2.-3.-4. Fejezet

 

2. fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Eliana elmosolyodott, és próbálta figyelmen kívül hagyni a lüktetést az oldalában. A sebei nem úgy gyógyultak, mintha egy jó kis adag vért kapott volna. A vérzés megszűnt, de a fájdalom érzése állandósult. Nyelt egyet. A szája kiszáradt, a hőmérsékletét pedig magasnak érezte. Nem tudta eldönteni, hogy ez láz vagy a kiszáradás következménye.

Körülnézett. Legalább nem pisilt be. Vagy valami még rosszabb. A vírus annyit megtett érte, hogy minden olyan rendszert leállított, ami segíthetett meghosszabbítani az életét... amiről azt gondolta, hogy egy emberre ellenkezőleg hatna.

De jó nekem!

Aha...persze!

– Hé, srácok, szemtelenség lenne megkérdeznem, hogy hogy néztek ki? Mert még nem sokféle földönkívülivel találkoztam! – Szerette Dagon hangját hallani, olyan mély, hogy szinte érezte, ahogy a sérült mellkasán átmorajlik.

– Egyáltalán nem szemtelenség! – válaszolta. – Hasonlóak vagyunk a lasaraiakhoz.

– Kérlek, részletezd!

– Két lábunk van.

Két láb. Az jó. Vajon izmosak! Mert izgatónak hangzott.

– Hány kéz? – Nem tudott ellenállni a késztetésnek. A sci-fi filmek néhányszor nagyon furcsán mutatták be a nézőknek a földönkívülieket.

– Kettő. – Jókedv hallatszott a hangjából, mintha nehezen tudná elfojtani a nevetését.

– És egy fej?

Kuncogva veszítette el a csatát. – Igen.

– Tehát úgy nézel ki, mint egy földi ember.

– Sok szempontból igen. Úgy gondolom, hogy magasabbak lehetünk, mint a legtöbb földlakó.

– Azzal nincs semmi gondom! A testvéreim nagy része magas! – A férfiak legalábbis. Nem gondolta, hogy valaha is találkozott olyan Halhatatlan Őrző férfival, aki alacsonyabb volt hat lábnál. Seth közel két méter magas volt. Eliana alig ért a hónaljáig.

– Bár más szempontból különbözünk egymástól, mint ahogy a lasaraiak is – ismerte el.

Ami népének tagjaival való találkozás után, Eliana megtudta, hogy nagyon hosszú életűek és különleges képességekkel rendelkeznek, nem egészen olyanokkal, mint a tehetségesek.

Azon tűnődött, hogy mik lehetnek Dagon képességei, ha van neki ilyen.

– Házas vagy? Vagy valakivel össze vagy kötődve? – kérdezte a lány, és megpróbált visszaemlékezni a helyes kifejezésre.

– Nem!

A bolygóján a nők nem lehetnek valami éles elméjűek, mert kedves srácnak tűnt.

– Csak gondoltam, megkérdezem! Nem akarnék senkit sem felidegesíteni azzal, hogy megölellek!

Ismét kuncogott. – És mi van veled? – kérdezett vissza, meglepve ezzel a lányt. – Ki az a Max?

A meglepetés átsuhant rajta. – Honnan tudsz te Maxről?

– Azt hitted, hogy Max vagyok, amikor a neveden szólítottalak!

– Ó! Ő csak egy barát!

Max valójában a szekundánsa, vagyis az emberi védelmezője volt, aki ügyeket intézett számára, és vigyázott rá, amíg nappal aludt.

– És össze vagy kötődve valaki mással? Vagy házasodva? – erőltette tovább Dagon.

Eliana felnevetett, majd összeszorította a fogát, és küzdött a káromkodási kényszerrel, amikor a fájdalom ismét belehasított a mellkasába. – Nem. Nem vagyok házas.

– Miért?

Eliana nem tudott nem nevetni újra, annak ellenére, hogy ez kínzó fájdalmat okozott. – Hapsikám, imádom, ahogy ezt mondod! Olyan zavarodottnak hangzol!

– Az is vagyok! Úgy tűnik, te egy tiszteletreméltó nő vagy. És meglehetősen szimpatikus is, ha őszinte akarok lenni.

– Még hogy nem vagy elbűvölő? – ugratta a lány. – Lehet, hogy egy túl csökönyös, rusnya nőszemély vagyok, aki nem vonzza a férfiakat!

Több férfi nevetése hangzott fel a fülében, köztük Dagoné is, emlékeztetve arra, hogy a hídon mindenki hallgatta a beszélgetésüket.

Elég a kacérkodásból!

Várjunk csak. Ő most flörtölt?

Lehet.

Nos, jól van. Szüksége volt a figyelme elterelésére.

– Azt hiszem, jobb, ha visszatérek aludni! – jelentette ki kelletlenül. – Lelassítom a pulzusomat, hogy próbáljam megőrizni az oxigént!

– Persze!

Vajon csalódás az, ami kihallatszott a mély hangjából?

– Még mindig felém tartotok?

– Beszélgetés közben is feléd száguldunk!

– Köszönöm, Dagon! – Lehunyta a szemét és lelassította a légzését. – Ne feledkezz meg rólam!

– Erre kicsi az esély! – hallotta a mormogását, mielőtt elnyelte a sötétség.

 

 

– Dagon parancsnok!

Dagon hirtelen riadt fel. – Igen?

– Kérjük szíves megjelenését a hídon! – szólította Barus komor hangon.

Legurulva az ágyról, a kis mosdó felé indult. – Úton vagyok!

Néhány perccel később a hídra lépett.

– Jelentést!

Barus felkelt Dagon székéből.

– Úgy gondolom, hogy közeledünk a Kandovar roncsainak egy részéhez!

Dagon helyet foglalt és a tiszta kristályablakon keresztül kifelé bámult. Sötét tér húzódott előtte – ezt a látványt általában megnyugtatónak találta. Ma azonban nagy rakás fém és más törmelék lebegett a távolban.

– Csökkentsd a sebességet!

– A sebesség csökkentve! – erősítette meg Galen, a navigációs tisztje.

Dagon a hánykolódó roncsokat tanulmányozta. – Vannak menekülési kapszulák?

Riasztóan sokat nem találtak még meg.

– Még egyet sem láttam! – válaszolta Barus.

– Egy sem jelent meg a radaron sem! – tette hozzá Galen.

Janek megfordult, és tekintete találkozott Dagon pillantásával. – A kommunikációs csatornákon sem veszek semmit!

– Van valami jele a gathendieknek?

– Nem, parancsnok!

Az a tény, hogy a jelenleg túlélőket kereső Aldebari Szövetség egyik tagja sem találkozott az aljas támadást elkövető gathendi hajóval, aggasztotta Dagont. A lasarai kutatóhajókon szolgáló Yonák – a lelkük mélyéig katonák –, figyelmeztették az összes szövetségest, hogy tartsák fenn mind a pajzsukat, mind az őrséget, arra utalva, hogy a gathendiek esetleg lesben állva akarják megtámadni azokat, akik a lasaraiak segítségére érkeznek, vagy ami még rosszabb, esetleg maguk is a túlélőket keresik, és egyenként vadásszák le őket.

A gondolat, hogy egy gathendi hadihajó hamarabb érkezik Elianához, mint ők, megakadályozta, hogy Dagon túl sokat aludjon, mióta utoljára beszéltek. Ragaszkodott hozzá, hogy Janek tartsa nyitva a kommunikációs vonalat, bár már négy napja nem hallottak felőle semmit.

Egyszer már meglepte őket. Reménykedett, hogy még egyszer megteszi.

– Galen! – parancsolta –, szépen és lassan vezess át minket!

– Igen, parancsnok!

Dagon és a többiek gondosan tanulmányozták az összes törmeléket. Elhaladtak a hajó testének két nagy darabja mellett, amiken égési nyomok voltak. Bútorok és személyes tárgyak jelezték, hogy ez a lakóhelyiség része volt. A lasarai túlélő beszámolója szerint Eliana a lakóhelyiségnél segített az evakuálásban.

– Ott! – mutatott ki Barus.

Dagon összeszorította a fogait. Három test lebegett a roncsok között. Ketten védőruhát viseltek. Egy nem. Egyik sem mozdult. Rápillantott a taktikai tisztjére.

– Rahmik, észlelsz álcázott hajókat?

– Nem, parancsnok!

Barushoz fordult.

– Küldj ki egy csapatot, hogy a holttesteket a fedélzetre hozzák! Visszavisszük őket Lasarára, hogy eltemethessék őket!

Barus megérintette a fülhallgatóját, és elkezdte a parancsokat kiadni.

– Óvatosak legyetek! – figyelmeztette Dagon mind a hidat, mind az űrsétára készülő csapatot.

Szomorú csend lett, ahogy nézték, hogy az osztag a testek felé közeledik a védőruhájukra erősített kis sugárhajtású egységek segítségével.

– Mind férfi! – jelentette ki az egyik komoran. Nem is kellett kimondania, hogy meghaltak. Oxigénjük már rég elfogyott. Az a tény, hogy Eliana még mindig él, továbbra is zavarba hozta őket.

Janek elkapta Dagon tekintetét.

– Gondolod, hogy voltak köztük a Földről is?

Megrázta a fejét. – Eliana azt mondta, hogy a földiek mind nők voltak.

Még egyet sem találtak meg.

A nőknek még mindig elegendő élelmiszerrel kellett rendelkezniük. De Eliana úgy vélte, hogy nem tudják, hogyan kell a kapszulákat vezetni, és így nem találhatnak menedéket egyetlen mérsékelten lakható bolygón sem. Azt sem akadályozhatják meg, hogy a kapszulák valamelyik lakhatatlan bolygó vonzásába kerüljenek, ami mellett elszáguldanak, és – ha pályájuk összeomlik – a bolygó felszínébe csapódjanak. A kapszulákat úgy tervezték, hogy a legrosszabb esetekben is optimális védelmet nyújtsanak, de még azok sem tudtak ellenállni egyes világok felületi hőmérsékletének.

Amint az emberei ismét a fedélzeten voltak, Dagon Galenhez fordult.

– Térj vissza teljes sebességre, és folytasd az irányt Eliana felé!

– Igen, parancsnok!

Dagon elhagyta a hidat. Csak néhány percbe telt, hogy elérje a gyengélkedőt. Három holttest feküdt egymás mellett az ágyakon. Ketten még mindig a védőruhájukat viselték. A harmadik csak az űrben lelt fájdalmas halál pusztításának nyomait viselte.

Adaos főorvos az egyik védőruhás mellett állt.

Adaos rápillantott.

– Parancsnok!

Dagon az áldozatokra mutatott.

– Tudod őket azonosítani?

Bólintott.

– Csak egy csepp vérre van szükségem! Miután lefuttattam a vizsgálatot, minden férfihoz illeszthetek egy nevet a legénység listájáról, amit a lasaraiak átküldtek.

Az Adaos másik oldalán fekvő test mellett álló Dagon összefonta maga előtt a karját, és nézte, ahogy az orvos felvágja a férfi védőruháját. Érződni kezdtek a halál megszokott illatai.

Dagon összeszorította a fogát. Három hét múlva is így fog itt állni, és nézi, ahogy Adaos felvágja Eliana védőruháját? Látni fogja a halálra fagyott arcát a sisak pajzsán keresztül?

– A földi emberre gondolsz! – mormogta Adaos, miközben a vérmintát vette.

Dagon nem tagadta.

– Ugyanannyi oxigénje van, mint ezeknek a férfiaknak volt. Hogyan sikerült neki túlélnie, amikor ezeknek nem?

Adaos megrázta a fejét.

– Én még mindig nem hiszem, hogy lehetséges. A Secta által összegyűjtött információk azt mutatják, hogy a földlakók megtévesztő lények. Még a lasarai hercegnőt is megtévesztették, hogy bízzon bennük, majd elfogták és kegyetlenül megkínozták. A földi nő biztosan hazudik.

– Milyen hazugság magyarázná ezt meg?

A gyógyító megvonta a vállát.

– Lehet, hogy a gathendiekkel van?

– Nem! Legalább annyira irtózik tőlük, mint mi!

– Legalábbis azt mondja!

– Hiszek abban, hogy a szavai őszinték!

– Akkor lehet, hogy egy menekülési kapszulában van! Ez könnyen megmagyarázná, hogy hogyan élte túl ilyen sokáig.

– Miért hazudna arról, hogy egy kapszulában van?

– Talán azt remélte, hogy ez arra késztet majd, hogy gyorsabban megtaláld!

Dagon a fejét rázta. – Nincs kapszulában!

A pánik, ami elöntötte, amikor rájött, hogy hol van, valódinak hangzott.

– Akkor ugyanolyan értetlen vagyok, mint te, barátom!

Dagon bólintott, majd megfordult, hogy távozzon.

– Küldd fel nekem a férfiak személyazonosságát, amint sikerül azonosítanod őket!

– Igen, parancsnok!

Dagon a magán irodája felé tartott. Amint az íróasztala mögötti székbe süllyedt, megérintette a fülhallgatóját.

– Janek, kapcsold nekem lasarai Tirant, a Tarakona parancsnokát!

– Igen, parancsnok!

A tiszta képernyő, ami Dagon íróasztala felett lebegett, bekapcsolódott, és Adaos arca jelent meg.

– Azonosítottam a lasaraiak kilétét, és máris küldöm!

– Köszönöm!

Adaos eltűnt, és három fájl lebegett a képernyőn. Mindegyik egy lasarai férfi képét, az azonosító információk listáját, valamint életének és helyzetének rövid ismertetését tartalmazta.

A képernyő elsötétült. Aztán megjelent rajta Tiran arca és válla. Úgy látszott, hogy ő is, Dagonhoz hasonlóan, a magán irodája íróasztalnál ül.

– Kapcsolom Tiran parancsnokot! – jelentkezett Janek.

– Köszönöm, Janek!

Dagon adott egy pillanatot a kommunikációs tisztnek, hogy kivonja magát a beszélgetésből, majd előrehajolt.

– Tiran!

– Örülök, hogy látlak, Dagon!

– Bárcsak jobb okom lenne kapcsolatba lépni veled!

Tiran ajka megfeszült. – Mit találtál?

– Hármat az embereitek közül, egy törmelékhalmazban lebegve. Kettőnek volt védőruhája. Egynek nem. Mind meghaltak. Most elküldöm neked a személyazonosságukat! – A képernyőre koppintott, és elküldte a fájlokat a lasarainak.

Tiran átvizsgálta a fájlokat, majd elkáromkodta magát.

– Napelo életpárja csak most tudta meg, hogy viselős!

Dagon is elkáromkodta magát. A Lasarán rendkívül ritka volt a terhesség, annak az alattomos vírusnak köszönhetően, amit a gathendiek bocsátottak rájuk.

– Sajnálom, hogy nem sikerült hamarabb rájuk találnom!

Tiran megrázta a fejét.

– Sikerült további menekülési kapszulákat találnunk, túlélőkkel!

– Van földlakó is?

– Nincs! Mind lasarai. Mi van a te földi embereddel?

– Négy napja nem hallottam felőle, de hiszem, hogy még élhet!

Tiran megrázta a fejét. Arca teljesen elkomorult a sajnálkozástól.

 – Ha a lasaraiak – a nagyobb regenerációs képességeik mellett – nem tudtak ilyen sokáig életben maradni, hogyan lenne képes erre egy földi nő?

– Azt mondta, hogy le tudja lassítani a pulzusát és a légzését az oxigén megőrzése érdekében!

– A Secta úgy véli, hogy ez lehetetlen!

Dagon vállat vont. – A Secta téved! Magam is hallottam, amikor ellenőrizte az oxigénkészletét. Amikor először beszéltem vele, huszonhat órára valója maradt. Három nappal később tizenöt órára elegendő maradt.

Tiran a homlokát ráncolta, tekintete elgondolkodóvá vált.

– Talán ez megmagyarázza!

– Mit magyaráz meg?

– A sajátos eligazítást, amit én – és a többi lasarai parancsnok – kaptam. Az uralkodónk kapcsolatba lépett Eliana parancsnokával!

– Sethtel?

Tiran bólintott.

– Nem tudtam továbbítani az üzeneted a földi ember kívánságaival kapcsolatban, mielőtt Dasheon király és Adiransia királynő beszéltek volna vele!

Dagon a homlokát ráncolta.

– Eliana nem akarta, hogy megtudja a helyzetét.

– Attól tartok, ez elkerülhetetlen volt. Uralkodóinkat felháborítja a gathendiek támadása, és még inkább nyugtalanítja őket, hogy képtelenek vagyunk biztonságban tartani a földieket! – Tiran a képernyő felé hajolt, és lehalkította a hangját. – Dasheon király próbál szövetséget kötni ezzel a Sethtel, akiről azt mondja, hogy szerinte nagy hasznunkra válik, és attól fél, hogy ez nem jön össze, ha nem sikerül megtalálnunk az összes földi nőt!

Dagon kíváncsisága megnőtt.

– Tudod, miért csak nők voltak a hajón?

– Nem! Ezt nem említette. – Tiran hangja tovább halkult. – De van itt még valami. Valami, ami az én engedélyezettségi szintem felett van.

– Mire gondolsz?

– Úgy gondolom, hogy az uralkodóink úgy vélik, hogy a gathendiek azért támadták meg a Kandovart, mert a földiek a fedélzeten voltak – ingatta Tiran a fejét.

Kényelmetlen érzés futott át Dagonon.

– Miért érdeklődnének a földi nők iránt?

– Nem tudom! Mint ahogy azt sem tudom, hogy gathendiek megölni akarták-e őket, vagy csak elfogni!

És ismét, a gondolat, hogy egy gathendi csatahajó lopódzik Elianához, aki védőruhájában teljesen tehetetlen és védtelen, jéggé dermesztette a parancsnokot.

– Uralkodóink teljes őszinteséget szerettek volna köztük – folytatta Tiran –, így minden ismert információt megosztottak a parancsnokával – hogy legalább tíz nő biztonságosan bekerült a menekülési kapszulákba, amikor a hajó kezdett szétesni, és mi okkal hisszük, hogy még négy másiknak is.

– Mi az ok?

– Amikor utoljára látták őket, éppen a lasaraiaknak segítettek bejutni a menekülési kapszulákba, és elég közel kellett lenniük ahhoz, hogy ők maguk is beugorjanak egybe.

Dagon ebben nem volt annyira biztos, mint Tiran és emberei. Eliana is segített a lasaraiaknak, és végül csak védőruhában került az űrbe.

– Mivel a lasaraiakat szállító kapszulákat is sikerült megtalálnunk, abban reménykedünk, hogy a földieket szállítókra is hamarosan rálelünk!

– És Eliana?

– Amikor elárulták a helyzetét, ez a Seth feldühödött. Nem hajlandó elfogadni Eliana közelgő halálának a valóságát, és folyamatosan ragaszkodik hozzá, hogy hajód a lehető legnagyobb sebességével száguldjon feléje, és hogy ne térjetek el az irányától. Nem számít, mennyi időbe telik, mire eléred, azt követeli, hogy vidd a fedélzetére a testét, és futtassatok le mindenféle vizsgálatot, hogy megállapíthassátok, hogy valóban meghalt-e.

Dagon összevonta a szemöldökét. Ha halott lesz, amikor eléri – és már ennek a gondolata is görcsbe rándította a gyomrát –, akkor nem lesz szükségük vizsgálatokra, hogy megerősítsék ez. Amit látott az elhunyt lasarai férfiaknál, ezt igazolta.

– Eliana azt mondta, hogy olyan számára, mint egy apa! – ajánlott fel egy lehetséges magyarázatot a földi parancsnok viselkedésére.

– Ah! – Bánat és megértés sötétítette el barátja vonásait. – A lasaraiak körében az az általános meggyőződés, hogy Sethnek tagadnia kell, ezért visszaigazolásra van szüksége, mielőtt hagyná, hogy teljes mértékben beismerje veszteségét és bánatát. Azt is mesélik, hogy a szeme őrülten izzott, amikor a királyhoz beszélt, de a bolond, aki ezt a mesét terjeszti, biztosan eltúlozta. A földiek szeme nem izzik!

– Tényleg nem!

Miután beszélt Elianával, Dagon átkutatta a Secta földlakókról szóló anatómiai adatbázisát, és nem talált jelentést semmilyen izzó szemekről.

– A királyom azt kéri, hogy teljesítsd Seth kívánságait, és siess a lány tartózkodási helyéhez. Miután megtaláljátok a testét, kérd meg a gyógyítódat, hogy futtassa le a halála megerősítésére kért vizsgálatokat. Ezután készítsd elő a testét krio-tárolásra, hogy a lasaraiak szertartásos temetésben részesíthessék, megtisztelve ezzel a bátorságáért.

Készítsd elő a testét.

– Mondd meg Dasheon királynak, hogy a kérésnek megfelelően fogok eljárni!

A lasaraiak a múltban többször is segítették a segoniaiakat, ezért Dagon uralkodója is mindent meg akart tenni, hogy segítsen.

Tiran bólintott, de még nem fejezte be az adást. Oldalra döntötte a fejét.

– Kétszer is beszéltél a földi nővel!

– Igen! – Dagon mélyet sóhajtott. – És megérdemli a tiszteletet a bátorságáért. Ő nem olyan, mint milyennek a Secta leírásai alapján gondoltuk az összes földi embert!

– Akkor úgy fogjuk gyászolni, mintha a sajátunk lenne!

– Ahogy én is! – ismerte be Dagon.

De nem gyászolni akarta. Meg akarta menteni.

A kommunikáció befejezésével visszament a hídra.

– Parancsnok a hídon! – jelentette be Barus, és ismét elhagyta Dagon székét.

Dagon biccentett felé, majd taktikai tisztjéhez fordult.

– Rahmik, mekkora sebességet érnénk el, ha elvonnánk az energiát a pajzsoktól?

Rahmik szeme egy pillanatra elkerekedett, mielőtt ránézett a képernyőjére.

– Három-négy nappal tudnánk rövidíteni az utunkon!

Barus a homlokát ráncolta.

– A Yona úgy véli, hogy lehet, hogy a gathendiek támadásra készen várják a mentőhajók megjelenését!

– A lasaraiak pedig úgy vélik, hogy a gathendiek azért támadták meg a hajójukat, hogy hozzájussanak a földi nőkhöz!

– Hogy megöljék, vagy, hogy elfogják őket?

Dagon megrázta a fejét. – Nem tudják! De ha a földi nők voltak az igazi célpontok, akkor a gathendiek keresni fogják őket! És Eliana egyedül van és védtelen!

– Nem tudhatod, hogy még mindig él-e! – tiltakozott Barus.

– És te sem tudhatod, hogy meghalt-e! – vágta rá Dagon növekvő haraggal. – Mi van, ha még életben van, amikor a gathendiek megtalálják? A lasaraiak a legközelebbi szövetségeseink. Az uralkodójuk arra kér minket, hogy minél gyorsabban érjük el őt!

– Bármilyen gyorsan is haladunk, meghal, mielőtt elérnénk! Valószínűleg már halott!

– Ebben nem lehetsz biztos! Te...

– Mi a baj? – mormolta egy női hang.

Dagon és Barus abbahagyta a vitatkozást.

Csend volt, amikor Dagon Janekre nézett.

Janek tágra nyílt szemmel bólintott. – Eliana az!

– Dagon? – szólította Eliana. – Mi a baj? – A szavai lassan jöttek, mintha még mindig mély álmából próbálna felébredni. – Dühösnek hangzol!

A szíve hevesen kezdett dobogni, ahogy a megkönnyebbülés elárasztotta. – Mit jelent a dühös?

– Mérges.

– Semmiség! – mondta, és nem volt hajlandó elárulni neki, hogy a legénységéből néhányan megkérdőjelezték a pajzsokról átirányított energia értelmét, hogy csökkentették saját biztonságukat, azért, hogy gyorsabban elérhessenek egy halott nőhöz. – Csak egy kisebb nézeteltérés!

Rekedt kuncogás érkezett a vonalon.

– Hát persze! – Ásítozni kezdett, de a már megszokott fájdalmas nyögéssel szakította félbe.

– Hogy vagy? – kérdezte Dagon.

– Őszintén? – sóhajtott fel a nő. – Voltam már jobban is!

– A sebeid?

– Ugyanúgy, azt hiszem. A hőmérsékletem kissé magasnak tűnik. Nem vagyok benne biztos, hogy láz vagy a kiszáradás miatt érzem. Igazán szomjas vagyok!

Biztosan éhes is.

– Meddig voltam ezúttal kiütve?

– Négy nap.

– Mennyi oxigénem maradt?

A női hang bejelentette lasarai nyelven: – Két óra és harminchét percre elegendő oxigén van hátra.

– Két óra harminchét perc – ismételte meg angolul.

– Nos – mondta Eliana –, ezúttal valamivel kevesebb oxigént használtam fel, de... Basszus! Ez még mindig kevés! Háromhétnyire vagytok?

– Igen! Úgy gondolom, hogy ha eltereljük az energiát a hajó pajzsairól, akkor ezt három vagy négy nappal csökkenthetjük!

– Tehát... két és fél hét – mormolta.

– Igen!

– Találtál már túlélőket?

– Nem!

– És áldozatokat?

Dagon küzdött a káromkodási vágy ellen. Nem tervezte megemlíteni ezt.

– Ezt igennek értelmezem! Emberek voltak?

– Nem! Mindhárman lasaraiak voltak.

– Menekülési kapszulában voltak?

– Nem!

Szünet következett. – Azt tudod, hogy Ganix köztük volt-e?

Dagon nem emlékezett. – Egy pillanat! – Megérintette a fülhallgatóját. – Adaos?

– Igen, parancsnok!

– Az általad azonosított lasarai áldozatok bármelyike viselte a Ganix nevet?

– Nem!

Újra megérintette a fülhallgatóját.

– Nem, Eliana! Ganix nem volt azok között, akiket megtaláltunk!

– Oké!

Barus összevonta a szemöldökét. – Ki az a Ganix?

Eliana válaszolt, mielőtt még Dagon megtehette volna.

– Szinte biztos vagyok benne, hogy ő mentette meg az életemet azzal, hogy beledugott ebbe a védőruhába! Nagyon remélem, hogy sikerült megmenekülnie! Mi van a többiekkel, akik a túlélőket keresik? Találtak már?

Dagon a helyére ment, és belerogyott a székébe.

– Találtak túlélőket és áldozatokat egyaránt! Akik kapszulában voltak, életben maradtak. Akik nem, életüket vesztették.

– Gondolom, elmondtad volna már, ha megtalálták volna valamelyik földi barátomat!

– Még nem akadtak a nyomukra!

– Bassza meg!

Dagon hezitált, hogy elmondja a többit is neki, de végül úgy döntött, hogy a lány megérdemli, hogy megtudja.

– Eliana...

– Hűha!

Dagon a homlokát ráncolta. – Mi az?

– Rossz híreket fogsz közölni velem!

A szemöldöke felemelkedett. – Honnan tudtad?

– Hallom a hangodon! Vajon... Arra utasítottak a feletteseid, hogy állítsd le a keresést? Azt mondták, hogy ne gyere értem?

A lány hangjából hallatszó rettegés, a szívébe szúrt.

– Nem! Megerősítették, hogy a te megtalálásod a mi legfontosabb feladatunk!

– Ó, a fenébe! Elmondták Sethnek, igaz?

– Igen!

– Basszus! Tényleg nagyon szerettem volna, hogy ne tegyék ezt!

Itt nem volt mit tenni.

– A lasaraiak arra kérték az egész Aldebari Szövetséget, hogy a földlakók megtalálását tegye elsődleges irányelvnek!

– Miért? Seth azzal fenyegetőzött, hogy tüzet és kénkövet zúdít rájuk, ha nem?

– Nem! – Dagon valójában ennek az egésznek csak egy részét értette. – Úgy vélik, hogy a gathendiek a jelenlétetek miatt támadtak a Kandovarra.

– Szarháziak! Mi a franc? – fakadt ki, a düh erőt adott a hangjának.

A hídon elkerekedtek a szemek. Néhány ajak is megrándult.

Az ő kultúrájukban a nőknek nem volt javallott a durva beszéd. A férfiaknak sem, de ők hajlamosak voltak jobban megúszni, mint női társaik.

– A lasaraiak nem biztosak abban, hogy hogyan értesültek a jelenlétetekről a hajójuk fedélzetén – mondta a parancsnok. – De attól tartanak, hogy a gathendiek is a földi túlélőket keresik.

– Megölni vagy elfogni akarják őket? – kérdezte a nő, visszhangozva saját szavait, amit Tiran felé intézett.

– Nem tudják.

Nehéz csend támadt, tele feszültséggel.

– Várj csak! – mondta hirtelen. – Ha a gathendiek célja a Földről érkező utazók meggyilkolása, akkor megpróbálhatnak megtámadni minden kutató-mentő hajót is, igaz? Hátha van közülünk valaki a fedélzeten?

– Úgy gondoljuk, hogy ez egy lehetőség, igen!

– Akkor ne irányítsd el az energiát a pajzsaidról. Túl kockázatos!

Barus gyors, meglepett pillantást vetett Dagonra.

Dagon megrázta a fejét. – Gyorsabban elérhetünk, ha...

– Nem érdekel! Nem akarom, hogy kockára tedd az életedet, hogy megmentsd az enyémet! Ha nem reménykednék, hogy néhány barátom is itt lebeghet valahol, akkor azt mondanám, hogy egyáltalán ne gyere értem! Hogy állsz tűzerővel? Elbánhatsz egy gathendi hajóval, ha az megtámad?

– Igen! Sokat legyőztünk a múltban!

– Jó! Ha beleakadsz egybe, kiálts a nevemben néhány földi káromkodást, miközben szétrúgod a seggüket!

– Úgy lesz! – mosolyodott el.

Újra csönd lett.

– Három hét – motyogta. – Hogy a fenébe tudok két és fél órányi oxigént beosztani három hétig?

Dagon nem tudott mit válaszolni.

– Bárcsak Seth ne tudta volna meg!

– Azt hiszem, a lasaraiak reményt akartak adni neki.

– Gondolom – mormolta komor hangon. Szavai lelassultak, puhatolódzóvá váltak. – Esetleg rögzítenél egy üzenetet tőlem, amit mondanék Sethnek, ha nem sikerül megúsznom?

– Igen! – Nem említette, hogy Janek minden beszélgetésüket felvette. Dagon készített az első két beszélgetésről másolatot, és többször is lejátszotta őket, mint amennyit be akart vallani.

– Úgy értem, még mindig próbálok túlélni, amíg el nem érsz ide – tette hozzá a nő –, de ha mégsem...

– Természetesen!

– Köszönöm! Szólj, ha készen álltok!

Hagyott neki néhány másodpercet. – Most kezdhetjük a felvételt!

– Oké! Hadd gondolkodjak egy pillanatot!

Majdnem egy teljes perc telt el.

– Oké. Akkor vágjunk bele! – mondta. – Szia, Seth! – A hangja elcsuklott. – Basszus! Hadd próbálkozzak újra! – Megköszörülte a torkát. Kétszer. – Szia, Seth! – A hangja ismét megtört, és úgy hangzott, mint aki mindjárt elsírja magát. – Ugyan már!

Ha Seth olyan volt számára, mint egy apa, Dagon megértette, miért készteti sírásra a tőle való búcsúzás lehetősége.

– A fenébe, Eliana – suttogta. – Nagy levegő, és fejezd be! Ez nem rólad szól! Ez neki szól!

Dagon komor pillantást váltott Barusszal.

Eliana megköszörülte a torkát. – Oké! Még egyszer! – Amikor legközelebb megszólalt, hangja erős és vidám volt, semmiféle nyomát sem mutatva a fájdalmának, vagy helyzete  komorságának.

– Szia, Seth! – mondta vidáman. – Ha ezt hallgatod, azt hiszem, nem sikerül megúsznom! Remélhetőleg sok gathendi seggét szétrúgva távoztam! Mert azok a seggfejek felelősek ezért. A gathendiek. Az első féreglyuk szerű qhov’rum-dolgon rendben átértünk, és épp miután beléptünk a másodikba, azok a gazemberek megtámadtak bennünket! Próbáltam minél több embert eljuttatni a menekülési kapszulákba. Tehát remélem mindenki életben maradt. Ha nem... sajnálom! Mindent megtettem, hogy megvédjem és biztonságban tartsam őket! De ezt itt az űrben sokkal nehezebb, mint a Földön!

Mély lélegzetet vett, és ezúttal sikerült elfojtania a fájdalom keltette morgolódást. – Ismerlek, Seth! Tudom, hogy magadat fogod hibáztatni, mert nem úsztam meg! És bánni fogod, hogy ide küldtél minket, és arra gondolsz majd, hogy ez nem történt volna meg, ha nem egyezel bele ebbe, és soha nem kellett volna elengedned minket, de ez baromság! Én nem bántam meg! Egyáltalán! Egy percig sem! – Öröm és tisztelet jelent meg a hangjában. – Neked köszönhetem, hogy beszállhattam egy hamisítatlan űrhajóba, elhagyhattam a Földet és bejárhattam a Naprendszerünket. Amit leszámítva, hány ember mondhatja el ezt? Aztán elhagytam a naprendszerünket és berepültem a mélyűrbe. Négy hónapot töltöttem azzal, hogy megismerkedtem nem egy, hanem két földönkívüli nép tagjaival. Sokáig éltem, Seth, és ez volt életem legnagyszerűbb és legcsodálatosabb kalandja! Nagyon örülök, hogy alkalmam adódott erre!

A legénység komor pillantásokat váltott.

– Figyelj, tudom, hogy a lasaraiak elmondták neked a helyzetemet. Nem akarom, hogy kínozd magad, elképzelve, hogy egyedül, félve és fájdalmak közepette lebegek itt. Mert ez is baromság! Bárcsak látnád, amit én látok! A legcsodálatosabb kilátás nyílik a csillagokra. A városban nem sokat láthatunk belőlük a légszennyezettség és a rengeteg fény miatt. De itt a csillagok minden irányban addig nyúlnak, ameddig csak ellátok! És nem vagyok egyedül! Találkoztam egy harmadik néppel is – a segoniaiakkal –, akik ugyanolyan bámulatosak, mint a lasaraiak és a Yona. – Felkuncogott. – Valójában sokkal szórakoztatóbbak, mint a Yona, és diplomáciailag nem olyan korrektek, mint a lasaraiak. Szóval nagyon jó társaság voltak! Egyszer sem panaszkodtak, hogy megbolondítom őket a fecsegésemmel, sőt még meg is tanítottam őket úgy káromkodni, mint egy földi. Megtanítottalak titeket, hogy úgy káromkodjatok, mint egy földi? – szólította meg őket.

– A pokolba is, igen! – válaszolt mindenki, Barus kivételével.

Elnevette magát, és ismét sikerült ezt megtennie anélkül, hogy felfedte volna a fájdalmat, amiről Dagon tudta, hogy ott van. – Látod? Ezek a srácok fantasztikusak! – A hangja ellágyult, és továbbra is vidámságot sugárzott. – Tehát ne kínozd magad, azzal, hogy a legrosszabbakat feltételezed! Tudom, hogy gyászolni fogsz, de ne hibáztasd magad, és ne hagyd, hogy ez széttépjen belülről! – A szavai még egyszer megerősödtek. – Leah, tudom, hogy ott vagy, mert semmiképpen sem engeded, hogy Seth ezt egyedül hallgassa! Ha úgy látod, hogy úgy néz ki, mintha magát okolná, akkor gyorsan billentsd hátsón! Csak te vagy elég bátor ahhoz, hogy ezt megcsináld! Ezután vond el a figyelmét egy-két viharral! Hiányozni fog, hogy ezzel ugrassalak benneteket! – kuncogott ismét.

Dagon el sem tudta képzelni, hogy mire gondolt.

Eliana hangja tovább lágyult, gyengédség és szeretet töltötte el. – Köszönöm, Seth, hogy elküldtél életem kalandjára! Nagyon örülök, hogy megtetted! – Mély lélegzetet vett. – Szeretlek! Isten veled!

A lélegzete elakadt, a zokogva kimondott utolsó szótól.

Súlyos csend szakadt mindannyiukra.

3. fejezet

Fordította: Szilvi

 

Eliana küszködött, hogy visszafogja kitörni készülő zokogását.

– Eliana? – kérdezte Dagon halkan. A mély hangjából kicsendülő együttérzés csak megnehezítette a küzdelmet.

– A fenébe, ez nehéz volt! – suttogta megtörten. – Gondolod, hogy levághatnád a búcsút? Nem akarom, hogy tudja, hogy sírtam!

– Természetesen!

Minden szaggatott lélegzetvétel fájdalmat okozott a mellkasában. Úgy vélte, eddig elég jól tartotta magát, miután egyedül találta magát a semmi közepén, de most ki akarta ereszteni a könnyeit.

– Nem hiszem, hogy valaha is lettem volna annyira kiszáradt állapotban, hogy ne tudtam volna könnyeket produkálni! – motyogta. – Nagyon furcsa érzés! – És gyűlölte, hogy azok előtt omlott össze, akiket igazán jófej pasiknak talált. Megköszörülte a torkát. – A többi rendben volt? Gondolod, hogy ez majd segít neki?

– Nagyon jól megoldottad! – biztosította Dagon.

Olyan kedves pasi.

– Jó! Mert tényleg nem hiszem, hogy képes lennék erre még egyszer! – Sisakjának szemellenzőjén át bámulva, Eliana a tekintetével a csillagok hatalmas halmazát pásztázta. – Nagyon szép itt fent! – mormolta. Seth általában nagyvárosokba küldte, ahol a huszonnégy órás fénykibocsájtás és a légszennyeződés eltakarta a csillagokat.

– Igen! – helyeselt Dagon.

Két órára elegendő oxigénje maradt, és Dagon és a legénysége még három hétig nem ér oda hozzá. Hogyan tudná megoldani, hogy ilyen kevés oxigén kitartson olyan sokáig?

Csak egy lehetőség jutott eszébe.

Már a gondolatára is eltöltötte a rettegés, és jégtömbként érzékelte a gyomrában.

– Dagon?

– Igen?

– Mennyire ismered ezeket a lasarai űrruhákat?

– Sokszor viseltem őket a Szövetségközi gyakorlatozások során!

– Mennyire erősek? Könnyen kilyukadnak?

– Nem! Nagyon nehéz őket kilyukasztani, vagy elszakítani! – Riadalom jelent meg a hangjában. – Miért? Szerinted a tied megsérült?

– Nem! Én csak... hangosan gondolkodom!

Néhány évvel ezelőttig, évtizedekig állomásozott New Yorkban, egy Stanislav nevű orosz halhatatlannal. Amikor egy zsoldoscsoport kezébe került a vámpír-vírus, és ezzel nagy felfordulást okozott Észak-Karolinában, Seth átirányította oda Stanislavot segítségül. Egy nagy csatában, amikor a Halhatatlan Őrzők megtámadták a zsoldosok támaszpontját, mindannyian azt hitték, hogy Stanislavot megölte egy robbanás. Azonban megdöbbenésükre és legnagyobb örömükre, egy nő megtalálta őt két évvel később, a pincéjében eltemetve.

Stanislav pedig még mindig élt.

Fejlett DNS-ük miatt a Halhatatlan Őrzők nem haltak meg, ha rendkívüli vérveszteség érte őket, mint a vámpírok. Ehelyett hibernált állapotba kerültek – de nem úgy, mint egy medveállatka[1] –, amíg újból vérhez nem jutottak. A sajátos szimbiotikus vírus olyan mértékben lelassította Stanislav légzését és szívverését, hogy túlélt mindent azzal az apró légbuborékkal, ami maradt körülötte, amikor elásták két évvel azelőtt. A teste nem bomlott le. A szervei nem omlottak össze. Eléggé le volt soványodva, amikor Susan megtalálta, de életben maradt.

Eliana még soha nem csúszott sztázisba. A puszta kilátás is elrettentette. Stanislav volt valójában az egyetlen olyan halhatatlan, akivel valaha is találkozott, és aki ezt megtette. Seth többek között azért osztott be szekundánsokat a Halhatatlan Őrzők mellé, hogy vigyázzanak rájuk és kövessék őket, hogy megakadályozzák az ilyen eseményeket.

De mi más választása lehetne? Alig több mint kétórányi oxigénnek három hétig kell kitartania. A mély alvás is csak egy hétig húzta el az egynapnyi mennyiséget.

Tényleg élni akart. De ha ezt megteszi, ha arra kényszeríti a testét, hogy leálljon, és a segoniaiknak nem sikerül megtalálniuk...

– Dagon?

– Igen! – válaszolt gyorsan a férfi.

– Ez egy biztonságos vonal?

– Hogy érted?

– Van esély arra, hogy a gathendiek lehallgathassák?

– Nem! Az lehetővé tenné számukra, hogy megtaláljanak téged, ezért intézkedéseket tettünk annak biztosítására, hogy ne tudják lehallgatni vagy megfigyelni a veled történő beszélgetéseinket!

– Jó! – Eliana szíve elszorult. – Még egy dolgot kipróbálhatok, ami lehetővé teheti a túlélést, amíg ide nem értek. Eddig azért nem tettem, mert... – mert halálra rémisztette. – Teljesen kiszolgáltatottá tesz!

– Kiszolgáltatottabbá, mint most?

Eliana szinte látta, ahogy a férfi a homlokát ráncolja, amikor ezt mondta.

– Igen! Most még felébredhetek és válaszolhatok, ha hívsz. Vagy ha megjelennek a gathendiek, és a hajójukra visznek, fel tudnék ébredni, és valószínűleg védekezni is képes lennék! De ha ezt megteszem, elveszítem ezt a képességet! – Lehet, hogy képes lenne felébredni, de minden máshoz túl gyenge lenne. És elveszítené ezt a kapcsolatot Dagonnal, és valóban egyedül lenne. – Akkor is eljössz értem, ha abbahagyom veled a beszélgetést?

– Igen! A Szövetség minden tagjának kiemelt feladata, hogy megtaláljon téged és a többi társad a Földről!

– Mi van akkor, ha a felettesed vagy a királyod, vagy bárki, meggondolja magát, és arra utasít, hogy fejezd be a keresést?

– Becsületemre fogadom, hogy érted jövök, Eliana!

Hitt neki. – Janek?

– Igen, Földlakó?

– Ugye, csak azért hívsz így, hogy felbosszants? – kuncogott.

– Igen, Földlakó! – válaszolta mosollyal a hangjában.

– Ha tíz percre megszakítod a kommunikációt velem, képes leszel újra kapcsolódni?

– Igen!

– Nincsenek kétségeid?

– Egy szál sem!

– Oké! Szükségem van arra, hogy te tedd meg ezt helyettem. Szakítsd meg a kapcsolatot, hogy ne hallhassuk egymást, majd tíz perc múlva kapcsolódj újra!

– Mi a célja ennek, Eliana? – szólalt meg Dagon.

– Csak... meg kell tennem valamit! Ez minden! Tíz perc múlva újra beszélek veled.

Halk beszélgetés következett segonul.

Aztán Dagon angolul azt mondta: – Bontsd a kapcsolatot!

– Igen, parancsnok! – mondta Janek. – Három, kettő, egy!

Minden hang megszűnt, csak a lélegzése hallatszódott. Eliana már nem hallotta a mormogást és a mozgás zaját Dagon hajójáról, és egy pillanatra pánikba esett.

– Ne akadj ki! – mondta magának. – Néhány perc múlva visszatérnek! Csak nagy levegő, és csináld!

Próbálta megacélozni magát az elkövetkező fájdalomra. Ha elfogy az oxigénje, meghal, ezért gyorsan sztázisba kell esnie. És az egyetlen módja ennek a súlyos vérveszteség.

A lélegzetét visszafojtva jobb kezét ökölbe szorította és a sérült oldalába csapta.

Nem tudta visszafojtani a fájdalomkiáltást, és kétszeresen is örült, hogy Janek megszakította a kommunikációt. A sebében szétáradt a melegség.

Ugyanezt megismételte a csípőjénél is. Újabb fájdalom. További melegség. Aztán az árulkodó érzés, ahogy a vér a ruha belsejében lefolyik a combja külső oldalán.

Eliana összeszorította a fogát, és még jobban az oldalába nyomta az öklét.

– Beszarás! – zihálta a lány. – Ez tényleg beszarás! – De a vér folyása erősödött. Egyre nehezebben lélegzett, amikor a csípőjénél is megismételte a műveletet, és újból felnyitotta a vírus által lezárt sebet. A gyötrelem hullámai elöntötték a lányt.

Megállt, amikor szédülni kezdett.

Csak néhány percre volt szüksége, hogy a vér folyjon. A többit arra használta, hogy ziháló légzését kordában tartsa, hogy a hangja ne árulja el a fájdalmát.

– Ennek működnie kell! – suttogta.

– Eliana?

Átkozottul közel járt a síráshoz, amikor meghallotta Dagon aggódó hangját.

– Itt vagyok! – Gratulált magának, hogy szinte normálisan hangzott. – Már letelt a tíz perc?

Szünet.

– Igen!

A lány felnevetett, majd elharapott egy nyögést. – Szörnyen hazudsz!

– Csak hét perc telt el – ismerte be.

– Aggódtál!

– Igen!

– Emlékeztetsz Amira! – mosolyodott el.

– Ki az az Ami?

– Te valószínűleg Amiriskaként ismered.

– A lasarai hercegnő?

– Igen? Mennyit hallottál arról, hogy mi történt vele?

– Arról szóltak a pletykák, hogy a király akarata ellenére elment a Földre, és...

– És? – biztatta a lány.

– A földlakók elfogták és megkínozták.

– Igen! Ami békével érkezett a bolygónkra, szövetséget keresve, és a hatalmon lévő seggfejek úgy döntöttek, hogy megkínozni okosabb lesz. Szerencsére Seth és David megtalálták és megmentették. Aztán Seth nagyjából örökbe fogadta és a lányaként szereti. – Elmosolyodott. – Ami sem tud egy szemernyit sem hazudni, épp úgy, mint te!

Férfiak kuncogása hallatszott halkan a híd felől.

– Védekezésemre szolgáljon – mondta Dagon megdöbbenve –, úgy tűnik, te vagy az egyetlen, aki ilyen jól tud olvasni engem!

Eliana mosolya kiszélesedett. – Ne aggódj! Az őszinteség jó dolog! Tetszik, hogy bízhatok benned! – A nő felsóhajtott. Úgy tűnt, hogy a forróság, amit eddig érzett, a vérével együtt távozott belőle, hidegrázást hagyva maga mögött.

– Ki az a Leah? – kérdezte Dagon egy idő után.

– Seth felesége. Még csak néhány hónapja házasodtak össze. Nagyon örülök, hogy rátalált. Ő pontosan az, akire szüksége volt!

– Szüksége volt egy nőre, aki képes a fenekébe rúgni? – kérdezte értetlenkedő hangon.

Felnevetett, majd éles lélegzetet vett, miközben a fájdalom átjárta a mellkasát.

– Eliana?

Bár hangosan nem ismerte be, de a férfi hangjából hallatszó aggodalom megnyugtatta.

– Nem igazán fogja seggbe rúgni. Ezt csak úgy mondják a Földön. – Sethre és Leah-ra gondolt, és arra, hogy hogyan viselkedtek, amikor együtt voltak. – Ő boldoggá teszi. Seth már olyan régóta gondoskodik rólunk és segít nekünk megtalálni a boldogságot vagy elégedettséget, hogy azt gondolom, hogy teljesen elfelejtette ugyanezt tenni önmagáért! Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna annyira nevetni, mint Leah-val. Tökéletes a számára!

A hideg beszivárgott az ujjaiba és a lábujjaiba, majd felkúszott a végtagjain. Borzongás rázta meg.

– Eliana? Mi az? – Biztos hallott valamit a sóhajából.

– Semmi! – Megpróbálta stabilan tartani a hangját. – Csak kicsit fázom!

– A környezet fenntartása összeomlik a ruhádban?

– Nem! Jól működik! – Szédelgett a feje. – Azt hiszem, ez... – Miről beszélt? – Azt hiszem, ez csak a vérveszteség!

– A sebeid újra felnyíltak?

Basszus! Miért árulta el?

– Jól vagyok – hazudta újra a nő, és azon gondolkodott, mivel terelhetné el a figyelmét. – Mondtam már, hogy Seth és Leah nemrég házasodtak össze?

– Igen!

Tényleg?

Hát jó.

– Gyönyörű szertartás volt! – A szemellenzőn kívüli csillagokat bámulta, és eszébe jutottak azok a fények, amik megvilágították az esküvő vendégeit az éjszakai ceremónián. – Minden testvérem részt vett rajta. – Elmosolyodott. – Soha nem gondoltam volna, hogy átélem, hogy mindannyian egy helyen találkozunk így, de Sethnek valahogy sikerült megoldania. Zach vezette a ceremóniát. Őt nem ismerem annyira, de tetszik. Többször segített rajtam és meggyógyította a sebeimet. Leah pedig gyönyörű volt. – Felkuncogott a fájdalom ellenére is, amit kiváltott. – A gyerekek imádni valók voltak. – A kis Adira és Michael sok nevetést váltott ki, amikor versenyeztek a folyosón, miközben sziromdobálóként és gyűrűhordozóként szerepeltek. – Az ünnepség után Seth és Leah az egyik kedvenc számomra táncoltak. Olyan volt, mint valami mese. – A tekintetük egymásba fonódott, amikor az „At last”-ra keringőztek. És a szerelem, amit egymás iránt éreztek, olyan egyértelmű és erős volt, hogy könnyeket csalt Eliana szemébe.

– Ez az a dal, amire táncoltak? – kérdezte Dagon.

Eliana meglepetten pislogott, amikor rájött, hogy dúdol. – Igen.

– Elénekelnéd nekem?

Mosolygott, miközben a fáradtság egyre jobban elárasztotta.

– Nem vagyok egy Etta James!

– Nem tudom, hogy mit jelent ez!

– Nem tudok úgy énekelni, ahogy ő!

– Akkor énekeld úgy, mint amikor egyedül vagy!

Eliana úgy vélte, hogy már csak néhány perce van, mire elveszti az eszméletét, szóval... miért ne? Ha nem sikerül sztázisba esni, a további három perc oxigén felhasználása végül nem sok különbséget jelent.

Halkan énekelni kezdett. És ahogy megtette, a félelme elmúlt. Nagyon szerette ezt a dalt, és most örökre összekapcsolta az egyik legboldogabb emlékével, azzal, ahogy Seth azzal a nővel táncolt, akit szeretett.

Szemhéja elnehezült.

A szívverése lelassult.

Aztán még egy kicsit lassult.

És még.

A dal véget ért.

– Ez gyönyörű volt! – mondta Dagon elcsukló hangon.

– Köszönöm!

A világ elcsendesedett. Eliana még a saját légzését sem hallotta.

Még mindig lélegzik, nem? A szíve még mindig dobog?

Lehunyta a szemét, képtelen volt tovább nyitva tartani őket.

– Dagon? – mormolta.

– Igen, Eliana!

– Ne felejts el engem!

– Nem foglak! – ígérte.

Sötétség borította be a lányt.

 

 

Dagon a folyosón rohant. A szíve hevesen vert, de nem tudta volna megmondani, hogy a rettegéstől vagy az izgalomtól.

Három hete már nem hallottak semmit Elianától, azóta nem, hogy lágy, fülledt hangon elénekelte kedvenc földi dalát, ami még mindig kísértette.

Egy kanyarban befordulva majdnem feldöntött kettőt a legénységből, akik sietve tértek ki az útjából.

Dagon, hogy eleget tegyen szükségének, hogy megerősítse, hogy a lány még mindig él, egy hete szólítgatta a nevét, de nem kapott választ. Figyelmeztette, hogy nem lesz képes válaszolni, ha próbálja elérni, ha megteszi, amit akart, de...

Mit csinált? Amikor nyugtalanságát fejezte ki a próbálkozást illetően, aminek célja a pulzusának további lassítása volt a túlélés érdekében, ő megtévesztette. Eliana arra kérte Janeket, hogy tíz percre szakítsa meg a kommunikációt. Dagon ehelyett arra utasította, hogy némítsa le a lány végét és a híd végét, és hagyja, hogy csak ő hallja.

Egy izom ugrált az állkapcsában.

Úgy hangzott, mintha megsebezte volna magát, amit később a vérveszteségre tett utalása is megerősíteni látszott. De hogyan segíthet a sebek súlyosbodása abban, hogy tovább éljen?

Említette, hogy melege van, mielőtt megtette volna azt a nyugtalanító akciót. A láz önkívületbe vitte? Vajon valamiféle hallucináció becsapta, azzal hitegetve, hogy a halál felé haladás gyorsabban megmenti?

Kihagyva a felvonót, felugrott a létrára, és gyorsan felkapaszkodott kétemelet magasságra.

Egy pillanattal később berontott a hídra.

– Hol van ő?

Galen az előttük feltáruló csillagok felé mutatott.

A távolban alig kivehetően apró törmelékdarabok lebegtek.

– Biztos vagy benne, hogy ott van?

Janek bólintott.

– Nem hallok tőle semmit, de megerősítettem, hogy a komm jelzése erről a területről érkezik.

Dagon elfoglalta a helyét, és küzdött a türelmetlenségével.

– Csökkentsd a sebességet! Óvatosan közelítsetek! – Noha mást sem akart, mint teljes sebességgel Eliana felé száguldani, sietségében nem akarta véletlenül elsodorni.

– Barus, állítsd össze a csapatot!

Másodparancsnokával megbeszélték a lány hajóra juttatásának logisztikáját. Mindketten úgy vélték, hogy figyelembe kell venniük a Yona figyelmeztetését és rendkívül körültekintően kell eljárniuk.

Barus elhagyta a hidat.

A hajó megközelítette a törmeléket.

Dagon a homlokát ráncolta. Több nagy roncsdarab volt – egy lasarai hajó feketére perzselődött, összecsavarodott darabjai –, amik távolról szinte láthatatlanok voltak. Eliana nem látta ezeket a darabokat, amikor beszéltek. Túl jól beleolvadtak az űr sötét hátterébe?

– Küldd a harcosokat! – parancsolta.

Három karcsú fekete vadászgép lőtt ki a hajóból. Egy szürke keresőhajó lassabban haladt előre.

A vadászgépek háromszög alakban repültek, az űr felé nézve, és készek voltak megvédeni a keresőhajót a gathendiek által esetlegesen indított bármilyen támadástól.

Barus visszatért a hídra, és összefont karokkal, homlokát ráncolva állt Dagon mellett.

A keresőhajó a roncsok között állt meg. Megnyílt egy portál, amin keresztül két védőruhás férfi bukkant elő. Mindketten a ruhájukon lévő minisugárhajtású egységeket használták, hogy manőverezhessenek a tárgyak körül.

– Észlelve egy test! – jelentette be Maarev komoran a kommunikációs egységén keresztül, amikor egy csipkézett szélű hajódarab mögé húzódott. – Férfi, védőruha nélkül.

– Van valami jele Elianának? – kérdezte Dagon.

A két katona oda-vissza átvizsgálta a törmelékben a teret.

– Nincs! – mondta Maarev sokára.

Dagon hátradőlt a helyén. – Hozzátok be az embert azonosítás céljából!

– Igen, parancsnok!

Dagon összeszorította a fogait. Ha Eliana nincs itt...

– Gondolod, hogy a gathendiek előbb értek ide? – kérdezte Barus.

– Nem tudom! – Remélte, hogy nem, de nem talált más magyarázatot.

Janek a fejét ingatta. – Itt van valahol! Tudom!

Bár Dagon is ebben akart hinni, emberei megtalálták volna.

– A lasarai védőruhák vakító fehérek. Maarevnek és Lidennek nem kerülné el a figyelmét!

– Akkor miért fogom még mindig a kommunikációs jelét? – kontrázott Janek. – Ő itt van! Biztos vagyok benne! Három órán belül kell elhelyezkednie, hozzánk viszonyítva!

Dagon előrehajolt, és figyelte, ahogy Liden bemanőverezi a halottat a keresőhajó belsejébe.

– Efren!

– Igen, parancsnok!

– Kísérd vissza Maarevet és Lident, majd végezz kutatást a környéken! Még mindig fogjuk Eliana kommunikációs jelét, és úgy gondoljuk, hogy a közelben lehet!

– Igen, parancsnok!

Amint Maarev, Liden és az elhunyt hím biztonságosan a fedélzeten voltak, a három vadászhajó levált és kilőtt különböző irányokba, eltűnve a sötétségben.

Hosszú pillanatok teltek el. Legalábbis Dagon számára hosszúnak tűntek. Nem tudta, hogy a földlakó... földi nő, javította ki magát... miért ennyire fontos a számára, de a nő az volt.

– Látom őt! – kiáltott fel Efren hirtelen. – Pontosabban, látok valakit egy lasarai űrruhában!

– Koordináták?

Amint Efren továbbította Eliana koordinátáit, mind a Ranasura, mind a keresőhajó előre száguldott.

Ha Dagon nem aggódott volna annyira, elmosolyodott volna. Az emberei ugyanolyan türelmetlenek voltak, hogy megmentsék Elianát, mint ő.

– Ott! – mutatott előre Galen.

Egy apró fehér pont növekedett előttük, amit három fekete vadászgép őrzött.

A fehér figura meg sem moccant a közeledésükre, nem integetett és semmilyen módon nem reagált a környezetére. Eliana hangja sem üdvözölte őket.

Nehéz csend telepedett rájuk, amikor Maarev elhagyta a keresőhajót, és az alak felé száguldott.

– Egy nő! – erősítette meg Maarev.

Dagon kiengedte azt a lélegzetet, amit észre sem vett, hogy visszatartott.

– Élő vagy halott?

– Nem tudom megmondani! A szeme csukva van, és úgy tűnik, hogy megsérült!

– Hozd a fedélzetre! – parancsolta Dagon. Felemelkedett, és elhaladt Barus mellett.

– Tied a híd!

A folyosón ismét a létrát használta, hogy lejusson az alsó fedélzetre. Kevesebb, mint egy perc múlva belépett a szobába, ami az 1-es hangárt választotta el ugyanazzal a tiszta, törhetetlen kristállyal, ami a híd nagy ablakát is alkotta.

Maarev berepült a hangárba, terjedelmes fehér alakot szorítva a mellkasához. A vadászgépek óvatosan követték, vigyázva, hogy ne találják el a duót.

A hangár ajtaja becsukódott. Maarev csizmája leereszkedett a földre.

Amint a gravitáció és a légkör helyreállt a hangárban, Dagon megnyomta a nagy ajtót nyitó konzolt. Túl türelmetlen volt, hogy megvárja, amíg teljesen felemelkedik, ezért bebújt alatta, és előre lépett.

Maarev lehúzta a sisakját, és megigazította a karjaiban Eliana testét.

– Gyors ellenőrzést hajtottam végre, és nem találtam életjeleket!

Dagon szíve összeszorult.

– Add nekem! – Karját a lány térde alá csúsztatta, a másikat a háta köré fonta. Eliana sisakos feje elfordult, és a mellkasához simult... és Dagon először pillantotta meg.

Arca sápadt és sovány volt. A beesett arcon a lehunyt szempillák hosszúak és sötétek voltak, és a haja – már amennyit sikerült belőle meglátnia – feketének látszott.

Olyan könnyű volt, még a terjedelmes védőruhában is, és annyira kicsi.

Dagon megfordult és elhagyta a hangárt.

– Adaos!

– Igen, parancsnok! – válaszolta a fülhallgatóban a főorvos.

– Találkozzunk a Med-egységben!

– Én már ott vagyok!

Dagon belépett a legközelebbi liftbe. Az ajtó becsukódott, így egyedül maradt a földi nővel.

– Eliana – mormolta, kissé megszorítva. – Eliana? Hallasz?

A nő mozdulatlan és csendes maradt a karjában.

Amint kinyílt az ajtó, a Med-egység felé tartott.

Adaos az ígéretéhez híven bent várakozott, és a legközelebbi vizsgálóágy felé intett.

Dagon gyengéden ráhelyezte Elianát, alig véve figyelembe a másikon ágyon egy lepedővel letakart testet. Megtalálta a sisak kézi kapcsait, és elfordította őket, hogy el tudja választani a túl nagy védőruháról, majd belecsúsztatta egyik kezét a lány tarkója alá, hogy megemelhesse annyira, hogy sikerüljön levenni a fejéről.

Hosszú haja volt. Mint a víz, úgy ömlött ki a sisakból, eltakarva a férfi kezét, és leomlott az ágy szélénél. Az egyik fül fölött a sötét tincseket vér borította. Ugyanazon az oldalon, az arca sebes volt, és bíborszín csíkokkal és foltokkal fröcskölt.

Dagon visszahúzta a kezét és csak bámult rá.

Nem volt csúf, mint ahogy állította. Még így soványan és sebesülten is, gyönyörű volt, vonásai lágyak.

Adaos egy kis kézi szkennert helyezett a mellkasára. Pillantása találkozott Dagon tekintetével, és megrázta a fejét.

– Nem észlelek szívverést!

– Azt mondta, lelassíthatja! – Dagon még nem tudta rávenni magát, hogy beismerje vereségét.

Adaos végig a lányon tartotta az eszközt.

– Annyira, hogy összezavarja a szkenneremet? – szomorúság jelent meg az arcán. – Nem hiszem, barátom!

Dagon továbbra is a lányra meredt.

– Elkéstünk!

Adaos bólintott. – Mindannyian tudtuk, hogy így lesz! Egyszerűen nehéz volt beismernünk, amikor ilyen reményt adott nekünk!

Röviddel a lánnyal való utolsó kommunikációja után, Dagon rajtakapta két emberét, akik fogadtak egymással, hogy vajon a Földlakó életben lesz-e vagy meghal, mire rátalálnak. Az érzéketlenségükön feldühödve, elrendelte Janeknek, hogy játsszon le minden beszélgetést Elianával... kivéve azt a hét percet, amit csak magára korlátozott, miután a nő kérte azokat a furcsa pillanatokat a saját maga részére, amelyekben úgy hangzott, mintha saját magát bántotta volna.

Miután meghallgatták a Dagonnal és a hídon lévő többi legénységgel folytatott beszélgetéseit, attól a pillanattól minden ember a hajón elfogadta a reményét, hogy időben megtalálják. Néhányan még azt is javasolták, hogy vonja el az energiát a pajzsoktól, hogy gyorsabban elérhessék, bár tudták, hogy ezzel veszélybe sodorják magukat.

– Nem olyan, mint amit egy földi embertől elvártam – mormogta Dagon, miközben továbbra is bámulta a lányt.

Adaos bólintott.

– A Secta arra késztetett bennünket, hogy azt higgyük, a földlakóknak nincs erejük és becsületük.

– Eliana mindkettővel bőségesen rendelkezett! – Dagon végignézett a testen, amit még mindig a védőruha borított. – Kisebb, mint vártam! – Valamilyen oknál fogva a megmentésének sikertelenségét még nehezebben fogadta el.

– Szabadítsd meg a védőruhától és futtasd le a parancsnoka által kért vizsgálatokat, majd tisztogassátok meg. Értesítsetek, ha készen áll a krióba helyezésre a Lasarára történő szállításhoz!

– Igen, parancsnok!

Dagon nem tudta visszafogni magát, és végigsimított egy hajtincsén. Olyan puha volt, mint egy fentori toll.

A sajnálkozás lehűtötte. Tudnia kellett volna, hogy nem tudja megmenteni. Nem kellett volna hagynia, hogy elöntse a remény.

Sarkon fordult, elhagyta a gyengélkedőt és visszaindult a hídra.

 

 

Adaos nézte Dagon távozását. Bár barátja és parancsnoka arca továbbra is kifejezéstelen maradt, az orvos biztosra vette, hogy a földi nő halála csapásként érte.

Még Adaos is érzett némi kétségbeesést. Hallgatta a nő beszélgetéseit Dagonnal. A parancsnok az egész hajón sugározta őket, miután dühösen megrótta a két férfit, akik fogadtak a sorsára. És Dagonhoz hasonlóan Adaos is meglehetősen meghökkentőnek találta a lányt. És egészen szimpatikusnak.

Egészen addig nem értette, hogy Dagon miért képtelen elhinni, hogy a nő biztosan megtéveszti. Gyógyítóként Adaos arra a következtetésre jutott, hogy menekülési kapszulában kell lennie ahhoz, hogy túléljen annyit, amennyi időt kihúzott. Tanulmányozta a földiek anatómiai és fiziológiai részletes leírását, és tudta, hogy a nő nem lehet képes annyira lelassítani a légzését, hogy egy napra való oxigént beosztjon egy hétig.

Mégis itt feküdt... védőruhában. A közelében sehol sem találtak kapszulát.

Hogy csinálta?

A szikéért nyúlt, és elkezdte levagdosni róla a védőruhát, vigyázva, hogy a lézer ne sebezze meg a bőrét. A ruhát több darabra szeletelte, hogy könnyebb legyen eltávolítani.

Miután mindet eldobta, lebámult rá.

– Olyan kicsi – mormolta Dagon szavait szajkózva. Ha felállna, akkor sem érne a válláig.

És túl vékony volt, megerősítve, hogy valóban túlélte, hogy egy hétig élelem és víz nélkül volt, mielőtt meghalt volna.

A ruhája, amit viselt, nem volt jellemző a lasaraira. Fekete inge eltakarta egészen a csuklójáig és a csípőjéig, a sötét anyagon keresztül kirajzolódtak a természetellenesen kiemelkedő bordák és egy behorpadt has. Annak ellenére, hogy egyértelműen kevés volt a súlya, a mellei mégis teltebbek voltak, mint a legtöbb segoniai nőé. Az inghez illő fekete nadrág, sok zsebbel, lazán simult a karcsú csípőhöz és a kiemelkedő csípőcsontokhoz.

A jobb oldalát borító anyag nagy része repeszek által feltépett volt, amiből robbanásra következtetett. A nyaka jobb oldalán lévő bőr ugyanolyan nyers sebet viselt, mint a jobb orcája és az állkapcsa. A jobb oldalán levő ingét és nadrágját – valamint a kilátszó bőrét – a vállán, a karján, a derekán, a csípőjén és a lábán, egészen a bokájáig bőségesen eláztatta a vér.

Védőruhájának külseje érintetlen volt, mielőtt levágta volna. Tehát Eliana jól sejtette. Valakinek be kellett tuszkolnia a védőruhába, amíg eszméletlen volt.

Rápillantott a sérült oldalára, és végighúzta felette a szkennerét. Törött csontok. Több mély seb. Súlyos fejseb. Hogyan élte túl ezeket a sérüléseket?

Adaos odanyúlt a lebegő tálcához, amin az eszközei sorakoztak. A nő fölé hajolva gyengéden felhúzta az egyik szemhéját, és belevilágított a barna szembe.

Nincs pupilla reakció.

Ismét végighúzta rajta a kézi szkennerét, és nem talált szívverést.

Csendben szemrehányást tett magának, amiért más eredményben reménykedett. Gyógyító volt. Tudta, mi lehetséges és mi nem. Nem volt szüksége az extra tesztekre, amiket Eliana parancsnoka rendelt el, hogy megerősítse, hogy meghalt. Elég holttestet látott a segoniai hadseregben való szolgálata közben, hogy tudhassa. De mindenképp elvégzi őket.

Fogta az orvosi tabletjét, és néhányszor megérintette a felületet, hogy aktiválja a diagnosztikai szkennert az egész testre. Egy mechanikus kar ereszkedett le a mennyezetről, és pálcát helyezett Eliana feje fölé. Lassan kezdett haladni a test felett, keskeny fénysugarat vetve egészen a lábujjától. Visszafelé tartva, a mellkasa felett lebegett.

Adaos úgy döntött, hogy vérmintát vesz, amíg várja az eredményeket. Nyilvánvaló, hogy ezekben a földlakókban több van, mint amit a lasaraiak vagy a Secta tudtak. Kíváncsi volt, hogy...

– Szívdobbanás észlelve – jelentette be a mindent átfogó szkenner női hangon, segonul, ami a hajó számítógépének minden részéhez hozzá volt rendelve.

Adaos tágra nyílt szemmel pördült meg. – Mi?

– Szívverés észlelve.

– Csak egy?

– Megerősítve.

Ez lehetetlen, igaz?

Közelebb lépett az ágyhoz.

– Van valami lélegzetvétel?

– Negatív.

– Tevékenység keresése sejtszinten!

– Keresés.

Adaos figyelte Eliana testét, de nem találta észrevehető nyomát az életnek. A mellkasa nem emelkedett és süllyedt. A pulzusa sem lüktetett a nyaka bőre alatt. Szemhéja nem rándult meg.

– Van sejttevékenység – jelentette be a mindent átfogó szkenner.

Ennek semmi értelme sem volt.

– Észleltél másik szívverést?

– Negatív.

– Tévedhettél?

– Negatív. Sejtszintű anomáliák észlelve.

– Miféle anomáliák?

– Nem meggyőző.

A homlokát ráncolta. Meghibásodott a szkenner?

– Végezz rendszerelemzést!

– Rendszerelemzés végzése.

Eliana fölé hajolva ismét felhúzta az egyik szemhéját, és belevilágított a szemébe.

Nincs reakció. Még egyszer végighúzta a kézi szkennert, és ismét nem talált szívdobbanást.

A mindent átfogó szkenner...

– A rendszerelemzés befejeződött. Minden rendszer rendeltetésszerűen működik.

Talán át kellene helyeznie a földi nőt a szomszédos ágyba, és ehelyett azt a szkennert kellene használnia, csak hogy biztos legyen benne.

Letette a tabletet a tálcára, és félretolta az útból.

– Agyi aktivitás észlelve – jelentette be a szkenner.

Visszafordulva, Adaos a földi nőre meredt.

– Szívverés észlelve.

Tágra nyílt szemekkel közeledett a lányhoz.

Mi a jó büdös franc történik?

 

 

---

[1] Hihetetlen túlélők, a Föld legellenállóképesebb élőlényei. Tökéletesen alkalmazkodtak minden környezettípushoz. Kedvezőtlen körülmények között cisztát (védőburok) képezhetnek, vagy a kriptobiózis állapotába kerülhetnek.

Cisztaképzésnél a vízvesztés miatt kisebbé vált állat testéről a kutikula leválik, és tokot képez a test körül. Eközben a bőr köré vastag, új kutikula képződik. Ebben az állapotban nem viselik el a magas hőmérsékletet, viszont akár egy évig is kibírhatják táplálék nélkül

 

4. fejezet

Fordította: Szilvi

 

Bár a fény – rugdosva és sikoltozva – az öntudat felé vonszolta, Eliana nem mozdult, és nem adott ki semmilyen hangot. A fájdalom elárasztotta. Éhség gyötörte. És szomjúság...

A fény elillant. Visszatért a sötétség. De ez már nem volt teljes. A szemhéja pusztán védte a felette világító fénytől.

Hol van? Miért ilyen gyenge? Miért érzi magát ennyire gyötrelmesen?

Valahol a közelben egy férfi motyogott valamit, ismeretlen nyelven.

A riasztás késként vágott bele. Négy évszázada él már – plusz-mínusz egy évtized –, és sok nyelvet tanult meg ez idő alatt. Mégsem ismerte fel azt, amelyiken beszélt.

Kicsit felemelte a szemhéját, éppen csak annyira, hogy felmérhesse a körülötte lévő helyzetet. Hideg, fehér szobában volt. Semmilyen művészeti alkotás sem díszítette a falakat, csak szekrények, ágyak és orvosi berendezéseknek tűnő valamik voltak körülötte.

Egy magas férfi, halványszürke ruhában állt néhány méterre, és valamilyen elektronikus táblát bámult.

Rettegés töltötte el, amikor lehunyta a szemét.

Ez nem az a kórház volt az emberi hálózat központjában, ami a Halhatatlan Őrzőket segítette. Nem is a Seth vagy David egyik otthonában található gyengélkedő. És a nem messze magában motyogó férfi, határozottan nem a szekundánsa volt, vagy az emberi hálózat egyik orvosa.

Amikor újra kikukucskált, észrevett egy mozdulatlan formát, amit lepedő borított a nem messze lévő asztalon.

Lehunyta a szemét. Düh váltotta fel a félelmet.

Gershom, az a hatalmas ellenség, akit a Halhatatlan Őrzők nemrég legyőztek, egyszer orosz zsoldosokkal dolgozott. Az amerikai hadsereg egy részét is rávette, hogy teljesítse a parancsait. Új ellenség jelent meg helyette? Egy másik zsoldos csapat talán arra vágyik, hogy kezébe kerüljön egy Halhatatlan Őrző, hogy az őket megfertőző vírust felhasználva, létrehozhassák a szuperkatonákat, a legmagasabb ajánlatot tevőnek?

Nem ez lenne az első alkalom.

De hogyan kaphatták el? És hol van? Ez a zsoldosok támaszpontja?

Az észak-karolinai Halhatatlan Őrzők, az elmúlt években két vagy három zsoldos csapatot is felszámoltak. De nem tudott róla, hogy ilyen gondok merültek volna fel Texasban, ahol már pár éve állomásozott.

A szétszóródott emlékeiben próbált magyarázatot keresni. Vadászni volt. Noha Gershom vereséget szenvedett, a vámpírpopuláció szokatlanul magas maradt. Olyan magas, hogy ő és a testvérei párban vadásztak, hogy éjszakánként minél nagyobb számban legyőzhessék azokat, akikkel találkoztak.

Vajon a zsoldosok saját vadászatba kezdtek, és rejtőzködtek, amíg rajta nem csaptak vadászat után? Vajon a másik ágyon heverő holttest vámpír? Elszörnyedés fojtogatta. Vagy a vadásztársa? Megölték Nicket? Vagy Rafe-t?

Bár erősen próbálkozott, nem talált emlékeket sem ilyenekről, sem arról, hogy elfogták volna őket.

De beugrott a logika. Nem lehet sem egyik testvére, sem pedig vámpír. A test már rég elporladt volna, ha az lenne. Tehát valami más szegény áldozat lehet. Talán egy ember, akiből a vámpírok táplálkoztak, amikor Eliana megtámadta őket?

Még egyszer kikukucskált a szemhéja alól, és leellenőrizte, hogy a szürke ruhás férfi vajon felé van-e fordulva, majd próbált megmozdulni.

Annyira gyenge volt!

Dühe fokozódott. A bolygón csak egy anyag tehette ennyire gyengévé és lophatta el az emlékeit: az egyetlen nyugtató, ami mind a Halhatatlan Őrzőket, mind a vámpírokat kiütötte. Az, amit azok az emberek alkottak, akik Amit is kínozták, amikor fogva tartották a kormány által finanszírozott kutatási létesítményben. A nyugtató a múltban csak a Halhatatlan Őrzők ellenségei birtokában volt. Ami azt jelenti, hogy ez a gazember zsoldos, és valószínűleg egyike azoknak, akik kínozták.

Szerencsére a gyógyszer hatása kezdett múlni.

Valahonnan Eliana feje felett, egy női hang hangzott fel egy hangszóróból, de a szavak hanglejtése számítógépre, vagy Sirire[1], vagy valami hasonlóra utalt.

A férfi újabb idegen szavakat motyogott, majd kinyúlt valamiért, és felé fordult. Egyik kezében egy hosszú tűvel ellátott fecskendőt tartott.

A fenébe is, nem engedheti, hogy ez a gazember újra benyugtatózza.

A női hang ismét megszólalt.

A férfi megállt, majd közelebb lépett. A szemöldöke felhúzódott, amikor fölé hajolt.

Abban a pillanatban, amikor az arca felé nyúlt, Eliana megütötte.

A fájdalom arra késztette, hogy felkiáltson, miközben az egyik kezét felemelte, és kiütötte a férfi kezéből a tűt. Megütötte a másik kezét is, és erősen összerándult.

A férfi felkiáltott, és elveszítve egyensúlyát, félig rázuhant.

Mielőtt még magához térhetett volna, a nő felemelte a fejét, hagyta, hogy agyarai leereszkedjenek, és a férfi nyakába süllyesztette őket.

A férfi motyogott valamit – gyanúja szerint káromkodott –, és egy pillanatig küzdött ellene, majd ellazult. Amikor az őt megfertőző vírus halhatatlanná tette, az agyarai fölött mirigyek képződtek, amik a harapás nyomására olyan anyagot szabadítottak fel, ami nem különbözik a GHB-től. Ettől a vegyi anyagtól a kínzója most elégedettséget érez, és elveszítette a támadás emlékeit.

A lány felnyögött, amikor agyarai közvetlenül a kiszáradt ereibe szivattyúzták a vért. Elkínzott szívének dobogása megerősödött. Hamarosan a vírus munkába áll, és kijavítja a károkat, amíg más vérforrást nem talál.

A férfi elnehezült. Szemhéja lassan lecsukódott. A térdei remegtek.

Eliana olyan gyenge volt, hogy nem tudta egyenesen tartani. Visszahúzta az agyarait, és káromkodott, amikor a férfi lecsúszott róla, és a padlóra rogyott. A lány egy pillanatig nyugodtan feküdt. Az a sajátos szimbiotikus vírus, ami magához ragadta az immunrendszerét, legelőször azt fogja helyrehozni, amit a túlélése szempontjából a legfontosabbnak tart. Normális esetben ez azt jelentené, hogy a sérült bordáit állítja helyre. De nyilvánvalóan ezúttal figyelembe vette a harci vagy menekülési reflexét és az erejét, és a mozgékonyságát igyekezett helyreállítani.

Szívdobogása felgyorsult, amikor próbált felülni. Feldühítette, hogy ez ekkora erőfeszítésébe kerül. Éles pillantást vetett az eszméletlen férfire, majd lesiklott az ágyról, amíg a lába a padlóhoz nem ért.

A térde azonnal összerogyott alatta, és a szürke ruhás férfi tetején kötött ki. Újabb fájdalom áradt szét benne.

Eliana összeszorította a fogait, és alig sikerült visszatartania egy kiáltást.

Nincs idő pihenni. Meg kell mozdulnod – tanácsolta magának. Most! Nem tudta, mennyi ideje lehet, mielőtt a többi zsoldos orvos közül belép valamelyik az ajtón.

Amikor kezét megtámasztotta a férfin, hogy talpra tolja magát, ujjai valami keményet érintettek. Lenézett. A férfi combjához egy fegyver volt erősítve.

Eliana sietve szétkapcsolta a fegyvertartó tokot, és kivette belőle a fegyvert. A lány a homlokát ráncolta. Nem hasonlított semmiféle kézifegyverhez, amelyet valaha is látott. A cső nagyobb volt, és ez elgondolkodtatta a lányt, hogy vajon mekkora kaliberű golyókat képes kilőni. Emellett könnyű is, nem nehezebb, mint egy ceruza.

Műanyagból készülhetett?

Fémnek érezte, de... Ismét elcsodálkozott, hogy milyen könnyű.

Megrázta a fejét, felnyúlt és megkapaszkodott az ágy szélében. A bal karja és a lába izmai remegtek az erőfeszítéstől, amíg arra kényszerítette összetört testét, hogy felemelkedjen. Fájdalmasan zihálva indult az ajtó felé. Jobb lába nem volt képes teljes mértékben elviselni a súlyát, emiatt arra kényszerült, hogy minden felületet megragadjon, ami mellett elhaladt, hogy sikerüljön talpon maradnia. Minden szaggatott sántítás fájdalmat váltott ki az oldalában. De muszáj mozognia. El kell innen mennie. Meg kell találnia a kiutat ebből az átkozott létesítményből, mielőtt a zsoldosok rájönnek, hogy ébren van.

Bár a testének nagy része küzdött a működéséért, úgy tűnt, hogy a természetfeletti érzékei rendben működnek. Mind a füle, mind az orra arról biztosította, hogy a szoba előtti folyosó üres.

Az ajtóban megállva balra, majd jobbra nézett. Fehér padló. Fehér falak. Fehér mennyezet. A folyosó mindkét végén ívelt, ahelyett, hogy derékszöget képezett volna.

Némán káromkodott. Abban reménykedett, hogy talál egy, vagy két ablakot, amit egyszerűen felemelhet vagy betörhet, és kimenekülhet. Most kóborolnia kell a folyosókon, egy átkozott kijárat után kutatva.

Kilépve a folyosóra, mentálisan feldobott egy érmét, majd jobbra fordult.

 

 

Dagon az előttük lévő csillagokat bámulta, de helyettük Eliana sápadt, halálba dermedt arcvonásait látta maga előtt. A hídon a legénység is csendben maradt. A hangulat olyan komor volt, mintha éppen egy saját emberük halálhírét hallották volna. Amikor Dagon visszatért, minden arc izgalommal és reménységgel fordult felé, majd szomorodott el, amikor bejelentette, hogy túl későn érkeztek.

Az emberei szinte ugyanolyan elkeseredettnek tűntek, mint ő. Sokat mondott Elianáról, hogy már néhány rövid beszélgetés után is, milyen sokan törődnek vele.

– Janek – mondta –, folytasd az egyéb kommunikációk keresését! Lássuk, megtalálunk-e néhány barátját a menekülési kapszulákban!

– Igen, parancsnok!

Galen pillantása is találkozott a tekintetével. – Folytatom a keresést is!

Dagon bólintott.

Véget nem érő percek teltek el, amelyek alatt úgy tűnt, hogy nem képes lenyugtatni a gondolatait.

– Dagon parancsnok! – hangzott fel hirtelen Maarev hangja a fülhallgatójában.

Dagon megérintette a fülhallgatót. – Igen?

– A kórház előtti folyosón szükségem van a segítségedre! – Maarev hangja feszültnek hangzott.

– Mit...?

– Nincs duma! – kiáltotta egy rekedt női hang a háttérben.

Dagon lélegzete elakadt. A szíve hevesen kezdett kalapálni a mellkasában.

Noha a segoniai hadseregben nők is szolgáltak, a katonákat mindig nemük szerint különítették el, amikor kiküldetésre mentek: minden nő egy hajón, minden férfi egy másik hajón.

– Mondd meg annak, akivel éppen beszéltél, hogy pokolian jobban teszi, ha távol marad! – követelte a nő.

Maarev megköszörülte a torkát.

– Ismét van egy olyan helyzetem, ami az azonnali figyelmed igényli!

Ezen a hajón csak egy nő volt. És a földi angol nyelven beszélt.

Eliana.

Dagon felugrott, és nem adott semmiféle magyarázatot, amikor emberei csodálkozva fordultak utána, ahogy hirtelen futásnak eredt a hídról.

Eliana életben van! Életben van!

Csizmája nagyot dobbant a padlón, amikor leereszkedett a hármas fedélzetre, és elindult a gyengélkedő felé. Ahogy befordult az egyik sarkon, látta, hogy Maarev áll előtte, nyugodtan, felemelt kézzel.

Maarev egy pillantást vetett rá.

– Óvatosan! – figyelmeztette segonul.

– Ne közelíts! – kiáltotta Eliana látótávolságon kívülről.

Dagon megállt.

– Bárki is vagy – kiáltotta a nő kissé durvább hangon, mint amikor utoljára beszéltek –, lassan haladj előre, felemelt kezekkel!

Dagon felemelte a kezét, ahogy kérték, és lassan haladt előre, amíg el nem ért Maarev mellé.

A folyosón, Eliana teljesen kinyújtott bal karral a falnak támaszkodott, és egy trónium robbantót irányított rájuk.

Dagon csak bámulta. Már nem viselte azt a terjedelmes, túl nagy űrruhát. Ehelyett törékeny, túl vékony testén fekete ing és nadrág lógott lazán, aminek jobb oldalát nagyrészt vér borította. Bal lábát egyenesen kinyújtva tartotta. Jobb lábát behajlította, csak apró, csupasz ujjai érintették a padlót. Jobb vállát a falnak támasztotta... és mindenütt vérnyomokat hagyott a fehér felületen, amerre elhaladt. Keskeny állkapcsa megfeszült, arcára ráncokat vésett a fájdalom. A szeme pedig izzó borostyánszínű fényben világított, ami elbűvölte a férfit.

– Eliana – mondta, halk és gyengéd hangon. – Én Dagon vagyok.

Még egy aprócska felismerés sem villant át a vonásain.

– Maradj, különben lőni fogok!

Megrázta a fejét. – Úgy gondolom, hogy nem ártanál nekem, Eliana!

Hitetlenkedő nevetés szakadt ki a lányból, amit a fájdalom morgása vágott el.

– Ja, persze! Ezért vagy felfegyverkezve!

Valóban hordott fegyvert. Ahogy a hajón minden katona. Ez volt a szokásos politikájuk, így mindenki meg tudta védeni saját magát is és a hajót is, ha az ellenségnek a tudtuk nélkül sikerült felszállnia a hajóra.

– Nem emlékszel rám? – kérdezte.

– Nem! – Az arckifejezése elsötétült. – Egyike vagy azoknak a férfiaknak, akik megkínoztak?

A homlokát ráncolta. – Nem kínoztunk, Eliana! Megmentettünk!

A nő megrázta a fejét. – Ez baromság!

Dagon pillantást váltott Maarevvel, aki alig láthatóan rázta meg a fejét. Dagon Elianát tanulmányozta.

– Mit gondolsz, hol vagy most?

Gyorsan fel-alá pillantott a folyosón.

– A tippem egy zsoldos létesítmény lenne.

– A Földön?

A lány úgy nézett rá, mintha elvesztette volna az eszét.

– Persze, hogy a Földön! Hol a fenében lennék máshol?

Fordítója szerint a zsoldosok bérelt katonák voltak.

– Nem vagyunk zsoldosok! Mi...

– Egyetlen gyógyszer létezik, ami ennyire gyengévé tehet! – vágta rá a nő. – Csak egy! Nyugtató! És eddig, akárki is használta ellenünk, az az ellenségünk volt!

– Nem drogoztunk be, Eliana! Azért vagy gyenge, mert megsebesültél, valamint az étel- és vízhiány miatt érzed így magad!

Felhorkant. – Igen, ne gondold, hogy figyelmen kívül hagytam, hogy éheztettetek is!

Dagon habozott, nem tudta, hogyan reagáljon. Úgy tűnt, nem emlékszik rá, hogy űrutazásra indult.

Eliana intett Dagonnak a robbantóval.

– Azt akarom, hogy egymás után tegyétek a fegyvereitek a padlóra! Egyetlen hirtelen mozdulat, és mindkettőtöket lelövöm!

Maarev Dagonra pillantott.

Dagon bólintott.

Maarev lassan kivette robbantóját a tokjából, és leguggolt, hogy leengedje a padlóra. Amint barátja kiegyenesedett, Dagon is így tett.

– Most rúgd ide hozzám! – parancsolta Eliana. – És gondoskodj róla, hogy érjen is ide hozzám!

Dagon meglökte a lábával mindkét robbantót, és azok a padlón csúszva a csupasz lábujjainak ütköztek.

– Kérlek, ne lőj a fegyvereddel!

– Ne adj rá okot! – vágott vissza.

– Ha elsütöd a fegyvert, és nem találsz el bennünket...

– Nem fogom eltéveszteni! – Az arca és a hangja egyaránt hideg és határozott maradt.

– Ha eltéveszted – folytatta, és igyekezett türelmes maradni –, kockáztatod, hogy kilyukasztod a hajó falát!

A falak itt elég vastagok voltak ahhoz, hogy ehhez többször is tüzelnie kelljen, de megtehette. És bár a pajzsok megtartanák a hajó légkörét, a lyuk kijavításához időre és anyagokra lenne szükség, amiket inkább nem nélkülözne.

– Kilyukasztani a hajótestet? – ismételte nyilvánvaló hitetlenkedéssel. – Ha arról akarsz meggyőzni, hogy egy hajón vagyunk, ne fárasztd magad! Ezzel csak azt bizonyítod, hogy nem bízhatok benned!

– Hajón vagy!

Késként villantotta meg a levegőben a robbantót, mielőtt újból rájuk célzott volna.

– Ha egy hajón lennék, azt tudnám! Még ha a hajó ki is lenne kötve, érezném alattunk az óceán mozgását! Nem vagyunk hajón!

Valóban azt hitte, hogy még mindig a Földön van.

A lány tekintete a lábánál lévő fegyverekre esett, majd visszatért a férfire.

– Bármilyen hirtelen mozdulat, és meghaltok!

Bólintott. – Értettem!

Összeszorította a telt rózsaszín ajkait, és úgy tűnt, hogy valamire készül. Fájdalmas lassúsággal kezdte magát féltérdre ereszteni. Izzadság gyöngyözött a homlokán. Az arcán az izmok megremegtek, amikor összeszorította a fogát. Lélegzete zihálóvá vált.

A férfi szinte még onnan is érezte a gyötrelmet, amit minden mozdulat előidézett benne.

– Eliana, kérlek, hadd segítsek neked! Bízhatsz bennem!

A nő a fejét rázta. – Maradj ott, ahol vagy!

A fegyvert a bal kezében tartva, feléjük irányította, a jobbjával lenyúlt, megragadta Dagon robbantóját, és esetlenül bedugta a nadrágja derekának elejébe. Maarev robbantóját hátulra próbálta bedugni, de úgy tűnt, hogy nem tudja eléggé hátra hajlítani sérült karját.

Mindkét kezében fegyverrel, mély lélegzetet vett. Lassan kifújta. Egy újabb mély lélegzetet vett. Lassan kifújta. Aztán egy gyors mozdulattal talpra ugrott. Kiáltás szakadt ki belőle, de összeszorított ajkaival próbálta elfojtani.

Drek, az, hogy figyelte a szenvedését, tönkre tette.

– Mit tehetnék, hogy megbízz bennem?

– Megmutathatod a legközelebbi kijáratot, anélkül, hogy figyelmeztetnéd a zsoldos társaidat a menekülésemről.

Dagon nem mutathatta meg a legközelebbi kijáratot, de arra sem tudta magát rávenni, hogy hazudjon neki.

– Elviszlek, ahová menned kell!

Bólintott, majd egyik fegyverével Maarevra mutatott.

– Először üsd le!

Dagon szemöldöke felrepült. – Azt akarod, hogy üssem meg?

– Igen!

Maarev csúnyán káromkodott segonul. – Nem lehetne, hogy csak összekötözzön? – kérdezte angolul.

– És öntudatodnál hagyjon, hogy elfecsegd a menekülésem bárkinek, aki erre jár? Esélytelen!

– Drek! – morogta. – Dagon öklei ugyanolyan kemények, mint a Promeii 7 drágakövei!

Halvány vidámság villant Eliana szemében. – Kár!

Maarev lemondóan fintorogva fordult Dagon felé.

– Gondolom, nem tudnád megjátszani! – motyogta segonul.

Dagon megrázta a fejét. – Azzal nem nyerném el a bizalmát!

– Remek! Csak csináld!

Dagon hátrahúzta az öklét, és belecsapott Maarev halántékába.

Maarev feje hátracsapódott. Megbotlott, mint egy részeg. Megingott. Aztán a szeme megfordult a szemüregben, a szemhéja lecsukódott, a térde pedig összecsuklott alatta.

Dagon elkapta a vállánál, és óvatosan leengedte a földre. Kiegyenesedve Elianára pillantott.

A lány ajka megrándult. – Jó kis ütésed van!

Megvonta a vállát.

Elianának megkeményedett az arckifejezése.

– Ne próbáld ki rajtam!

– Soha nem ütnélek meg! – jelentette ki homlokráncolva.

– Mert a kínzást az orvosaitokra és tudósaitokra bízod?

Mielőtt válaszolni tudott volna, a nő intett a robbantóval.

– Gyere közelebb!

Néhány lépést tett feléje, és megállt.

– Közelebb! – parancsolta. – És ne csinálj semmi hülyeséget! Hajlamos vagyok megnyomni a ravaszt, amikor feszült vagyok, és utálnék kárt tenni a csinos arcodban!

Vonzónak tartja?

Dagon mentálisan csóválva a fejét, csökkentette a köztük lévő távolságot, és egyetlen lépésnyire megállt tőle. Még egyszer elcsodálkozott a lány alacsony termetén. A feje búbja alig ért a hónaljáig. És a súlya még fele sem lehetett az övének.

Eliana figyelmeztető pillantást vetett rá, mintha egyáltalán nem ijedt volna meg a magasságától.

– Ne próbálkozz semmi hülyeséggel!

Bár a fordító viccesnek fordította, a figyelmeztetés kontextusa mást sugallt.

– Nem fogok!

Kényelmetlen szökelléssel Eliana bezárta a távolságot közöttük, és a bal kezében lévő robbantócsövet a férfi bordáihoz nyomta. A férfi hallotta, ahogy a másik robbantó a padlóra esik mögötte. Aztán a jobb keze ökölbe szorult az inge hátulján, és az oldalához dőlt.

Egy kis bizsergés futott végig a férfin, amikor érezte, hogy a lány puha teste az övéhez szorul. Vajon most eszébe jutott?

– Vigyél a legközelebbi kijárathoz! – morogta.

Nem. Segítség nélkül egyszerűen képtelen volt járni.

Dagon bal karját olyan könnyedén érintette a lány vállához, hogy könnyen megérezhette a csontokat a hús alatt.

– Ha a kezed bármelyik fegyverem megközelíti, lelőlek!

– Értettem! – indult el a folyosón.

Eliana sántikált mellette, és kétségbeesetten kapaszkodott az inge hátuljába. A lélegzete gyorsan zihálásba váltott.

– Hadd vigyelek! – kérte Dagon.

A nő megrázta a fejét. – Meg tudom csinálni! Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom!

Sokkal erősebb, gondolta csodálattal. Jobb vállát felemelve megdöntötte a fejét, és kétszer megütötte fülhallgatóját.

– Figyelmeztetés a legénységnek! – mondta segonul. – Itt Dagon parancsnok! Azonnal kiüríteni a hármas és négyes fedélzet összes elülső folyosóját, és további értesítésig üresen tartani! – Ismét kétszer megérintette a fülhallgatót.

A hangszórók az egész hajón visszhangozták a parancsait.

Eliana erősebben nyomta a robbantót a bordái közé.

– Mit csináltál?

– Megtisztítottam az utunkat azáltal, hogy más irányba tereltem a legénységet!

A nő megrázta a fejét. – Ha csapdát készítesz, vagy rajtaütést tervezel, tudnod kell valamit!

– Mit?

Azok a magával ragadó borostyánszemek felpillantottak, és találkozott a tekintetük.

– Ha meghalok, viszlek magammal!

– Drek, vonzó vagy! – mosolygott rá.

A homlokát összevonta. – Drek?

– Azt hiszem, te káromkodásnak hívnád.

– Ó! Nos, mondhatom, drekkül vonzó vagy, de ez nem jelenti azt, hogy nem lőlek le!

A férfi mosolya vigyorrá szélesedett.

Amikor egy felvonóhoz értek, Dagon megállt.

– Mi ez? – kérdezte a nő, és gyanakodva nézte a belső teret. – Egy lift?

Bólintott. – Fel kell mennünk a négyes fedélzetre!

Eliana szeme összeszűkült, de hagyta, hogy bevezesse. Amint becsukódott az ajtó, eltávolodott tőle, és elővette a második fegyvert.

– Állj elém!

Dagon úgy helyezkedett, hogy megvédje őt a nem létező lesben állóktól, akikre számított.

Az ajtó kinyílt, és egy üres folyosót tárt fel.

Eliana körülnézett.

– Látod? – mondta nyugodtan. – Nincs les!

Eliana a homlokát ráncolva tette vissza a második fegyvert a nadrágja derekába, és megint megmarkolta az ing hátsó részét.

Dagon lassan átkarolta a vállát, miközben a lány ismét nekidőlt.

A szokásosnál tovább tartott a hídig való távolság megtétele, de Dagon nem bánta. Tudta, hogy minden mozdulat fájdalmat okoz Elianának, és nem akarta ezt súlyosbítani azzal, hogy arra készteti, hogy siessen. Azt kívánta, bárcsak hagyná, hogy cipelje, de megértette a bizalmatlanságát.

A hídra vezető ajtó előtt a tenyerét az olvasóhoz nyomta, majd beírta a kódot. Amint kinyílt az ajtó, bevezette Elianát.

Barus rápillantott.

– Parancsnok a... – hirtelen eltátotta a száját.

A legénység többi tagja is kíváncsian fordult az ajtó felé. Tágra nyílt a szemük. Leesett az álluk.

Mellette Eliana megmerevedett.

– Basszus!

A jelenlévő férfiakra sandított, majd elvette a robbantót Dagon bordáitól, és akkora erővel nyomta az álla alá a csövet, hogy a férfi feje oldalra billent.

– Maradjon mindenki, ahol van! – kiáltotta. – Ha bárki megmozdul, megölöm!

Minden tekintet Dagonra terelődött.

– Tegyétek, ahogy mondja! – parancsolta angolul, hogy a nő továbbra is bízzon benne.

Barus a homlokát ráncolta.

– Mi a faszt csinál ez a nő? – kérdezte segonul.

– Beszélj angolul! – válaszolt neki Dagon, továbbra is angolul –, így nem fogja azt hinni, hogy a halálát tervezzük! Nem emlékszik, hogy mi történt!

Barus Eliana feszült, sápadt vonásait tanulmányozta.

– Mennyit felejtett el belőle?

– Az egészet! Azt hiszi, hogy felbérelt katonák fogták el a Földön!

– A Földön? – ismételte a lány. – Már megint? Hol a fenében lennék máshol?

Dagon az ablakon át látszó csillagok felé intett.

– Amit te mélyűrnek nevezel!

A nő abbahagyta a férfiak minden mozdulatának figyelését elég hosszú ideig ahhoz, hogy kövesse a tekintetét.

– Mi ez?

– Ez egy ablak. Négy hónappal ezelőtt te és néhány földlakó társad egy hajóra szállt, ami a lasarai hercegnő, Amiriska szülőbolygójára tartott.

Olyan pillantást vetett rá, amely látszólag megkérdőjelezte a józan eszét.

– Amiriska? Amire gondolsz? Seth örökbefogadott lányára?

– Igen! A hajót megtámadták, mielőtt elérhette volna Lasarát, és szétrobbant az űrben. Azóta száguldunk feléd, mióta kommunikáltunk veled.

A nő megrázta a fejét.

– Nem tudom, milyen drogot szívtál, de...

– Amikor utoljára beszéltünk, alig több mint két órára elegendő oxigén maradt a ruhádban, és tudtad, hogy három hétbe telik, mire elérünk! – Ránézett a kommunikációs tisztjére. – Janek, játszd le az utolsó kommunikációnkat vele, attól a pillanattól kezdve, amikor megkérdezte, hogy rögzítenénk-e neki egy üzenetet, egészen addig az üzenetnek a végéig, amit ő diktált Seth számára!

Amint megemlítette Seth nevét, a lány tekintete rá villant. Egy pillanattal később, fényes borostyánsárga szeme tágra nyílt, amikor meghallotta, ahogy a saját hangja a hangszórókból azt kérdezi: – Esetleg rögzítenétek egy üzenetet tőlem, hogy elküldjem Sethnek, ha nem sikerül?

A döbbenet és a zavarodottság elsötétítette sápadt vonásait. A homlokán lévő ráncok elmélyültek, miközben a tekintete körbejárt a hídon.

Minden jelenlévő férfi továbbra is csendben maradt.

Amint elkezdődött sugározódni az az üzenet, amit Seth számára diktált, a nagy ablakra szegeződött a tekintete. Fokozatosan leengedte a fegyvert. Keze ökölbe szorult Dagon ingén, majd lezuhant. Előre sántikált és a tiszta kristályon túli csillagokra bámult. Jobb keze megtámaszkodott az összes állomásban, ami mellett elhaladt, apró, véres kéznyomokat hagyva maga után. Bal keze, még mindig a robbantót szorongatva, az oldalához ereszkedett.

Többen aggódó pillantást vetettek rá, de Dagon csak a látóhatára peremén észlelte őket. A szeme soha nem hagyta el Elianát.

Amikor már csak néhány lépésnyire volt az ablaktól, megállt.

A Sethnek szóló üzenete véget ért.

Az ezt követő csend addig húzódott, amíg Dagon már nem bírta tovább.

– Eliana?

Anélkül, hogy megfordult volna, azt mormogta:

– Egészen véletlenül, ti nem szoktatok káromkodni, vagy csúnyán beszélni, amikor idegesek vagy dühösek vagytok?

– A pokolba is, dehogynem! – mondták kórusban.

Fojtott hang hagyta el a torkát. Egy nevetés? Talán zokogás?

A robbantó kicsúszott a kezéből, és egy csattanással a padlóra esett.

Lassan szembe fordult velük, mozdulatai esetlenek voltak, miközben a súlyát próbálta távol tartani a jobb lábától. Nedvesség csillogott a fénylő borostyánszínű szemekben, amelyek tekintete találkozott az övével.

– Dagon?

– Igen, Eliana!

Mosoly világította meg sápadt vonásait.

– Megtaláltál!

– Megesküdtem, hogy megteszem!

Egyetlen könnycsepp csordult le az arcán. Mindkét kezét ökölbe szorította, majd belecsapott a levegőbe, hátravetette a fejét, és azt kiabálta: – Juhú! Jaj! – Előrehajolva leengedte a karját, és megragadta véres oldalát. – Nem kellett volna ezt tennem! – mondta nevetve, még akkor is, amikor fintorgott.

Dagon tétován lépett felé, aggódva a sebei súlyossága miatt.

Még mindig mosolyogva intett felé.

– Rendben van! Most már emlékszem rád! Nem lőlek le! Bocsáss meg, kérlek!

Dagon néhány nagy lépéssel megszüntette a köztük lévő távolságot.

– És – folytatta, amikor megállt előtte – egy öleléssel is tartozom neked!

Mindkét karját a dereka köré csúsztatva, az arcát a mellkasához szorította, és meglepően erősen megszorította.

Kábultan próbálta visszaölelni. Megpróbálta úgy helyezni a karjait a nő hátára, hogy ne okozzon további fájdalmat neki. Annyival alacsonyabb volt nála, hogy Dagonnak le kellett kicsit hajtani a fejét, hogy állát a lány feje tetején pihentesse.

– Megtaláltál! – mormolta a lány, még jobban megszorítva.

– Mondtam, hogy megteszem!

– Nem hiszem el, hogy sikerült!

– Én sem! – És attól tartott, hogy a nő még mindig belehalhat a sérüléseibe, ha nem nyújtanak neki gyorsan orvosi segítséget. Megveregette a hátát.

– Vissza kellene juttatnunk téged a gyengélkedőre, és ellátni a sebeid!

– Ó, basszus! – motyogta a nő, és minden könnyedség elhagyta a hangját. Egy lépésnyit eltávolodva, a nő megmarkolta az ing elejét, hogy megőrizze egyensúlyát. – A gyengélkedő az a helyiség, ahol felébredtem?

– Igen! Nem tudom, Adaos miért engedett el, de...

Feszélyezettség jelent meg a vonásain.

– Adaos az az ember, aki fölöttem állt, amikor felébredtem?

– Igen! Ő a főorvosunk.

Az ajkába harapva elengedte és hátrált egy lépést, majd még egyet. Gyors, aggódó pillantást vetett maga körül a férfiakra, mielőtt megint Dagonra nézett volna.

Ő homlokát ráncolta. – Mi az?

– Amikor felébredtem, nem tudtam, hol vagyok. Elfelejtettem, hogy a sztázisba esés egyik mellékhatása a memória elvesztése. Szóval, azt hittem, hogy a Földön vagyok, és hogy a zsoldosok elfogtak és megkínoztak.

– Igen! Akkor is ezt mondtad, amikor rám irányítottad a robbantót!

A lány összerándult. – Igen! Sajnálom! A helyzet az, hogy... én... hmm... talán bántottam Adaost!

Dagon a lányra meredt. Alig tudott egyenesen állni, és olyan gyenge volt, mint egy újszülött braemon. Mekkora kárt okozhatott?

Megérintette a fülhallgatóját. – Adaos?

Eliana újabb aggódó pillantást vetett a legénységre, amikor nem érkezett válasz.

– Adaos? – hívta újra.

Bűnbánó pillantást vetett rá.

– Nem fog válaszolni! Nagyon sajnálom! Azt hittem, hogy zsoldos, és...

Pánik emelkedett a férfiban. – Lelőtted őt a robbantóval? A pajzsa nélkül...

– Nem! – fakadt ki a lány. – Nem lőttem le! Csak... eszméletlenné tettem!

– Hogyan?

Habozott. – A lasaraiak, a veletek folytatott bármilyen kommunikáció során esetleg említették, hogy különbözök a legtöbb földi nőtől?

– Nem! Milyen módon különbözöl?

– Ez... egy hosszú történet! Elmesélhetném később, miután...

– Dagon parancsnok! – szólalt meg Maarev hangja a híd hangszóróiból.

– Igen, Maarev? – Örült, hogy barátja ilyen gyorsan magához tért.

– Adaost a kórház padlóján találtam. Él, de nem reagál.

Eliana összerezzent, és azt suttogta: – Annyira sajnálom!

Dagon megrázta a fejét, aggodalom és a vidámság között őrlődve. Hogy a faszban sikerült egy Adaos méretű férfit kiütnie, amikor ilyen gyenge?

A legénység egyik tagja – Dagon azt gyanította, hogy Galen – elfojtotta a nevetését.

Dagon Elianán tartotta a tekintetét.

– Fel tudod ébreszteni?

– Nem! – mondta Maarev.

– Igen! – válaszolta Eliana. – Pontosabban inkább elmondhatom, hogyan keltsd újra életre! És lehet, hogy egy ideig még egy kicsit ütődött lesz, miután magához tér.

– Ütődött?

– Kifordult! Mintha részeg lenne! – Összevonta a szemöldökét. – Van erre szavatok? Ittas? Mámoros? Vagy talán ez túl elvont?

A férfi ajka megrándult. Mit tett az orvossal? – Igen!

Arckifejezése kitisztult. – Ó! Jó! Még egyszer, tényleg nagyon sajnálom! Azt hittem, hogy az ellenségem!

Dagon elmosolyodott.

– Menjünk, nézzünk meg mindkettőtöket!

Lehajolt és a karjaiba emelte a lányt.

Eliana felsikkantott.

Megdermedt. – Bocsánat! Nem akartam fájdalmat okozni!

Bólintva összeszorította az ajkait, amíg a legrosszabb nem múlt el. – Rendben van! Akkor is ugyanígy fájna, ha a saját lábamon próbálnék visszajutni a gyengélkedőbe. Köszönöm, hogy viszel! Értékelem ezt!

Dagon nem értette, hogyan sikerült neki eddig talpon maradnia. Riasztóan könnyű volt. És érezte, ahogy minden kiemelkedő bordája hozzáér a hátát tartó karjához.

Barusra pillantott, aki ugyanolyan aggodalommal figyelte őket – ami csodálkozással párosult –, mint a legénység többi tagja.

– Tied a híd!

– Igen, parancsnok!

A lehető legkevesebbet mozdítva Elianát, Dagon a med-egység felé vette az irányt.

 

---

[1] A Siri intelligens személyi asszisztens és „tudásnavigátor”, ami az Apple iOS alkalmazásaként fut. Az alkalmazás természetes nyelvű felhasználói felület segítségével válaszol meg kérdéseket, tesz javaslatokat és végez műveleteket különböző webszolgáltatásokon keresztül