9.-10. Fejezet

 

9. fejezet

Fordította: Szilvi

 

A következő reggel nagyjából úgy kezdődött, mint az előző. Dagon a híd parancsnoki székében ült. Eliana megjelent, majd áthúzott egy széket, letette az övé mellé, és folytatta a képernyő lapozását a táblagépén.

Amikor közelebb hajolt és a bicepszének támasztotta a fejét, mindenféle meleg, bizsergő érzés futott át a parancsnokon. Dagon azon kapta magát, hogy küzd a sürgető érzés ellen, hogy lehajoljon, és egy gyengéd csókot nyomjon a feje búbjára. Ehelyett azzal foglalta el magát, hogy próbálta kitalálni, hogy vajon mit keres, de – ahogy az előző nap is történt – Eliana szünet nélkül váltogatta a képet a képernyőn.

– Most mit csinálsz? – kérdezte. Képtelen volt elfojtani a kíváncsiságát.

– Tanulok! – volt a válasz ismét.

Ez egy olyan válasz volt, amelyet az elkövetkező napokban gyakran hallott, és amely gyorsan rutinná vált. Minden reggel Eliana ott ült mellette a hídon és tanult. Azután együtt megebédeltek, délután elváltak, és az utolsó étkezésre ismét összejöttek.

Dagon kedvenc órái minden nap azok voltak, amelyeket Elianával töltött. Még akkor is, amikor mindegyikük a saját feladataiba mélyedt, és nem sokat beszéltek, szerette, hogy ott van mellette. Élvezte a vacsora közben eltöltött közös időt is – ahogy ő nevezte –, és sok mindent megtudott róla, amikor megosztották az utolsó étkezést. Sokat mosolyogtak és nevettek közben, ami sűrűn okozott szemöldök emelést a legénység tagjainál.

Majdnem egy hét együtt tartózkodás után Dagon ismét lelkesen várta a társaságát egy különösen hosszú délután után, ami tele volt holokonferenciákkal, problémamegoldással, képzési értékelésekkel és egyéb olyan feladatokkal, amelyeket parancsnoki pozíciója megkövetelt. De nem találta. Amikor az egyik nyitott terű edzőteremben sem látta, megnézte a Med-egységben, az ebédlőben és a szállásán is. Még a fegyvertárat is ellenőrizte.

– CC – parancsolta végül –, keresd meg Elianát!

– Keresés – válaszolta CC azonnal. – Eliana jelenleg a második fedélzeten található, a 3. képzési részleg 1. szimulációs termében.

Dagon megfordult a folyosón, és hamarosan belépett a 3. kiképzési részlegbe. Katonák keltették fel a figyelmét, ahogy közeledett. Az 1. szimulációs terem felett világító fehér fény azt jelezte, hogy be lehet lépni, anélkül, hogy megzavarná a szimulációt.

Dagon besiklott, és az ajtó becsukódott mögötte. A ragyogó fényvillanások robbanást szimuláltak, majd alábbhagytak. Hirtelen elborította a sötétség, és beletelt egy pillanatba, mire a szeme alkalmazkodni tudott annyira, hogy megvizsgálja a helyszínt.

Három katonája – szimulációs fegyverekkel felfegyverkezve – állt a nagy tér közepén. A falak, a padló és a mennyezet egy árnyas hajóhangárt replikáltak, olyat, mint ami egy Akseli harci cirkálón található. Számos ellenség zuhant le, páncéljuk még mindig parázslott, vagy az őket ért energiarobbanásoktól, vagy attól a robbanástól, amely ideiglenesen elvakította, amikor belépett.

Mivel a kábítás elérhetetlenné teheti a katona álcáját, az összes segoniai katonát arra utasították, hogy edzenek vele és nélküle is. Az előtte lévő három katona óvatosan közeledett, majd beléptek egy folyosóra, amely tovább ágazott kétfelé. Vagy csak megjelentek a katonák, hogy belépjenek a folyosóra. A szimulátor padlója lehetővé tette számukra, hogy előre mozogjanak anélkül, hogy valóban elmozdulnának a középpontból.

Halvány susogás hallatszott.

Az egyik katona felemelte a kezét, és jelt adott.

A többiek megálltak. Mindegyik feszülten leguggolt, készenlétbe helyezve fegyvereit.

Hangos ropogás hallatszott.

A három férfi balra pördült.

Dagon követte tekintetüket, és majdnem felnevetett.

Eliana egy padon hevert, egyik kezében egy nyitott zacskó jarumival. A másik kezén, karcsú ujjait halványsárga por vonta be, miközben az ízletes falatokat rágcsálta.

– Nem! – mondta a lány félig tele szájjal –, megint én voltam az. Sajnálom!

A férfiak olyan módon sóhajtottak fel, ami azt sugallta, nem ez az első eset, hogy eltereli a figyelmüket. A férfiak felegyenesedtek. Quoba – a csoport vezetője – ismét tett egy kézmozdulatot, és ők hárman folytatták tovább szimulált túrájukat.

Dagon szóra nyitotta a száját, majd habozott.

Eliana abbahagyta a rágást, és a jobbra előttük lévő folyosóra pillantott, majd a trióra.

A férfiak folytatták haladásukat.

Ismét a folyosóra, majd a katonákra pillantott.

Egy teljes testén páncélos Akseli katona lépett ki a jobboldali folyosóról, és a katonákra lőtt.

Ők hárman kitértek a robbantások elől, és viszonozták a tüzet, amíg az Akseli a földre nem rogyott.

Eliana Dagonra nézett. – Lehajolnék a helyedben!

Mindhárom katonája felé fordult, testük legörnyedt. Ketten felsóhajtottak és kiegyenesedtek, leengedték fegyvereiket. A harmadik lőtt.

Szimulált vér ömlött Dagon mellkasából.

A két tapasztaltabb katona káromkodott.

A fiatalabb katona tágra nyílt szemmel meredt Dagonra, és skarlátvörösre pirulva, dadogva kért elnézés.

Dagon vészjósló pillantást vetett Elianára. – Mit csinálsz?

– Tanulok! – Egy mosoly világította meg arcvonásait, miközben felemelkedett, és rámutatott az ideges katonára. – Ahogy ő is! – Egy újabb jarumit rakott a szájába, és odament a fiatalemberhez.

– Ne parázz már, Brohko! Csak abból indulj ki, hogy minden ellenség, akivel szembesülsz, aljasan harcol. Magam is használtam ezt a taktikát, hogy becsapjam az ellenfelet, hogy leszúrja a saját embereit! – Lehajtotta a fejét, tekintete elgondolkodóvá vált, miközben ujjait a nadrágjára törölte, sárga porcsíkokat hagyva a fekete szöveten. – Valójában sokszor használtam ezt! Meglepődnél, milyen gyakran működik!

– Nem tenném! – motyogta Quoba.

Brohko ismét elpirult.

Eliana a férfiak mögé mutatott. – Jobb, ha figyelsz!

Egyik férfi sem pillantott hátra a válla fölött, elhatározva, hogy nem kapják be újra a csalit.

– Nem, ez most komoly! – mondta. – A szimuláció még mindig fut!

Dagon elnézett a férfiak mellett.

Egy Akseli katona hajolt ki a bal oldali folyosóról és feléjük dobott egy e-gránátot.

Amíg a trió megpördült, Eliana felugrott, elkapta a szimulált gránátot, és lenyűgöző sebességgel visszadobta.

A bal oldali folyosót robbanás világította meg.

A három katona szájtátva bámult rá.

– Igen! – Eliana visszapördülve rávigyorgott Dagonra. – Ez nagyon menő! – Szabad kezének ujjai úgy görbültek, mintha labdát tartott volna a kezében. – Igazi gránátnak tűnt! Hogyan csinálja ezt? – A másik keze még mindig a jarumis zacskót tartotta.

Brohko a lányra meredt. – Hogy csináltad ezt?

A nő megvonta a vállát. – Gondolom, szerencsém volt!

Dagon komolyan kételkedett ebben.

– Szüneteltesd a szimulációt!

A szimuláció leállt.

Eliana ismét Dagon szemébe nézett, arckifejezése komolyra fordult. – Na most, ha ez egy valós helyzet lett volna, akkor az a gránát érintésre felrobbant volna, vagy sokkolt volna engem vagy bármi mást?

Megrázta a fejét. – Az e-gránátok időzítővel működnek, és nem az érintés aktiválja őket!

– A kiosztott idő mindig ugyanannyi?

– Igen! De néha, aki dobja, egy pillanatig visszatartja az e-gránátot, mielőtt eldobná, hogy csökkentse a katonák menekülési idejét.

– Jó tudni!

Mielőtt válaszolhatott volna, a lány arcán újabb mosoly villant. Felemelte a zacskót a kezében, és rámutatott. – Próbáltad már ezeket? Kibaszottul finomak!

Hogy tudja ilyen könnyedén megnevettetni?

– Jarumi? Igen, próbáltam őket!

– Olyanok, mint a nacho-sajttal ízesített kukoricachips, egy csipetnyivel abból, ami a vestunát olyan fűszeressé teszi. Ez már a második zacskóm!

A parancsnok nevetett.

Brohko a lányra meredt. – Ettél vestunát?

Bólintva odaadta a zacskót Dagonnak.

– Kérlek, megfognád ezt egy percig? – Miután mindkét keze szabaddá vált, Eliana Brohko fegyverére mutatott. – Megkaphatom?

Brohko Quobára nézett. Miután engedélyt kapott, átadta az osdulium puskát.

Eliana befurakodott a férfiak közé, és a dermedt képre meredt.

– Dagon, kérlek, újra indítanád?

– Folytasd a szimulációt – parancsolta.

A bal oldali folyosóról füst gomolygott. Csizmás léptek hallatszódtak a távolból.

Eliana a jobb oldali folyosó felé nézett, felemelte az O-puskát, és várt.

A lépések futásra váltottak, ahogy egyre közelebb kerültek.

Quoba és Tarok felemelték fegyvereiket.

Aztán Eliana lőtt.

Fényes energianyaláb csapódott a falba, és lyukat égetett rajta.

Újra lőtt. És újra.

Fájdalomkiáltások hangzottak fel. Több ütődés is hallatszott, mire egy Akseli-katona került a szemük elé, és térdre rogyott, mellkasának közepén egy kiégett lyukkal.

– Rendben! – mondta Eliana mosolyogva. – Befejeztem!

– Szüneteltesd a szimulációt! – parancsolta Dagon.

Eliana a kezében tartott fegyverre bámulva először az egyik, majd a másik oldalra fordította. – Hm! – Visszaadta Brohkónak, és visszaszerezte a rágcsás zacskóját. – Csak leellenőrzöm! – A zacskóba nyúlva előhúzott egy poros sárga falatkát, és a szájába hajította. A szemét lehunyta, miközben rágta.

– Ó, ember! Ez nagyon jó! – Amikor kinyitotta szemeit, vidáman csillogtak, ahogy a lány felnézett rá. – Komolyan mondom, ezeket el kell rejtened előlem, különben megeszem mindet a hajón!

Mosolyogva megrázta a fejét, és az ajtó felé intett. – Megyünk?

Bólintott, és poros intést küldött a férfiaknak.

– Köszönöm, hogy beengedtetek, srácok!

Mindhárman bólintottak, az idősebb kettő zavartan figyelte, míg Brohko gyengén álcázott imádattal meredt utána.

Dagon megrázta a fejét, amikor elhagyták a szimulációs helyiséget. Nem csak Brohko tette ezt. Dagon ugyanezt a pillantást látta más arcokon is.

Srul, saját magával is meg kellett küzdenie jó néhány alkalommal, hogy ne látszódjon rajta is.

Eliana elbűvölte.

És szórakoztatta.

Meghökkentette.

És felizgatta.

Annyira kibaszottul vonzó volt. Egyetlen dolgot sem talált még benne, ami nem tetszett volna neki.

Miután felfalta az utolsó darabkát is, hátrahajtotta a fejét, és a zacskó alján lévő morzsákat a szájába öntötte. Amikor észrevette, hogy a férfi figyeli, eltakarta a száját, és felnevetett.

– Sajnálom! Sok kalóriát égetek! – Ismét a nadrágjába törölte a kezét, hozzáadva egy újabb csíkot a combját már díszítő sárga porhoz, majd az üres zacskót összehajtotta és az egyik nadrágzsebébe dugta. – Nos!

Dagon felvonta a szemöldökét. – Nos?

Eliana megpaskolta a falat maga mellett, ügyelve arra, hogy a tiszta kezét használja.

– Milyen anyagból készülnek ezek?

– A falak?

Ő bólintott. – A Földön, a legtöbb falat két merev papírlap közé vakolt gipszből készítik. Tehát könnyen károsodnak.

A szimulációs helyiség irányába biccentett. – Ezt csináltad? Meghatároztad, hogy milyen nehéz átütni a falat?

– Igen. Odahaza a lőfegyverek, amelyeket valószínűleg primitívnek tartanál, könnyedén átjuttatják a lövedékeket a falakon keresztül. Még téglafalakon is.

Keveset tudott arról, hogy milyen lehet a hadviselés a bolygóján.

– Hogy válaszoljak a kérdésedre... – Összekulcsolta a kezét a háta mögött, hogy ne essen kísértésbe, hogy a lány gerince tövére helyezze. Vagy még alacsonyabbra. – A falak fémből vannak.

– Mindegyik?

– Mindegyik. – Balra intett. – Minél közelebb kerülsz a hajó külsejéhez, annál vastagabbak lesznek ezek a falak.

– Arra az esetre, ha a fegyverek tüze átszakítaná a külső felületet?

– Igen. A központhoz közelebb...

– Egyre vékonyabbak a falak.

– Pontosan!

– Megtennéd, hogy...? – Megpaskolta a nadrágzsebét, majd a homlokát ráncolta. – Várj egy pillanatot! – Visszafordult és elkocogott visszafelé, ahonnan jöttek.

Dagon próbálkozott, de nem tudta megállni, hogy pillantása ne tapadjon a lány fenekére.

Mmmmm... hihetetlenül csábító a szűk nadrágjában.

Az 1. szimulációs terem előtt megállt, és bedugta a fejét.

– Sajnálom, hogy félbeszakítalak benneteket, srácok! Besiklott, amikor Quoba szüneteltette a szimulációt.

– Ez egy újabb lecke? – kérdezte Brohko.

– Nem! Itt felejtettem a táblagépemet! – Egy pillanattal később visszalépett a folyosóra. – Viszlát később! – Kocogásra váltva, gyorsan visszatért és megállt Dagon előtt.

– Kérlek, mutatnál nekem egy diagramot a hajóról, hogy mindig tudjam, hol vagyok a külsejét illetően? – Átadta neki a tabletet.

Dagon eleget tett a kérésének, és visszaadta neki a táblagépet.

– Köszönöm! – Miközben a képernyőt tanulmányozta, arca komor lett. – Ezt már a Kandovaron is meg kellett volna tennem! De annyira magával ragadott a világűrben való első utazás. A lasaraiak pedig olyan hétköznapinak állították be, mint egy buszozás, vagy valami hasonló, ezért csak azokra a területekre összpontosítottam, amelyek a legjobban tetszettek, és nem gondoltam volna, hogy... – Megvonta a vállát, miközben leengedte a tabletet, és maga elé meredt – nem látva a folyosót. – Nem tudom! Talán, ha igyekeztem volna ezeket a dolgokat megtanulni a Kandovaron, el tudtam volna vinni Ganixot egy biztonságosabb területre, és... – Lenézett, nagyot nyelt és ismét megvonta a vállát. – Nem tudom! Talán túlélte volna, ahelyett, hogy meghal, miközben próbál engem megmenteni!

Dagon átölelte a vállát, és finoman megszorította.

– Nem tudod, hogy így halt-e meg! – mondta halkan.

Fejét hátradöntve a férfi szemébe nézett. Tekintetében a bizonyosság és a bűntudat egyaránt tükröződött.

– Így halt meg, Dagon!

Tehát a Ranasura „tanulásával” töltötte napjait, abban reménykedve, hogy a jövőben megakadályozhatja az ilyen tragédiákat. Eliana tucatnyi életet mentett meg, amikor a Kandovart támadás érte, és mégis bűntudatot érez olyan miatt, amiért nem kellene.

Újra megszorította a vállát, közelebb vonta magához, és átölelte.

– Sajnálom, hogy elveszítetted a barátod!

Sóhajtva simult hozzá, és karjaival átölelte a férfi derekát.

– Mi lesz, ha elveszítem az összes barátomat? – kérdezte halkan.

– Taelon herceg és az életpárja életben maradt! – emlékeztette a nőt, és igyekezett nem észrevenni, hogy milyen jó érzés a hozzá simuló test. – Még mindig keressük a többieket is!

– De az idő fogy, nem? – Kiegyenesedve elhátrált tőle. – Úgy értem, ezek a menekülési kapszulák csak két hónapig képesek fenntartani az életet.

– A bent lévők ezt meghosszabbíthatják, ha beosztják a tartalékokat. És ha találnak lakható bolygót, nem lehet megmondani, meddig tudnának túlélni. Talán a végtelenségig, ha a feltételek megfelelőek.

– Ez túl sok „ha”!

– A „ha” késztet bennünket küzdelemre a tarthatatlan helyzetekben!

A lány komor vonásai ellágyultak.

– Igen, azt hiszem, azt teszi! – Mély lélegzetet vett, egy pillanatig visszatartotta, majd elengedte. Noha az arcán újabb mosoly derengett, a férfi most már elég jól ismerte, hogy megpillantsa a bánatot, amelyet megpróbált a mosoly mögé rejteni.

– Szóval, mikor lesz vacsora? Mert éhes vagyok!

A vidámság annak ellenére megjelent, hogy aggódott érte.

– Éppen most ettél meg két zacskó jarumit!

– Tudom! De négyet szerettem volna!

Dagon felnevetett. – Valójában azért indultam a keresésedre, hogy megkérdezhesselek, szeretnél-e csatlakozni hozzám az utolsó étkezéshez! Már elkezdték felszolgálni.

– Szeretnék! Mutasd az utat!

Eliana ismét megörvendeztette Kusgant azzal, hogy harcos adagot kért. Dagon egy másik ablak melletti asztalhoz vezette, hogy élvezhesse Segonia látványát és illatait.

Beszélgetések mormolása hallatszott körülöttük, miközben belemerültek az étkezésbe.

Amint befejezte, Dagon félrelökte a tálcáját, rákönyökölt az asztalra, és előrehajolt, hogy elveszíthesse magát Elianában.

Nem gondolta, hogy valaha is egy nő jobban érdekelte vagy szórakoztatta volna őt. Egyetlen nő sem vonzotta ennyire intenzíven. Eliana pedig mindenféle mesterkéltség és ármánykodás nélkül tette. Nem csábította őt szégyenlős pillantásokkal, vagy látszólag ártatlan érintésekkel, amik nem is voltak olyan ártatlanok, mint néhány nő a múltban. Csak csevegett, mosolygott és nevetett, oly módon, hogy ellazultnak érezte magát, és örökké mosolyt tartott az ajkán.

– Tehát a fedélzeten tartózkodó legénységnek kötelező a kiképzés, még a karbantartó személyzetnek is? – kérdezte.

– Igen!

– Mi van a konyhai személyzettel? Ők is edzenek?

– Igen!

– És a mérnökök?

– Ők is! A Ranasura csatahajó. Amikor konfliktus merül fel, mi vagyunk az elsők, akiket kiküldenek, hogy kezeljük!

– Olyanok vagytok, mint odahaza a tengerészgyalogosok! Először érkeztek a harcba, és utoljára távoztok!

Bólintott. – Találó leírás! És amint a Kandovaron megtudtad, az ellenség figyelmeztetés nélkül is lecsaphat! Minél fejlettebb az ellenség társadalma, annál nagyobb valószínűséggel alkalmaznak valamilyen fortélyt!

– Vagy egyszerűen aljasul harcol, mint a gathendiek, és egy rohadt qhov’rum közepén támad!

Ismét bólintott. – A gathendiekkel való legkorábbi konfliktusunk során néhány csapatuknak sikerült behatolnia az egyik csatahajónkba. Sok katonánk hajón kívül volt a vadászgépekben. A fedélzeten maradt katonák alulmaradtak. Mindegyiket megölték. És a civil személyzet tagjait is, akiknek hiányoztak a szükséges képességei ahhoz, hogy legyőzhessék a támadókat, amikor megpróbáltak visszavágni!

A lány arca elkomolyodott.

– Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy egy ellenségnek sikerült elfoglalnia egyik hajónkat!

– Mi történt? Visszaszerezted?

Összeszorította a fogát. – Nem! Újabb segoniai csatahajók érkeztek, hogy visszafoglalják. Amikor a gathendiek rájöttek, hogy körbevették őket, és nem fogják tudni megtartani az elfoglalt hajót, egy másik hajónkba vezették bele! Mindkettő megsemmisült, és sok ember életét vesztette!

Az ajka összeszorult. – Utálom azokat a gazembereket!

– Ahogy én is! De tanultunk a hibáinkból. Még mindig civileket alkalmazunk azokon a pozíciókon, amik nem a harccal kapcsolatosak. De ezen a hajón minden embernek, minden héten, el kell végeznie meghatározott számú harci kiképzést!

– Ez okos! – Kihúzta magát. – Két nap múlva elkezdem a saját edzésemet!

Amikor a férfi felvonta a szemöldökét, a nő elmosolyodott. – Még mindig van néhány dolog, amit először meg akarok tanulni!

– Nem kell edzened, Eliana! Te...

– De igen! Minél többet megtanulok – jelentette ki a nő érzelemmentesen –, annál valószínűbb, hogy életeket mentek meg, amikor ránk zúdul a következő szarcunami!

Dagon nem akarta látni, ahogy beleveti magát a csatába, legalábbis addig, amíg jobban meg nem ismeri ezt a fajta csatát, amely itt az űrben zajlik. De vuan, tisztelte. – Rendben!

Előre hajolva lehalkította a hangját.

– Egyébként mi a segoniai megfelelője a szarnak? A nyelvi fordítóitok nem tartalmaznak káromkodásokat!

Nevetett. – A leggyakoribb megfelelője, amit az egész Szövetségben hallhatsz, az a bura!

– Jó! Akkor ne akarj beadni nekem semmilyen burát arról, hogy vendég vagyok, és nem kell edzenem!

– Nem merném! – vigyorodott el.

Brohko szakította félbe őket, hogy néhány szót váltson Elianával. Aztán egy másik katona tette ugyanezt. És egy másik. És még egy. Úgy tűnt, mintha az ebédlő látogatóinak fele megállt volna az asztaluknál, hogy jó éjszakát kívánjon Elianának. És ő, szinte minden férfi nevét tudta.

Srul, még Dagonnak is nehezére esett emlékezni néhányukra, akiket jobban felismert az arcukról, mint a nevükről.

Egy pillanatra ott hagyta, hogy visszavigye a tálcájukat.

Kusgan csodálkozva ingatta a fejét.

– Biztos vagy benne, hogy nem kanalazott át valamennyit a tányérodra, amikor nem néztél oda?

– Biztos vagyok benne! – nevetett Dagon.

Eliana folyamatosan duruzsolt, amíg Dagon a szállásáig kísérte.

A férfi csendben csodálta a lány telt mellének görbületét, a csípője öntudatlan ringását, a felső ajka csábító ívét, ami kis híján arra késztette, hogy lehajtsa a fejét és lopjon egy csókot. De nem tudta, hogy az ő bolygóján milyen cselekedeteket tartanak elfogadhatónak. Igen, Eliana gyakran érintette meg, bökte meg a könyökével, egyik kis kezét a karjára támasztotta, miközben elnevette magát valamin, amit csak azért mondott, hogy lássa a mosolyát, és nekidőlt, amikor egymás mellett ültek a hídon. Még meg is ölelte. Most már többször is.

Az a tény azonban, hogy az ilyen alkalmi érintések elfogadhatóak voltak, nem azt jelentette, hogy az intimebb kapcsolat is az volt. Mint például az ajkát az övéhez simítani. Beljebb csúsztatni a nyelvét, hogy megkóstolja és incselkedjen a lány nyelvével. A derekára csúsztatni a kezét, és szorosan a testéhez húzni, hogy érezze, mennyire felizgatja. A ruháit rétegenként lehámozni...

– Hirtelen nagyon csendben vagy!

Pislogva nézett rá, és rajtakapta, ahogy figyeli.

– Elnézést kérek! Nem akartam!

Megnyugtató mosolyt villantott rá. – Sok minden jár az eszedben?

Nagyon sokat jár a fejében.

– Igen!

– Nekem is!

Megálltak a kabinja előtt. Eliana a falon lévő képernyőre szorította a kezét, majd nézte, ahogy az ajtó felcsúszik.

– Nem hiszem, hogy valaha is megunom ezt! – vigyorodott el.

Annyira imádni való. – Tetszik a szállásod?

– Nagyon is! Ez a szoba határozottan pompásabb, mint amilyen a Kandovaron volt.

Amikor szembefordult vele, Dagon ismét elcsodálkozott a méretén. A feje teteje a válláig sem ért. Minden vele kapcsolatban azt sugározta, hogy mennyire finom és törékeny. De amikor figyelte, hogy milyen lenyűgöző erővel és szakértelemmel forgatja a katanáját...

Nos. Ez a kettősség elbűvölte. Kellemesen felingerelte. És igen, felizgatta. Szerette volna a karjaiba húzni, és mindenféle dolgokat tenni, amit az emberek esetleg sértőnek találhatnak.

De nem mozdult.

A lány ránézett.

Elképzelte, vagy hirtelen tényleg feszültséget érzett a levegőben?

Halvány izzás jelent meg a tekintetében, mielőtt leeresztette volna. Meglepetésére és örömére, a nő odahajolt hozzá, hogy még egyszer – kincset érően – átölelje.

– Jó éjszakát, Dagon!

Mivel tudta, hogy az ölelések elfogadhatóak, lelkesen visszaölelte, és szorosan magához szorította.

– Jó éjszakát, Eliana!

Alacsony termete ellenére jól illett a testéhez. A vele kacérkodó vágy fokozódott, és szinte már rávette, hogy meg merje kockáztatni, hogy megbántja őt azzal, hogy hagyja a kezeit elcsavarogni. Egy hajszálnyira volt attól, hogy engedjen az impulzusnak, amikor a nő elengedte, és elfordult anélkül, hogy ránézett volna, majd belépett a szobájába.

Az ajtó becsukódott közöttük.

Nos, drek.

 

 

Eliana habozott, amikor a híd ajtajához ért. Rohadt közel volt tegnap este ahhoz, hogy valami hülyeséget csináljon. Vagy talán valami döbbeneteset.

Halkan morgott. Hülyeség vagy döbbenetes lett volna?

Nagy csalódottságára nem tudta megmondani.

Évszázadokat töltött azzal, hogy könnyedén átgázolt a Földön élő Halhatatlan Őrzők hímjein. A legtöbben éppen olyan magányosak voltak, mint ő, és arra vágytak, bárcsak találnának egy nőt, aki annyira szereti őket, hogy velük akarja tölteni az örökkévalóságot. De egyikük sem remegtette úgy meg a lábait, és forralta fel úgy a vérét, ahogy Dagon tette. Tehát mindig gondosan csak alkalmi kapcsolatokat tartott.

Miután elhagyta a Földet, négy hónapot töltött a lasarai férfiak körül, akik úgy néztek rá, mintha csak a csupasz melleit villantotta volna fel, ha hozzájuk ért a folyosón sétálgatva. És most, amikor nagyon szeretett volna túljutni az alkalmi kapcsolatokon és nagyobb intimitást keresni egy férfival, idegesítő kételyek és bizonytalanságok sújtották.

És ha ehhez hozzáadja azt a tényt, hogy szinte semmit sem tudott a kultúrájáról (nyilvánvalóan a személyes adat tabletek nem tartalmazzák a helyes, egyértelmű társadalmi irányelvek listáját, mert a legénység már ismeri őket), és nem akart semmi olyat tenni, amivel megszegne bármilyen szabályt, vagy megbántaná őt vagy bárki mást ezen a hajón, és...

Igen. Nem tudta, hogy mi a fenét csináljon.

Pontosabban, nem tudta, hogy mi a scrult csináljon!

Sóhajtva tette a tenyerét az olvasóra. Az ajtó felcsúszott. Amint belépett a hídra, tekintete egyenesen Dagonra irányult.

A parancsnok felemelte a tekintetét, és elmosolyodott, vonzó arca felragyogott.

Basszus, már attól jobban érezte magát, hogy ezt tette a férfi. Csak egy mosoly, és melegség töltötte el, ajka mosolyra húzódott, és boldogság bugyogott fel benne.

Olyan rohadtul beleszeretett.

– Szia!

Felállt. – Szia!

A legénység többi tagjának is odaintett. – Sziasztok, srácok!

– Eliana! – válaszoltak kórusban, amitől Normnak érezte magát a Cheers sorozatból.

Dagon előkapta a széket, amelyiket korábban is használt, és letette a széke mellé.

– Kihagytad az első étkezést!

– Tudom! – fintorodott el. – Tegnap este gondjaim voltak az alvással. – Túlságosan elfoglalta, hogy elképzelje a férfit meztelenül. – Tehát a szokásosnál később ébredtem.

Amikor a homlokát ráncolta, a lány elindult felé – bármit is akart mondani –, felemelve a táblagépét és egy zacskó jarumit – Ne aggódj! Felkészülten jöttem!

A parancsnok elnevette magát.

Mindketten letelepedtek a helyükre. Úgy tűnik, a legénység többi tagja hozzászokott a jelenlétéhez, mert sokkal kevesebb kíváncsi pillantás esett rájuk, amikor megengedte magának azt a luxust, hogy Dagon karjának támaszkodjon, miközben az ölébe helyezte a táblagépét, és kinyitotta a harapnivaló zacskóját.

Mit váltott ki belőle, hogy így neki dől? Soha nem panaszkodott. Ha bármit is, úgy gondolta, hogy ez szórakoztatja, vagy talán a legénység kezdeti csodálkozása szórakoztatta. Eliana aggódott volna, hogy egyszerűen csak a kishúgaként tekint rá, mivel sokkal alacsonyabb volt, mint a legtöbb segoniai nő, ha nem érezte volna a teste reagálását az övére tegnap este, amikor megölelte, ami oda vezetett, hogy meztelenül elképzelje, és fél éjszaka ébren tartotta.

Küzdött a vágy ellen, hogy a szemeit forgassa a saját viselkedésére. Mintha már nem képzelte volna el meztelenül. Dagonnak komolyan nyálcsorgató teste volt. De az a tény, hogy nem a teste által érzett vágy szerint cselekedett, még inkább kétségbe vonta annak bölcsességét, hogy kidobjon minden óvatosságot az ablakon, és kicsókolja belőle a lelket is, és megismertesse a saját vágyával.

Nem próbált volna ellenállni az érzésnek, ha ez elfogadható lenne a társadalmában?

Balfácánnak nevezte magát, amiért nem kérdezte meg egyszerűen tőle, és figyelmét annak szentelte – vagy legalább is a legtöbbjét –, hogy a tableten a hajó egyik diagrammját tanulmányozza, miközben az ízletes jarumit rágcsálta. Eltökélte, hogy megismeri ennek a hatalmas hajónak minden egyes centijét. A segoniaiakhoz hasonlóan, ő is tanul a múlt hibáiból.

Szerencsére kiváló memóriája volt. Nem olyan kiváló, mint Ethané. Az a vidám amerikai Halhatatlan Őrző, életének minden percére, minden másodpercére emlékezni tudott, kristálytisztán. Még arra a napra is emlékezett, amikor megszületett.

A lány a homlokát ráncolta. Talán, ha az emlékezete olyan furcsán éles lenne, mint Ethané, emlékezne arra, hogy Ganix segített neki a halála előtt. Talán arra is pontosan emlékezne, hogy hogyan halt meg. Mi lett volna, ha az ébredés után nem tértek volna vissza az emlékei?

A bűntudat mindig csomóba rántotta a gyomrát, amikor csak a Kandovar főmérnökére gondolt. Ganix nem az első ember volt, aki azért halt meg, hogy őt védelmezze. Az egyik szekundánsa is ugyanezt tette régen. Akkor megfogadta, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Pedig megtörtént. Mert nem értette eléggé az új környezetét. Arról sem tudott eleget, hogy az űrben hogyan vívják a csatákat, vagy hogyan működnek a hajók. Már annak ismerete is, hogy a falak miből készülnek, milyen vastagok és melyek nyújtják a legjobb védelmet, lehetővé tehette volna, hogy megmentse Ganix életét. Ehelyett a főmérnök teste kriosztázisban fekszik, és várja, hogy elszállítsák a Lasarára eltemetni.

– Eliana? – szólította Dagon halkan.

Felpillantott.

– Izzik a szemed! – mormolta.

Káromkodva összezárta a szemét, és tízig számolt, mielőtt kinyitotta volna őket. – És most?

– Megint barnák.

– Köszönöm! – Megkönnyebülve nézett körül, hogy a legénység egyik tagjának sem tűnt fel a váltás.

– Mi bánt? – kérdezte Dagon halkan.

A nő megrázta a fejét. – Csak... újra Ganixra gondoltam, hogy bárcsak megmenthettem volna!

Megértően bólintva kissé közelebb hajolt, és néma vigaszt kínált.

Eliana megdöntötte a fejét, amíg az a bicepszén nem pihent, és visszatért a hajó tanulmányozásához.

Órák teltek el. Ő és Dagon közösen megebédeltek. Aztán kettejük útja elvált, ahogy az már szokásuk lett. Eliana nézte, ahogy elsétál, csodálva minden könnyed lépést és az egyenruhája alatti izmok hullámzását. Közvetlenül azelőtt, hogy elért a folyosó végén lévő ívhez, hátrapillantott.

Mosolyogva integetett, és hátrálni kezdett.

Vigyorogva intett vissza, majd eltűnt a szeme elől.

Eliana meghozta a döntést.

Megfordulva, Eliana nekiiramodott a folyosón, és futásra gyorsított.

Néhány pillanattal később berobbant a Med-egységbe.

– Adaos! Szükségem van rád!

10. fejezet

Fordította: Szilvi

 

A szoba túloldalán álló Adaos főorvos megugrott és megpördült. Valami leesett a padlóra a háta mögött, miközben riadtan nézett rá.

– Mi történt? Megsérültél? – futott át gyorsan rajta a tekintete. – Valaki más sérült meg? – Lehajolt az asztal alá rejtett orvosi táskájáért, és hozzá lépett. – Hányan sérültek meg? Hol vannak?

Egy másik, egyenruhában lévő orvos is megragadott egy második táskát, és aggodalommal vonta fel a szemöldökét.

Sajnálkozás söpört végig Elianán. – Senki sem sérült meg! – sietett biztosítani őket. – Sajnálom, hogy mindkettőtöket megriasztottam! – Adaosra nézett. – Csak valamit meg kell vitatnom veled!

Kihúzott egy kis szkennert a zsebéből, és végighúzta előtte.

– Valami sürgőset, a biometrikus értékeid alapján. – Letette a táskát, és várakozóan meredt rá.

Eliana a másik férfira pillantott, aki leplezetlen kíváncsisággal figyelte. Adaos felé hajolva félhangosan megkérdezte: – Van valahol egy hely, ahol bizalmasan beszélhetnénk?

Adaos szemöldöke felemelkedett. Aztán a másik férfira nézett.

– Hagyj magunkra, kérlek!

A férfi habozás nélkül távozott, becsukva maga mögött az ajtót.

– CC! – mondta Adaos.

– Igen, Adaos főorvos.

– Nem zavarhat minket senki, csak ha valaki azonnali segítségre szorul!

– Igen, Adaos főorvos.

A homlokát ráncolva fordult Eliana felé.

– Szükséged van transzfúzióra?

– Nem! – A nő kissé zavartan váltogatta a lábain a súlyát. Hogy kellene ezzel pontosan előhozakodnia? – Valójában igen. Hasznomra válna a transzfúzió! – Néhány nap már eltelt az utolsó óta. És ez ad neki egy percet, hogy kitalálja, mit is mondjon.

Adaos intett neki, hogy feküdjön le a közeli vizsgálóasztalra.

– Tölts Elianába az aktájában előírt segoniai vért!

– Transzfúzió kezdete – mondta a számítógép, szelíd női hangján.

Nyugtalanság fogta el egy pillanatra Elianát. Tényleg nagyon utálta a tűket.

Egy robotkar ereszkedett le a mennyezetről. Rácsminta világította meg a bal könyékhajlatát, amikor hűvös spray spriccelődött a bőrére. Aztán a tű megszúrta, és a vér elkezdett átfolyni az ereibe.

Adaos tanulmányozta. – Szeretnéd, ha megfognám a kezed, ahogy Dagon parancsnok tette? – Egy csepp szarkazmus vagy leereszkedés sem volt a szavaiban, csupán a vágy, hogy enyhítse a nő kellemetlenségét.

Jó srác volt.

– Nem, köszönöm!

Bólintott. – Mit akartál megvitatni velem? Van valamilyen fizikai betegséged? Bevallom, hamarabb vártalak, miután hallottam, hogy vestunát eszel. Attól tartok, túl fűszeres lehet egy földi ember emésztőrendszeréhez!

A lány elmosolyodott.

– Hozzászoktam a fűszeres ételekhez! Nem azért jöttem!

– Van valamilyen panaszod? – A homlokát ráncolva felvette a közeli adat-tabletet. – A lasarai orvosok figyelmeztettek minket, hogy az általunk megtalált földi nőknek pszichológiai problémákat okozhat a gathendiek támadása által elszenvedett trauma!

– Akik olyanok, mint én, akiknek vérátömlesztésre van szükségük, nem fog! Hozzá vagyunk szokva a harchoz és csatához, vérhez és halálhoz! De a többieknek talán – ismerte el a nő.

– Tehát nem pszichológiai következményekkel küzdesz?

Elkezdte megvonni a vállát, de még időben eszébe jutott, hogy még mindig ott a tű a karjában. – Csak a barátaimért való aggódás és szorongás! – És persze a bűntudat. Nem csak azért, ami Ganixszal történt. Hanem azért, mert szarul érezte magát, amiért ő otthon érezte magát ezen a hajón, miközben barátai odakint vannak valahol, egyedül és rettegve azokban a kapszulákban. Vagy esetleg elájulva azokban a kapszulákban. A fenébe is, még azt sem tudta, hogy halhatatlan testvérei egyáltalán eljutottak-e egy kapszulába. Amikor utoljára látta őket, a lasaraiaknak segítettek, mint ő. Lehet, hogy nekik nem volt egy Ganix a közelükben, hogy a seggüket bedugja egy űrruhába, vagy egy kapszulába, ha túl sokáig vártak, arra, hogy maguk tegyék meg.

Az, hogy nem tudta mi történt velük, valóban rágta belülről. Persze, lehetnek kapszulában. Vagy tehetetlenül lebeghetnek az űrben, egy olyan védőruhában, mint ő. Vagy lebeghetnek az űrben olyan ruha nélkül, mint Ganix. A különös vírus, ami megfertőzte őket, pokolian sok kárt képes meggyógyítani. Akár azt is lehetővé teheti, hogy a Halhatatlan Őrzők sztázisba kerülhessenek, akkor is, ha a vérmennyiségük túl alacsonyra süllyedt, vagy ha hosszabb ideig nem jutottak hozzá élelemhez vagy vízhez. De vajon képes lenne-e arra is, hogy védelem nélkül életben maradjanak kinn, az űr hideg vákuumában?

Nem gondolta.

– Eliana...

– Dehogy! Nem azért jöttem ide, hogy erről beszéljek!

A tű kihúzódott a testéből. A mechanikus kar visszahúzódott. Az apró szúrás helye meggyógyult, mire felült és megfordult, hogy lábait az ágy szélére lógassa.

Adaos megfogta a karját, és tanulmányozta. – Elképesztő! Olyan gyorsan gyógyulsz, mint egy lasarai!

– Erről akarok beszélni veled! – mutatott rá.

A szemöldöke felemelkedett. – Erről?

– Igen! Szeretnél többet megtudni rólam, igaz? Szeretnél teszteket futtatni, mintákat venni és tanulmányozni?

– Igen! – válaszolta lelkesen.

– Meg tudod csinálni bizalmasan, és tudod biztosítani, hogy soha senki más ne tegye rá a kezét az adatokra? Mert ha a gathendiek hozzá férnének a kutatásodhoz, az pusztító lenne, nemcsak testvéreim, hanem az egész bolygóm számára!

A vámpírokat egyedül a Halhatatlan Őrzők tartották kordában. Ha a gathendiek megtalálják a módját a Halhatatlan Őrzők kiirtására egy másik vírussal, az emberiség elveszne.

– Szigorú biztonsági intézkedéseket alkalmaznék annak biztosítására, hogy rajtam kívül senki más ne férhessen hozzá az információkhoz!

– Akkor azt javaslom, legyen egy kis quid pro quo! (Valamit valamiért)

Ismét a homlokát ráncolta. – Quid pro quo?

– Igen! Tudod... te megteszel valamit értem, én is megteszek valamit érted!

Adaos arckifejezése óvatossá vált. – Mit kérnél tőlem?

– Mondj el mindent, amit tudni kell a segoniai társadalmi illemtanról, különös tekintettel az udvarlási és a párzási rituálékra. Tudnom kell, hogy mit szabad és mit nem!

Adaos homloka kisimult. Világoszöld szeme vidáman csillogott, miközben az ajka megrándult.

– Az, hogy meg kell ismerkedned a segoniai párzási rituálékkal, egy bizonyos személlyel kapcsolatos?

– Attól függ! Van ezen a hajón olyan, hogy orvos-beteg közötti titoktartás?

– Ezzel azt kérdezed, hogy kénytelen vagyok-e orvosként mindent titokban tartanom, bármit is osztasz meg velem?

A lány bólintott.

– Természetesen... mindaddig, amíg ez nem veszélyezteti a hajó többi utasát.

– Jó! Akkor igen – ismerte el a nő –, ez kimondottan egyvalakire vonatkozik. Dagon teljes mértékben elbűvölt, és tudni akarom, mit tehetek, és mit nem tehetek ezzel kapcsolatban. A földi szabályok ebben hihetetlenül lazák. Nagyjából minden megengedett, amibe mindketten beleegyeznek, függetlenül attól, hogy kötődöttek, vagy nem kötődöttek. De négy hónapot töltöttem egy lasarai hajó fedélzetén olyan férfiakkal, akik mindent megtettek, hogy ne érjenek hozzám. Úgy értem, ha hozzáértem a karjukhoz, miközben elhaladtam mellettük a folyosón, úgy néztek rám, mintha csak erőszakot tettem volna rajtuk!

– Mit jelent, hogy erőszakot tettél volna rajtuk?

– Seggbe lettek volna baszva!

Adaos átkozottul közel került ahhoz, hogy elröhögje magát.

– A lasaraiak meglehetősen szigorúak a nem kötődött férfiak és nők közötti érintkezésben – mondta, miközben próbálta a vidámságát kordában tartani – Ők egy idősebb társadalom, jelentősen hosszabb élettartammal, ezért – a közelmúltbeli nehézségeikig – szigorú társadalmi protokollok elfogadásával lassították a népesség növekedését. Mi, segoniaiak, azonban csak átlagosan százötven évet élünk, így társadalmunk lazább a társadalmi interakciók szabályozása terén!

– Mennyire laza? Mert mindenki elég megrökönyödöttnek tűnt, amikor átöleltem Dagont a hídon.

Visszarakta az orvosi táskáját az asztal alá.

– Hallottam erről! – Egy kis mosoly görbítette meg az ajkait, amikor a pultnak támaszkodott, és keresztbe tette a karját. Eliana addig észre sem vette, hogy meglehetősen jóképű, és – mint Joral – harcos felépítése volt. – Döbbenetük oka kettős volt. A legtöbb embert megfélemlíti Dagon.

– A rangja miatt? Vagy azért, mert úgy néz ki, hogy teljesen szét tudja rúgni bárki seggét? Köszönöm! – Elgondolkodott azon, amit mondott. – Tehát nem annyira az ölelés sokkolta őket, hanem a félelem hiánya?

– Igen!

– Mesélj a másik okról is, amiért sokkolódtak!

Megvonta a vállát.

– Kétlem, hogy bármelyikük is látta volna már, hogy Dagon korábban nőt ölelt volna, vagy nyíltan kimutatja a tetszését!

Eliana az orvosra bámult. – Miért? Tudom, hogy nem meleg! – Valahogy nehéz lett volna nem észrevenni, hogy felizgatták az ölelései.

– Meleg?

– Más férfiak vonzzák!

– Ah! – Megrázta a fejét. – Nem! Érdeklődése csak a nőké. De ő magányos fajta. És amikor kikötünk az űrkikötőkben, hogy készleteket vegyünk fel, vagy javításokat végezzünk, nem látogatja meg a bárokat vagy a szórakozóhelyeket a többi férfival. A hajón marad.

Elég magányosnak tűnt.

– Akkor az ölelések rendben vannak?

– Igen!

– Mi van a csókokkal?

Mosolya kiszélesedett. – Biztos vagyok benne, hogy Dagon parancsnoknak tetszeni fognak a csókjaid!

– Nyelvvel?

– Igen!

– Mi van az érintéssel? Megfoghatom a kezét?

– Igen!

– Tudok... hmmm... Hogyan is tegyem ezt fel? – Rágni kezdte az alsó ajkát. – Érezhetem őt?

Összeszorította az ajkait, és a lány gyanította, hogy ismét azzal küzd, hogy visszafojtsa a nevetést.

– Úgy érted, hogy megsimogathatod-e?

– Igen! Arra gondoltam.

– Amíg ő vágyik rá, addig úgy érintheted, mint egy szeretőt!

– Mi van a közösüléssel? Szeretkezhetünk?

– Igen!

– Ha megtesszük, megsértünk bármilyen törvényt? Mint mondjuk: a házasság előtt nincs szex? Vagy... – Néhány fantasztikus-romantikus regényre gondolt, amit olvasott. – Ha szeretkezünk, akkor egy életre összepároztatnak minket?

A tiszta borzalom jelent meg az orvos arcvonásain.

– Drek, nem!

Eliana is felnevetett. – Nagyon megdöbbentnek nézel ki az ötlettől!

– Az is vagyok! – Kissé megborzongott. – Ha kötődtem volna az első nőhöz, akivel dugtam, nyomorúságos, szeretet nélküli létbe zártam volna magam!

Eliana rámeredt. – Azta! Ha annyira utáltad, miért feküdtél le vele?

– Nem utáltam! Csak nem ismertem jól. Miután megtettem... – Ismét összerezzent. – Sajnálom a szegény grunarkot, aki végül mellette kötött ki.

Nem volt biztos benne, hogy mit jelent a grunark, de a doki látszólag ott elkerülte a golyót.

Eliana lecsúszott az asztalról.

– Oké! Szóval... senki sem fogja azt hinni, hogy totál ribanc vagyok, ha nyilvánosan megcsókolom, vagy megölelem Dagont?

– A fordítóm nem tudja meghatározni a ribanc szót!

Megpróbált egy általános megfelelőt kigondolni, ami könnyen lefordítható és kevésbé sértő, mint a kurva – ezt a kifejezést hallotta fiatalkorában a leggyakrabban. De csak annyi jutott eszébe, hogy: – Valaki laza erkölcsökkel, azt hiszem?

– Ah! – mosolyodott el. – Nem! Senki sem fogja azt gondolni, hogy szajha vagy, ha meglátja, hogy megöleled vagy megcsókolod Dagont!

– Mi van, ha... meghittek leszünk? – Nem volt éppen kényelmes erről beszélni. Négy évszázaddal ezelőtt született, amikor a nők nem is említettek ilyeneket.

– Senki sem fog ezért megszégyeníteni!

A nő ellazult. – Kiváló! – Most már tud majd cselekedni néhány olyan impulzus után, amit azóta érez, valahányszor Dagon szexi segge körül van. Már a gondolatára is pillangók kezdtek röpködni a hasában. – Nos, azt hiszem, ez minden, amit tudnom kell! Köszönöm!

– Valójában nem! – ellenkezett.

A pillangók eltűntek a komor hang hallatán.

– Oké! – A nő az asztalnak támaszkodott. – Ki vele! – Könyörgöm, csak Dagon ne legyen elkötelezett! Azt mondta, hogy nincs kötődve, de ez nem azt jelenti, hogy valahol nincs egy olyan szeretője, akiről a többi srác sem tud. Az totál szívás lenne. És megmagyarázná, miért nem cselekedett a vágya szerint.

– Tanulmányoztam azokat az adatokat, amelyeket a Secta gyűjtött a földlakókról – kezdte Adaos.

Most úgy tűnt, ő érzi magát kényelmetlenül.

– És? – kérdezte a nő, amikor habozott befejezni a gondolatát.

– És van egy nagyon fontos különbség a két kultúra között.

Ó basszus.

– Amint kapcsolatba lépnek, a segoniaiak teljesen monogám népek!

Csak akkor jött rá, hogy visszatartja a lélegzetét, amíg az megkönnyebbülten ki nem repült.

– Ó! Jó! – Soha nem játszadozott, és örült, hogy nem kell attól tartania, hogy Dagon is így cselekedne. Nem volt érdekében osztozni rajta.

– Nem üldözhetsz egyszerre több férfit! – folytatta Adaos.

A lány bólintott. – Oké! Amúgy sem tennék ilyet!

– Nagyon világos akarok lenni ebben, Eliana! – Arckifejezése és hangvétele egyaránt olyan komoly volt, hogy szinte fenyegetéssel határos. – Ha szexuális kapcsolatba lépsz Dagonnal, akkor nem hívhatod fel valaki más figyelmét ezen a hajón. Még a flörtölésre is, amelyet ártalmatlannak tarthatsz, szigorúan tekintenének, hacsak nem fejezed be előtte a kapcsolatod Dagonnal.

Irritáció suhant át rajta.

– Mondtam, hogy nem csinálom! – És nem tehetett róla, de sértődöttnek érezte magát, hogy a férfi azt gondolta. – A mi bolygónkon azt hívjuk flörtnek, amikor elkötelezed magad a másik megcsalása mellett. Nekem az nem tetszik! – Összefonta a karját a mellkasán és mogorván meredt az orvosra. – Emellett az egyetlen férfi, akivel meztelenül akarok lenni, az Dagon.

Megnyugtatóan emelte fel a kezét. – Rendben! Keveset tudok az emberekről azon túl, amit a Secta mondott nekünk. Nem gondoltam semmi tiszteletlenségre!

Nyilvánvalóan a Secta sokat tudott. A földön a csalás és a játszadozás elég gyakori volt.

– Oké – motyogta.

– Azt is tudnod kell, hogy amikor a segoniaiak kötődnek, vagy házasságot kötnek, ahogy ti földlakók mondjátok, akkor egy életre kötődünk. Ezért – a lasaraiakhoz hasonlóan – életpároknak hívjuk házastársainkat. A Segonián nincs válás!

– Ó! – Igazából nem gondolt ilyen messzire. Csak annyira vonzotta Dagon, és annyira élvezte a társaságát, hogy... Nos, nem gondolt túl azon a vágyon, hogy több időt töltsön vele, és végül mezítelen legyen. Most, hogy mégis megtette, a depresszió keselyűként szállt a vállára, és a húsába mélyítette a karmait.

A csend, lassan kínosan hosszúra nyúlt.

Adaos félrebillentette a fejét, és figyelmesen tanulmányozta.

– Ez zavar?

Karjait kibogozva, kezét a vizsgálóasztal szélére támasztotta maga mögött, és mutatóujjával mintákat rajzolt rá.

– Eliana?

Lehunyta a szemét, megrázta a fejét, és arra kényszerítette magát, hogy megkérdezze:

– Mi van a gyerekekkel?

– Gyerekek?

Annyira kinyitotta a szemét, hogy az asztalra meredjen.

– Ha egy nő nem adhat gyermeket egy segoniai férfinak... bontó tényező? – A nő a földre ejtette tekintetét. – Úgy értem... ha a terhesség nem lenne lehetőség, akkor előfordulhat, hogy nem akarja tovább?

– Úgy gondolod, hogy terméketlen vagy? – kérdezte, és hangjában a kedvesség szinte könnyeket váltott ki. – Az első vizsgálat során semmi sem utalt rá!

– Ez nem az! Ez a vírus! – A vírus, amit az átkozott gathendiek szabadítottak rájuk. – Nem tudjuk, mit csinálna egy csecsemővel! – Kényszerítette magát, hogy találkozzon a pillantásuk. – Egyikünk sem – egyetlen női Halhatatlan Őrző sem – esett soha teherbe. És egyetlen Halhatatlan Őrző férfi sem termékenyített meg soha emberi nőt, mert... – Tehetetlenül megvonta a vállát. – Mi nem öregszünk!

Klinikai kíváncsiság hatolt éles tekintetébe. – Olyan vagy, mint a lasaraiak? Nagyon lassan öregedsz? Néhányukról köztudott, hogy már ezer éve élnek!

Azta! Az tényleg komolyan lassú öregedés volt.

– Nem! Egyáltalán nem öregszünk! És nem tudjuk, hogy a vírus megakadályozza-e a babát az öregedésben, ha a gyermek intellektuálisan és érzelmileg érne, de örökre csapdába esne egy csecsemő testében, vagy a vírus hogyan befolyásolhatja a fejlődő magzatot. És egyikünk sem akart kockáztatni. Ez tulajdonképpen az egyik oka annak, hogy Seth azt akarta, hogy az összes Halhatatlan Őrző nő legyen. Tudja, hogy mennyien vágynak közülünk gyermekre, és azt remélte, hogy akár a lasaraiak, akár a Secta segíthetnek megtalálni egy vírusmentes, egészséges gyermek kihordásának és születésének módját.

Adaos megsimogatta az állát, miközben elgondolkodva mérlegelte a hallottakat.

– Talán van módja annak, hogy megakadályozzuk a vírus átterjedését a gyermekre az anyaméhben. Vagy talán találhatnánk gyógyszert rá. Fejlettebbek vagyunk az orvostudomány terén, mint a földiek!

A lány körbepillantott a csúcstechnológiájú szerkentyűkön, amikkel a kórház büszkélkedhetett, majd a fölötte lévő szkenneren, amely átmozgathatott egy pálcát fölötte, és másodperceken belül elmondhatott neki minden egyes sérülését.

– Igen, azok vagytok! De a gathendiek laboratóriumban hozták létre ezt a vírust. A földi tudósaink szerint, minden mástól különbözik. Sokkal inkább szimbiotikus organizmusként látszanak és viselkednek. Az első dolga az, hogy tönkreteszi az immunrendszerünket, majd átveszi a helyét, és teljesen ott ragadunk a 22-es csapdájában: ha kiküszöbölöd a vírust, akkor életképtelenek maradunk immunrendszer nélkül.

– Tehát úgy gondolod, hogy egy gyógymód megölhet!

– Egy gyógymód megölne minket!

Megrázta a fejét. – Nem feltétlenül! A vírusok segoniai ismerete és megértése messze meghaladja a földlakókét. Nem csak azért, mert évszázadokkal előrébb járunk technológiai szempontból, hanem azért is, mert nem korlátozódtunk csupán azon vírusok és baktériumok tanulmányozására, amik a mi bolygónkon léteznek. Az űrkutatás – és az Aldebari Szövetséghez való tartozásunk – lehetőséget adott számunkra, hogy számos más világból származó vírusokat és baktériumokat is tanulmányozzunk sok más naprendszerben. Idegen vírusok, baktériumok, növények és állatok. Világok, amelyek lakottak, és világok, amelyek nem. Olyan világok, amelyeket még mi magunk sem látogattunk meg, de amelyeket a Szövetség más tagjai igen, akik között információcsere zajlik. A parancsnokod bölcs volt, hogy elküldött hozzánk.

Hiábavalóan próbálta lecsillapítani a fellángoló remény szikráját. – Tehát úgy gondolod, hogy van rá lehetőség, hogy egyszer teherbe eshessek anélkül, hogy megfertőzném a babát a vírussal?

– Hiszem, hogy lehetséges, igen! Mivel a vírust laboratóriumban fejlesztették ki, alaposan át kell majd tanulmányoznom, mielőtt bármi biztosat tudnék mondani!

Kinyújtotta a karját. – Akkor vegyél bármilyen mintát, amire szükséged van!

 

 

Dagon a Galen által megjelenített holografikus térképet tanulmányozta. Piros pontokkal jelölték a veszteségeket. A zöld pontok jelölték a megtalált kapszulákat és a túlélőket. Sárga pontok jelöltek két helyet, ahol üres menekülési kapszulát találtak.

Minden nap több szín jelent meg a térképen. Bár néhány csomó vonzotta a tekintetét, nem talált végleges mintát. A menekülési kapszulák és túlélők egy részét a qhov’rum közelében találták, ahonnan kidobódtak. Mások messze voltak tőle, mint Eliana is.

– Mutasd meg a Szövetség hajóit, amelyek kutató-mentőküldetéseket végeznek!

Lila pontok jelentek meg.

Galen egy szürkére mutatott. – Ez az Akseli kalóz, Janwar.

Dagon ismét elcsodálkozott azon a sebességen, amellyel Janwar hajója haladt. – Jelentette, hogy talált-e valakit?

– Nem! De korábban kaptunk egy jelentést, miszerint harcba keveredett egy gathendi felderítő hajóval. Élve akarta elkapni a pilótát, hogy kihallgathassa, de nem sikerült neki!

Az, hogy Janwar egyáltalán belefutott egy gathendi hajóba, látszólag megerősítette azt a meggyőződést, hogy ezek a grunarkok is túlélőket keresnek.

– Mutasd meg nekem az összes bolygót ezekben a szektorokban! – intett háromra –, amelyek atmoszférája megfelelő a földlakók és a segoniaiak számára.

Néhány kék pont csatlakozott a többihez a térképen.

Rámutatott egyre. – Ez nincs messze attól a kapszulától, amelyet keresünk. Ha a kapszula üres, és nem észlelünk semmilyen más kommunikációt, akkor megyünk tovább!

Janek csatlakozott hozzájuk. – Ez?

– Igen!

– Meglátom, sikerül-e valamit elkapnom a kommon.

Dagon a taktikai tisztjére nézett.

– Rahmik, keresd meg, mit tudsz a bolygóról, és számolj be róla! Szeretném tudni, hogy vannak-e rajta olyan életformák, amelyek esetleg elkaphatták a kapszula lakóját!

– Igen, parancsnok!

Maarev hangja hallatszódott a híd hangszóróiból.

– Dagon parancsnok!

– Igen?

– A 4. csoportos teremben egy helyzet alakult ki!

Dagon a homlokát ráncolta. – Miféle helyzet?

– Én vagyok a helyzet? – kérdezte Eliana, és a szavai távolról hallatszódtak. – Rólam beszélsz?

– Igen! – válaszolta Maarev.

– Ugye tudod, hogy hallak? Úgy értem, közvetlenül előtted állok!

– Igen!

Dagon a mosolyával küzdött.

– Mi a probléma, Maarev? Eliana ismét elterelte a katonák figyelmét? Figyelembe véve Brohko előző napi tanulságát, ez nem biztos, hogy rossz.

– Mit csinálsz? – kérdezte Maarev hirtelen, a meglepetés megváltoztatta a hangját.

– Lerángatlak az én szintemre! – válaszolta Eliana, és most már hangosabban szólt. – Nekem nincs ilyen kommunikációs vackom! Ha az arcodba mászok, Dagon hall engem is?

– Dagon parancsnok – javította ki Maarev.

Hosszan tartó szenvedő sóhaj jött át a hangszórókon. – Ha az arcodba mászok – mondta Eliana, mintha türelemre intené magát –, meghallhat-e Dagon parancsnok?

– Igen!

– Oké! Tehát itt az üzlet, Dagon...

– Dagon parancsnok! – Ezúttal, amikor Maarev kijavította, Dagon hallotta barátja hangjában a vidámságot.

– Azt akarod, hogy megüsselek, igaz? – Eliana majdnem morgott.

A hídon minden ember felnevetett.

– Szóval – folytatta a lány –, mint már mondtam, Dagon parancsnok, azért jöttem le ide, hogy az ön embereivel edzeni tudjak, de mindannyian kitérnek, és nem hajlandók kiállni ellenem. Túlságosan félnek attól, hogy szétrúgja a seggüket, ha megpróbálják szétrúgni az enyémet! De tényleg edzenem kell egy kicsit! Megmondaná nekik, kérem, hogy rendben van harcolni velem?

Dagon a fejét rázva az ajtó felé indult.

– Mondd meg neki, hogy úton vagyok, Maarev!

Távozásakor hallotta, ahogy Galen azt súgja: – Hozd fel a videó képét a GTR4-ről.

– Már rajta vagyok! – válaszolta Rahmik.

Amikor Dagon leért a 4. csoportos edzőterem előtti folyosóra, azt látta, hogy tele van katonákkal, akik egymást lökdösődve próbálnak jobb helyet kiharcolni, hogy jobban láthassák, mi történik benn. Egyetlen mogorva pillantás a parancsnoktól szétrebbentette őket, és szétszóródtak a szomszédos helyiségekben.

Dagon belépett a nagy edzőterembe és becsukta az ajtót. Tizenhét férfi foglalta el a falak mentén a padokat, rést hagyva köztük és Eliana között, aki a homlokát ráncolva nézte a középen zajló közelharcot.

Maarev ismét a szoba közepén csatázott Lidennel és Efrennel, de ezúttal egyikük sem volt álcázva.

Dagon megkerülte az edzőszőnyeg szélét, és leült Eliana mellé. Karja végigsiklott a lány vállán. A combja az övéhez szorult, miközben kényelmesen a padlóra ereszkedett. Hagyhatott volna egy kis távolságot közöttük, de egyszerűen csak nem akart.

Úgy tűnt, nem bánja, amikor felpillantott rá.

A férfi szemöldöke felívelt. – Újra tanulsz?

– Nem! – Sötét pillantást vetett Maarevre. – Mindenre, amire kíváncsi voltam, már megtanultam a figyelésből. Ahhoz, hogy megtanuljam a többit, harcolnom kellene, de mindenki túl nyuszi ahhoz, hogy kiálljon ellenem!

Noha Dagon gyanította, hogy fordítója nem pontosan határozza meg a nyuszi fogalmát, úgy vélte, hogy érti, mit akar a lány mondani. – Sokkal kisebb vagy nálunk... és kisebb, mint a segoniai nők... kevesebb izomzattal. Attól félnek, hogy megsérülsz!

Most a lány szemöldöke emelkedett fel. – És hogy szétrúgod a seggüket, ha ez megtörténik?

– Igen! – Megalapozott aggodalom volt, bár úgy döntött, hogy nem árulja el.

– Akkor mondd meg nekik, hogy nem fogod!

Habozott. Nem tudta garantálni, hogy nem reagál rosszul, ha az egyik embere megbántja. A benne lévő katona megértette a szükségét, hogy a lehető legjobban felkészüljön egy esetleges jövőbeni csatára, de a férfit – a nem katonai részét – annyira vonzotta. Minden nap egyre jobban törődött vele, és nem tudta elviselni a gondolatát, hogy megsérül.

A lány, egyik kis kezét a combjára tette, és megszorította.

– Már csak pár napra vagyunk a menekülési kapszulától. Meg kell ismerkednem a test-test elleni harc minden változatával, mielőtt megtaláljuk. Fel kell készülnöm! Bármire!

Dagon ismét látta a szomorúságot szép barna szemében, és a jövőben még inkább meg szerette volna megkímélni tőle, ezért félresöpörte a védelmező ösztöneit. Átmenetileg.

– Állj! – parancsolta.

A katonák abbahagyták a harcot és szembe fordultak vele.

– Maarev, Liden, üljetek le! – parancsolta Dagon. – Efren most Eliana ellen fog harcolni!

A szobában minden férfi kihúzta magát.

A pad alá nyúlva, Eliana előhúzott egy tompa pengével ellátott edzőkardot.

Dagon megállította. – Kezdjük a botokkal!

Megvonta a vállát, felállt és a szoba közepére indult.

– Oké!

Brohko felpattant, és egy fa botot nyújtott át neki.

Eliana köszönetet mondott neki, és megpörgette a botot, miközben visszavonult a padokhoz.

– Maarevnek és Lidennek nem kell távoznia! Harcolhatok egyszerre mindhármuk ellen!

Néhány katona hitetlenkedve felnevetett.

Eliana figyelmen kívül hagyta őket.

Emlékezve arra, ahogyan a katanáját lendítette, Dagon hajlandó volt elhinni, hogy igazat mond. De ennek ellenére, jobb óvatosnak lenni.

– Egyelőre egy is megteszi!

Efren átvette a botot, amelyet egyik katonatársa nyújtott át.

Eliana elgondolkodva tanulmányozta.

– Ugye nem fogsz zabos lenni, ha én nyerek?

Pislogott. – Nem tudom, mit jelent ez!

– Ugye, nem leszel ideges? Ha én nyerek?

– Nem! Ideges leszel, amikor legyőzlek?

– Az nem fog megtörténni, barátom! – vigyorodott el a lány.

– Meglátjuk! – kuncogott a férfi. – Kezdjük!

A szavak alig hagyták el az ajkát, amikor Eliana megütötte.

Meglepetés világította meg Efren arcát, amikor blokkolta a lány ütését. És az utána következőt. És a következőt és a következőt. Eliana jó formában volt, éles tekintete úgy tűnt, hogy mindent észrevesz, és gyors volt a lábmunkája. Igazi harcos, amire Dagon számított is.

A nő megrázta a fejét. – Csak védekezel! Támadj! Gyerünk! Próbálj megütni!

Dagon némán értett egyet vele. Efren egyszerűen csak reagált a lány ütéseire, ahelyett, hogy saját maga is próbálkozott volna.

Amíg Eliana ki nem söpörte alóla a lábát, és a fenekén landolt.

– Komolyan mondom! – jelentette ki a nő. – Üss meg!

Efren felemelkedve Dagonra pillantott.

Dagon figyelmen kívül hagyta a gyomra ideges rebbenését.

– Tedd, ahogy mondja!

Efren ennek megfelelően módosította a harci technikáját, blokkolva Eliana ütéseit, és megkísérelve néhány sajátot.

De Eliana minden ütést hárított, és még egyszer seggre lökte.

– Figyeltem, ahogy harcolsz, Efren! Tudom, hogy jobb vagy ennél! – Csalódottság rajzolódott ki a vonásain, miközben a fejét rázta.

– Hagyd abba a baszakodást! Értem, hogy nem akarsz bántani! De gathendiek majd igen! Ha kényeztetsz, nem fogsz felkészíteni arra! Gyere és támadj meg, a francba!

A gondolat, hogy Eliana felkészületlenül száll szembe a gathendi katonákkal, megváltoztatta Efren véleményét arról, hogy megkönnyítse a küzdelmet a lány számára, mert onnantól kezdve komolyan kezdett harcolni.

És micsoda küzdelem volt.

Dagon előrehajolt, könyökét a térdére támasztva nézte, ahogy Efren mindent megtesz azért, hogy legyőzze Elianát. A küzdelmet néző katonák között ováció tört ki az ütésváltásokra, amelyekből sok Elianának szólt. Azt gondolhatnánk, hogy Efren van előnyben, mivel sokkal magasabb, és sokkal szélesebb a hatótávolsága. De Eliana gyors és ügyes, és...

Efren megütötte a hátán, és a lány elterült a földön.

Minden ember felzihált.

Dagon felemelkedett, a szíve a torkában dobogott.

Efren rémülten nézett le a lányra.

Kemény ütés volt.

Eliana felnevetett. Átfordult a hátára, aminek kibaszottul fájnia kellene, és felnyújtotta a kezét.

Efren gyorsan megszorította és talpra húzta.

Amint felállt, elmosolyodott, és szabad kezével megpaskolta a hátán. – Hagytam, hogy behúzd ezt az egyet, hogy te – és mindenki más, aki itt van – láthasd, hogy nem fogok összetörni! – Sokatmondó pillantást vetett Dagonra.

Dagon visszaült, a szíve még mindig hevesen kalapált a mellkasában.

Nem járt mereven és nem szisszent fel, amikor lehajolt, hogy felvegye az elejtett botját.

– Oké! – Ismét szembe nézve Efrennel, megforgatta a botot. – Most, hogy ezt tisztáztuk, adja bele mindent, amit tudsz!

A szeme csodálattal csillogott, és Efren teljesítette a parancsot. Támadást indított. Az éljenzés ismét kitört, amikor azok ketten heves, céltudatos harcba keveredtek. Dagon a múltban már sokszor harcolt Efren ellen, és elmondhatta, hogy a katona semmit sem tart vissza. Mégis újra és újra Eliana lett a győztes.

Felsegítette Efrent, miután ismét ledöntötte.

– Most Maarev és Liden!

Maarev és Liden egymásra pillantottak. Maarev a szoba közepe felé intett a fejével.

Liden felkelt és megközelítette Elianát.

A nő megrázta a fejét. – Mindketten! És Efren is, ha képes rá!

Efren kuncogott. – Azt hiszem, én most csak nézem, és próbálok levegőhöz jutni!

Eliana elmosolyodott. – Köszönöm, hogy megküzdöttél velem! Jó buli volt!

Várakozó pillantást vetett Maarevre. – Nos?

Dagon elkapta Maarev tekintetét és bólintott. Miután figyelte a lány küzdelmét Efrennel, nem volt kétsége afelől, hogy jól fogja kezelni a helyzetet.

És megtette – mindkét tapasztalt harcost a seggére küldte, és gyors, váratlan csapásokkal újra és újra megtette.

– Most tegyétek azt a láthatatlanság dolgot! – mondta nekik.

Egymásra pillantottak.

– Mit? – kérdezte Maarev.

– Csináld azt a dolgot, amit először csináltál, amikor láttam, hogy küzdesz! Változz láthatatlanná!

Mindkét férfi Dagonra nézett.

A parancsnok habozott. Eliana elképesztően harcolt, amikor nagyobb ellenfelekkel nézett szembe. De két ellenféllel, akiket nem lát?

Eliana szembe fordult vele. – Kérdezd meg, mit csinálok!

– Mit csinálsz? – kérdezte.

– Tanulok! – Minden férfira ránézett, aki nevetett, amikor azt állította, hogy Efren nem fog győztesként kikerülni a küzdelemből, majd pillantása találkozott Dagonéval. – Akárcsak ők!

Igen ők is. Eliana emlékeztetett minden jelenlévő férfit, hogy soha nem szabad lebecsülniük az ellenfelet.

És mégis habozott.

Csend lett, amíg mindenki várta a döntését.

– Dagon parancsnok? – ösztönözte hivatalos címét használva, és a tiszteletét követelve, azt követelve, hogy egyenrangúként bánjon vele.

Dagon Maarev és Liden felé biccentett. – Tegyétek!

A férfiak teljes álcába váltottak, speciálisan kialakított egyenruhájuk ugyanezt tette. Azok ketten lényegében eltűntek mindenki látóköréből, aki nem volt segoniai, és ledobták a botjaikat.

Eliana feltartotta az övét.

– Akarjátok, hogy én is lemondjak az enyémről, vagy tartsam meg?

– Tartsd meg! – mondta Liden.

Feszült csend következett, amikor Maarev, Liden figyelemelterelésének köszönhetően Eliana mögé került. Segoniaiként Dagon érzékelni tudta a férfiak helyét, bár nem láthatta őket. De Elianának hiányzott ez a képessége. És mindkét férfi hang nélkül mozgott.

A padokon mindenki arca kijózanodott és rettegéssel telítődött.

Itt egyetlen férfi sem akarta látni, hogy ledöntsék a lányt, legkevésbé Dagon.

– Kezdjétek! – parancsolta.

Liden támadt Elianára, aki lehajolt és meglendítette botját. Liden egy pillanatra bevillant a látótérbe, kétrét görnyedve a gyomrát ért ütéstől. Aztán Eliana megpördült és újra csapott. Puffanás hallatszott. Maarev a bordáit szorongatva villant a látótérbe, majd ismét eltűnt.

A szájak elnyíltak.

Ha imádott katanáit használta volna, mindkét férfi súlyosan megsérült volna.

Maarev és Liden kipróbálták a frontális támadást, az oldalról támadást, a mindkét oldalról egyszerre, elöl és hátul. Minden alkalommal Eliana érvényesült.

Hogy a faszba csinálta ezt? Még neki is nehézségei voltak felfedezni a harcosokat, és leginkább arra az egyedülálló érzékére támaszkodott, amely lehetővé tette számára, hogy érezze, amikor egy másik segoniai van a közelében.

Éppen amikor Dagon kezdett ellazulni, Eliana félredobta a botját, és puszta kézzel harcolt a férfiakkal.

Apró, szinte gyermeki, csupasz kezeivel.

Ami látszólag sziklaként csapódott be, mert mégiscsak ő lett a győztes.

Amíg el nem kezdődött a szurkolás.

Már nem aggódva a biztonságáért, a többi jelenlévő harcos dicséretet és bátorítást kezdett kiabálni, szinte fülsiketítően üvöltözve.

Eliana feje hirtelen hátracsapódott, az orrából vér fröcskölt, amikor a lábai elhagyták a padlót, és a kis alakja hátrarepült.

Zihálás szakította meg az összes kiabálást, amikor a fölbe csapódott.

Maarev újra megjelent, és riadtan bámult rá. Liden is felvillant a háta mögül.

Düh futott át Dagonon, miközben felemelkedett.

De Eliana már felült. Felső ajkán és állán vér csillogott.

– Igen! – Alkarjával megtörölte az arcát, letörölte a bíbor folyadék egy részét, a másik részét pedig szétmaszatolta. – Pont erre gondoltam!

Maarev az arcába csapott?

Dagon tett egy lépést előre, kezeit ökölbe szorítva.

Eliana figyelmeztető pillantást vetett rá, majd kezet nyújtott Maarevnak.

Összekulcsolva kezüket, Maarev gyengéden talpra rántotta.

– Bocsáss meg!

– Miért? – kérdezte. – Megütöttél?

– Igen!

– Miért? Ezt kell tenned, amikor edzel! – nevetett fel. – És azt kell mondanom, hogy baszott egy ütésed van, bajnok! Már rég nem rúgtak seggbe!

Úgy tűnt, Maarev nem tud erre mit mondani.

Eliana körülnézett, majd a homlokát ráncolta.

– Mi van? Miért van mindenki annyira kiborulva? Soha nem edzetek nőkkel?

– De igen! – válaszolta Maarev.

Liden lépett mellé. – De a mi nőink lényegesen nagyobbak, mint te!

Maarev bólintott. – Te sokkal törékenyebb vagy!

Eliana hosszú pillanatig csak meredt rá, majd nevetésben tört ki. – Törékeny? – ismételte, majdnem összegörnyedve a hahotázástól. – Mintha valami kibaszott gyenge, korcs virág lennék? Haver, szétrúgtam a segged! És Lidenét. És Efrenét. Egy törékeny nő ezt nem tehette volna meg!

Maarev válla elernyedt. Arcán is a megkönnyebbülés látszott, miközben az ajka sarkai megrándultak.

– És ne felejtsd el, milyen állapotban voltam, amikor felhoztál a fedélzetre! Láttad azokat a sérüléseket, és sejtheted mekkora fájdalmat érezhettem! – Az orrára mutatott, amely már abbahagyta a vérzést. – Ez semmi! – Figyelmeztetően emelte fel kinyújtott tenyerét. – Bár figyelmeztetnem kell – ha rájuk találunk –, hogy kissé különböző vagyok, mint a többi földlakó. A barátaim többsége nem járna jól, ha eltalálnád őket. Csak öten vagyunk harcosok. Tehát ne feledd, ha bármelyikkel szeretnél megküzdeni!

Maarev bólintott. – Természetesen!

– Jó! – Mosolyogva, könnyedén megütötte a vállát. – Akkor folytassuk, nagy ember!

Maarev Dagonra nézett.

Dagon Elianát tanulmányozta, aki figyelmesen méregette őt ragyogó mosolya felett. Szinte hallotta, ahogy kéri, hogy bízzon benne, és támogassa ebben. Gyorsan leülve, bólintott a férfiaknak. – Folytassátok!

Úgy tűnt, hogy Maarev és Liden eltűnnek, amikor ismét felöltötték az álcázásukat.

Ők hárman ismét harcba kezdtek.

Komor csend borította a termet, amit csak Maarev és Liden morgása tört meg, valahányszor Eliana megütötte őket. Ismét győzedelmeskedett. Újra és újra.

– Állj! – szólalt meg hirtelen a lány. Kiegyenesedett, és szemrehányóan nézett a közönségükre. – Komolyan? Most csendben vagytok?

A katonák egymásra pillantottak.

Eliana felnyögött.

– Gyerünk srácok! Ha csendben vagytok, tudom, hol vannak! – Álcázásuk ellenére tévedhetetlen pontossággal mutatott Maarevra és Lidenre.

Hogyan? – csodálkozott Dagon. Honnan tudta, hogy hol vannak? Az emberei tudták, hogyan kell hangtalanul mozogni.

– Ha zajongtok, akkor nem! – folytatta a nő, ami jelezte, hogy ennek ellenére hallja őket. – És egy csata gyakran zajos. Meg kell találnom a módját annak megállapítására, hogy hol vagytok, amikor álcázva vagytok – amit egyébként még mindig tudni akarok, hogy hogyan csináljátok –, így véletlenül sem ölöm meg egyikőtöket sem, ha együtt találjuk magunkat a gathendiek ellen!

Dagon úgy gondolta, hogy minden harcot a gathendiekkel valószínűleg vadászgépekkel és csatahajó-ágyúkkal vívnak majd, de úgy döntött, hogy ezt nem említi meg. Eliana egyértelműen tetőtől talpig harcos volt, és mint ilyen – bölcsen fel akart készülni mindenre. Nagyon csodálta őt ezért... annak ellenére, hogy minden őt ért találat arra késztette, hogy megölje a katonát, aki adta.

– Szívjátok fel magatok, és ne aggódjatok miattam! – folytatta. – Szükségem van rátok, hogy azt tegyétek, amit a földi harcostársaim is tennének! Vidítsatok fel! Nevessetek ki! Kíméletlenül gúnyoljátok ki Maarevet és Lident, amiért oly sokszor seggbe rúgta őket egy fele akkora ember. Amit csak akartok csinálni! Csak adjatok ki valami kibaszott hangot! Próbálok tanulni!

Egy hosszú pillanatig senki sem szólt egy szót sem.

Aztán Brohko ököllel a levegőbe csapott és felkiáltott: – Rúgd szét a seggüket, Eliana!

Nagyot vigyorgott. – Erről beszélek!