli gondolat, hogy ma este többet szerez az ölelésnél, elhussant, amikor sarkon fordult és elindult az ajtó felé, hogy szembe nézzen Adaosszal, és ezúttal nagyon világossá tegye számára, hogy...

– Dagon, várj! – Eliana megragadta a karját, és magához szorította, hogy szembe nézzen vele. – Ez nem az, amit gondolsz!

– Pontosan ezt gondolom! Szándékában áll...

– Én mondtam neki, hogy megteheti! – mondta, már majdnem kiabálva.

Addig ő sem vette észre, hogy maga is már majdnem kiabál.

– Hogy mi? – követelte, majd összerezzent, amikor nem sikerült halkabbra vennie.

– Én mondtam neki, hogy tanulmányozhat – mondta a nő gyorsan.

Megrázta a fejét. – Nagyon aranyos vagy, Eliana! Ha védeni próbálod...

– Nem akarom! Ez az igazság! Én mondtam neki, hogy tanulmányozhat!

Dagon összezavarodott.

– Miért tennél ilyet?

A kényelmetlensége a tűk és általában a gyengélkedő felé, nem volt színlelés. Ebben biztos volt. A többi földlakó pedig annyira titkolódzásra késztette – ha nem is féltek tőle –, hogy elrejtse különbözősége mértékét, hogy el sem tudta képzelni, miért fogadta el, hogy Adaos laboratóriumi alanyként kezelje.

Eliana elengedte a férfi karját, és kezét a hátsó zsebeibe dugta, miközben súlyát egyik lábáról a másikra helyezte, majd vissza. Pillantása körbejárt a szobában, és nem állt meg a férfin.

– Mert volt valamije, amire szükségem volt! – motyogta.

Dagon összeszorította ajkait és próbálta megfejteni. Valami, amire szüksége volt?

– Ha a vérre utalsz... – Adaos biztosan nem keltette benne azt a benyomást, hogy visszatartaná a szükséges transzfúziókat, ha nem engedi, hogy tanulmányozza.

Ha megtette, Dagon biztos volt benne, hogy akaratlanul történt.

– Nem, természetesen nem! – mondta gyorsan, megvédve az orvost. – Remekül viselkedik a transzfúzióval kapcsolatban! Ez csak egy olyan quid pro quo jellegű dolog!

– Nem tudom, hogy mit jelent ez!

– Mondtam Adaosnak, hogy tanulmányozhat engem, és mindent megosztok vele, amit a vírusról és a fajomról tudok, ha valamit megoszt velem!

Karját keresztbe tette a mellkasán. – És mi lehet az?

Vörösség kúszott fel a nyakán, és borította el az arcát, miközben váltogatta a lábáit, annyira kibaszottul szégyenlősnek tűnt, és olyasmit motyogott, amit nem hallott.

– Mi?

Felerősítette a morgását, és hangosabban kezdett beszélni.

– Információk a segoniai udvarlási rituálékról és az őket körülvevő társadalmi dolgokról! – Hosszú, sötét szempilláin keresztül pillantott rá, mintha próbálná felmérni a reakcióját.

Benne minden lenyugodott. – Segoniai udvarlási rituálék? – ismételte halkan. – Miért szeretnél többet tudni erről?

A nő felsóhajtott. – Mivel semmit sem találtam az információs adatbázisaitokban, és ezt már régóta szeretném megtenni!

Felnyúlt és kicsi tenyereibe fogta a férfi borostás arcát, majd lábujjaira emelkedett és lehúzta egy csókra.

A férfi szíve egy pillanatra megállt, majd a bordáihoz kezdett csapódni. Az ajka első gyengéd érintése villámcsapásként érte. A lélegzete elakadt. Az övé is. A nő visszahúzódott egy picikét, hogy tágra nyílt szemeivel rámeredjen, amik borostyánszínben izzottak.

Ekkor Dagon átkarolta és magához szorította. A fejét lehajtva, sürgetően birtokba vette az ajkait, hagyva, hogy érezze a hőt, amely azóta nőtt benne, mióta a hídra lépett, teljesen felépülve a sérüléseiből, és átölelte. Fogai közé vette az alsó ajkát, majd lassú simogatással végighúzta rajta a nyelvét.

A lány felnyögve nyitotta szét az ajkait.

Dagon becsúsztatta a nyelvét, hogy belül is megsimogassa, elmélyítette a csókot, ugratva és incselkedve a nyelvével, amíg a lány még közelebb nem lépett. Kemény farka a hasához szorult. A lány telt melle a férfi hasának a felső részéhez nyomódott.

– Átkozottul magas vagy! – mormolta a nő, annyi időre megtörve a csókot, hogy egy korty levegőhöz jusson.

Dagon végigsimította az ajkait az arcán, és megrágcsálta a fülcimpáját. – Te vagy vuan kicsi! – ellenkezett. Érezte, ahogy megborzong, amikor a nyakára tért át.

– Tehát a vuan azt jelenti, hogy átkozottul?

Elnevette magát. – Most szeretnél leckét venni a segoniai és a szövetségi káromkodásokból?

– Igazad van! – Picit hátra húzódva rámosolygott a férfira, arca kipirult a vágytól. – Hadd kóstoljam meg újra az ajkaidat!

– Srul igen!

Szinte kétségbeesetten értek össze. Dagon szerette az ízét, ahogy egyre szorosabban ölelte, amikor a nyelvével incselkedett.

A lány a kezét Dagon vállára támasztva, hirtelen felugrott – a szája közben egy pillanatra sem hagyta el az övét –, és lábait a derekára szorította. Felnyögött, amikor a lány pont a kemény farkára helyezkedett el, amit visszafogott a nadrágja. Tűz áradt szét benne, végig lobogva az erein. Kezét lecsúsztatta a lány bájos seggére, és rávette, hogy ringatózzon rajta.

– Ó, igen! – suttogta. – Így sokkal jobb!

Elvigyorodott... és nem tudott visszaemlékezni, hogy valaha is tett volna ilyet a szenvedély pillanataiban. De Eliana minden mást szórakoztatóbbá tett. Nem lepte meg, hogy ezt is szórakoztatóbbá tette.

Átkarolta a nyakát, és ujjait a hajába fúrta. Rövid körmei a fejbőrét karistolták, érzéki borzongásokat küldve végig a gerincén.

– Olyan jó illatod van! – nyögte a nő, majd csókokkal borította az állát, és átölelte a nyakát. – Szeretem az illatodat!

Drek, elérte, hogy égjen!

Olyan könnyű... vagy talán egyszerűen csak erős, ahogy a formás lábai a dereka köré fonódnak... így neki nem okozott nehézséget, hogy csak egyik kezével tartsa. A másikat közéjük csúsztatva, a telt mellére tette és megszorította. Megtalálta a kemény csúcsot, megsimogatta, és könnyedén megszorította. A lány lába még jobban összeszorult körülötte. Mindketten felnyögtek.

Aztán hideg levegő áramlott közéjük, amikor a lány elengedte és elhátrált.

 

 

Eliana Dagonra meredt. Vágy lüktetett benne, felgyorsítva a pulzusát.

Dagon szenvedélyes arckifejezéssel figyelte, miközben kezeit az oldala mellé engedte és ökölbe szorította. Úgy nézett ki, mintha le akarná dönteni, és fel akarná falni.

És pokolian biztos, hogy ő is ugyanezt akarta.

– Túl sok a ruha rajtunk! – fakadt ki.

Dagon pislogott. Aztán megkönnyebbülés söpört végig a vonásain.

Eliana ajka megrándult.

– Mi az? Azt hitted, hogy megállok, és jó éjszakát kívánok?

– Talán! – mosolyodott el a férfi. – Kevesebbet tudok a földi párzási rituálékról, mint te a miénkről. De ha meg akarsz állni...

– Srul nem!

– Akkor azt javaslom, orvosoljuk a túl sok ruhadarab problémáját! – nevette el magát.

– Szeretnél versenyezni? – kacsintott. A keze remegett. Kísértésbe esett, hogy csak letépi a ruháját, ami csak egy másodpercet venne igénybe. De nem akart természetfeletti dolgokat csinálni. Nem első alkalommal. Azt akarta, hogy csak egy férfi és egy nő legyenek, akik egyre növekvő érzelmekkel bírnak egymás iránt, és azért találkoztak, hogy felfedezzék és örömet szerezzenek egymásnak.

– Ha ez azt jelenti, hogy gyorsabban meztelen leszel? Srul igen! – A háta mögé nyúlva, áthúzta a feje fölött az egyenruha ingét.

Eliana gyakorlatilag a nyálát csorgatta, ahogy bronzszínű izmai – olyan nagyok és fejlettek, mint gyanította – megfeszültek. Az ing a padlóra esett.

Óvatosan, halandó sebességre visszafogva magát, levette a saját ingét, és ledobta. Azután fanyar mosolyt váltottak, amikor mindketten megszabadultak a fegyvereiktől és gondosan félretették azokat.

– CC, engedd le az ágyat, kérlek! – mondta Eliana.

A szenvedély fokozódott Dagon arckifejezésén, miközben a hatalmas ágy leereszkedett mögötte. A lány pulzusa felgyorsult, a szíve a bordáihoz csapódott.

Dagon levette a fülhallgatóját, és az ágy melletti polcra tette. Kezét a nadrág derekára téve, feltette a kérdést: – Biztos vagy benne?

A lány bólintott. – Akarlak! – Jobban, mint valaha is akart bárkit. Vagy bármit. Ez a férfi olyan módon felkavarta, mint még senki más hosszú életében. Lerántotta a csizmáját.

A férfi is lerángatta az övét.

Eliana levette a nadrágját, és a férfi elé állt – csak egy csipkés fekete melltartó, és a hozzá illő bikini bugyi volta rajta.

Dagon is kihámozta magát a nadrágjából és az alsóneműjéből, majd teljes dicsőségében kiegyenesedett.

– Gyönyörű vagy! – mondta mélyen dübörgő hangján, amitől a lány megborzongott.

– Te is!

Kecsesen, meg-megfeszülő izmokkal lépkedett a lány felé.

Eliana tekintete végigfutott a mellkasán, izmos hasán, egészen az ágyékáig. Bőrének bronz árnyalatán kívül, teljesen emberi férfinak tűnt, akinek kemény farka felé meredezett. Nagy is volt. Nem csoda, hiszen mindenfelé nagy volt. Nem olyan, „Atyaég mekkora” módon. Nem, Dagon, egyszerűen csak... tökéletes volt. A lány tekintete az izmos alakjáról visszatért az arcához.

Teljes mértékben tökéletes.

Olyan közel állt meg hozzá, hogy a farka a hasához ért.

– Ez lesz az első alkalom? – kérdezte halkan. És mogyorószín szemében megjelenő aggodalom arra késztette, hogy még jobban imádja.

– Nem! – Kezét a férfi meleg mellkasára téve, játszani kezdett az ott lévő sötét szőrrel. – Neked az lesz?

– Nem! – mosolyodott el. – De elismerem, hogy már sok idő telt el!

A lány visszamosolygott. – Nekem is!

Sokkal több, mint a férfinak. De még ha nem is lett volna hosszú idő, annyira készen állt rá, hogy gyakorlatilag már a férfi csókjától is elélvezett. A háta mögé nyúlva kikapcsolta a melltartóját, és hagyta, hogy a padlóra essen. – Jó, hogy akkor nem kell lassan haladnunk!

Dagon csak bámult rá.

– Drek, gyönyörű vagy! – Tenyerébe vette a lány mindkét mellét, megszorította, és hüvelykujjával a feszes rózsaszín hegyeket simogatta.

Szenzációs érzés volt.

– Dagon! – suttogta. – Akarlak!

A férfi a torka mélyéből felmordulva a karjaiba emelte, és az ágyra fektette.

Eliana pulzusa felgyorsult, amikor a lábához térdelt. Előrehajolva bedugta ujjait a bugyija oldala mellett, és lehúzta a lábán. A kis rongydarab valahol mögötte landolt a földön. Aztán az ujjait a bokája köré fonta, és széthúzta a lábát.

A nő szíve nekicsapódott a bordájának, és a vágy lüktetett benne, miközben a férfi a punciját bámulta.

Dagon tekintete felemelkedett, és találkozott a pillantásuk.

– Meg akarlak kóstolni!

Az öröm már csak a gondolatára is megnövekedett.

– Benne vagyok!

Vidámság világította meg vonzó vonásait, miközben elhelyezkedett a lába között. Aztán a combja alá csúsztatta a karját, megfogta a csípőjét, és száját a puncijára engedte. Eliana beszívta a levegőt, amikor a nyelvével megtalálta a csiklóját, majd felnyögött, amíg ingerelte és felfedezte.

– Itt érzékeny vagy! – mormolta.

– Igen! Nagyon!

A lány a férfi puha, selymes hajába temette az ujjait, ahogy a szenvedély egyre jobban áthatotta. Felmordult, amikor a lány a rövid tincsekben ökölbe szorította a kezét, majd ívbe hajolt, hogy találkozzon minden egyes nyalással, pöccintéssel és nyelvmozdulattal.

– Dagon! – lihegte.

Hosszú ujját belecsúsztatta a nőbe, majd egy másikat is, miközben nyelvével folytatta az érzéki támadást, táplálta a vágyát, és egyre magasabbra hajtotta, amíg el nem söpörte az orgazmus, kiáltást kiváltva az ajkáról, amikor elélvezett, és végighullámzott rajta, amíg minden izma el nem ernyedt.

Dagon megcsókolta a hasát, majd az egyik érzékeny mellbimbót a szájába vette, és keményen megszívta.

Éppen így... akarta őt újra, a teste hullámzott alatta.

Dagon tekintete találkozott az övével. – Annyira kibaszottul gyönyörű vagy! – Nagy testét a combjai közé helyezte, óvatosan, hogy súlyának nagy részét ne engedje rá.

Eliana látta, ahogy a kezén visszatükröződik borostyánfényben izzó szeme, amikor tenyerét az arcára tette, hogy lehúzza egy csókra, amely kifejezte mind azt a vágyat, amelyet ő keltett benne, mind a szeretetet, amit érzett iránta. Hallotta, ahogy a szíve a bordáinak csapódik a hatalmas mellkasában, érezte a remegést a feszült izmokban, amelyek megmutatták, mennyire kétségbeesetten szeretné őt, el tudta képzelni, milyen fantasztikus érzés lesz, ha elszabadítja a vágyát, és mélyen belecsúszik.

– Tégy magadévá, Dagon! – mormolta. – Magamban akarlak érezni!

Nem kellett kétszer kérnie. Dagon tüzesen csókolta, még akkor is, amikor közéjük nyúlt, és farkát a sima bejáratához tette.

Mindketten felziháltak, amikor mélyen behatolt. Szenzációs érzés volt.

Dagon lenyugodott egy pillanatra, megtörve a csókot, hogy tanulmányozza a vonásait. – Még mindig jó?

Átölelte a derekát, és lecsúsztatta a kezét, hogy megragadja a seggét.

– Naaaagyon jó! – körözött egyet a csípőjével Eliana.

A férfi felnyögött. Szinte a hegyéig kihúzta a farkát, majd keményen visszavezette.

– Olyan szűk vagy!

Akarta mondani, hogy te vagy a nagy, de elfúlt a lélegzete, amikor a férfi újra és újra mélyre döfött. Dagon ismét tenyerébe vette az egyik mellét, és megcsípte a merev csúcsot. Tűz száguldott át a lányon.

– Még! – lehelte a nő. Ahogy a férfi illata körülvette, majdnem olyan jó afrodiziákum volt, mint az érintése. – Keményebben!

Felmordult, egyre mélyebbre, és egyre keményebben döfködött. Semmit sem fogott vissza. Megváltoztatta a döfés szögét, így minden alkalommal, amikor összeértek, a csiklójához is hozzáért.

– Igen! – lihegte. – Dagon!

Olyan jó érzés volt. Olyan jól érezte magát. Súlya lenyomta a nőt, a háta kemény izmai megfeszültek a kezei alatt, miközben a lány felfedezte és simogatta. Felemelte a fejét. Találkozott a tekintetük, és a férfi arcvonásainak intenzitása ellopta azt, ami megmaradt a lány lélegzetéből. Olyan baromi gyönyörű volt, a szeme majdnem hipnotizálta, amikor szembe ment a lökéseivel, és ahogy az újabb orgazmus végigsöpört rajta. Hátra hajtva a fejét, felkiáltott, amikor az extázis elnyelte. Belső izmaival megszorította kemény hosszát, újra és újra szorítva és lüktetve körülötte.

Dagon megmerevedett a lány fölött, és a nevét kiáltotta, amikor ő is elélvezett, és megtöltötte melegével.

Szívük egymással versengett, hogy melyiküké ver hevesebben, ahogy az öröm lassan elhalványult. Mindketten ziháltak, ahogy izmaik ellazultak. Amikor Dagon kissé megmozdult, Eliana szorosabban átölelte, nem akarván még lemondani a közelségről, miközben a kielégülés maradék hullámai még ringatták őt.

Dagon óvatosan feljebb emelte a testét, valószínűleg aggódott, hogy összenyomja – gondolta a lány némi mulatsággal. Súlyának nagy részét a könyökével próbálta megtartani, másik kezét pedig felemelte, és hüvelykujjával édesen simogatta az arcát, miközben lefelé bámult rá. Aztán lehajtotta a fejét. És ajka olyan gyengéd csókkal érintette az ajkát, hogy könnyeket csalt a szemébe.

Ámulat töltötte el a lányt. És még valami... ahogy Dagon oldalra fordította magukat, testük még mindig összekapcsolódott.

Eliana átvetette a térdét a férfi csípőjén, és az arcát a mellkasához simította.

Dagon az egyik nagy kezét a tarkójára tette, és egy puszit nyomott a hajára.

Felsóhajtott, amikor elöntötte a béke, és lehunyta a szemét.

12. fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Eliana csalódott sóhajt hallatott, amikor az álom elúszott. A legcsodálatosabb álmot álmodta. Nagyon utálta, hogy vége lett.

Miközben igyekezett magához térni, egy izmos testet érzékelt a háta mögött. A szeme kinyílt. Ez nem álom volt.

Elmosolyodott.

Dagon csupasz teste melegítette az övét. A bicepsze volt a párna az arca alatt. Lehelete a tarkóját csiklandozta. Izgalmának kemény hosszúsága a férfi combja és az ő feneke közé szorult. Már a gondolat is, hogy milyen érzés volt, amikor mélyen benne volt, elárasztotta pírral és újra felizgatta. De majdnem elfelejtette ezt az izgalmat, amikor a kezéért nyúlt... csakhogy rájöjjön, nincs ott. A karja sem. Valahogy. Érezte a karját a feje alatt, de nem látta.

A szíve hevesen kezdett dobogni. Nem kapcsolta le a világítást, mielőtt mindketten elszunnyadtak volna, így a szoba haloványan ki volt világítva. De még ha sötétben feküdnének is, akkor is látnia kellene. A szeme ugyanolyan éles volt, mint egy macskának, és kiváló éjszakai látást biztosított, ami lehetővé tette számára, hogy könnyen felismerje a formákat, bár a szín meghatározása nehézkesebben ment.

De nem volt sötét. Meg tudta különböztetni a színeket. És ami a párna volt a feje alatt, az nem viselte Dagon bronzos bőrszínét.

Apró, óvatos mozdulatokkal, hogy ne ébressze fel a férfit, Eliana felült. Kócos hajának néhány hosszú tincse beszorult a nehéz test alá, amit ha kissé trükkösen is, de végül sikerült kiszabadítania.

Egy perccel később meztelenül térdelt a matracon, és áhítattal nézte segoniai szeretőjét.

Nem tudta volna, hogy Dagon az ágyban van, ha nem hallja a szívverését és halk lélegzetét. A lepedők fehérek voltak. A párnák is. Mint az ágynemű általában, ráncokat és gyűrődéseket, dombokat és árnyékokat vetett. És Dagon bőre pontosan megegyezett velük. Testének minden centimétere felvette az alatta lévő lepedő és párna színét és megjelenését. Még a haja és a szempillája is utánozta, akárcsak a borosta az arcán. Az egyetlen része, ami nem illett hozzá, a válla volt, amely alá beszorult a haja. Ez fekete színű volt, amely gyorsan fehérre váltott, és felvette az ágynemű kinézetét, miközben a lány lenyűgözötten bámulta.

Másik karja a takarók tetején pihent. Ahol a fehér lepedő találkozott a szürke takaróval, a bőre ennek megfelelően változott. Karjának fele fehér volt, a másik szürke. Mindkettő olyan mintázatban volt árnyékolva, ami megegyezett az ágynemű redőivel. Még a hosszú ujjai is beolvadtak.

Kíváncsiságból a férfi alá csúsztatta a kezét.

Azok a hosszú ujjak összeszorultak az övé körül. A keze hátsó részén lévő szürke és az ujjak egy része átalakult, felvette az ő bőrének tónusát, amíg úgy nem tűnt, mintha inkább a férfi tetején pihentette volna a kezét.

– Ez fantasztikus! – suttogta.

Dagon felsóhajtott, és a hátára fordult, keze lecsúszott a lányról. Egy pillanatig nem olvadt bele a lepedőkbe és a takarókba, a fehér és a szürke mintázat kissé lemaradt. Aztán a bőre megváltozott, az árnyak addig változtak, amíg ismét pontosan le nem utánozták az ágyneműt.

Eszébe juttatta azt a polipot, amit egyszer egy dokumentumfilmben látott. A bőrében lévő izmok és színtestecskék lehetővé tették számára, hogy színe és felületi textúrája másodpercek alatt megváltozzon, hogy utánozza a környezetét.

Amikor megérintette Dagon kezét, a bőre még mindig puha és sima volt, de olyan volt az ágynemű is, amire hasonlított. Ha valami tüskés vagy érdes dolgon fekszik, akkor a bőre felveszi azt a textúrát?

Körbepillantott a szobában, és kísértésbe esett, hogy találjon valami tüskéset vagy érdeset, amit a keze alá csúsztathatna, csakhogy lássa.

Dagon ismét felsóhajtott álmában. A kar, amelyet párnának használt, megmozdult, kezének ujjai a lepedőre estek. Néhány centivel lejjebb csúszott, majd visszafelé.

A homlokát kissé összeráncolta.

Ismét megmozgatta a kezét a lepedőn.

Eliana elmosolyodott. Őt keresi?

Összeráncolt homloka elégedetlen homlokráncolássá vált, amikor nem találta.

Annyira cuki!

Másodperceken belül a fehér és szürke, amilyen eddig a bőre volt, átváltott a bronzbarnába, amelyet általában viselt. A szemhéja megremegett, majd felemelkedett. Egy pillanatig pislogva meredt a plafonra, majd elfordította a fejét, hogy a homlokát ráncolja a mellette lévő üres helyre. De amint meglátta, hogy a lány a csípője mellett térdel, arcáról eltűnt a viharos arckifejezés, és álmos mosolyt villantott rá.

– Itt vagy!

A szíve megremegett a szeretettől, ami kihallatszott a férfi mély hangjából.

– És te is itt vagy! – mondta vigyorogva.

A szeme összeszűkült, vidámság és gyanakvás harcolt bennük, amikor a lányért nyúlt.

– Mit csinálsz?

Eliana hagyta, hogy lehúzza, amíg rajta nem feküdt.

– Próbáltam valami durva, vagy tüskés felületű valamit keresni, amit alád tehetnék!

Dagon pislogott, és arckifejezése komikusan üres lett. – Mit?

– Szúrósat akartam mondani, de azt hiszem, hogy egyetlen hajkefét sem láttam, mióta a hajódra szálltam. Úgy tűnik, ti valamennyien inkább a fésűket kedvelitek.

– Hajkefét akartál alám dugni?

– Igen!

Egy hosszú pillanat telt el. – Ez valami... földi párzási dolog?

– Szexuális dologra gondolsz?

– Igen! Ez egy földi szexuális dolog?

A lány felnevetett.

– Nem! Meg akartam nézni, hogy a bőröd textúrája is megváltozik-e a környezethez igazodva, vagy csak a színe. Amikor felébredtem, olyan voltál, mint az ágynemű.

– Ah! – Sajnálkozás futott át az arcán. – Bocsánatot kérek! Olyan régen nem feküdtem le nővel, hogy eszembe sem jutott, hogy figyelmeztesselek!

Az egyik oldalára hajtotta a fejét. – Azzal, hogy lefeküdtél, azt akarod mondani, hogy nem aludtál el egy nő mellett, vagy hogy hosszú ideje nem szexeltél?

Összerándult. – Mindkettő! Az elmúlt évek nagy részét az űrben töltöttem. Amikor kikötünk valamelyik űrállomáson, vagy meglátogatjuk valamelyik szövetséges világot, általában nem vagyunk elég sokáig ott, hogy kapcsolatot ápoljunk azokkal a nőkkel, akikkel találkozunk, és tilos elaludnunk minden olyan nem segoniai nő mellett, aki mellett esetleg átmeneti örömre vágyunk!

– Miért?

– Akik nem a mi világunkról származnak, de tudnak arról, hogy képesek vagyunk ilyen hatékonyan álcázni magunkat, úgy gondolják, hogy ez valamilyen szigorúan titkos haditechnika eredménye.

Beletúrt ujjaival a puha hajába, amely ismét olyan fekete volt, mint az övé.

– És az?

Megrázta a fejét.

– Ez pusztán biológiai! Ezzel a képességgel születünk.

Taelon és Lisa lányára, Abbyra gondolt.

– Azta! Fogadok, hogy ez megnehezíti a szülők dolgát! Láttam, mire képesek a csecsemők és a kisgyermekek. Mennyivel több súlyos testi sérülést szerezhetnek, amikor gyakorlatilag láthatatlanok lehetnek?

Dagon elvigyorodott. – Az álcázás nem jelentkezik a gyermekeknél, amíg el nem érik... – Úgy tűnt, hogy a megfelelő szót keresi. – Kamaszkort? Ez a helyes földi kifejezés? Az az idő, amikor a fiúk fizikailag férfivé érnek, a lányok pedig nőkké?

– Igen! – A férfi mellkasán lévő szőrrel játszadozott. – Csak a szín változik? Vagy megváltoztathatod a bőröd textúráját is?

A keze alatt lévő puha bőr megmozdult, a barázdák egyenes vonalakat képeztek, a színe megváltozott, amíg a mellkasa úgy nem nézett ki, mintha fakéreggé vált volna. A haj színe és textúrája is megváltozott, amíg egy olyan mohára nem hasonlított, ami bevonta.

Tágra nyílt szemmel felült, és végigsimított rajta.

– Ez elképesztő! Még fakéregnek is érződik, csak melegebb!

– Textúrát csak a mellkasunkon, a hátunkon, a felkarunkon és a combunkon változtathatunk! És az arcunkon is, bizonyos mértékig! – Megvonta az egyik vállát. – Sajnos a textúra megváltoztatása nagy koncentrációt igényel, és a harcban gyakran nincs erre időnk! Tehát általában egyszerűbb színváltásokra támaszkodunk, hogy elrejtsenek minket az ellenségektől!

Ő bólintott. – Van némi telekinetikus képességem, de olyan nagy figyelmet igényel, hogy ritkán van lehetőségem csatában használni! – Eszébe jutott egy gondolat. – Várj csak! Amikor megharaptam Adaost, és elvesztette az eszméletét, miért nem álcázódott, mint te?

A férfi ajka megrándult. – Ez általában nem működik, ha sérülés miatt veszítjük el az eszméletünket!

Akárcsak Nick. Korábbi partnere, szinte bármilyen általa tanulmányozott állattá átváltozhatott. De miután elvesztette az eszméletét, automatikusan visszatért a természetes formájába.

– Mi van az egyenruhátokkal? – kérdezte. – Maarev, Liden és Efren teljesen fel voltak öltözve, amikor küzdöttem velük, és teljesen eltűntek – vizuális értelemben!

– Ez egy meglehetősen friss technológiai felfedezés, amit csak pár évszázaddal ezelőtt találtunk fel. Addig a katonáinknak le kellett vetniük a ruhájukat, ha természetes álcázással akarták megzavarni az ellenfeleiket!

– Jujj!

– Én sem szeretnék meztelenül harcolni! – vigyorodott el.

– Meg kell védened a családi ékszereket, igaz? – amikor értetlenül meredt rá, a lány mocorogni kezdett az ölében.

A férfi beszívta a levegőt, még jobban megkeményedett alatta, és kezét a csípőjére szorította. Aztán felnevetett.

– Családi ékszerek! Találó kifejezés!

A lány is elvigyorodott.

– Hét vagy nyolc generációval ezelőtt, a tudósaink felfedezték azt a módszert, hogy hogyan ötvözzék egyenruháink és páncéljaink anyagát nano-színtestecskékkel, amelyek reagálnak a bőrünkben bekövetkező kémiai változásra, amikor álcázzuk magunkat.

– Tehát változik, amikor ti is változtok?

– Igen!

– Azta! Tudom, hogy ezt valószínűleg naponta tízszer is mondom, de ez nagyon menő!

A férfi mellkasán a fa textúra sima bőrré változott.

Hagyta, hogy a keze simogassa a meleg izmokat, és játsszon a mellkasán lévő szőrrel. – Valahogy furcsának érzem, hogy korábban még nem kérdeztem ezt tőled, de a Dagon a keresztneved vagy a vezetékneved?

Úgy hangzott, mint egy keresztnév, de úgy gondolta, hogy otthon a seregben lévő katonák a vezetéknevüket használják.

– Vezetéknév alatt a családi nevemet érted?

– Igen!

– Dagon a keresztnevem. A családnevem Strostaav.

Egyszer kétszer megismételte a fejében.

– Tehát a segoniai seregben a katonák és parancsnokaik keresztnevükön szólítják egymást? – Mióta megismerte, nem hallotta, hogy bárki is másként hívta volna, mint Dagon, vagy Dagon parancsnok.

– Igen!

– Furcsa!

Dagon elmosolyodott. – Nem mindig volt így! De néhány évszázaddal ezelőtt, a szeretett segoniai királyt elfogta és megölte az egyik ellenség, miközben úton volt egy Aldebari Szövetségi konferenciára. Az eset kivizsgálása során kiderült, hogy a meglepetésszerű támadás egyáltalán nem volt meglepetés. Ellenségünk megtudta a királyunkat szállító hajó parancsnokának személyazonosságát, és tudva a parancsnok teljes nevét, megtalálta családjának tagjait, majd elrabolta és megkínozta feleségét és legfiatalabb gyermekeit, amíg a parancsnok meg nem adta nekik a gyilkossághoz szükséges információkat.

– Zűrös ügy!

– Mielőtt a hadsereg befejezte volna a nyomozást, ellenségünk ugyanezt a taktikát használta, hogy kiiktassa a király örökösét is, remélve, hogy bolygónk káoszba süllyed.

– A gathendiek voltak?

– Nem! Ez egy ma már rég legyőzött ellenség volt. De tanultunk az eseményből, és azóta csak a keresztneveket és az egyedi azonosító számokat használjuk.

Hogy családjuk és hajóik biztonságban legyenek.

– Dagon Strostaav parancsnok – mormogta Eliana a nevet tesztelve, majd elmosolyodott. – Tetszik! Illik hozzád!

Dagon kezeivel a nő oldalát simogatta, majd áttért a hátára, egyre közelebb vonva magához, amíg ajka alig pár centire van az övétől.

– És mi a te családneved?

A pulzusa felgyorsult, amikor összeért az orruk.

– Hunt. – Évek óta nem említette a vezetéknevét a Halhatatlan Őrzőknek és a szekundánsaiknak, mert belefáradt a kérdéseikbe, hogy komolyan beszél-e, majd rámutattak annak iróniájára, hogy egy Hunt nevű embernek, vámpírvadász a foglalkozása.

– Eliana Hunt – mormolta. – Tetszik! – Azok az ellenállhatatlan ajkak mosolyogva fordultak felé, amikor bezárta a köztük lévő távolságot, és megcsókolta az ajkát.

A francba, nagyon tud csókolni. És amikor eszébe jutott néhány más dolog is, amit a tehetséges szájával csinálni tud, még szorosabban átölelte.

Elégedett, mély, morgós hang rezgette a mellkasát, miközben oldalra fordította magukat. Az egyik nagy keze megtalálta a mellét. A mellbimbója megkeményedett. A lány felnyögött, amikor könnyedén megcsípte.

– Dagon parancsnok! – mondta egy halk férfihang.

Eliana abbahagyta a csókot, és a fülhallgatóra pillantott, ami az ágy melletti polcon hevert. Dagon kihasználta az alkalmat, hogy forró csókokat nyomjon a nyakára, miközben combját a lány combjai közé nyomta. A mellét otthagyva, egyik nagy kezét lecsúsztatta a csípőjére és a combjára, majd a lány lábát a derekára emelte.

– Dagon parancsnok! – ismételte a hang.

– Dagon?

– Hmm? – Visszatért ajkaival a melléhez, és összezárta őket az érzékeny csúcs körül.

Az ajkába harapott, amikor elárasztotta a forróság.

– Galen hív a fülhallgatódban!

Visszahúzódott. – Mi?

– Galen hív a fülhallgatódban – ismételte meg vonakodva a lány, és azt akarta, hogy visszatérjenek a férfi ajkai a mellére. És más helyekre.

A férfi arckifejezése elkomorult. – Drek!

Eliana elnevette magát, és a vidámság elvette a vágy egy részét.

Dagon fanyarul mosolygott rá.

– Bocsánatot kérek, milessia!

Eliana játékosan összehúzta a szemét. – Nagyon remélem, hogy ez nem egy másik nő neve!

A férfi fogai kivillantak a vigyorból. – Nem az! Ez egy segoniai kedveskedés! Mennyi az idő?

– Nem tudom. – Felnézett a mennyezetre. – CC, hány óra van?

– Az idő 10:27.

Dagon szeme elkerekedett. – Tíz huszonhetet mondott?

– Igen – válaszolta CC.

Eliana az ajkába harapott. – Úgy tűnik, elaludtunk! – Ekkorra Dagon általában már befejezte az első étkezést, és pár órája már a hídon volt.

Sóhajtva a fülhallgatója után nyúlt. Amint a helyén volt, megérintette. – Jelentést!

– Van képünk a menekülési kapszuláról! – jelentette Galen.

Dagon pillantása találkozott az övével, arckifejezése kijózanodott. – Hamarosan ott leszek!

 

 

Eliana a kristályablakon keresztül bámult a hangárba.

A túlsó oldalon lévő hatalmas ajtó felemelkedett, és feltárult a sötétség, ami annyira nem volt jellemző a reggeli időpontra.

Még az űrben eltöltött több hónap után sem szokott hozzá. Soha nem élt olyan helyen, ahol a sötétség uralkodott volna még napközben is, de – mint sok halhatatlan testvére – gyakran kívánta, bárcsak megtehette volna. Mindig úgy gondolta, hogy ha képes lenne napközben dolgozni, mint az emberek többsége, kevésbé érezné magát kívülállónak és inkább a társadalom részének. A huszonnégy órás boltok, benzinkutak és hasonlók megjelenése az elmúlt évszázadban, tette lehetővé a normális élet látszatát, mivel ezek az emberektől is megkövetelték az éjszakai műszakot. De rohadt sokáig kellett várnia, hogy ez létrejöjjön, mivel a tizenhetedik század elején, a mai Egyesült Államok területén született.

Ez volt az egyik oka annak, hogy Seth és másodparancsnoka, David mindig megnyitotta otthonait a halhatatlanok és az emberi szekundánsok előtt, helyet adva nekik, hogy összegyűljenek találkozni másokkal, akik „ugyanabban a műszakban dolgoztak”, és inkább csapatnak, vagy családnak érezzék magukat, ne pedig csodabogaraknak, akik elszigetelten élnek, mindig a társadalom peremén.

Ez a rendkívüli űrutazás megszüntette az igényét, hogy csak éjszaka dolgozzon és mozogjon, és lehetővé tette számára, hogy évszázadok óta először vegyen részt nappali műszakban. Halandó napjai óta nem érezte ezt normálisnak. Annak a látványnak ellenére, ami betöltötte a hidat, miközben a reggeleket Dagon mellett töltötte tanulva, annyira megszokta, hogy látja a felkelő, tetőző és lenyugvó napot az ebédlő szimulált ablakaiban, hogy néha elfelejtette, hogy a hajón kívül mindig sötétség van.

Dübörgés hallatszott fel, amikor a három karcsú vadászgépet rögzítő mágneses kapcsok visszahúzódtak, és visszavonzották a figyelmét a hangárra. A vadászgépek a padló felett lebegtek. Aztán egyesével, katonai pontossággal lőttek ki a hangárból.

Feszültség lüktetett benne, minden izmot megfeszített és megnehezítette a helyben maradást. Még amikor a menekülési kapszula közelébe értek, a Ranasura eszközei akkor sem találtak életjeleket benne. Janek sem tudott hozzáférni a kapszula rendszereihez a felülírási kóddal, annak ellenére, hogy konzultált a lasaraiakkal.

Egy fénysugár vágódott ki a hangárból, és a hajó mögötti űrben lebegő kerek fehér gömb felé száguldott. Amint a fény beleütközött, addig terjedt szét, amíg át nem érte az egész menekülési kapszulát, mint a Pókember hálója.

– Mi ez? – kérdezte a lány, harcolva a késztetéssel, hogy elkezdje a körmét rágni.

– Akvizíciós sugár. – Dagon mellette állt, karjait keresztbe fonva a mellkasán, miközben az űrben zajló tevékenységet figyelte.

– Olyan, mint egy vonóhorog? – Nem így hívták sci-fi filmekben?

Habozott.

– A fordítóm a vonóhorgot egy nehéz fémrúdként definiálja, amit a Földön mezőgazdasági járművek gyártásához használnak.

Felnevetett volna, ha nem lett volna ennyire feszült.

– Nem! A tudományos-fantasztikus filmekben – vagy nevezhetnéd szórakoztató filmeknek is – néha az űrhajókon láthatatlan sugarak vannak, amelyeket rácsatlakoztathatnak más hajókra és behúzhatják őket, akár be akarnak azok jönni, akár nem.

Dagon bólintott.

– Az akvizíciós sugarak hasonló módon működnek. Legtöbbször akkor használjuk, amikor nehéz gépeket szeretnénk gyorsan és könnyen a fedélzetre juttatni: szárazföldi járműveket, mérnöki felszereléseket és pótalkatrészeket, lőszerkészletet, élelmiszereket és hasonlókat. Néha arra használjuk őket, hogy egy csata után megkeressük a sérült vadászgépeket, vagy egyéb eszközöket. De ritkán arra is használjuk, ahogy leírtad, hogy átvegyük a kisebb ellenséges hajók, kalózhajók vagy a szökevények irányítását, és a fedélzetre kényszerítsük őket.

– Komolyan? Vannak kalózok az űrben?

– Igen! Nem is kevés!

A lány felmordult. – Gondolom, nem kellene ezen meglepődnöm! – Mindig is léteztek olyan emberek, akik könnyen akartak a dolgokhoz jutni, és – erkölcsi iránytű híján – loptak, hogy csillapítsák ezt a vágyat.

A három vadászgép körbevette a menekülési kapszulát, orral az űr felé, hogy azonnal észleljék, ha rájuk akarnának támadni. Eliana nem egészen értette, hogy ezek a vadászgépek hogyan manővereznek, de nem okozott nehézségeket számukra, hogy lassan haladjanak vissza a hajó felé, a lehető legkisebb távolságot tartva köztük és a menekülési kapszula között.

Az akvizíciós sugár által vezérelve, a kapszula beúszott a hangárba, és egyetlen döccenés nélkül leereszkedett a fedélzetre.

Eliana közelebb lépett az ablakhoz.

– Mennyire kell a külsejének simának lenni? – Halvány csíkok – egyenletesek az általuk követett irányban – vonták be a felületét. A sekély gerinceken hiányoztak azok a perzselő nyomok, amelyekre számított, ha valaki megtámadta volna a kapszulát és e-ágyúval lőtt volna rá. Tehát a barázdák talán csak a tervezés részét képezték?

– Sima kellene, hogy legyen – mormolta Dagon.

A gyomrát karmoló szorongás újabb fokozatra emelkedett.

– Nem lennének égési nyomok rajta, vagy valami más, ha megtámadták?

– Nem feltétlenül! De a nyomok véletlenszerűbbek lennének. Ezek egységesek, ezért lehet, hogy ez egyszerűen csak annak a következménye, hogy a kapszula keresztüllökődött a qhov’rum falán.

Ez némi reményt adott a lánynak.

Mágneses bilincsek emelkedtek fel a hangár padlójáról, és egyidejűleg kapcsolódtak a kapszula falához.

A három vadászgép még ment egy kört, hogy némi felderítést végezzen, mielőtt visszatérne a hangárba.

Amikor a nagy ajtó lassan csukódni kezdett, elzárva a kinti csendes sötétséget, a nő Dagonra pillantott.

– Ott kell lennem, amikor kinyitják az ajtót!

– Eliana – mondta halkan, a hangsúlyában vonakodó tiltakozással.

– Tudom! – mondta a nő, amikor nem folytatta. – Tudom, hogy mit találhatunk benne! – Minden hátborzongató lehetőség legalább százszor lejátszódott a fejében azokban a napokban, amíg eljutottak idáig.

Találhatnak egy halott lasarait. Vagy egy halott Yonát. Egy elhunyt tehetségest, akit Elianának sikerült bejuttatnia a kapszulába, de nem sikerült megtalálnia, mielőtt a halál el nem ragadta. Egy tehetséges, aki megúszta a Kandovar elleni támadást, csak azért halt meg, mert a menekülési kapszula rendszerei meghibásodtak, és megfosztották a szükséges életfenntartástól. Vagy egy tehetséges testét, akit kegyetlenül megöltek a gathendiek, akik előbb találtak rá. Vagy egyszerűen Eliana egyik elhunyt halhatatlan testvérének a ruházatát.

A torka elszorult.

Valahányszor egy vámpír vagy halhatatlan meghalt, az őket megfertőző különös szimbiotikus vírus gyorsan elfogyasztotta a testet belülről kifelé, kétségbeesetten keresve az élet folytatását, a ruházaton és a fegyvereken kívül nem hagyva mást. Ha egyik halhatatlan testvére halt meg abban a kapszulában, valószínűleg az egyetlen dolog, ami lehetővé teszi Eliana számára, hogy azonosítsa őt, az a ruhák halmán hátrahagyott illat.

Ha Dagon emberei összefogdossák a cuccokat a kapszula belsejében, akkor elveszítheti ezt a halvány kapcsolatot.

– Kérlek! – mormolta. – Számomra ez nagyon fontos!

Egy pillanatnyi habozás után bólintott. Egyik kezét a lány derekára tette.

Eliana ebből a könnyed érintésből merített vigaszt. Tudta, hogy a férfi csak meg akarja kímélni, ha a kapszula kinyitásakor a legrosszabb derül ki. De kitartóan ragaszkodott ahhoz a reményhez, hogy ehelyett talál egy egészséges tehetséges embert, aki egyszerűen nem tudta kijavítani a kapszula elromlott kommunikációs rendszerét. Vagy talán az egyik halhatatlant, aki – Elianához hasonlóan – sztázisba csúszott, és akinek a szívverése annyira lelassult, hogy a Ranasura eszközei nem tudták észlelni.

Amint a hangár ajtaja lezárult, Dagon szabad kezét a bejárat mellett lévő olvasóhoz nyomta, majd beírta a kódot.

A lány az ajtó felé indult, amint az elkezdett felcsúszni.

– Várj! – kapta el a karját, és hátrahúzta, majd bólintott a háta mögött álló tucatnyi katonának.

Elianát annyira emésztették a gondolatai, hogy megfeledkezett a biztonsági kontingensről, akiket Dagon odarendelt, hogy ott várakozzanak.

A katonák beléptek a hangárba, és körbevették a menekülési kapszulát. Mindannyian célba vették a kapszulát egy olyan fegyverrel, ami az otthoni hálózat gránátvetőire emlékeztette, csak ezek fehér-izzó energiagolyókat lőttek.

Csak amikor a férfiak már a helyükön voltak, kísérte be Dagon Elianát.

 

 

Maarev, Liden és Efren is kiszállt a vadászgépeikből, és csatlakoztak hozzájuk, amikor Dagon és Eliana a biztonsági csapat által hagyott üres részbe léptek.

Dagon lépéseket hallott maga mögött, és a válla fölött hátra pillantott.

Adaos és a segédje, Salok, kissé távolabb helyezkedtek el, egy lebegő hordággyal és egy sürgősségi felszereléssel megpakolt táskával.

Dagon biccentett feléjük, majd visszafordította a fejét, és Maarevhez fordult.

– Nyisd ki! De ne próbálj belépni!

Maarev odalépett a kapszulához.

A többi katona is megfeszült, akárcsak Eliana.

– A fékezők mind leszakadtak – mormolta Maarev, miközben a fehér külsőt tanulmányozta.

Egy fiatal mérnök, Lanaar, kocogott hozzá, és átadott egy kadat, majd elhátrált.

Maarev meghúzta a tenyér méretű eszköz egyik sarkát, ami ezáltal nagyobbá vált. A létrejött műszaki cikk, emberi karhosszúságra szélesedett, és éppen elég széles lett ahhoz, hogy elférjenek rajta a lábai.

Maarev fellépett rá, majd hüvelykujjával megnyomott egy gombot a kontrolleren. Simán felemelkedve, a deszka felvitte a kapszula tetejéhez.

– Miért van olyan magasan a nyílás? – kérdezte Eliana halkan. Először nem váltott ki belőle izgatottságot egy újabb földönkívüli eszköz felfedezése, ahogy fogalmazott.

Dagon Maareven tartotta a tekintetét.

– Azért, hogy megakadályozzuk, hogy megteljen vízzel, ha egy óceánban landolna.

– Ó!

Cobus főmérnök jelent meg Dagon könyökénél, egyik kezében egy kis ezüstgömbbel, a másikban pedig egy kis tablettel.

Egy fényvillanás vonta fel mindenkinek a figyelmét, amikor a nyílás néhány centivel kifelé tolódott, majd az egyik oldalra kezdett gördülni.

Maarev gyorsan leirányította magát a földre, lelépett a deszkáról, és felemelte a fegyverét.

Fény áradt ki a kapszulából.

Néhány véget nem érő másodpercig csend uralkodott.

Dagon elvette a ziyilt és a tabletet Cobustól. Feldobta a ziyilt, és megérintette a tablet képernyőjét. Az ezüst golyó megállt középen és lebegett a levegőben. Dagon a gömbre meredve, kígyózó mozdulattal végighúzta ujját a képernyőn.

A labda nekilendült, és áthaladt a kapszula bejáratán, majd eltűnt a szemük elől.

Fénycsíkok lőttek ki a nyílásból, majd eltűntek.

Amikor Dagon ismét megmozdította az ujját a táblagépen, a ziyil előlebegett a kapszulából, és egész közel jött hozzájuk.

Dagon lenézett Elianára. – Biztos, hogy látni akarod ezt?

Egy izom rángatódzott az állkapcsán. – Igen!

Dagon a képernyőre koppintott. Az ezüst golyó körül háromdimenziós hologram képződött, ami létrehozta a menekülési kapszula belsejének minden beolvasott felületét.

Az üres menekülési kapszuláét.

Habár egyetlen ember, sem lasarai, sem Yona – sem élve, sem holtan – nem volt a fülkében, valaki egyértelműen volt valamikor. A tápláló lapocskák csomagolásai ott sorakoztak a padlón. Az eldobottnak látszó ruházat sekély halmot képezett az egyik sarokban.

– Szarháziak! – vicsorgott Eliana, és előrelépett.

Dagon elkapta a karját. – Várj!

Haragot sugározva a hologramra mutatott.

– Ez az öltözék az egyik barátomé, Dagon!

– Biztos vagy benne?

– Igen! De nem fogom tudni, melyiké, amíg nem megyek be! Egyikünk sem hozott magával sok ruhadarabot, mert mindannyian úgy döntöttünk, hogy alkalmazkodunk a lasarai szokásokhoz, és az ő öltözködési módjukat követjük, amint odaérünk Lasarára. Tehát valahányszor a barátaim megunták a korlátozott öltözéküket, amit becsomagoltak, cserélgették egymás között. Ezt legalább hármójukon láttam.

– Ha a gathendiek vitték el a barátodat – figyelmeztette –, olyan nyomásérzékeny eszközöket is felszerelhettek, amik...

Lerázta magáról a kezét, és a labda felé intett.

– Talált ez az ezüstgömbös dolog bármilyen robbanóanyagra utaló jelet?

A tabletet tanulmányozta. – Nem! De csak a felületeken képes szkennelni a maradványokat!

– Nem érdekel! Megkockáztatom! – A következő pillanatban három lépést futott előre, majd elrugaszkodott, magasan elhaladt Maarev felett – aki felugrott, de nem sikerült elkapnia –, és leszállt a nyílás szélén, és mindannyiuk szája tátva maradt.

Dagon káromkodni kezdett, amikor bement. A ziyilt és a táblagépet Cobusnak dobta, és felugrott a Maarev által otthagyott deszkára, kiragadta a kezéből a vezérlőt, és felrepült a kapszula nyílásához.

A vezérlőt zsebre vágva elővette a puskáját, csendesen lelépett a deszkáról, hogy a kapszula bejáratába kuporodjon, és bekukkantott.

Belül nagyon szűkösen volt hely, ami meglehetősen jellemző a lasarai egyszemélyes menekülési kapszulákra. A belmagasság akkora volt, hogy egy lasarai vagy segoniai hímnek ne kelljen behúznia a nyakát. Az egyetlen bútor, amivel büszkélkedhetett, egy biztonsági hevederrel felszerelt ülés volt, amelyet le lehetett annyira hajtani, hogy az utas keskeny ágyként is használhassa.

Eliana, háttal neki, éppen az ülést kerülte meg, de ennél többre nem volt helye. A sarokban egy aprócska mosdó volt. A belső tér fennmaradó részét a mesterséges gravitációt és légkört biztosító generátorok, a tápanyag-, és vitamin-folyadék adagolók, valamint minden egyéb foglalta el, ami szükséges volt a kapszula funkcióinak ellátására.

Dagon minden felületet megszemlélt, de nem észlelt semmiféle fenyegetést.

Eliana nagy levegőt vett és benntartotta.

És Dagon szinte látta, ahogy minden illatot katalogizál, és átfésül, hogy megtalálja a barátja illatát.

– Eliana!

A lány összerezzent. Megpördülve felemelte a kezét.

– Még ne gyere be! – mondta, és a kérés inkább parancsnak hangzott.

Dagon bólintott.

Eliana letérdelt, és felkapta a tarka, ledobott inget, orrához emelte a puha anyagot, és ismét mélyet lélegzett. Könnyek töltötték meg a szemét, amikor felnézett rá.

– Uborka! – suttogta rekedten. – Aváé.

– Ava az egyik barátnőd a Földről? – kérdezte halkan.

Nagyot nyelve bólintott. Az inget a mellkasához szorítva körülnézett. – Hiányzik a készenléti táskája.

A férfi is belépett, bár méretétől az amúgy is szűk kapszula még szűkebbnek érződött.

– Mi az a készenléti táska?

Amikor a könnycseppek végigfolytak az arcán, Eliana türelmetlenül letörölte őket, a többit pedig visszapislogta.

– Ez egy olyan összehajigált táska vagy hátizsák, amiben a legszükségesebb cuccok vannak a túléléshez, valamint néhány személyes tárgy, amiket nem szeretett volna otthagyni, mint például fényképek vagy apró emlékek! – Megrázta a fejét, amikor keserű nevetés szökött ki a torkából. – Soha nem gondoltuk, hogy a nőknek valóban szükségük lesz rá! De azt akartuk, hogy legyenek bármire felkészülve!

Felemelt egy könnyű kabátnak látszó ruhadarabot, amit szintén ledobtak, és az orrához emelte. Újabb könnyek szivárogtak a szeméből.

– Ava mindig uborkaillatú dezodort használt!

Minden könnycsepp, ami végig szaladt az arcán, széttépte Dagont belül. Szükségét érezte, hogy megvigasztalja, ezért kezét a vállára helyezte és megszorította.

– Nem látom küzdelem jeleit, és nincs kiömlött vér se! Lehetséges, hogy nem bántották!

– Akkor hol van? Miért nem vette fel a kapcsolatot a lasaraiakkal? – Eliana megrázta a fejét. – Ha az Aldebari Szövetség, vagy annak barátja találta meg, akkor már tudnánk róla!

– Lehet, hogy aki megtalálta, nem tud a Szövetség létezéséről! – mutatott rá. – Ez a szektor nagyrészt felderítetlen, Eliana! Galen egy olyan naprendszert talált a közelben, aminek van egy olyan légkörrel rendelkező bolygója, amely alkalmas mind a földlakók, mind a segoniaiak számára. Lehetséges, hogy a miénkhez hasonló társadalom él rajta, és ők mentették meg!

– Ha valaki megmentette, miért nem vitte magával a kapszulát?

– Ha még újak az űrutazásban, akkor egyszerűen túl nagy lehetett ahhoz, hogy elférjen a gépükön. Vagy ha fejlettebbek, egy teherhajó találhatta meg hazafelé, és lehet, hogy nem volt elég helye számára, ha a raktere már tele volt készlettel.

– Vagy talán a gathendiek vitték el, vagy néhány, az általad már említett űrkalóz.

Dagon felsóhajtott.

– Igen, ezek is lehetőségek! – Nem akart hazudni neki, hogy hamis reményt ébresszen benne. – De a korábbi találkozásaim mindkettővel arra késztetnek, hogy azt gondoljam, egyik oldal sem hagyta volna hátra a kapszulát. Még akkor sem, ha egy akvizíciós sugárral kellene maguk mögött vontatniuk, ami nagy távolságok megtétele során nem ideális, és veszélyes is lehet egy bolygó légkörébe belépve. Meg akarnák tartani tanulmányozás céljából, vagy – kalózok esetében – eladásra, akár egészben, akár alkatrészekként.

Eliana elkeseredett sóhajt hallatva állt fel. – Ugye, csak azt akarod, hogy jobban érezzem magam?

Karjait a lány köré fonva, magához húzta.

– Próbálok segíteni, hogy megértsd, itt többféle magyarázat is lehetséges, különösen egy olyan szektorban, amelyről keveset tudunk! Igen, úgy véljük, hogy a gathendiek is keresik a túlélőket, de lehet, hogy nem csak ők kutatják a közeli naprendszereket!

Eliana nekidőlt, hátrahajtotta a fejét, hogy találkozzon a tekintetük. – Mi van, ha van itt valaki, aki még rosszabb, mint a gathendiek?

Dagon felvonta jelentékeny szemöldökét. – Akkor – hogy az egyik földi kifejezésed használjam – megkeressük őket, megmentjük Avát, és szétrúgjuk a seggüket!

Eliana keze összeszorult Ava inge körül, amikor hirtelen bólintott.

– A fenébe is, igen!