5.-6. Fejezet

 

5. fejezet

Fordította: Szilvi

 

Eliana próbált nem feljajdulni, amikor Dagon óvatosan letette egy ágyra a hajó csúcstechnológiával felszerelt kórházában.

Adaos a mellette levő ágyon feküdt, csukott szemmel és sápadt arccal. Az a férfi állt mellette, akit Dagonnak le kellett ütnie, és akinek az egyik halántéka elszíneződött.

Amikor találkozott a tekintetük, a nő kinyújtotta felé a kezét.

– Szia, Eliana vagyok! – Ahogy lenézett a kezére, ráébredt, hogy vér borítja, ezért sietve felajánlotta a baloldalit. – Sajnálom, hogy rákényszerítettem Dagont, hogy megüssön! Nem emlékeztem arra, hogy kik vagytok!

A férfi Dagonra pillantott, majd áthajolt Adaos felett. Ahelyett, hogy megfogta volna a kezét, összeérintette az alkarjukat.

– Maarev vagyok! Megtiszteltetés számomra, hogy megismerhetlek, Eliana!

A lány szemöldöke felemelkedett. Megtiszteltetés?

Dagonra pillantott, amikor Maarev elengedte.

Dagon megvonta a vállát.

– Tiszteljük az erőt és a bátorságot! Te nagyon sokat mutattál mindkettőből! – Körülnézett. – Hol a többi orvos?

– Joral egy újabb új fegyvert tesztelt!

Dagon elfintorodott. – Hányan sérültek meg?

– Ezúttal csak hárman!

Morogva vett a kezébe egy nagyjából iPad méretű elektronikus táblagépet.

Egy fém pálca ereszkedett le a mennyezetről, és lebegett Adaos feje felett. Lassan mozdult a lába felé, és kékes fénysávot vetett a testére.

Kicsit emlékeztette Elianát Max otthoni dokumentumszkennerére.

– Mi ez?

Dagon a képernyőt bámulta, miközben a pálca visszahúzódott.

– Teljesen átfogó diagnosztikai szkenner. Ez fogja megállapítani, hogy mi a baja Adaosnak.

– Vérre van szüksége! – mondta neki Eliana.

Dagon felnézett. – Hogy mi?

– Vérátömlesztésre van szüksége.

A nyugodt, női számítógépes hang, amit ébredéskor is hallott, segonul mondott valamit.

Dagon a homlokát ráncolta.

– Mit mondott? – kérdezte Eliana.

– CC, a kapott eredményeket fordítsd a Föld angol nyelvére!

– Alacsony a vérmennyiség – mondta a számítógép angolul. – Transzfúzióra van szükség.

Dagon Adaos testére nézett.

Maarev a homlokát ráncolta.

– Nem látok sebet rajta, néhány furcsa nyomon kívül a nyakán.

– Véreznek? – kérdezte Dagon.

– Nem!

Eliana az ajkába harapott.

Dagon hátralépve a padlót tanulmányozta.

– Akkor miért alacsony a vérmennyisége? Hova tűnt?

Bassza meg!

Mindkét férfi Eliana felé fordult.

Nagyon nem akart belemenni a magyarázkodásba, hogy vérre van szüksége, hogy túlélje a dolgokat. Ez még soha nem ment túl jól a Földön, ezért nem nagyon bizakodott abban, hogy itt másképp lesz. A lasaraiakat nem zavarta, vagy legalábbis úgy tettek, mintha jól ellennének vele, de ez azért történt, mert az Elianához hasonló Halhatatlan Őrzők mentették meg hercegnőjüket, és tartották biztonságban.

Basszus. Ezek a srácok megmentették az életét, és olyan jófejek voltak mindenben. Nagyon nem akarta, hogy úgy kezdjenek nézni rá, mint egy szörnyre.

Az alsó ajkát rágcsálva, Dagont tanulmányozta.

– Van rá esély, hogy kettesben beszélhessünk?

Dagon Maarev felé fordult, és fejével az ajtó felé intett.

Maarev félig meghajolt, majd távozott.

Az ajtó becsukódott mögötte.

Dagon félretette a táblagépet.

– CC, folytasd vérátömlesztéssel!

Eliana csak bámult, amikor egy másik mechanikus kar ereszkedett le a mennyezetről, amin egy csővel összekötött tű volt. A tű alatti lyukból tiszta folyadékot permetezett a bőrre. A fény rácsmintát képezett Adaos könyékhajlatán. Aztán a tű hibátlanul megtalálta a vénát, és elkezdte a vérátömlesztést.

– Ez nagyon menő!

Dagon figyelme visszatért rá.

– Mondd el mi történt!

A rettegés görcsbe rántotta üres gyomrát. Amikor még csak a kellemes hangját hallotta, kíváncsi volt, hogy vajon a segoniai parancsnoknak olyan vonzó a külseje is, mint a hangja? Most már tudta, hogy a férfi kibaszottul káprázatos. Majdnem olyan magas, mint Seth – aki két méter körüli volt –, széles vállai és izmos mellkasa volt, ami kirajzolódott az ujjatlan fekete ingben, amit viselt. Testének többi része ugyanolyan fitt és izmos volt. De az arca... Tetszett neki az arca. Nem túl lágy, vagy fiús. Nem túl kemény vagy ádáz sem. Csak tökéletes – markáns állával, mogyorószín szemével és rövid, hollófekete hajával.

Ezek a jóképű vonások nem tükröztek gyűlöletet, haragot vagy bizalmatlanságot. Reménykedett, hogy ez nem fog megváltozni.

– Eliana? – ösztökélte.

– Én vettem el! – sóhajtott fel a nő.

Zavarodottság jelent meg a férfi arcán. – Az ő vérét?

– Igen! Szükségem volt transzfúzióra!

Riadalom jelent meg a tekintetében. – Átöntötted magadba a vérét?

– Igen. Sajnálom! De amikor felébredtem...

– Nem tudhatod, hogy a vérünk összeegyeztethető-e a tiéddel! Feküdj vissza! – Ismét a tablet után nyúlt.

– Mi van?

A férfi odalépett mellé, és a bal vállára téve a kezét, próbálta megkönnyíteni a lefekvést.

– Feküdj vissza! Ha a vérünk nem kompatibilis a tiéddel, akkor...

Eliana felemelte a kezét, és nem engedte magát eldönteni. – Az!

Megrázta a fejét. – Te ezt nem tudhatod!

– De igen! – erősködött. – A lasaraiaktól többször is kaptam transzfúziót, miközben a hajójuk fedélzetén voltam, és elmondták, hogy a Yona és a segoniai vér is kompatibilis. Nyilván volt valamennyi a birtokukban a legutóbbi harci játékokból... csatából... az Aldebari Szövetség csoportos gyakorlatozásából.

Összeráncolt homlokkal engedte el.

– Többször is szükséged volt transzfúzióra?

– Igen! Az egyetlen vér, amit el kell kerülnöm – amennyire tudom – a lasarai. Ha valaha is annyira megsérülök, hogy eszméletemet vesztem, soha ne adjatok lasarai vért! Oké? – A lasarai orvosok elég magabiztosnak tűntek abban, hogy az megölné.

– Oké!

Jó. Remélhetőleg ezzel vége is.

– Miért volt szükséged annyi transzfúzióra? – kérdezte. – Megsérültél?

– Nem! – Gondterhelten rágta az alsó ajkát. – Legszívesebben magunk között tartanám, amit mondani fogok, ha lehetséges. Néhányan általában nem fogadják túl jól!

– Rendben!

Mély lélegzetet vett, vagy legalábbis amilyen mélyet a sérült bordái engedtek.

– Az emberiségnek két faja létezik a Földön.

– Ez hosszú magyarázat lesz? – emelte fel a kezét Dagon.

– Igen!

– Akkor feküdj vissza, és hagyd, hogy a CC átvizsgáljon, amíg elmondod!

– A CC számítógép?

– Számítógépes program.

– Miért hívod CC-nek?

– Ezek annak a mérnöknek az iniciáléi, aki telepítette a programot. Feküdj vissza, kérlek!

Eliana kezdte fellendíteni a lábát az ágyra, de abbahagyta, amikor a fájdalom belehasított az oldalába.

Dagon előrelépett, és gyengéden felemelte a lábát, majd segített neki hátra dőlni.

– Köszönöm!

Aggódó arccal bólintott, és megérintette a táblagépet. Egy másik pálca ereszkedett le a mennyezetről, és haladni kezdett felette.

– Csak egy újabb transzfúzióra van szükségem! – mondta neki Eliana. – Ha ezt megadod, jól leszek!

Dagon úgy nézett rá, mintha épp most jelentette volna be, hogy ő egy alakváltó unikornis, aki csillámport fingik.

– Annál sokkal többre van szükséged, Eliana!

A CC megszólalt nyugodt hangján.

– Koponyatörés észlelve. Agyrázkódás észlelve.

– Ez megmagyarázza a fejfájást – motyogta Eliana.

– Több égési sérülés és hasadás észlelve az arcon, a nyakon, a vállon, a karon. A jobb oldali singcsontban ferde, nem elmozdult törés észlelve. Fém töredékek ugyanazon kar izomzatába ágyazva. Deltoid. Bicepsz brachii. Triceps brachii. Brachialis.

Eliana összeszorította az ajkait, amikor a számítógép folytatta a felsorolást, ami úgy hangzott, mintha karjának minden izmát fel akarná sorolni.

– A hetedik, a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik bordában ferde, nem elmozdult törések észlelve.

Basszus.

– Belső zúzódások észlelve. Alultápláltság észlelve. Kiszáradás észlelve. Keresztirányú törés a jobb combcsontban. A jobb oldali fibulában keresztirányú törés észlelve.

Nos, baromság. A számítógép vagy a szkenner, vagy bármi, majdnem felsorolta a lábának minden izmát, amely repeszeket tartalmazott, így sokkal rosszabbul hangzott, mint amilyen... egy Halhatatlan Őrző számára egyébként volt.

Dagon arca minden mondat után egyre komorabb lett.

– Súlyosan kevés vérmennyiség észlelve. Sejtszintű rendellenesség észlelve.

Áááááá, meg is érkeztünk!

– Vírus észlelve. Figyelem! Lehetséges fertőzés!

Dagon a lányra meredt.

Eliana nem tudta megmondani, hogy riadt, megdöbbent vagy dühös-e.

– Nem fertőző! – biztosította a nő. – A vírus nem jelent veszélyt sem rád, sem a legénységre! A lasaraiak soha nem hagyták volna, hogy a Kandovarra lépjek, ha mégis.

Egy hosszú pillanat telt el, mire a férfi ismét megszólalt.

– Biztos vagy benne, hogy a vérünk kompatibilis a tiéddel, és nem árt neked?

– Igen!

– Bármelyikünk vére, nem csak egyfajta?

– Igen!

– CC, kezdd el a transzfúziót!

Eliana óvatosan szemügyre vette a feléje ereszkedő robotkart. Sokkal szívesebben mélyesztette volna inkább az agyarait egy zacskó vérbe, mint a lasarai hajón, de attól tartott, hogy az ilyesmi taszítaná Dagont.

Hűvös folyadék fröccsent a bal karja könyékhajlatába, mielőtt a rácsminta megvilágította volna a bőrét. Eliana megfeszült, amikor a tű közelebb húzódott.

Egy nagy kéz megfogta az övét, és vigaszt nyújtott.

Meglepetten pillantott fel.

Noha Dagon arckifejezése kemény maradt, érintése gyengéd volt.

– Köszönöm! – mormolta. – Mindig utáltam a tűket! – Ostobaság, hogy valami ilyen apróság zavarja, amikor az őrült vámpírok évszázadok óta próbálják feldarabolni és lefejezni. Szúrást érzett a bőrén. Aztán vér árasztotta el kiszáradt ereit.

– Folytasd a magyarázatot! – parancsolta Dagon halkan.

Eliana bólintott.

– Az emberiségnek két faja létezik a Földön: ember és tehetséges. Az emberek többsége nincs tudatában, hogy tehetségesek is léteznek. És akik felfedezik, általában vagy megpróbálnak megölni minket, mert mások vagyunk, vagy aljas célokra akarnak használni minket.

– Te tehetséges vagy?

– Igen! Ezért észlelt a számítógép sejtszintű rendellenességeket. Emberre számított és helyette engem kapott. Tehetségesek azok a férfiak és nők, akik fejlettebb DNS-sel születnek.

– Mi az a dezoxiribonukleinsav?

Fordítója biztos csak azt mondta meg neki, hogy minek a rövidítése a DNS, és nem annak meghatározását.

– Azt hiszem... te úgy mondanád, hogy a genetikai összetételünk hordozója.

Dagon bólintott.

– A fejlettebb DNS-sel rendelkezők általában különleges képességekkel rendelkeznek. Hajlamosak vagyunk arra is, hogy másképp reagáljunk, ha a számítógép által észlelt vírussal megfertőződünk.

– Mi a vírus természete?

A nő a fejét ingatta.

– Ez nem hasonlít egyetlen vírusra sem a bolygónkon. Orvosaink és tudósaink – akik a Halhatatlan Őrzőknek dolgoznak – még mindig próbálják megérteni. Azt sem tudtuk, honnan származik, amíg Ami bátyja meg nem jelent! – Düh szűrődött keresztül a fájdalmán. – Nyilvánvaló, hogy az átkozott gathendiek megpróbálták azt tenni velünk, amit a lasaraiakkal. Készítettek egy vírust, és szabadon engedték a Földön, és arra számítottak, hogy mindannyiunkat megöl, hogy be tudjanak vonulni a bolygónkra, és megszerezhessék az erőforrásait!

Dagon ajka megfeszült. – Mindig ezt csinálják! A gathendiek nem folytatnak háborút, ha találnak egy bolygót, amit ki akarnak sajátítani. Biofegyvereket használnak, hogy megsemmisítsenek rajta minden lényt, akik ellenállhatnának.

– Nos, nyilvánvalóan nem vették észre, hogy léteznek a tehetségesek, mert a tervük kudarcot vallott!

– Mit tesz ez a vírus a földlakókkal? Ugyanazt engedték szabadon, mint a lasaraiakra?

A gathendiek egy biomérnökök által készített vírust bocsátott szabadon a Lasarán, ami szinte az összes nősténynél meddőséget okozott. Azok, akik teherbe eshettek, hihetetlenül nehezen viselték a terhességüket. Ezért voltak a földlakók mind nőneműek, akik a Kandovaron utaztak. Lisa volt a bizonyíték arra, hogy a Föld tehetségei és a lasaraiak biológiailag kompatibilisek, és együtt tudnak szaporodni. És amikor Seth elmagyarázta a helyzetet tíz tehetségesnek, mindegyikük önként vállalta az utazást a Lasarára, alig várva, hogy új életet kezdhessen egy olyan bolygón, ahol már nem kell elrejteni a különbözőségüket, szerelmesek lehetnek és segíthetnek Ami népének, hogy növekedjen a számuk.

Eliana és a többi halhatatlan nő, védelmezőként kísérte őket.

– Nem – mondta Dagonnak. – A gathendiek által a Földön elszabadított vírus inkább szimbiotikus szervezetként, mint vírusként viselkedik. Meghódítja a szervezet immunrendszerét, majd átveszi a helyét, elvégezve a szükséges javításokat. De ennél egy lépéssel tovább megy. A vele fertőzöttek jelentősen felgyorsult sebességgel gyógyulnak, és sokkal erősebbek és gyorsabbak, mint a hétköznapi emberek. Valamint nem öregszenek!

A férfi homlokán elmélyültek a ráncok.

– Ez miért lenne hátrány?

– Nos, valójában ezek a jutalmak. Van néhány hátránya, az egyik a rendkívüli fényérzékenység.

– Ez a szó nem fordítható!

– A napfény árt nekünk. Ha közvetlenül ki vagyunk téve a napsugaraknak, akkor a bőrünk szinte azonnal kipirul, majd felhólyagosodik és még rosszabb lesz. Ha nem találunk menedéket, megöl bennünket.

– Akkor szerencse, hogy nem egy nap közelében lebegtél, amíg kerestünk!

– Igen! Az határozottan megölt volna! A vírus progresszív agykárosodást okoz az emberekben, gyorsan rontja az impulzusszabályozásukat és őrületbe kergeti őket. És minél inkább azon dolgozik a vírus, hogy meggyógyítson minket és megakadályozza az öregedést, annál több vérre van szükségünk. Tehát a vele megfertőzött emberek – a Földön vámpíroknak nevezzük őket – emberekre vadásznak és ölnek meg a vérükért!

– Mikor szabadult el ez a vírus a bolygón?

– Több ezer évvel ezelőtt.

– Hogyan tudták a földlakók túlélni?

– A fejlett DNS-sel született tehetségesek védettek a progresszív agykárosodástól. Megkapjuk az erőt, a hosszú élettartamot, a gyors gyógyulás képességét és a szerencsétlen fényérzékenységet. De megmarad a józan eszünk. Tehát Seth vezetésével magunkra vállaltuk az emberekre zsákmányként tekintő vámpírok vadászatát és megölését.

– Te harcos vagy?

– Igen! Halhatatlan Őrzőknek hívjuk magunkat! Seth – köztünk a legidősebb és leghatalmasabb –, az önjelölt vezetőnk. És eddig sikerült ellehetetlenítenünk a gathendiek tervét, és megakadályozni, hogy az emberiség kihaljon!

Dagon egy pillanatra elhallgatott.

– Hogyan terjed ez a vírus?

– Ha meg akarnám fertőzni a legénység egyik tagját – amit nem szeretnék –, akkor szinte az összes vérét le kell csapolnom, majd fel kell töltenem a sajátommal, és ezzel hatalmas mértékben megfertőzöm!

Dagon egy pillantást vetett Adaosra, amikor a gyógyító felett lebegő robotkar kivette a tűt a karjából, és visszahúzódott.

– És megtetted ezt Adaosszal?

– Nem! Csak vettem a véréből! Sajnálom, Dagon! Olyan gyenge voltam, hogy még fel sem tudtam állni, amikor csináltam, és csak arra tudtam gondolni, hogy elég erőt kell szereznem ahhoz, hogy kijussak innen, mielőtt a többi zsoldos rájönne, hogy ébren vagyok.

A férfi Eliana szemébe nézett. – Hogyan vetted a vérét?

Megszorította a kezét, nem akarta elmondani neki, nem akarta, hogy a férfi vonásait visszatetszés, vagy undor árassza el.

– Eliana?

A nő felsóhajtott.

– Amikor átalakultam, a vírus olyan eszközt biztosított számomra, hogy könnyedén hozzájussak valaki véréhez, amikor arra szükség van!

– Ez mit jelent?

Kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen, majd visszahúzta az ajkait, hogy látszódjanak a felső fogai, és hagyta, hogy agyarai leereszkedjenek.

Dagon arcáról minden arckifejezés letörlődött.

Eliana várta, hogy mikor rántja el a kezét.

– Te vért iszol? – kérdezte.

És a lány hallotta azt az ellenérzést a hangjában, amit próbált megakadályozni, hogy látszódjon az arcán.

– Nem! A cél nem az, hogy a vért az emésztőrendszerembe töltsem! Ez azért van, hogy bekerüljön a keringési rendszerembe. Az agyaraim úgy viselkednek, mint ez a tű. – A lány a karjára pillantott. – Közvetlenül az ereimbe továbbítják a vért.

Dagon újabb pillantást vetett Adaosra.

– A nyomok a nyakán?

– Megharaptam! – Eliana lenézett összekulcsolt kezükre, és rettegett a válaszától.

A férfi megszorította a kezét, és puha simogatással végig húzta a hüvelykujját a csuklóján.

Eliana reménykedve emelte fel a pillantását.

– Most már értem, hogy miért voltál olyan dühös, amikor megtudtad, hogy a gathendiek a felelősek a támadásért!

– Igen! Mi van ezekkel a seggfejekkel?

Elmosolygott. – Tetszik ez a kifejezés, amivel jellemzed őket!

Eliana felnevetett, majd összerezzent az éles fájdalomtól, amit az kiváltott belőle. – Figyelmeztettelek, hogy hajlamos vagyok csúnyán beszélni, amikor mérges vagyok!

– Akkor jól be fogsz illeszkedni a hajómra!

Eliana Dagont tanulmányozta, szinte félt elhinni. – Igazán?

Bólintott. – Úgy tűnik, meglepődtél!

– Igen! A legtöbb ember – vagyis földi ember – rosszul fogadja, amit most elmondtam neked. Néhányan próbáltak megölni, amikor rájöttek, hogy más vagyok.

– A Secta figyelmeztetett minket, hogy a földlakók általában gyűlölik azokat, akik különböznek tőlük, és gyakran erőszakkal reagálnak!

– Sajnos igaz! De nem minden ember ilyen! Vannak, akik együtt dolgoznak a Halhatatlan Őrzőkkel, és segítenek nekünk!

– Ahogy kell is! Megmentettétek a bolygódat, és megakadályoztátok, hogy kihaljanak!

Sajnos az emberek többsége ezt nem tudta.

– Mi van a legénységgel? – kérdezte nyugtalanul. – El akarod mondani nekik?

– Nem! Megtartom a titkod, Eliana. Senki másnak nem kell tudnia!

A nő ellazult. – Köszönöm!

– Kivéve Adaost!

Összerándulva nézett az alvó férfira. – Mert megharaptam?

– Mert ő a főorvosunk! Nem tudom, hogy meddig utazol velünk, de – ha jól értettem –, rendszeres transzfúzióra lesz szükséged!

– Ó! Szóval így! – Az ajkát rágcsálta. – Gondolod, hogy ki fog borulni?

A férfi szünetet tartott, mintha próbálta volna megfejteni a jelentését.

– Azt hiszem, lenyűgözött lesz! De meg fogja őrizni a titkod, ha arra kéred!

Megkönnyebbülés töltötte el. – Jó!

– Megengeded, hogy egy másik orvosunk megnézze a sebeid, amikor visszatér?

A nő megrázta a fejét. – Csak a transzfúzióra van szükségem! Tényleg gyorsan gyógyulok! Ha újabb vizsgálatot hajtanál végre, a számítógép azt mondaná, hogy a törött bordáim már javulnak.

– Igen – jelentette ki CC. – Most minden bordatörés hetven százalékban meggyógyult.

Eliana Dagonra meredt, majd azt suttogta: – Mindent hallott, amit csak mondtam?

Dagon közelebb hajolt, és vidámság csillogott mogyorószínű szemében, ahogy visszasúgott: – Igen!

A lány felnevetett, majd újra összerezzent.

– Lassan! – parancsolta Dagon.

– Ha befejeztem a transzfúziót, esetleg lezuhanyozhatok és kaphatok egy váltóruhát? Mélyen kell aludnom egy kicsit, hogy teljesen felépüljek, és inkább nem véresen és rongyosan csinálnám mindezt!

– Amit csak szeretnél! – mosolyodott el a férfi.

 

 

Eliana transzfúziója sokkal tovább tartott, mint Adaosé. Valójában olyan sokáig tartott, hogy Adaos félidőben felébredt. És ahogy Eliana előre jelezte, úgy beszélt és úgy viselkedett, mintha részeg lenne.

Dagon megdöbbent, még soha nem látta a gyógyítót részegen.

De az mulattatta Elianát.

– Aú! Vidám részeg! Ez annyira aranyos!

Látva, hogy javul a lány hangulata, az övé is ezt tette. Eliana arca nagyon kifejező volt. És minden bizonygatása ellenére, úgy tűnt, hogy elutasítást, undort vagy hasonlókat vár tőle. Nyilvánvaló volt, hogy a múltban rosszul bántak vele.

Miután Adaos kijózanodott, ahogy Eliana fogalmazott, Dagon otthagyta őt az orvos gondozására bízva, és visszatért a hídra. Legénysége szorgalmasan kereste a támadás további túlélőit, ez a feladat továbbra is nehéznek bizonyult. Messze voltak otthonuktól, egy olyan térben, amit alig ismertek, és ahol kicsi volt a forgalom. Nem használhatták a qhov’rumot, vagy a térhajtóművet, a távolság gyorsabb megtételére, mert féltek, hogy figyelmen kívül hagynak valamit vagy valakit.

Miközben kutattak, a legénység kifejezte kíváncsiságát Eliana hogyléte iránt. Mindenki meg volt döbbenve, hogy még mindig él. Mindannyian egyformán el voltak képedve, hogy egy ilyen apró és súlyosan sérült nő, képes leteríteni Adaost, és valószínűleg hónapokig fogják ezzel az orvost heccelni.

– Dagon parancsnok? – szólalt meg Adaos a fülhallgatójában.

– Igen!

– Eliana pihen.

– Megengedted neki, hogy használja a tisztító egységet? – Zuhanynak nevezte.

– Igen! Gyógyítói ruhákkal is elláttam!

Dagon kissé meglepődött, hogy a fedélzeten vannak ilyenek is. A gyógyítói ruhák, egyszerű ingek és nadrágok voltak, amik könnyen szétnyíltak, hogy a gyógyítók hozzáférhessenek a sebekhez. Általában a sérült harcosok mezítelenül pihentek a takaró alatt, sok éves kiképzésük már régen elrabolta minden szégyenlőségüket.

– Jó!

– Megdöbbentett a vérmennyiség, amire szüksége volt! – ismerte be a gyógyító. – Még egy háromszor ekkora súlyú harcosnak sem lenne ennyire szüksége, aki elveszítette sajátjának nagy részét! Alig várom, hogy többet is megtudjak erről a vírusról, ami benne van, és a fejlett DNS-éről. Ha tudnék...

– Nem csinálsz belőle semmiféle kísérleti nyulat, Adaos! – parancsolta szigorúan. – És semmi olyat sem mondasz, vagy teszel, amitől aberrációnak érezné magát! Ha megteszed, nekem felelsz!

Eliana csodálatra méltó erőt és bátorságot mutatott, de ez nem azt jelentette, hogy ne lett volna sebezhető. Dagon nem akarta, hogy Adaos kérdésekkel és tesztekkel csapjon le rá, hogy Eliana érezze azt a furcsaságot, amellyel az emberek a Földön felcímkéztek.

Csak a kommunikációnak ezt a végét hallva, a hídon lévő legénység bizonytalan pillantást vetett rá.

– Természetesen! – helyeselt Adaos. – Talán vehetnék tőle egy kis vért, miközben alszik?

– Semmit sem fogsz tenni az ő engedélye nélkül!

– Igen, parancsnok! – értett egyet az orvos, és lemondás váltotta fel a szavait eddig megszínesítő izgalmat.

– Van még valami?

Adaos felsóhajtott.

– A holttestről kérdezett, amelyet a közelében találtunk.

– Szóltál neki róla?

– Nem kellett! A Med-egységben volt még, amikor felébredt, és úgy gondolta, hogy a Földön van. Miután elmentél, levonta a nyilvánvaló következtetést, és megkérte, hogy láthassa. Azt gondoltam, hogy ez nem tanácsos, de kitartó volt.

– És?

– A lasarai mérnök, Ganix volt az a férfi, aki szerinte megmentette az életét azzal, hogy belerakta a védőruhába.

Dagon káromkodott. – Felzaklatta?

– Igen, de hősiesen próbálta elrejteni, és csak annyit kérdezett, hogy alhat-e egy ideig.

Végül úgyis megtudta volna az igazságot. Dagon azt kívánta, bárcsak megkímélhette volna tőle.

– Értesíts, amikor felébred!

– Igen, parancsnok!

Felemelkedve, Barus felé biccentett.

– Tiéd a híd! – Ő is pihenhet, amíg Eliana alszik.

– Igen, parancsnok!

Dagon a szállása felé tartott. Amikor belépett, a feszültség egy része eltűnt a válláról. Mindig rendezett szobája, meglehetősen nagynak látszott.

– Alsó ágy!

Az egyik fal elmozdult, és nagy ágya leereszkedett. A szomszédos mosdóba belebújva, használta a felszereléseket és a tisztító egységet. Elmosolygott. Vagy a zuhanyt, ahogy Eliana utalt rá.

Nem tudta kiverni a gondolataiból. Az erő és a törékenység, a keménység és a sebezhetőség annyira furcsa kombinációja volt.

Miután a katonák befejezték a kiképzésüket és beosztották őket a hajókra, a segoniai seregben szolgáló hímeknek és nőstényeknek alig volt lehetőségük egymással kapcsolatba kerülni, leszámítva a harci játékokat. Következésképpen civil segoniai nőkkel általában csak akkor találkozott, amikor szabadságon volt. Azokban az években, amikor keményen dolgozott a ranglétrán való feljebb jutásért, a legtöbb nő elkerülte őt. A katonák gyakran hosszú időt töltöttek az űrben, és általában nem tartották őket a legjobb jelölteknek az élethosszig tartó kapcsolatra. Tehát Dagon katonatársai alkalmasabbak találták, hogy a társaságot a szórakoztató állomásokon keressék, mintsem hogy egy esetleges feleségnek udvaroljanak.

Segonián mindig is voltak olyan nők, akik csábítónak találták a veszélyt, és felkínálkoztak a katonáknak. Minél ádázabb volt egy katona hírneve, annál inkább vonzotta az ilyen nőket. És Dagon hírneve ádáz volt. De azok közül, akik az ágyukba csábították, senki sem hatott annyira rá, hogy utána újra akarjon találkozni velük.

Lustán gondolkodott azon, hogy vajon a segoniai hadseregben élő nők ugyanilyen nehézségekkel küzdenek-e. Azokban a ritka esetekben, amikor női katonákkal lépett kapcsolatba, inkább versenytársakként viselkedtek, mintsem potenciális társkeresőként.

Eliana úgy viselkedett Dagonnal, mint egyetlen más nő sem a múltban. Úgy viselkedett vele, mint egy barátjával.

Ez megváltozik majd, miután felépül a sérüléseiből?

– Tompítsd a fényeket! Éjszakai mód!

A ragyogó fények a feje fölött meggyengültek, és csak annyi fény maradt, hogy megtalálja az utat az ágyához. Meztelenül leheveredve, próbálta lenyugtatni száguldó gondolatait elég hosszú időre, hogy elaludjon.

– Játszd az „Elianát”!

Felhangzott Eliana fülledt hangja, ahogy kedvenc dalát, az „At Last”-et énekeli.

Dagon felsóhajtott, ahogy a béke és az elégedettség elárasztotta. Lehet, hogy Eliana nem tudja, de minden este álomba énekelte, mióta először elénekelte azt a dalt.

Mosolygott, amikor a fáradtság elnyomta.

Talán egyszer sikerül rávennie, hogy személyesen is énekelje el neki.

– Dagon parancsnok!

Ébren rezzent össze. Pislogva bámult a sötét mennyezetre. A csend felváltotta Eliana hangját, jelezve, hogy észrevétlenül elaltatta. Megragadta a fülhallgatót, amit az ágy fölötti polcon hagyott.

– Mi történt?

– Tiran parancsnok üdvözöl minket!

Meddig aludt?

Dagon mogorván pillantott a szobai kijelzőre, és felnyögött. Nem eleget.

– Adj néhány percet!

– Igen, Uram!

Miután használta a mosdót és felvette az egyenruháját, elindult a magán irodája felé, és az íróasztala mögötti székbe süllyedt.

– Kapcsolhatod! – parancsolta Janeknek.

– Igen, parancsnok!

Tiran arca jelent meg. – Dagon!

– Tiran! Örülök, hogy kapcsolatba léptél velem! Jó hírem van!

A lasarai komor arca nem változott. – Néhány már ránk férne!

Ez nem sok jót ígért.

– Megtaláltuk Elianát! Él és a sérüléseiből gyógyul!

Tiran szeme elkerekedett. – Túlélte, amíg el nem értétek?

– Igen!

– Menekülési kapszulában volt?

– Nem! Védőruhában volt, ahogy mondta is. Súlyos sérüléseket szenvedett, és kissé zavarodott volt, amikor felébredt. De a főorvosom biztosított róla, hogy gyorsan gyógyul.

– Elképesztő! Biztos vagyok benne, hogy a parancsnoka meg fog könnyebbülni, ha meghallja!

Dagon bólintott.

– Mi zavar?

– A Soturi nevű hajó további roncsokat talált a Kandovarból. Megtalálták több Yona katona és néhány lasarai mérnök holttestét, akik biztosan végig a hajón maradtak.

Kétségtelen, hogy a mérnökök abban reménykedtek, hogy helyreállítják a pajzsokat, és ezzel több időt biztosítanak a lasarai és a Yona katonáknak a harcra. Cobus és a mérnökei, itt a Ranasuran, ugyanezt tették volna.

Ami Dagont Ganixra emlékeztette.

– Attól tartok, hogy megtaláltuk az egyik mérnökötök testét is! Ganix főmérnököt. Ő az, aki Elianát beledugta a védőruhába, mielőtt még a hajó szétesett.

Tiran bólintva dörzsölte meg komor arcát.

– Küldd át az azonosítási igazolást, amint az orvosod elkészíti!

– Úgy lesz!

Tiran megrázta a fejét.

– Van még valami! A Soturi számos vadászgép maradványait is megtalálta!

– Nincsenek túlélők?

– Egy sem!

– Nem voltak kapszulák a közelben?

– Egy. De üres volt. A Soturi parancsnoka azt mondta, úgy látszott, mintha erőszakkal nyitották volna ki!

Dagon a homlokát ráncolta.

– Van valami jele annak, hogy elfoglalták?

– Igen! A Soturi főorvosa lefuttatta a vizsgálatokat, és azonosította a volt lakót, mint a roncs közelében talált férfit. Úgy tűnik, hogy valaki kirángatta a kapszulából.

– Drek! Gondolod, hogy a gathendiek csinálták?

– Ez a feltételezésünk!

– Akkor a földi nőket keresik! És nyilvánvalóan kihajították a lasarai férfit, mert nem az volt, akit akartak!

– Mi is erre a következtetésre jutottunk!

Dagon megérintette az íróasztala felületébe ágyazott kis képernyőt.

– Janek!

– Igen, parancsnok?

– Alkalmazd a legfejlettebb titkosítást a Tiran parancsnokkal folytatott kommunikációmra, majd ellenőrizd az esetleges illetéktelen adatátviteleket!

– Már alkalmaztam a titkosítást, parancsnok, és figyelemmel kísérem az esetleges külső hozzáférési kísérletek jeleit!

– Köszönöm!

Tiran a homlokát ráncolta. – Mire gondolsz?

Dagon megrázta a fejét. – Arra gondolok, hogy a gathendiek áttörhették a védelmeteket!

– Lehetetlen!

– Ez az egyetlen magyarázat, Tiran! Ha a gathendiek földlakót akartak volna, elrabolhattak volna bárkit abból a több milliárdból, akik jelenleg a bolygón laknak, anélkül, hogy félnének a felfedezéstől vagy egy esetleges megtorlástól. Ehelyett ezeket a földieket célozták meg – azokat, akik egy erősen felfegyverzett lasarai csatahajón voltak.

– Miért tennék ezt? Miért olyan fontosak számukra ezek a földiek? Miért kockáztatják a gathendiek, hogy ennyire feldühítik az egész Aldebari Szövetséget?

Mivel tudták, hogy a fedélzeten tartózkodó földlakók mások, épp úgy, mint Eliana. Mivel a gathendiek tudták, hogy meg kell kaparintaniuk a tehetséges földieket, hogy találjanak egy vírust, ami őket is megöli. Irtsd ki a tehetségeseket és a Halhatatlan Őrzőket, és nem marad senki, aki megakadályozhatná, hogy az első vírus megbolondítson minden földi embert, és hogy gyorsan megöljék egymást, ezzel is felgyorsítva saját kipusztulásukat.

És akkor a bolygó a gathendieké lenne.

De Dagon ezt nem mondhatta el Tirannek, anélkül, hogy el ne árulta volna Eliana bizalmát.

– Nézzétek át a kommunikációitokat, és keressetek esetleges behatolásokat! Javasold ezt a többi lasarai parancsnoknak is, valamint a kommunikációs tiszteknek a bolygótokon! A gathendieknek tudnia kellett, hogy a földiek a Kandovar fedélzetén vannak.

Még aggasztóbb, hogy azt is tudniuk kellett, hogy ezek nem hétköznapi földiek.

Tiran bólintott.

– Minden rendszert átvizsgálunk, biztonsági réseket keresve!

A képernyő elsötétült. Dagon hátradőlt a székén, hogy egy pillanatra elgondolkodjon a kérdésen, majd elhagyta az irodáját és lefelé indult a kórházba.

Adaos felnézett, amikor belépett.

Eliana összegömbölyödve feküdt az oldalán, lepedővel letakarva. Noha sötét, hullámos tincsei elrejtették arcának nagy részét, úgy tűnt, mélyen alszik.

– Még mindig pihen! – mormolta Adaos.

– A sérülései?

– A csontvázának minden károsodása teljesen meggyógyult! Az izomzata és a sérült bőr is! A szerveiben esett károsodás gyógyulása még mindig folyamatban van!

– Adtál neki silnát, hogy felgyorsítsa a gyógyulását?

Még a szérummal is hosszabb ideig tartana a segoniai harcosoknak, hogy felépüljenek az ilyen sebekből.

Adaos megrázta a fejét.

– Nem volt szükség silnára! A gyógyulási és regenerációs képessége vetekszik a Secta nanodoktoraival!

– Elképesztő! – Dagon leguggolt az ágya mellé. Kinyújtotta a kezét, és óvatosan elhúzta a hajat Eliana arcáról, és a füle mögé helyezte. – Túl sovány! – suttogta, észrevéve a kiemelkedő járomcsontokat. Bár az égési sérülések meggyógyultak, a vágások és a véraláfutások egy része megmaradt. – Biztosítottál számára tápanyagokat, mielőtt elaludt?

– Igen! Valamint intravénásan folyadékot és a táplálékot is juttattam a szervezetébe!

– Nem szereti a tűket!

– Átaludta!

Eliana szempillái megrebbentek. Szemhéja felemelkedett, felfedve mélybarna szemeit, ezúttal az izzó borostyánfény nélkül. Egy pillanatig csak nézte a férfit, majd álmosan rámosolygott. Az egyik kis kéz kibújt a takaró alól, és feléje nyúlt. Puha ujjak érintették az arcát, és megsimogatták a borostát.

– Dagon!

Melegség áradt szét a mellkasában a gyengéd érintésre. A pulzusa felgyorsult. – Eliana!

A nő felsóhajtott. A szemét lehunyta. A keze ellazult, és ujjai lecsúsztak az álláról.

Dagon elkapta, elcsodálkozva azon, hogy milyen kicsi a keze az övéhez képest. Ott akart maradni, ahol volt, és a hüvelykujjával végigsimított a csuklója sápadt bőrén, miközben figyelné alvás közben, de teljes mértékben tisztában volt Adaos kíváncsi tekintetével.

Berakta Eliana kezét a takaró alá, majd felegyenesedett.

– Azt akarom, hogy távolíts el a hajó nyilvántartásából minden olyan információt, amelyet te és a CC gyűjtöttetek a genetikai felépítéséről és a gyógyulási képességéről. Átviheted egy erősen titkosított táblagépre, de nem kapcsolódhat a hajó rendszeréhez!

Adaos a homlokát ráncolta.

– Nem akarod, hogy a Parancsnokság tudjon róla?

– Nem akarom, hogy a gathendiek tudjanak róla! Úgy gondolom, hogy feltörték a lasarai kommunikációt! Amíg nem tudjuk, hogyan és mikor, azt kell feltételeznünk, hogy megpróbálják ugyanezt tenni a Szövetség többi tagjával is.

Barátja tekintete élesebb lett.

– Miért olyan fontos a számukra, Dagon?

– Mivel ő, és a vele együtt utazó többi földlakó a kulcs ahhoz, hogy a gathendiek felfedezzék, hogy miért nem járt sikerrel az a vírus, amit a Földön régen elengedtek. Ha a gathendiek kezébe kerülnek a földi nők, orvosolhatják a hibájukat, és elérhetik, hogy minden földi ember kihaljon!

Adaos káromkodva fordult az elsődleges orvosi konzolhoz.

– A rendszerből minden vele kapcsolatos információt törlök!

Dagon megfordult, hogy távozzon.

– Megkérem Janeket, hogy törölje a vele folytatott összes verbális kommunikációnkat is!

Mindent, kivéve, amit Dagon a személyes tabletjén tartott.

A gathendiek nem szánnának időt arra, hogy minden egyes táblagépet átkutassanak, mert először is hozzájuk kellene jutniuk.

Dagon pedig rohadtul gondoskodni fog arról, hogy ez ne történjen meg.

 

6. fejezet

Fordította: Szilvi

 

Dagon elgondolkodva ült a hídon a székében, és a végtelen csillagokra meredt maga előtt.

Janek minden nyilvántartásból kitörölte az Elianával folytatott beszélgetéseket. Gondosan átvizsgálta a kommunikációs hálózatukat is, de nem talált arra utaló jeleket, hogy a gathendiek lehallgatták volna őket, vagy, hogy elfogtak volna bármilyen kommunikációt, ami a földi nőkkel vagy a Kandovarral volt kapcsolatos.

Tiran sem talált biztonsági rést a saját oldalán, amit Dagon aggasztónak talált.

Hogyan szerezhettek akkor a gathendiek tudomást a különleges földiekről?

– Ez az?

Dagon kiegyenesedett a székében, amikor Eliana hangja betöltötte a hidat.

– Nem! – válaszolta Adaos.

– Mit csinál?

– Megnyitja a kommunikációt a híddal!

– Nem kommunikációt akarok nyitni! Az ajtót akarom kinyitni! Mit szólsz ehhez?

– Nem!

– Ez?

– A gombok válogatás nélküli nyomkodása nem nyitja ki az ajtót, Eliana!

– Nos, neked túl sokáig tart, és a türelem soha nem volt az erősségem! Mit szólsz ehhez?

– Nem akarod megnyomni azt az egyet! – válaszolta Adaos komoran.

Hosszú szünet következett.

– Tulajdonképpen, de! – válaszolt vissza a lány huncutul.

Dagon elmosolyodott.

A legénység több tagja is felkuncogott.

– Ha félreállnál – mondta Adaos elnyújtott, szenvedő hangon –, kinyitom az ajtót előtted!

– Meg kell tanulnom ezt egyedül is csinálni!

– Miért?

– Hogy ne kelljen téged minden egyes alkalommal magammal hurcolnom, amikor Dagonnal és a srácokkal szeretnék lógni!

– Ő, Dagon parancsnok! Ehhez biztonsági engedélyre van szükséged!

– Oké! Hogyan juthatok hozzá?

Dagon beütött néhány parancsot a széke karfáján lévő konzolba.

– Biztonsági engedély megadva! – jelentette be. – Nyomd a tenyered a zárhoz, Eliana!

Egy másodperccel később az ajtó felcsúszott.

Eliana állt a másik oldalon, Adaos pedig mögötte.

A lány elmosolyodott, amikor felnézett a résre, ahol az ajtó eltűnt.

– Ez nagyon klassz! A Kandovar ajtajai is ezt tették!

Dagon felállt, és ezzel magára vonta a lány tekintetét.

Barna szemei örömmel teltek meg.

– Szia!

Dagon lassan elindult felé, de döbbenten megállt. Drek. Gyönyörű!

Két nap alvás után, a sebei teljesen meggyógyultak, a bőre sápadt és tökéletes volt. Az elvesztett súlyát is visszaszerezte, felszámolva a soványságát és a kiálló csontokat. Az öltözéke, ami szinte teljesen megegyezett az övével, csábítóan simult az alakjára. A szűk fekete nadrág formás lábakat és szépen gömbölyödő csípőt mutatott. Ujjatlan fekete ingje telt melleken feszült, és kilátszottak karcsú karjai.

A férfi szeme Eliana mellkasára tapadt. A segoniai nőknek ritkán volt ekkora melle. A csípőjük sem volt ilyen kerek. És annyira karcsú dereka van, hogy könnyedén át tudná érni a tenyerével.

Eliana előrelépett, és oldalra kinyújtotta a karját, majd így szólt:

– Ta-dam! Ébren vagyok!

A férfi elmosolyodott. – Látom!

Még a haja is gyönyörű. Már nem egyenesen lógott, sűrű, fényes hullámokban folyt le a derekáig.

– Meggyógyultál?

Mosolyogva sétált felé.

A férfi szíve hevesen kalapált a mellkasában. Ahogy lépkedett... Erős és magabiztos, ugyanakkor izgatóan érzéki. Mindent megtett, hogy a teste ne válaszoljon úgy, hogy azt az egyenruhája nem rejti el.

– Meggyógyultam! – jelentette ki a nő. – És csodálatosan tiszta vagyok! El sem hiszed, hogy milyen jó érzés volt ez a zuhany, miután egy egész hónapig véres és koszos voltam!

Ne képzeld el őt meztelenül! Ne képzeld el őt meztelenül!

Adaos lépett mögé.

– Ha tovább tartózkodott volna a tisztítóban, nekünk többieknek nélkülöznünk kellett volna!

Rémület kerekítette el a nagy barna szemeket.

– Ó basszus! Elfelejtettem, hogy valószínűleg korlátozott mennyiségben rendelkeztek...

Dagon elhessegette aggodalmát.

– Csak viccel! Rengeteg vizünk van!

Eliana összeszűkült szemmel nézett Adaosra.

Adaos ferdén vigyorgott vissza, és megvonta a vállát.

Eliana kuncogva fordította vissza a figyelmét Dagonra.

– Nos? Mit gondolsz? – intett az új ruháira. – Adaos megmutatta nekem a legmenőbb dolgot! Ez egy akkora szoba, mint egy telefonfülke. Belépsz, a lézerek megvilágítanak, és felmérnek. Néhány perccel később már dobja is ki az összeállított ruhákat!

A férfi nevetett az egyenruha generátoruk leírásán.

– A méret szerinti új egyenruhák készítése hatékonyabb, mint a különböző méretű dobozok tárolása!

– Le mertem volna fogadni! Adaos folyamatosan egy szürke egyenruha felé próbált terelni, de feketében jobban érzem magam! Nincs ezzel gond?

A fekete általában a segoniai hadsereg katonáinak volt fenntartva, de ez olyan jól kiegészítette világos bőrét és sötét haját, hogy hajlandó volt elnézni.

– Nincs! Jól áll rajtad!

És technikailag nézve, a lány is katona... csak nem a segoniai seregben.

– Köszönöm!

 A hídon lévő legénységre pillantott, és odaintegetett nekik.

– Sziasztok srácok!

Elmosolyodtak, és viszonozták az üdvözletét.

A nő kommunikációs tisztjéhez fordult.

– Te vagy Janek?

Ő felállt. – Igen, az vagyok!

Eliana odalépett hozzá, és kezet nyújtott.

– Nagyon köszönöm, hogy megkezdted velem a kommunikációt! Megmentetted az életemet! És hallgatni titeket, amikor nem beszéltünk, megmentette a józan eszemet!

Összeérintette az alkarjukat. – Örülök, hogy meg tudtunk menteni, Földlakó!

Nevetve engedte el, és a navigációs tisztre pillantott.

– Te Galen vagy?

Galen felhúzta a szemöldökét. – Igen! Honnan tudtad?

– Felismertem a hangod, amikor köszöntöttél! – Oda lépett hozzá is, kinyújtva felé a kezét. – Köszönöm, hogy megtaláltál!

Galen felállt és megfogta az alkarját. – Boldog vagyok, hogy sikerült!

Zavaró... valami... suhant át Dagonon, miközben figyelte, ahogy a többi férfira mosolyog. Nem tetszett neki, hogy megérintette őket. Nem tetszett, ahogy mosolyogtak rá. És határozottan nem tetszettek azok az elismerő tekintetek, amelyekkel végig söpörtek az alakján.

Dagonhoz fordult.

– És te... – Köszönöm, hogy nem mondtál le rólam!

– Megfogadtam, hogy nem fogok!

A nő megrázta a fejét. – A legtöbb férfi azt hitte volna, hogy meghaltam, amikor abbahagytam a válaszolást!

Ő is halottnak hitte, amikor már nem válaszolt.

– Reméltem, hogy meg tudod tenni a megvalósíthatatlant!

Mosolyogva ismét átkarolta a derekát, arcát a mellkasához szorította, és szorosan átölelte.

– Nagyon köszönöm, Dagon!

Ezúttal nem habozott, hogy átkarolja. Bár a feje még mindig nem érte el a vállát, annak ellenére, hogy egyenesebben állt, erősebb volt, kiteltebb, és túl jó érzés volt a teste mellett tartani.

– Szívesen!

Ugye ez a helyes válasz a földi angol nyelven?

– Ejha – mondta a lány leheletnyi suttogással. – Nagyon jó illatod van!

Átkozott teste azonnal válaszolt.

Az emberei csak bámultak.

Eliana megmerevedett. Hátrahajtotta a fejét, és felnézett rá. Az arca lángba borult.

– Sajnálom! Ez hihetetlenül helytelen volt! Nem hiszem el, hogy csak úgy kimondtam! – A karját leengedve elhátrált tőle, és megköszörülte a torkát. – Hibáztasd a ... mit tudom én! Az űrbetegséget! Van olyan? Űrbetegség? Attól, hogy túl sok időt töltesz az űrben lebegve?

– Oké – mondta lassan, kölcsön véve a szavát, és megengedte neki ezt a kibúvót.

Az emberei elvigyorodtak.

– Nos! – mosolyogva szorította ökölbe a kezét – úgy tűnt, alig várja, hogy témát válthasson. – Most, hogy már jobban vagyok, beszéljünk a fegyverekről!

– Fegyverek? – meredt Dagon rá, abban bízva, hogy teste lehűlik.

– Igen! – Még egyszer a formás alakjára intett. – Az enyéim eltűntek, és nagyon meztelennek érzem magam nélkülük!

Ne képzeld el őt meztelenül!

Drek. Nem tehetett róla. Elképzelte meztelenül.

Így tettek az emberei is, arckifejezéseikből ítélve.

Dagon mindannyiukra átható pillantást vetett.

A lehető leggyorsabban visszafordították figyelmüket az előttük lévő konzolokra.

Janek és Galen továbbra is Dagont és Elianát figyelte, és mosoly játszott ajkaik szélén.

– Van véletlenül a fedélzeten egy fegyvermester, vagy fegyverkovács? – kérdezte Eliana reménykedve.

– Igen!

– Nagyszerű!

– El tud látni robbantókkal, és...

– Tulajdonképpen, én inkább egy pengés csaj vagyok!

Dagon a lányt tanulmányozta.

– Egy penge nem véd meg egy robbantótól!

– Van olyan fém, ami képes visszaverni a robbanást?

– Igen!

– Akkor a pengék megvédhetnek és meg is védenek egy robbantótól, ha a pengét abból a fémből készítik! – válaszolta a lány magabiztosan.

Dagon nem volt biztos abban, hogy mit válaszoljon. Az ellenség több lövést is le tud adni, amennyi idő alatt fellendít egyetlen pengét is a saját védelmében.

– Bízz bennem! – mondta a nő. – Tudom, mit csinálok!

Dagon nem volt benne biztos. Végül is ez volt az első útja az űrben, és a földönkívüliek társasága lényegesen jobb technológiával rendelkezik, mint amik a Földön megtalálhatók.

– Olyan dolgokat tettem, amikről korábban azt hitted, hogy nem vagyok képes, igaz? – kérdezte.

– Igen!

– Akkor gyerünk, és beszéljünk a fegyvermestereddel!

Dagon egy mentális vállrándítással lekísérte a hídról.

Végig sétáltak a folyosón, és befordultak az egyik sarkon, ahol találkoztak a legénység két tagjával, akik feléjük közeledtek. Mindkét férfi megállt menet közben és bámultak.

Eliana elmosolyodott. Amikor ő és Dagon a férfiak mellé értek, megállt és kezet nyújtott.

– Szia! Eliana vagyok!

Oglin Dagonra pillantott, majd összeérintette az alkarjukat.

– Oglin vagyok! – Enyhén meghajolt. – Megtiszteltetés, hogy megismerhetlek, Eliana!

A nő megrázta a fejét. – Enyém a megtiszteltetés!

Oglin szeme elkerekedett. A karbantartó személyzet tagjait nem értékelték annyira, mint másokat a segoniai társadalomban. A legnagyobb tisztelet a katonaság magas rangú tagjainak, az orvosoknak, az oktatóknak és a mérnököknek járt, míg a karbantartó személyzet tevékenykedése nagyrészt észrevétlen maradt.

Amikor Oglin elengedte, Eliana kezet nyújtott a másik férfinak is.

A fiatalabb férfi is lelkesen érintette össze az alkarját.

– Brundil vagyok! És számomra is megtiszteltetés, hogy megismerhetlek, Eliana!

Mosolyogva intett szabad kezével.

– Ti mentettek meg, nem fordítva! Enyém a megtiszteltetés!

Brundil megrázta a fejét.

– Nem mi mentettünk meg! Mi csak a karbantartó személyzet tagjai vagyunk!

A lány a kezét a csípőjére tette és megvonta a vállát.

– Hé, mindenkinek megvan a maga szerepe! A karbantartó személyzet csúcsminőségben tartja a hajót, igaz?

Oglin pillantást váltott Brundillel.

Brundil bólintott. – Igen!

– Nos, lehet, hogy Dagon nem ért volna hozzám időben, ha ti nem tettétek volna a dolgotok! Tehát még egyszer köszönöm mindkettőtöknek, hogy megmentettek!

Brundil büszkén düllesztette ki a mellkasát, és elmosolyodott.

– Örülök, hogy segíthettünk!

Dagon és Eliana folytatta útját.

A férfi csak bámult rá.

A lány, az ajka sarkán egy kacér mosollyal felnézett rá.

– Mi van?

Megrázta a fejét. – Semmi! Erre! – A legközelebbi felvonóhoz vezette.

Az ajtó kinyílt, és további három férfi bukkant fel. Az egyik, mérnöki ruhát viselt. A másik kettő pilóta volt. Mindannyian elbűvölten nézték a karcsú földi nőstényt.

Dagon megköszörülte a torkát.

A férfiak sietve összébb húzódtak, hogy beengedhessék őket, és nyersen üdvözölték a parancsnokukat.

Amint az ajtók becsukódtak, Eliana megpördült, hogy szembe nézzen velük. – Szia! Eliana vagyok! – nyújtotta ki a kezét.

A hozzá legközelebb álló katona pislogott, majd összeérintette az alkarjukat.

– Nakhob vagyok!

– Köszönöm, hogy megmentettél, Nakhob!

Megrázta a fejét. – Maarev volt az, aki visszahozott, nem én!

Eliana felnézett Dagonra.

– Maarev az a katona, aki összeszedett és visszahozott a fedélzetre! – magyarázta a parancsnok.

– Ó! Nos, lehet, hogy Maarev volt, aki felhozott a fedélzetre, de – ami engem illet – ezen a hajón mindenki megmentett! – Kezet nyújtott a következő katonának.

– Szia! Örülök, hogy megismerhetlek! Te...?

A katona is az alkarját nyújtotta.

– Tugev! Megtiszteltetés, hogy megismerhetlek, ni’má!

– Mit jelent a ni’má?

Dagon válaszolt.

– Ez egy név nélküli megszólítása a nőknek. A ni’mát a nem kötődött nőknél használják, ha pedig már kötődtek, akkor a na’mát alkalmazzák. Az „Uram” női megfelelője!

– Ó! Mint a kisasszony, vagy az asszonyom! Oké! – Kezét a mérnök felé nyújtotta. – Szia! Eliana vagyok!

A mérnök is elmosolyodott, összeérintette alkarjukat, és bemutatkozott. És ez így folytatódott... egészen a fegyvertárig. Valahányszor találkoztak másokkal, Eliana mosolyogva üdvözölte őket, bemutatkozott és megköszönte, hogy megmentették, így a többség meglepett, elégedett, és egyes esetekben fülig szerelmes tekintettel bámult utána.

Dagont a jókedv mellett, csodálat is átjárta. Nem talált jeleket fortélyra, és semmi sem utalt arra, hogy a nő csupán üresen hízeleg. Úgy tűnt, hogy Eliana valóban törődik minden egyes emberrel, akivel találkozik – tekintet nélkül a hierarchiában elfoglalt helyzetükre –, és hálát mondott a megmentéséért tett hozzájárulásáért.

Nem úgy tűnt, hogy elbizonytalanította, vagy érdekelte volna az a tény, hogy minden férfi, akivel találkozott, jócskán fölé magasodott.

Miután még három katonát köszöntött, rávigyorgott Dagonra.

– Jó nagyra nőttök itt az űrben!

– Elég alacsony vagy a segoniaiakhoz képest – nevetett fel a férfi.

– Még a nőkhöz képest is?

Bólintott. – A legtöbb segoniai nőstény magassága közeli, vagy azonos a hímekkel!

– Még nem találkoztam egy nővel sem!

– Nem is fogsz! Legalábbis ezen a hajón nem! A Ranasura legénysége csak férfiakból áll!

A lány a homlokát ráncolta.

– A nők nem szolgálhatnak a seregetekben? – Hanghordozása nem hagyott kétséget a helytelenítéséről.

– A nők is szolgálhatnak, és ugyanolyan tiszteletet kapnak, mint férfi társaik. De mikor beosztják a hajók személyzetét, akkor a seregünk nemek szerint különíti el a katonákat!

– Tehát valahol van egy hasonló hajó, amelynek teljesen női személyzete van?

– Igen! Néhány!

– Női parancsnokok? Női katonák? Női mérnökök?

– Igen!

– A nők is annyi fizetést kapnak, mint a férfiak?

Dagon zavarba esett a furcsa kérdéstől, de válaszolt: – Természetesen!

– Valóban ugyanazt a tiszteletet kapják?

– Biztosan! Miért ne kapnák?

A homlokráncolása megszűnt, és elgondolkodó kifejezés jelent meg az arcán. – A nemek szerinti elkülönítés furcsa. De tetszik az egyenlő tiszteletadás és az egyenlő fizetés!

– A Földön nem így van?

– Nem! Valójában nagyon ritkán valósul meg, ahonnan jövök!

Ez a kijelentése megerősítette azokat a negatív dolgokat, amelyeket a Secta Föld-kutatásaiban olvasott.

– Mégis katona vagy!

Ő bólintott.

– Egy egyedülálló hadseregben, amiről a Földön nagyon kevesen tudnak. Testvéreim pedig mind tisztelnek, és egyenrangúként kezelnek! – Fanyarul elmosolygott. – Többnyire! Néhányan hajlamosabbak engem jobban védelmezni, mint a többi srácot... valahogy úgy, mintha a kishúguk lennék!

Dagon megértette ezt. Ő is nagyon védelmező érzéseket táplált irányába. De kibaszottul biztos, hogy nem húgaként gondolt rá.

A fegyverkovács munkaterülete a fegyvertárral és az edzőtermekkel volt egy emeleten. Ez utóbbiak nagy termek voltak, nagy belmagassággal, ahol több férfi edzhetett és gyakorolhatott egyidőben, de volt néhány kisebb is, amelyekben a katonák kisebb számban edzhettek.

Hacsak a bent lévők nem vágytak magányra, nyitva hagyták az ajtókat.

Ahogy Dagon Elianát kísérte a hosszú folyosón, a lány lépései egyre lassultak. A feje egyik oldalról a másikra fordult, miközben a helyiségekben lévőket figyelte.

A lány hirtelen megállt. A szeme elkerekedett. Visszalépett néhány lépést, és alacsony testével az egyik kisebb harci kiképzőterem ajtajának támaszkodott. Több pillanatig csak elragadtatottan bámulta a benti eseményeket.

Dagon a háta mögé állt, és azon tűnődött, vajon mi keltette fel az érdeklődését.

Maarev állt bent. Bárki számára, aki nem ismeri a segoniaiakat, úgy tűnhetett, hogy egyedül van, és egy bottal végez különböző gyakorlatokat. De Dagon jobban tudta. Maarev két katonával harcolt, akik teljes álcázásban voltak.

Eliana megpördült, hogy szájtátva kérdezte: – Nektek vannak láthatatlan katonáitok?

A parancsnok lesokkolódott. Honnan tudta?

A segoniai volt az egyik legkevésbé fenyegetett faj, és egyben a legrettegettebb ellenség is az ismert univerzumban, mert gyakorlatilag láthatatlanná tehették magukat mindenki számára, aki nem visel infravörös védőszemüveget. Még azok is, akik a múltban okosnak gondolták magukat azzal, hogy támadás közben infravörös technológiát alkalmaztak az észlelésükhöz, kemény leckét kaptak, amikor a segoniaiak egyszerűen kivárták, hogy az ellenséges őrség ébersége csökkenjen, és az infravörös technológia ne legyen kéznél, aztán pusztító megtorlást hoztak. Elianának nem kellett volna tudnia, hogy valaki más is van a szobában Maarevvel.

Egy morgás törte meg a csendet, majd ütésváltások sora következett.

A férfiak felé néztek.

Maarev szembefordult velük, a bottal a kezében.

Két másik katona – Liden és Efren – villant be a látótérbe, amikor elhagyták az álcájukat. Liden előrehajolt és a bordáit tapogatta, amelyeket Maarev biztosan akkor ütött meg, amikor Eliana hangja elvonta a figyelmét. Efren nyögve tápászkodott fel a padlóról.

Ahogy mindhárom férfi Elianára összpontosított, arcuk meglepetten ragyogott fel.

Dagon megmozdult, hogy a lány mellé álljon, hogy olvashasson az arckifejezésében.

Széles vigyor villant az arcán, nyilvánvaló izgatottsággal elegyítve. – Ez annyira menő! – Előrelépett, és Efrenhez ért először. – Hogy csináltad ezt? Hogyan tűntél el ilyen egyszerűen és tűntél fel újra? Soha nem hagytad el a szobát, úgyhogy tudom, hogy nem teleportáltál!

Efren kérdő pillantást vetett Dagonra. Általánosságban elmondható, hogy a segoniaiak csak az Aldebari Szövetség tagjai előtt tárták fel képességeiket. De a többségük nem tudta, hogy a segoniaiak pontosan hogy csinálják, amit csinálnak, és valamiféle szigorúan titkos technológiának gondolták az egészet.

– Sajnálom! – mondta a lány. – Ez illetlenség volt tőlem! Szia! – nyújtotta ki a kezét. – Eliana vagyok!

Efren összeérintette az alkarjukat, és enyhén meghajolt.

– Efren vagyok! Megtiszteltetés számomra megismerkedni veled!

Akárcsak a többieknél, Eliana megrázta a fejét, és ragaszkodott hozzá, hogy az övé a megtiszteltetés. Lidenhez lépett.

– Szia! Eliana vagyok!

Az felszisszenve egyenesedett fel, és ő is összeérintette az alkarjukat. – Liden!

Szabad kezével megpaskolta a férfi hátát, mintha egy katonatársa lenne. – Sajnálom! Valószínűleg nem csapott volna le így, ha nem szólok közbe!

Maarev felmordult. – Attól függetlenül is lecsaptam volna! – válaszolta, kölcsönvéve a nő kifejezését.

Eliana nevetett. – Úgy tűnik, őrjítő képességekkel rendelkeztek! Szia Maarev!

– Helló, Eliana! Jó látni, hogy felépültél!

– Jó látni, hogy te is felépültél! Ismét elnézést kérek, amiért Dagon leütött! – A lány elmosolyodott. – Várj! – Dagonra pillantott. – Nakhob nem azt mondta, hogy Maarev volt az, aki összeszedett és visszahozott a fedélzetre?

A férfi bólintott.

Visszafordult Maarevhez. – Hűha! Nagyon szépen köszönöm! Most tiszta szívből megölelnélek, de azt hiszem, lesokkoltam a legénység néhány tagját, amikor megöleltem Dagont!

Maarev rá meredt.

– A fordítóm helyesen határozza meg az ölelést, mint ölelés?

– Igen!

Maarev egy pillantást vetett Dagonra.

– Megölelted Dagon parancsnokot?

– Valójában kétszer.

Efren eltátotta a száját.

Liden elvigyorodott, és széttárta a karját. – Segítettem a keresésedben! Megölellek!

Dagon összevonta a szemöldökét. – Nem, nem fogod!

Liden leengedte a karját, és felsóhajtott. – Nem, nem fogom!

Eliana nevetve tért vissza Dagon mellé.

– Minden katonád képes láthatatlanná válni?

– Igen!

Mivel ki tudja, mennyi ideig utazik velük, végül megtudja, még akkor is, ha nem mondja meg neki. Az ösztöne arra késztette, hogy bízza rá az információkat, mivel a lány is rábízta a saját titkait.

– Elárulod hogyan?

– Talán miután meglátogattuk a fegyvermestert.

– Oké! – Odaintett a katonáknak. – Örülök, hogy megismerkedtünk!

Válaszaik követték őket a folyosón.

Dagon Elianát tanulmányozta, és próbálta figyelmen kívül hagyni a lány csípőjének öntudatlan ringását, és inkább az agyában jelentkező számtalan kérdésre összpontosítani.

Eliana felpillantott és elkapta a tekintetét.

– Mi az?

– Ugye, egyáltalán nem rémítenek meg a katonáim?

– Nem! Kellene?

– Mind ádáz harcosok!

– Én is! – vigyorodott el.

Ha másról lett volna szó, talán nevetett volna. Olyan kicsinek és törékenynek tűnt. De tudta, mit élt át, mit szenvedett és viselt el. Elolvasta azoknak a lasaraiaknak a beszámolóját, akik az életüket köszönhették neki. És cselekvésképtelenné tette Adaost, miközben olyan gyenge volt, hogy alig tudott állni.

Találónak érezte az ádáz leírást rá.

– Ők sokkal magasabbak, mint te, és több mint kétszer nehezebbek! – mutatott rá. – Nem találod ezt zavarónak?

Felhorkant. – Isten ments! Alig érek mellbimbóig, amikor Seth mellett állok. Ugyanez a helyzet David és Zach mellett is. Nagyjából minden férfitestvérem magasabb, mint egy átlagos földi! – Nyakát nyújtogatva bepillantott egy másik kiképzőterembe, ahol öt katona küzdött.

A kíváncsiság tovább bombázta Dagont. – Honnan tudtad, hogy nincs egyedül?

– Ki?

– Maarev! Honnan tudtad, hogy nincs egyedül az edzőteremben?

– Elmondom, miután megküzdöttem néhány embereddel! – kacsintott rá. – Szeretem, amikor az ellenfelek alábecsülnek!

Dagon elmosolyodott. – Úgy hiszem, sokan alábecsülnek! A sugárzott magabiztosságod ellenére is nagyon törékenynek tűnsz!

– De nagyon sok segget szétrúgok! – dicsekedett vigyorogva.

– Biztos vagyok benne, hogy megteszed! – nevetett a parancsnok. És alig várta, hogy lássa, ahogy a lány rúg.

 

 

Imádom a nevetését, gondolta Eliana. Több kuncogása villámként dübörgött keresztül rajta. És a mosolya...

Dagonnak gyönyörű mosolya volt. Ez az amúgy is szép arcot még szebbé tette. Ettől a szíve megremegett a mellkasában, és pillangók röpködtek a gyomrában. Már találkozásuk előtt is vonzódott hozzá. Amíg odakint lebegett az űrben, és egy rohadt dolgot sem tudott megtenni, csak éhezett és szomjazott, valamint próbálta figyelmen kívül hagyni az állandó fájdalmat, amely kínozta, Dagon hangja volt az, amit a legjobban szeretett hallani. Az a hang nyugtatta meg és vonta el a figyelmét, valamint csillapította a félelmét.

Bár próbálta tagadni, először nagyon szenvedett kínjában, amikor négyszemközt találkozott vele. Akkor szorongott, miközben próbálta elmagyarázni, hogy miben különbözik a hétköznapi emberektől. Akkor csak olyan mellékesen észlelte, hogy milyen vonzó.

Most azonban, miközben a karjával időnként megérinti a vállát, miközben a folyosón sétálnak, csábító illata csalogatta, mogyorószín szemei ​​pedig jókedvvel csillogtak... Úgy érzett irányába, mint volt vadásztársa, Nick, a szomszédjukban lakó szingli anyuka iránt.

Dagon nagyjából 195 cm magas volt, és széles, izmos vállai erősen kihangsúlyozódtak a magán viselt fekete ingben. Kicsit egy garbónyakú pólóra emlékeztetett, amelynek a nyakán jelzés volt, és úgy gondolta, hogy ez a parancsnoki rangját jelzi. Különböző jelzéseket látott néhány más katona ingén, de egyik sem volt olyan díszes, mint az övé. A legénység azon tagjai, akik nem katonai egyenruhákat viseltek, azokon különböző színű egyenruhák voltak, aminek a jobb váll közelében rá volt nyomtatva a mellkasukra a beosztott egységük.

Újabb titkos pillantást vetett a mellette álló impozáns férfira. Haja fekete volt és rövidre nyírt. Vastag, egyenes tincsek ragyogtak a felső lámpák alatt, és olyan fantáziákat sugalltak, amiben ujjaival a hajába túr, hogy leellenőrizze, hogy tényleg olyan puha-e, mint amilyennek látszik. A bőre olyan szép barna volt, mintha augusztus lenne, és a nyár minden napját a tengerparton töltötte volt, de közelebbről megnézve, volt egyfajta bronz árnyalata, ami megkülönböztette őt az emberektől. Egyenes sötét szemöldöke volt a zöldesbarna szemek felett, amelyek most jókedvet sugároztak. Erős állkapcsa, egyenes orra és éppen csak felsejlő borostája volt, amelyek a csinos fiú helyett, inkább a robusztusan jóképűek közé sorolták.

Dagon inge hozzátapadt jelentékeny mellkasához, és izmos karját csupaszon hagyta. Fekete nadrágja hasonlított a Halhatatlan Őrzők által kedvelt kommandós nadrágra, de kevesebb volt a zsebe. Minden lépésénél nagyon szépen kirajzolódtak izmos combjai.

Még az a mód, ahogy lépkedett, is vonzó volt számára – hosszú, erős, lépések, nagy csizmája úgy csattant a padlón, mint egy dobverés. Bár kissé visszafogta a lépéseit, hogy hozzáigazítsa az ő rövidebb lábaihoz, tetszett neki, hogy Dagon nem lassított le annyira, mintha egy gyerek lenne, akiről azt gondolja, hogy nem tud lépést tartani vele.

Megállt, és intett neki, hogy lépjen be a szobába a következő kanyar közelében.

Mosolyogva lépett be az ajtón. A szeme tágra nyílt, miközben lelassulva megállt. Sokkal nagyobb volt, mint várta, és úgy tűnt, a szoba két részre osztott. A jobb oldalon több férfi ült, akkora asztalok mellett, mint amilyeneket egy irodában is találhat a Földön, és fegyvereket tisztítottak és szervizeltek. A baloldalon egy férfi állt egyedül, háttal nekik, egy U alakú munkaterületen, ahol rengeteg olyan elektronikus berendezés és eszköz volt, amiket nem tudott azonosítani.

Az előtte lévő falon több tucat fegyver volt látható, amelyek mindegyike másmilyen volt. Észrevette, hogy a legtöbb lőfegyver. Némelyik úgy nézett ki, hogy még egy rohadt dinoszauruszt is képes leszedni. Vagy felrobbantani egy hajót. Mások olyan kicsik és tömörek voltak, hogy még Eliana is elrejthette volna őket a ruhájában. Voltak legkülönbözőbb hosszúságú és végekkel rendelkező botok is. A legtöbb teljesen átlagos volt. Néhányon azonban gyönyörűen vésett minták kanyarogtak. Számos buzogány is díszítette a falat, és... Gyakorlatilag folyt a nyála, amikor tekintete a pengékhez ért – hosszú, rövid, egyenes, ívelt és minden, ami a kettő között van.

Felnézett Dagonra, aki türelmesen várakozott mellette, amíg kíváncsian nézelődött.

– Mindegyikből kérek egyet, kérlek szépen! – mondta a nő áhítatosan.

Dagon hátravetette a fejét, és felnevetett.

Minden fej megfordult. Elkerekedtek a szemek. Az ülő férfiak letették a fegyvereket és felálltak.

Eliana nem tudta, hogy azért, mert a parancsnokuk lépett be a szobába, vagy lovagiasak voltak vele szemben, vagy egyszerűen csak megdöbbentek, amikor egy nőt találtak közöttük.

A magányos ember a baloldalon a homlokát ráncolta, amely azonban abban a pillanatban kisimult, amikor észrevette őket. Abbahagyta, amivel eddig kínlódott, levette fehér kesztyűjét, az asztalra dobta és feléjük indult.

– Dagon parancsnok!

– Joral! – biccentett Dagon.

Joral kíváncsi tekintete Elianán állt meg. Idősebb volt Dagonnál, rövid, sötét haja őszült a halántékán, karcsúbb testalkatú volt a bőrszerű kötény alatt, amelyet viselt. Ennek ellenére vállai és karjai jócskán izmosak voltak, nem hagyva kétséget afelől, hogy személyesen tesztelte az általa készített fegyvereket.

Dagon Eliana hátára tette a kezét, és ezzel meggyorsította a pulzusát. – Ő itt Eliana, a Földről! Eliana, ő Joral, a fő fegyvermesterünk!

Kezét nyújtotta a férfinak.

– Szia! Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk!

Joral szemöldöke megemelkedett, ahogy összeért az alkarjuk. – Megtiszteltetés számomra, hogy megismerhetlek, Eliana!

Amikor elengedte a karját, a nő elmosolyodott, és körbeintett a szobában. – El kell mondanom... ez az új kedvenc helyem!

Dagon felkuncogott. – Eliana harcos a maga világában, és – mint minden katona – magasra értékeli a jó fegyvereket!

Joral arcán öröm ragyogott fel, a szeme sarkában apró ráncok jelentek meg. – Akkor nagyon szívesen látunk itt!

– Meglátjuk, akkor is ezt mondod-e, amikor egy-két nap múlva, minden egyes alkalommal, amikor megfordulsz, engem látsz! – vigyorgott Eliana.

Joral mosolya kiszélesedett.

Eliana a többi férfi felé fordult, akik lelkes érdeklődéssel figyelték, és odaintett nekik.

– Sziasztok! Eliana vagyok! Köszönöm mindenkinek, hogy megmentettek!

A férfiak megdöbbent tekinteteket váltottak, majd fél meghajlással mormogtak valamit válaszul.

Eliana visszafordult Joral felé.

– Szóval, Joral! – habozott egy pillanatig. – Hívhatlak Joralnak? – Nem volt biztos benne, mi a társadalmi protokoll a segoniai társadalomban vagy a seregükben.

– Persze!

– Kiváló! Tehát, Joral... Elvesztettem a fegyvereimet a gathendiekkel folytatott csatában, és teljesen meztelennek érzem magam nélkülük!

Joral tekintete a lány mellkasára esett, majd sietve visszatért az arcára.

– Örömmel öltöztetlek fel új fegyverekkel, Eliana! – Intett neki, hogy csatlakozzon hozzá, miközben a munkaterülete felé sétál. – Van már valami elképzelésed?

– Nos... amit igazán szeretnék, az egy ilyen! – A nő a fegyverekkel teli falra mutatott.

– Melyik fegyverre mutatsz? – kérdezte Joral a nő tekintetét követve.

– Mindegyikre! Egy ilyen falat akarok abban a szobában, ahol végül elszállásolnak!

Joral megállt, és hitetlenkedéssel vegyes döbbent pillantást vetett rá.

Dagon elnevette magát.

Eliana is, aztán megvonta a vállát. – Mit mondhatnék? Szeretem a fegyvereket!

Joral kuncogott.

– Ez az, amit akarok! – folytatta a nő –, de ez nem feltétlenül szükséges, ezért leszűkíthetem, ha szeretnéd!

– Nagyra értékelném! – Joral továbbra is mosolyogva megkerülte a munkaterületét és a falhoz vezette. – Talán kezdhetnénk egy trónium-robbantóval! – Felnyúlt, és egy 9 mm-es méretű robbantót emelt le a falról. – Ez a T-23 jól állna neked!

– Dagon is robbantókat javasolt, de én inkább egy pengés csaj vagyok!

Joral a homlokát ráncolta. – Lehet, hogy a pengék elegendőek voltak a Földön, de itt a robbantók sokkal hatékonyabbak!

– Ha robbantót kell hordanom, hogy mindenki megnyugodjon, akkor megteszem! De azt szeretném, ha a többi fegyverem penge lenne!

Joral a válla fölött hátrapillantott.

Eliana is úgy tett.

Dagon összefonta a karját a mellkasán.

– Azt szeretné, ha készítenél neki néhány pengét mlathnonból vagy alavininből!

Eliana bólintott. – Bármelyik fém, ami képes visszaverni a robbanást!

– Olyan markolattal, ami elnyeli a kábításokat, ahelyett, hogy vezetőként szolgálna! – tette hozzá Dagon.

Eliana nem sokat tudott a kábítókról, de bólintott.

Joral a lányra meredt.

– A pengék nem tudnak megvédeni a robbanástól!

– Megtehetik, ha olyan anyagból készíted őket, amelyet Dagon éppen megnevezett!

Joral ismét a parancsnokára pillantott.

Dagon megvonta a vállát. – Nem gondoltuk, hogy életben marad, amíg el nem érjük, mégis megtette!

Eliana megint át akarta ölelni, mert tudta, hogy még mindig úgy gondolja, hogy nem tudja elhárítani a robbantókat pengékkel, de hajlandó volt felülemelkedni a kételyein.

– Ahogy akarod! – mondta Joral, bár arckifejezése megkérdőjelezte kérésének bölcsességét. – Melyik fegyvereket részesíted előnyben?

Eliana a pengéket tanulmányozta.

– Ezek bármelyike a megfelelő fémekből készült?

– Nem! Ahhoz elég erősek, hogy átlyukasszák a páncélt, de a robbanás károsíthatja őket! De ha bármelyik kialakítása tetszik, akkor elkészíthetem őket!

– Esetleg készíthetnél pengéket az általam lerajzolt tervezés alapján?

Joral megmerevedett. – Ezek egyike sem tetszik?

– Valójában mind tetszik! – mondta a nő őszintén. – Nem vicceltem, amikor azt mondtam, bárcsak lenne mindegyikből egy! De kényelmesebbnek érezném, ha olyan fegyvereket viselek, amelyek megegyeznek azokkal, amelyekkel már edzettem, amíg ezeket nem érzem!

– Ah! – Lazult el. – Érthető! Gyere velem! – A munkaterületére vezette, egy nagy üvegtábla elé, ami akkora volt, mint egy plakáttábla. Letette az egyik fehér asztalára, és intett neki. – Mutasd meg, mihez hasonlítsanak a fegyvereid!

A tiszta üvegre nézett. – Hogyan tudom ezt megtenni?

Felvett egy tárgyat, ami teljesen egy fekete ceruzára hasonlított.

– Ezt használhatod, hogy közvetlenül a tervező táblámra rajzolj!

Több felhördülés hangzott fel a háta mögött.

Körülnézett.

Dagon szemöldöke majdnem a haja vonaláig emelkedett.

Talán Joral nem gyakran engedte, hogy mások is használják a táblagépét?

– Köszönöm! – Eliana elvette a földönkívüli ceruzát. Könnyű volt, mint egy toll, és zsírkrétára emlékeztetett a tapintása. Lehajolva az üveghez érintette. Egy fekete vonal jelent meg a felszínen, ahogy mozgatta.

– Mit tegyek, ha törölni akarok?

– Használd az ujjad! – utasította Joral.

Végig húzta az ujját a vonalon, és nézte, ahogy eltűnik a nyom.

– Menő!

A ceruza inkább ecsetként működött. Hamarosan felfedezte, hogy a vonalak megvastagodnak, ha nagyobb nyomást gyakorol és elvékonyodik, amikor kevesebbet alkalmaz.

Eliana elég ügyesen tudott rajzolni. Nagyjából már három évszázada élt, mire feltalálták a rádiót és a televíziót. És gyakran töltötte azokat a hosszú órákat, amikor bent kellett maradnia, hogy elkerülje a napot, vázlatkészítéssel, festéssel és egyéb hobbikkal. Rövid sorrendben részletes rajzokat adott át Joralnak egy katanáról, egy shoto kardról, egy sai-ról, két tőrről és három dobó csillagról.

Mikor befejezte, Joral lehajolt mellé, kezével az övét simogatva, miközben szórakozottan mormolt magában.

Dagon ugyanezt tette a másik oldalán, és elismerően nyilatkozott a rajzkészségéről.

Letette a ceruzát, és kiegyenesedett.

A két férfi ott maradt, ahol volt, csodálva a táblagépen feltüntetett fegyvereket. Mosollyal küzdött. Mindkettő olyan magas volt, hogy lehajolva, könyöküket az asztalra támasztva alig ereszkedtek az ő magasságára.

Joral a katanára mutatott.

– Milyen hosszúságra gondoltál ennél?

Széttartotta a kezét a megfelelő hosszúságra, majd a falon lévő egyik kardra intett. – Körülbelül ugyanolyan, mint az az örvénylő vésetű penge!

Joral megérintette a tervező tábla egyik sarkát. Amikor néhány ikon megjelent a képernyő alján, megérintett egyet, kiválasztotta a katanát, majd megnyomott egy másik szimbólumot.

Eliana szeme elkerekedett, amikor a katana rajza felemelkedett a táblagépről, és háromdimenziós hologram lett a csúcsán. Felnézett Dagonra, miközben az is kiegyenesedett.

– Ez annyira...

– Menő? – javasolta a férfi vidáman csillogó szemekkel.

– Igen! – vigyorgott.

Joral megérintette a háromdimenziós kardot. A kép villódzott egy kicsit, amikor elkapta a penge hegyét és lehúzta. A katana meghosszabbodott. – Ilyen?

– Igen! – mondta neki. – Pontosan ilyen!

– Mi van a penge szélességével? Ez elég lesz?

Eliana a kép felé intett. – Megkaphatom?

– Természetesen!

Újabb felhördülés támadt mögöttük.

Eliana megérintette a penge éleit. Ujjainak hegye kissé bizsergett, amikor beállította a szélességet. – Így!

Joral bólintott. További kérdések következtek a markolat gombjáról, a burkolatáról, a védelemről, a penge nyakáról, az edzettségről, a gerincről, a súlyról és a hüvelyről.

– Dagon parancsnok! – szól Maarev alig hallhatóan.

Dagon felnyúlt és megkopogtatta a fülhallgatóját. – Igen?

– A 3. egység készen áll az értékelésre a 3. kiképzési szakaszban, a 2. szimulációs teremben!

– Jövök! – Találkozott a pillantásuk. – Elnézést kérek! – mondta, mély, sajnálkozó hangon. – Kötelezettségeim kell teljesítenem!

A lányban csalódás ébredt. Azt remélte, hogy több időt tölt majd vele. – Oké! Maradhatok itt? – Érdeklődő pillantást vetett Joralra.

A fegyvertervező bólintott. – További pontosításokra van szükségem, mielőtt megkezdhetném a fegyvereid készítését!

A lány felnézett Dagonra.

– Maradj, ameddig csak akarsz! Megkereslek, amint végeztem a feladataimmal!

És ezzel helyre is állt a lány jó hangulata.