15.-16.-17. Fejezet

 

15. fejezet

Fordította: Szilvi

 

Az ellenszernek, amit Adaos a Purvelinek beadott, néhány percre volt szüksége, hogy hasson. Addig...

Dagon elkapta Eliana tekintetét, és az ajtó felé intett.

A lány szó nélkül elrakta a tőrét, és kiment a gyengélkedőből.

Szorosan a nyomában maradva Dagon is követte, és becsukta maguk mögött az ajtót.

A biztonsági csapat kihúzta magát.

– Lelépni! – mondta Dagon, és nézte, ahogy elmennek.

– Köszönöm! – mondta Eliana, amint eltűntek a szem elől.

– Mit?

– Azt, hogy megparancsoltad Adaosnak, hogy adja be neki az ellenszert!

A parancsnok megvonta a vállát. – Információra van szükségünk! Csak így juthatunk hozzá, amíg a torka meg nem gyógyul!

A lány bólintott. – Én komolyan gondoltam, amit odabent mondtam! Nem hagyom, hogy bántson téged, vagy a többieket!

Olyan szeretetteljes komolysággal mondta, hogy a férfi az ölelésébe akarta vonni.

Ehelyett felvonta a szemöldökét. – Mert törődsz velünk?

A lány elmosolyodott, miközben vörösség kúszott fel az arcán.

– Igen, törődöm veletek! Hogy is ne tenném? Olyan rohadtul vonzóak vagytok! – A csukott ajtóra pillantott, majd rákacsintott, és odasúgta: – De te vagy számomra a legkedvesebb!

A férfi lehajolt, amíg ajka majdnem hozzáért a lány füléhez, és visszasúgta: – Te is az én kedvencem vagy! – Ajkát a nő nyakának puha bőréhez tapasztotta. – És ezt estére újra be szeretném bizonyítani! – Amikor kiegyenesedett, Eliana tágra nyílt szemekkel meredt rá, amelyek borostyánszínben izzottak. A pulzusa megugrott, amikor a lány megnyalta az alsó ajkát, mintha már érezte volna a csókját.

Megrázta a fejét. – Olyan rohadtul csábító!

– Ahhhh! – veregette meg mosolyogva a férfi mellkasát. – Földi szitokszóval írtál le engem! Ez olyan édes!

– Vonzó és furcsa! – jellemezte nevetve.

– Igen! – vonta össze a szemöldökét. – Reméltem, hogy több időre lesz szükséged, amíg kitalálod ezt az utóbbit! Most hagyd abba, hogy elvonod a figyelmem a szexi éneddel! Mondanom kell valamit!

Fordítója szerint a szexi azt jelentette, hogy csábító vagy fizikailag vonzó.

Elégedettség futott végig rajta.

Aztán Eliana közelebb lépett, szép arca elkomolyodott, és hátradöntötte a fejét, hogy felnézzen rá.

– Nem hiszem, hogy a betolakodó az, akinek te gondolod!

– Ő egy Purveli!

– Tudom! De nem hiszem, hogy együtt dolgozik a gathendiekkel! Láttad a hegeket a testén?

– Bevallom, nem igazán szenteltem nekik figyelmet! – Sok katonának vannak sebhelyei. Néhányan dicsőségként viselték magukon. Dagon pedig egész idő alatt feszült volt, amíg a Med-egységben tartózkodott, készenlétben várta, ha a Purveli bármi fenyegetést is intézett volna Eliana felé.

– Nos, nem olyanok, mintha csatában szerezte volna őket! Az a tény, hogy gyorsan gyógyulok, nem jelenti azt, hogy nincsenek sebhelyeim. De a hegeim nagyon gyorsan elhalványulnak. És az ő hegei nem hasonlítanak az enyémekre. Nem úgy néznek ki, mintha csatában szerezte volna őket!

– A Földön a csatákat másként vívják, mint az űrben!

– Tudom! De láttam néhány embereden régebbi sebhelyeket, amiket robbantó, vagy valami hasonló ejtett, és a Purveli hegei azokra sem hasonlítanak.

Dagon a homlokát ráncolta. – Nem réginek néznek ki?

– Igen! És a csuklóján még egészen frissek a bilincsek alatt.

– Nincs annyi ideje magánál, hogy felsértse a csuklóját!

– Pontosan!

Fontolóra vette.

– Van még valami! – tette hozzá, szemmel látható vonakodással.

– Mi?

– Amikor megfenyegettem a tőrömmel, nem tűnt sem dühösnek, sem neheztelőnek vagy ostobán elszántnak, vagy akármi hasonlónak, amilyenek általában az ellenségeim, amikor ilyesmit csinálok. Úgy látszott, mint...

– Hogy? – kérdezte, amikor a nő elhúzódott.

A nő megvonta a vállát. – Reménytelinek!

Dagon úgy pillantott a lány háta mögötti falra, mintha át tudna nézni rajta, és megfigyelhetné a túloldalon tartózkodó férfit.

– A Purvelik jó manipulátorok? – kérdezte Eliana. – Úgy értem, lehet, hogy mindez csak csel, mert nem tudok semmit a népéről?

– Senki sem tud sokat a népéről! Nagyon maguknak valók, és elriasztanak mindenkit, hogy a bolygójukra látogasson.

– Akkor lehet, hogy együttműködik a gathendiekkel, és csak megpróbál becsapni?

Dagon lassan megrázta a fejét. – Az általad említett hegek és sebek mást jeleznek.

– A népéből lett valaha valaki gazfickó? Lehet, hogy egy menekülő bűnöző, aki a gathendiekkel együtt bolyong, miközben bujkál, és... nem tudom... megússza így a büntetőeljárást vagy valami ilyesmit?

– Nagyon kevés Purvelivel találkoztam az otthoni világuktól távol, ezért ezt nem tartom valószínűnek! – De úgy gondolta, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a lehetőséget. Ha egy szökött fogoly, akkor az valószínűleg megmagyarázza a csuklóján lévő nyomokat. Ez azt is jelentheti, hogy a gathendiek nem aggódnak amiatt, hogy megmérgezik a kék öltözékkel. A gathendiek nem különösebben aggódnának amiatt, hogy megmérgeznek egy bűnözőt, akire már amúgy is kirótták a halálbüntetést!

Ez azonban nem magyarázza meg azt a reményt, amit Eliana a Purveli szemében érzékelt.

– Utálom ezt megkérdezni – mondta a lány enyhe fintorral –, de az embereitek – a lasaraiak vagy bárki más –, nem lehet, hogy túlságosan rámenősen próbálkoztak a Purveliket az Aldebari Szövetségbe hozni? Lehet, hogy ezzel akaratlanul is arra késztették a Purveliket, hogy inkább a gathendiekkel dolgozzanak?

Erre nagyon magabiztosan tudott válaszolni.

– Nem! A Szövetség soha nem alkalmaz erőszakot az új tagok toborzásához! És az egyetlen nép, akivel a gathendiek úgy tűnik, egyetértenek, az az Akseli, akiket néha felbérelnek sötét terveik elvégzésére, hasonlóan, mint az általad említett földi zsoldosokat.

– Az Akseli tagja a Szövetségnek?

– Nem! Amikor a kormányuk zsarnokság felé tolódott, kizárták őket!

– Tehát nem gondolod, hogy valószínű lenne, hogy a gathendiek megpróbálnak egyezséget kötni a Purvelikkel?

– Nem! Ha a gathendieket érdekelné a Purveli, akkor nem az lenne az érdekük, hogy háborúzzanak velük, hanem hogy megszerezzék a bolygójuk által kínált erőforrásokat.

A lány a homlokát ráncolta. – Mint egy kereskedelmi partnerség?

– A gathendiek nem alakítanak ki kereskedelmi partnerséget. Mivel köztudott, hogy a lasaraiakhoz békével közeledtek a gathendiek, majd megpróbálták kiirtani őket, azóta a gathendiek nem is próbálnak kereskedelmi ügyleteket tárgyalni. Ehelyett a biológiai hadviselést használják csendes hódításra.

– Nagyon utálom azokat a gazembereket!

– Sokan így vannak vele!

– Gondolod, hogy ezt próbálják tenni a Purvelikkel?

– Lehetséges! Azzal, hogy úgy döntöttek, nem csatlakoznak az Aldebari Szövetséghez, a Purvelik kiszolgáltatottá váltak.

Eliana bólintott. – Egy dolgot megállapítottam hosszú életem során – a szövetségesek nélkülözhetetlenek. Az erőszaktevők sokkal kevésbé valószínű, hogy megtámadnak, ha tudják, hogy egy csomó barátod is támogat majd téged, és segít őket seggbe rúgni!

– Úgy tűnik, ez egyetemes igazság! – mosolyodott el Dagon.

– Tehát... – A homlokát ráncolta. – A Purveli hegei... Gondolod, hogy kísérleteztek rajta, és próbálnak egy halálos vírussal előállni, hogy megszabaduljanak tőlük a bolygón?

– Lehetséges!

– Akkor mi a faszért segít nekik? Vajon tudják az elméjét kontrollálni, és – mit tudom én – olyan chipet tettek a fejébe, ami arra kényszeríti, hogy eleget tegyen az utasításaiknak, vagy valami ilyesmi?

– Nem! Tudomásunk szerint ilyen csak kiborgokkal lehetséges!

– Rendben – először is, a kiborgok tényleg léteznek? Ez nagyon fantasztikus! Majd később teljesen elárasztalak kérdésekkel erről! Másodszor, akkor miért segít nekik, drek!? Megkereshetett volna, amint felszállt a Ranasurara, és segítséget kérhetett volna. Ehelyett kibaszott bombákat robbantott, amíg le nem állítottuk!

Amíg ő meg nem állította.

Eliana hirtelen pislogni kezdett, majd meglepett pillantást vetett az arcára.

– Ó! Azta! Igen, az a kék ragacs tényleg elcseszte a hangját, mert sokkal simább a fejemben!

Dagon megmerevedett. – Telepatikusan szól hozzád?

A nő megvonta a vállát. – Olyasmi! Csak egy szót mondott: Földlakó!

Dagon megpördült a sarkán, és belépett a gyengélkedőre.

Adaos a Purveli mellett állt, és egy táblagépet tanulmányozott. Maarev, Liden és Efren ott maradtak, ahol hagyták őket, fegyvereikkel a kezükben.

A műtőasztal mellett megállva Dagon a Purvelire pillantott. – Mindannyiunkkal beszélsz, vagy egyikünkkel sem!

A Purveli Elianára pillantott, amikor csatlakozott hozzá.

A lány Dagon felé biccentett. – Ahogy mondta! Ő a főnök!

Ziv’ri vagyok. Mióta vagyok eszméletlen?

– Én kérdezek! – tájékoztatta Dagon. – Te válaszolsz rájuk! A gathendiekkel dolgozol?

A Purveli állkapcsa összeszorult. Nem szívesen!

Dagon felvonta a szemöldökét. – Nem látok robbanó gallért a nyakadon! Nincs kábító! És a főorvosom sem talált semmit elrejtve a bőröd alatt!

Az egyik insisamban van egy nyomkövető!

Eliana szeme elkerekedett. Felpillantott Dagonra.

– A fülemben lévő fordító nem fordítja le a gondolatokat, ezért próbálom az alapján értelmezni, amit eddig megtanultam a nyelvetekből. Jól emlékszem a meghatározásra? Az insisa az a herék segonul?

– Igen! – Dagon Adaosra pillantott.

Az orvos megrázta a fejét. – Az eszközeim semmilyen idegen tárgyat nem találtak a testében!

Olyan szerves anyaggal van bevonva, amit nem észlelnek az érzékelőid!

Adaos felhorkant. – Ilyen nem létezik!

Amikor a gathendiek berakták, hallottam, hogy azt mondták, hogy a Promeii 7 közelében lévő forrásuktól vásárolták!

Dagon kétkedő pillantást vetett a férfi ágyékára.

Ugyanaz a forrás adta el nekik azt az öltözéket, amelyet viseltem, ami megakadályozta, hogy észrevegyétek a jelenlétemet!

Ez egy pillanat szünetet biztosított. Mert a mai nap előtt Dagon ragaszkodott volna hozzá, hogy ilyen öltözék nem létezik.

Hosszú pillantást váltott Adaosszal.

Eliana megköszörülte a torkát.

– Hacsak nem tudjátok ellenőrizni a pupilla reakcióit és a pulzusát, azt hiszem, hogy igazat mond! – Dagonra, majd az embereire nézett. – És hacsak a ti insisa-itok nem kevésbé érzékenyek, mint a földi hímeké, valójában nem gondolom, hogy ez egy olyan terület, amelyre meghívna benneteket, hogy vizsgáljátok meg és szeleteljétek fel csak a móka kedvéért! Ugye?

Nem. Már az ötlet is, hogy valaki lézeres szikét visz az insisaja közelébe, borzongást keltett Dagonban, és küzdenie kellett a késztetéssel, hogy kezével megvédje őket.

Adaoshoz fordult. – Csináld!

Adaos egy lebegő tálcát – amelyen szépen fel voltak sorakoztatva az eszközei – húzott közelebb a műtőasztalhoz.

– Adjak fájdalomcsillapítót?

Dagon pillantása találkozott a Purveli szemével.

– Ha nem robbanóanyagok vagy kábítószerek kényszerítenek, hogy segíts a gathendieknek, akkor miért?

A Purveli nyelt egy nagyot. Náluk van a bátyám! Meg fogják ölni, ha nem működök együtt!

Dagon nem látott vizuális utalást arra, hogy hazudna, ezért úgy döntött, hogy hisz neki. Átmenetileg.

– Adj neki fájdalomcsillapítót! – Amikor Adaos az automatikus adagoló felé nyúlt, Dagon lenézett Elianára. – Elfordulni!

– Örömmel! – Hátat fordított a páciensnek.

Egy pillanattal később a Purveli tekintete Elianán állt meg.

Nem is számítottam kevesebbre, Földlakó!

Dagon összevonta a szemöldökét. – Nem kevesebbre, mint mi?

Eliana rákukucskált. – Éreztem őt a fejemben, ezért azt mondtam neki, hogy bármi, amit Adaos talál a golyóiban, jobb lesz, ha az lesz, amit mondott. Mert ha robbanóanyag vagy valami más, ami árthat neked és a többieknek, akkor megteszem, amivel fenyegettem: lassan és fájdalmasan ölöm meg!

Maarev felhorkant.

– Ha mégis robbanóanyagról van szó, találj ki valamilyen más magyarázatot a halálunkra! Utálnám, ha azt mondanák, hogy egy másik lény heréje ölt meg!

Eliana felnevetett. – Ti srácok, néha nagyon emlékeztettek a testvéreimre!

Dagon figyelte, ahogy Adaos felfedi a férfi nemi szervét.

– Melyik? – kérdezte Adaos.

A baloldali, mondta a Purveli, kezét ökölbe szorítva. Összerándult, amikor Adaos fájdalomcsillapítót fújt rá. Az én bal oldalam, morogta, nem a tied!

Fojtott hang szakadt ki Eliana torkából.

Dagon elfintorodott, amikor Adaos belevágott a férfi insisájába.

Maarev, Liden és Efren is kényelmetlenül mocorgott.

Adaos eltávolította azt a kis húsos tumorra emlékeztető dolgot, és feltartotta. – Ez az?

Igen.

Az orvos a nyomkövetőt a tálcára tette, majd visszafordult a Purvelihez, és egy újabb eszközért nyúlt.

Ziv’ri egész teste megfeszült.

Eliana megfordult, és szembefordult vele, és felemelte a stabilizált karját, hogy ne lássa az ágyékát.

– Nem fogom! Ő nem azt csinálja!

Dagon összevonta a szemöldökét, és fenyegetően lépett a betolakodó felé.

– Azt mondtam, hogy vagy mindnyájunkhoz beszélsz, vagy egyikünkhöz sem!

Eliana sértetlen kezét a férfi karjára tette, megakadályozva, hogy tovább lépjen.

– Ideges, Dagon! – mondta halkan. – Teljesen a kezeinkben van, és Adaos sebészi eszközöket lebegtet a családi ékszerei felett. Aggódik, hogy Adaos kihasználhatja az alkalmat, hogy kasztrálja őt az általa okozott sérülések miatt, és arra kért, hogy ne engedjem ezt!

Adaos arcán ugyanaz a szörnyülködés és undor mutatkozott, amit Dagon is érzett a témával kapcsolatban.

Megfeszülő ajkakkal, az orvos felpattant: – Túl sok időt töltöttél a gathendiekkel!

Nem saját akaratomból! kontrázott Ziv’ri.

Adaos lezárta a bemetszést, visszahúzta a lepedőt a Purveli derekáig, majd mozdult, hogy elpusztítsa a nyomkövetőt.

Dagon felemelte a kezét.

– Várj! – Ránézett a Purvelire. – Mi volt a terv?

Azt mondták, hogy robbantsam fel a hajtóműveiteket!

– De te nem! Az irányítást robbantottad fel!

Tisztában vagyok vele! Tudtam, hogy gyorsabb és könnyebb lesz megjavítani az irányító szerkezeteket, mint a hajtóműveket kicserélni! És úgy gondoltam, hogy nagyobb eséllyel rendelkeztek alkatrésszel az irányításhoz, mint amennyi tartalék hajtómű van kéznél.

– Miért robbantottad fel őket egyáltalán? Miért nem jelezted a jelenléted, és kérted a segítségemet, ha nem szabad akaratodból vagy velük?

Meg kellett tennem, hogy valódinak látsszon! A robbanóanyagok az időzítő bekapcsolásakor olyan jelet adnak ki, ami a detonáció után megszűnik. A gathendiek megtudnák, ha nem állítanám be őket, és azt mondták, hogy minden egyes pillanat, amikor habozni akarok, annál nagyobb fájdalmat fog okozni a testvéremnek!

– Tehát megsebesítetted az embereimet, és fájdalmat okoztál nekik!

Még Dagon is kiolvasta a sajnálatot, ami megtöltötte ezeket az ezüstös szemeket.

Ziv’ri nagyot nyelt. Odaveszett valaki?

– Nem!

Úgy próbáltam elhelyezni és időzíteni a robbanóanyagokat, hogy azok a lehető legkevésbé ártsanak az embereidnek! Ha közelebb helyeztem volna őket a hajtóművekhez, és a nap elején robbantom fel őket, többen estek volna áldozatul!

Lényegesen. Egy robbanóeszköz, kellően közel a hajtómű házhoz – főleg ha az energiacella is kigyullad –, beláthatatlan károkat okozhatott volna.

Kérlek! Tudnom kell, mennyi idő telt el azóta, hogy felrobbantottam a második bombát. A testvérem...

– Majdnem egy Szövetségi óra.

Fájdalom hullámzott át a Purveli beesett vonásain.

– Megtaláltuk a táskád!

Vigasztalanul bámulta a mennyezetet.

– Annyi robbanóanyag volt benne, hogy a hajón minden hajtóművet tönkre tehetett volna!

Nem mind az volt! – folytatta, telepatikus hangja szinte monoton volt. Mondd meg az embereidnek, hogy óvatosan lépkedjenek!

Dagon összevonta a szemöldökét. – Mi volt még benne?

Az eszközök fele robbanóanyag volt. A másik fele aeroszolos tartály, ami úgy van elhelyezve, hogy távolról aktiválható.

Eliana gondterhelt pillantást váltott Dagonnal.

A robbanóanyagok elhelyezése közben, rövid kitérőket kellett tennem, hogy az aeroszolos tartályokat elhelyezzem a szellőzőrendszer minden egyes elsődleges beömlőnyílásánál – folytatta Ziv’ri felszólítás nélkül.

– És megtetted? – kérdezte Dagon.

Nem! Míg téged és embereidet lefoglaltak a tűzesetek, és próbáltátok megkeresni a robbanások forrását, nekem fel kellett volna kutatnom a földi embert, elfognom őt, ráadni a táskámban lévő maszkot, majd távolról aktiválni az aeroszolos tartályokat!

Dagon ökölbe szorította a kezét. – Mi van a tartályokban?

Ziv’ri lehunyta a szemét. Tengonis!

Minden jelenlévő férfi, még Dagon is, káromkodni kezdett.

Eliana aggódva nézett mindegyikre. – Mi az a tengonis?

– Gyorsan ható méreg! – válaszolta komoran Adaos. – Már egy szippantás belőle cselekvésképtelenné tesz, és még arra sem hagy időt, hogy egy maszkért nyúlj! A további belélegzése megöl! Fájdalmasan!

Dagon küzdött, hogy lecsillapítsa a dühét, ami eltöltötte.

– Ha egyszerre felrobbantanád az összes tartályt, a szellőzőventilátorok szétvinnék a tengonist a hajón, perceken belül elpusztítva minden katonát és a legénység tagját!

Ziv’ri bólintott. Miután mindannyian összeestetek, be kellett kapcsolnom egy jeladót, ami azt jelezte volna a gathendieknek, hogy mind a hajó, mind a földi ember az övék.

– Dagon parancsnok! – szólalt meg Joral hirtelen a parancsnok fülében.

Dagon annyira el volt gondolkodva, hogy majdnem megugrott. Megérintette a fülhallgatót.

– Igen?

– A táskában lévő eszközöknek csak a fele robbanóanyag. A másik fele olyan aeroszolos tartály, ami egy olyan eszközhöz van csatlakoztatva, ami lehetővé teszi, hogy valaki biztonságos távolságból robbantsa fel őket! – Joral fegyvertervezői tapasztalata robbanóanyagokra is kiterjedt. – A tartályokon nincsenek címkék, de találtunk alattuk egy maszkot, ezért kétlem, hogy kockáztatni szeretnénk a beindításukat!

– Ez tengonis! – tájékoztatta Dagon.

– Drek! Örülök, hogy egyikünk sem indította be véletlenül!

– Ahogy én is! Ha a gathendiek azt gyanítják, hogy meghiúsítottuk a tervüket, megpróbálhatják távolról beindítani őket, ezért biztonságosan tárold őket!

– Igen, parancsnok! Máris megteszem!

– Azta! – szólt Eliana Ziv’rihez. – Ha a gathendiek úgy gondolták, hogy mindezt egyedül is meg tudod valósítani, akkor igazi nagymenőnek kell lenned!

A Purveli nem válaszolt.

Dagon összefonta a karját a mellkasán.

– Mit ígértek neked cserébe, hogy behatoltál a hajómba?

Azt mondták, hogy elengedik a bátyámat és engem!

– És hittél nekik?

Nem! Bebizonyították, hogy pontosan azok, amit te és az Aldebari Szövetség többi tagja állított! Tudom, hogy nem lehet megbízni bennük! Csupán abban reménykedtem, hogy szerzek egy kis időt a bátyámnak, hogy megkönnyítsem szenvedését... Végül Dagon szemébe nézett. És találni valakit, aki segíthet nekünk. Valakit, aki képes legyőzni őket! Elianára nézett. Valakit, aki elég gyors és elég erős ahhoz, hogy a gathendiek ne öljék meg testvéremet és Avát a támadás első jeleire!

Eliana lélegzete elakadt.

– Akkor náluk van Ava?

Igen.

– Életben van? – hangsúlyozta ki Eliana.

Amikor eljöttem, még életben volt!

Nagy csend támadt.

Dagon a Purveli testére intett. – A gathendiek okozták ezeket a hegeket?

Igen!

– Azt teszik a testvéreddel is, amit veled?

Ha még mindig él, igen! És Avával is!

Eliana egy lépést tett előre, arckifejezése elsötétült.

– Kínozzák őket? Mindkettőjüket?

Én kínzásnak hívom! Ők kísérletezésnek!

A lány felnézett Dagonra, vonásai megfeszültek a dühtől.

– Tudom, hogy ezt már mondtam! De gyűlölöm őket! Azok a kibaszott gathendiek!

Dagonnak is ilyen érzései voltak.

A parancsnok Maarevre nézett.

– Fogd az egyik Lanaar által talált robbanóanyagot, helyezd egy kidobócsőbe, tegyél mellé szemetet, és régi hajóalkatrészeket, amik már nem szükségesek, dobd ki, majd robbantsd fel!

Maarev elindult a gyengélkedőről.

Ziv’ri pillantása találkozott Dagon tekintetével, és megtartotta. Köszönöm!

Bólintott, és távozni készült, de megállt, amikor kétségbeesett árnyalatú, tétova szavak töltötték meg a fejét.

Segítesz rajtuk?

Visszafordult a Purvelihez.

Ziv’ri halványszürke tekintete rá szegeződött. Megmented őket?

– Ez még nem dőlt el! – Nem árul el terveket a Purveli előtt.

Ha mégis megteszed, akkor minden emberednek galarist kell beadni! – tanácsolta Ziv'ri.

– Miért pont galaris? – Amennyire tudta, a gyógynövényt csak a gyulladás csökkentésére használták.

Kevesen tudják, de a galaris drámai módon csökkentheti a senshi hatását!

Dagon Adaosra pillantott.

Barátja összeráncolta a homlokát és megrázta a fejét.

– Tanulmányaim során nem találkoztam ezzel az információval!

Visszafordulva a Purvelihez Dagon szemöldöke felívelt.

– Ha ez igaz, és nem vagy – mint állítottad – az ellenségünk, akkor miért kellene attól félnünk, hogy senshivel ártasz nekünk?

Nem tőlem kell félned! A testvéremtől!

– Azt hiszed, hogy ránk támad? A gathendiek megtörték és az oldalukra állították?

Nem! Ha a gathendiek csapdára gyanakodnak, megpróbálják fegyverként használni!

Dagon a homlokát ráncolta, a gyanúja felerősödött.

– Nem tudsz kapcsolatba lépni vele telepatikusan, és megmondani neki, hogy álljon ellen, amíg megmentjük őt és Avát?

Ziv’ri megrázta a fejét.

Megpróbálhatom és meg is próbálom, de lehet, hogy nem számít!

– Miért?

Ziv'ri komor arccal nézett Elianára. Mert Avát fogják használni, hogy engedelmességre kényszerítsék!

Eliana ajka szétnyílt. – Mi?

Ha előtte kínozzák, akkor bármit megtesz és bárkit megöl, hogy ezt megakadályozza! Ha ez azt jelenti, hogy minden embert el kell árasztani a hajón egy senshivel...

Eliana tágra nyílt, érzelmekkel telített szemmel fordult Dagon felé.

Dagon a kezét a lány hátára tette, miközben homlokráncolva nézett Ziv’ri felé.

– Miért nem használta a senshit a gathendiek elpusztítására? Miért nem használtátok mindketten? Ezzel nem lett volna vége a kínzásoknak és nem szabadultatok volna ki?

Ziv’ri már a kérdés első felénél elkezdte rázni a fejét. A gathendiek galariszt adtak be maguknak. Így tudtuk meg, hogy ez megakadályozhatja a senshit abban, hogy halálos károsodást okozzon. Még mindig fájdalmas, de nem bénítóan. Korai kísérleteink, hogy kiszabadítsuk magunkat a senshivel, nem jártak sikerrel, és szörnyű veréseket kaptunk érte, majdnem belehaltunk!

Amikor Avát is a fedélzetére hozták, és elkezdtek... kísérletezni rajta, újra próbáltuk megcélozni azokat az őröket, akik kinyitották a celláinkat. Mindketten hajlandók voltunk kockáztatni az életünket, ha ez segít Avának kiszabadulni! De erőfeszítéseink kudarcot vallottak! És ezúttal... Nagyot nyelt. Ahelyett, hogy minket kínoztak volna, arra kényszerítettek minket, hogy nézzük, ahogy őt kínozzák! Ezüst szeme nedvességtől csillogott. Azt hittem, ez megőrjíti a bátyámat! Megrázta a fejét. Azóta nem próbáltunk menekülni! Eliana felé fordította a tekintetét, majd meglepett lélegzetet vett.

Dagon pillantott le rá.

Eliana szép barna szeme ragyogó borostyánban izzott a dühtől, miközben a Purvelit bámulta. Apró kezei ökölbe szorultak. A sértetlen kezén lévő bütykök elfehéredtek. Reccsenés hallatszott, megdöbbentően hangos a csendes betegszobában, amikor sérült kezén a stabilizátor darabokra tört és csörömpölve a padlóra hullott.

Dagon a lány derekára tette a kezét, és halkan beszélt Adaoshoz.

– Adj neki nahalae-t, majd nézd meg, meg tudod-e erősíteni a galaris hatékonyságát!

– Igen, parancsnok!

A karját Eliana derekán hagyva, kivezette megfeszült alakját a gyengélkedőről.

 

 

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Eliana lerázta magáról Dagon kezét, és gyors léptekkel kezdett oda-vissza lépegetni. Harag dübörgött benne, amit fokozott a tehetetlenség érzése, ami csak még jobban feldühítette.

– Kínozzák, Dagon! – morogta.

– Tudom! – nyugtázta halkan.

Megrázta a fejét, miközben összeszorította, majd ellazította a fogait.

– Ava nem olyan, mint én! Ő nem harcos! Nincs természetfeletti ereje! Nem szokott a fájdalomhoz, szúráshoz vagy vágáshoz, vagy a törött csontokhoz! Védett életet élt!

Még inkább, mint a legtöbb halandó, akiknek sikerült megúszniuk a társadalmat elárasztó erőszakot.

Ava szülei is tehetségesek voltak. Tudták, mennyire veszélyes lenne, ha köztudottá válna Ava telepatikus képessége, hogyan vadásznának rá azok, akik a saját hasznukra akarnák felhasználni, vagy, hogy laboratóriumi patkányként tanulmányozzák. Tehát amíg nem lett elég idős ahhoz, hogy megértse, nem szabad reagálnia mások gondolataira, csak arra, amit hangosan beszélnek, Ava nagyon elszigetelt életet élt. És mint a legtöbb telepata, felnőttként is folytatta az elszigetelt életét, hogy ne bombázzák állandóan mások gondolatai, amikor ébren vannak, vagy álmaik, amikor alszanak.

Eliana megrázta a fejét, miközben Dagonra meredt.

– Ava édes és kedves, és... – A lélegzetét elakasztotta a zokogás, amikor könnyek szöktek a szemébe. Nagyot nyelve kényszerítette magát, hogy leállítsa nyugtalan mozdulatait.

– Kínozzák, Dagon! Bántják! És azt sem tudjuk, mióta van a kezük között!

Bezárva a köztük lévő távolságot, a férfi szoros ölelésbe vonta.

– Visszaszerezzük, milessia! – fogadkozott, megfogva a tarkójánál, és megsimogatta a haját. – Megmentjük Avát! És aztán kiosztjuk a büntetést, amit a gathendiek érdemelnek!

Átkarolta a férfit, még közelebb bújt hozzá, és olyan erősen szorította meg, hogy elállt a lélegzete.

– Igen, megtesszük! Szemet szemért!

Állát a feje tetején pihentette, nagy, meleg teste megnyugvást nyújtott neki.

– Mit?

– Néhány vallási szentírás a Földön szemet szemért követel! – mormolta. – Ha egy ember megvakít egy másik embert, akkor meg kell vakítani! Ha egy ember eltöri egy másik férfi karját, akkor a karját el kell törni! Ha egy ember megöl egy másik embert, akkor meg kell ölni! – Komor elszántság öntötte el, nekidőlt és felnézett rá. – Fájdalmat okoztak Avának! És Ziv’rinek! És a testvérének! Tehát fájdalmat okozok nekik!

Dagon meglazította az ölelését, és megfogta az arcát, hüvelykujjaival letörölte az arcáról a nedvesség egy részét. Semmi elítélő sem látszott a tekintetében, és úgy tűnt, hogy a könnyeit sem gyengeségként fogja fel.

– Mindannyian megtesszük, Eliana! Mindannyian biztosítani fogjuk, hogy a gathendiek ugyanazt a fájdalmat érezzék, mint ők. Igazságot szolgáltatunk!

Eliana úgy érezte, elárasztják az érzelmek. Olyan átkozottul hálás volt, hogy Dagon most az életében van, hogy rátalált erre a jóképű pasira. Felnyúlva a tarkójához, lehúzta a fejét, hogy egy kemény csókkal birtokba vegye az ajkát, amely egyszerre fejezett ki hálát, elszántságot és aggodalmat.

Tűz száguldott végig az ereiben, miközben a férfi átölelte és a lábujjaira emelte, magához szorítva a testét.

Zihálva törte meg a csókot. – Tehát együtt vagyunk ebben?

– Együtt vagyunk benne! – erősítette meg, és nem hagyott kétséget az elkötelezettségéről.

Újra megcsókolta, szíve dübörgött az iránta érzett növekvő szeretettől. – Amikor szembe szállunk a gathendiekkel, nem fogsz ragaszkodni ahhoz, hogy te és a srácok bementek – mindent halomra lőve –, míg én itt maradok, igaz?

– Drek, nem!

A lány figyelmesen tanulmányozta. – Igazán?

Bólintott. – Miután láttam korábban az erődet és a készségeidet, amelyeket az embereimmel edzés közben mutattál, nem beszélve arról a hihetetlen sebességről, amelyet akkor fedtél fel, amikor felugrottál a menekülési kapszula nyílásáig... – remegtek meg az ajkai. – Egyáltalán nem vonakodom beismerni, hogy te vagy a legnagyobb előnyünk, Eliana! Hacsak nem kifogásolod, hogy fegyverként akarunk használni téged, ahogyan a gathendiek próbálhatják használni Ziv’ri testvérét...

– Srul nem, nem ellenzem! – jelentette ki a lány, elragadtatva, hogy nagyra értékeli a képességeit. – Irányíts a jó irányba, és véresen pusztítok! Csak ígérd meg, hogy biztonságba helyezed Avát!

– Mindent megteszek, hogy biztonságba helyezzem, Eliana! A szavam adom! – A gyengélkedő ajtaja felcsúszott.

Maarev kidugta a fejét. Fel-alá pillantott a folyosón, megvizsgálta a falakat, majd kettőjükre összpontosított, akik továbbra is egymás karjaiban álltak. A szemöldöke felívelt.

– Csak gondoltam, megnézem, hogy Eliana itt is ütött-e pár lyukat a falakba! Fogadtunk!

Eliana fanyarul elmosolyodott.

– Nem! Dagon megnyugtatott!

Vidámság csillant a harcos szemében, amikor kilépett.

– Nos, látom! Szemmel láthatóan egy öleléssel!

Liden csatlakozott hozzájuk a folyosón. Kisfiús vigyor világította meg markáns vonásait, miközben kinyújtotta a karját.

– Kell még nyugtatás?

A lány felnevetett... még akkor is, amikor Dagon torkából halk, ingerült morgás hallatszott fel.

– Nem, köszönöm! – Vonakodva hátralépett, megfogta Dagon kezét, és az ujjaikat összefonta.

– Van egy mondás a Földön: menj nagyvadra, vagy menj haza! – Rákacsintott Dagonra – a jelenlevő legmagasabb férfira. – A legnagyobbra megyek!

 

16. fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Egy trillázó csipogás rángatta Elianát ébrenlétre.

– Jó reggelt, parancsnok – jelentette be CC nyugodt hangon. – Ideje felkelni. Az első étkezés húsz perc múlva kezdődik.

Eliana felsóhajtott.

– Ezek a rideg, idegen ébresztőórák idegesítőek! – morogta a nő, és nem akart mást, mint újra boldog álomba merülni.

A meleg test megmozdult mögötte. Egy ásítás csiklandozta meg a tarkóját a haja alatt, amikor Dagon izmos karjai megfeszültek körülötte.

– Egyetértek! Ez azt jelenti, hogy éppen most találtunk valami földönkívüli technikát, amit nem akarsz? – Hangja mélyebb és karcosabb volt az alvástól.

A lány elmosolyodott. – Dehogy! Még mindig szeretnék egyet.

A férfi felkuncogott, közelebb simult hozzá, és úgy tűnt, ugyanannyira vonakodik felkelni és elkezdeni a napot, mint ő.

Eliana szívesen mondaná, hogy mindketten azért fáradtak, mert több órát töltöttek szeretkezéssel. De ehelyett az éjszaka nagy részében azért maradtak fenn, hogy megbeszéljék Ziv’rit, Avát, a gathendieket, és hogy mi a fenét kellene most csinálniuk.

Dagon utasítására rendszeresen újabb és újabb robbanóanyagokat juttattak az űrbe, és robbantottak fel, így hagyva maguk mögött törmelékeket, amivel hihetőbbé tették a tervet. Galen minden robbanás után csökkentette a sebességüket. Janek pedig hamis vészhívást adott le, de igyekezett az erősségét radartávolságon belül tartani, hogy ez ne riassza indokolatlanul a Szövetség többi tagját.

Vagy kalózokat vonzzon hozzájuk, tovább bonyolítva a dolgokat.

Eliana még abban sem volt biztos, hogy mekkora itt az űrben a radar hatótávolsága.

Dagon végül otthagyta a hidat Barus irányítása alatt, hogy ők ketten kialudják valamennyire magukat. Eliana meglepődött, amikor Dagon a saját kabinjához vezette, de meg is könnyebbült. Mivel teljesen lefoglalta az Ava iránti aggodalom, nem akart egyedül aludni, és valószínűleg egyáltalán nem is aludt volna, ha Dagon nem húzza le magához és nem gömbölyödik köré a nagy testével.

Mindketten ruhában aludtak, hogyha bármi történik, készen álljanak. És bár érezte, ahogy a férfi erekciója hozzá nyomódik – ahogy most is –, csupán szorosan magához ölelte, és minden másnál nagyobb kényelmet kínált.

Eliana lehunyta a szemét, és szorosan hozzábújt.

Szerelmes volt Dagonba.

Hogy is ne lett volna? Élvezte a Dagonnal töltött perceket. A férfi okos volt, erős és becsületes a lelke mélyéig. Megnevettette őt és imádta ugratni. Csodálta az erejét és a harci képességeit. Soha nem bánt vele úgy, mint egy kislánnyal, akinek a fenekén kell maradnia és játszani, amíg a nagyfiúk elintézik az ügyeket. Épp ellenkezőleg, úgy tűnt, több mint hajlandó mellette harcolni, és magával egyenrangúként kezelte, nemük, fajuk és a rangjuk közötti különbségeik ellenére. Talán még többként is, mint egyenrangúként.

Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy a legnagyobb kincsüknek vagy fegyverüknek írta le. Nagyon sok férfi odahaza hamarabb vágta volna le a bal heréjét, mielőtt beismerte volna, hogy egy nő erősebb, okosabb vagy nagyobb hatalommal bír náluk. De úgy tűnt, hogy Dagonnak pont ez tetszik benne. Tisztelte. Bízott benne. És elérte, hogy belül forróságot és borzongást érezzen.

Mentálisan megrázta a fejét.

Igen, teljesen beleesett. Fogalma sem volt arról, hogy ez mit jelent a dolgok nagyobb rendszerében. Elvileg azért jött, hogy elkísérje a tehetségeseket Lasarára, vigyázzon rájuk, amíg ők letelepednek, és bizonyosodjon meg arról, hogy nem bánnak velük rosszul, vagy nem fogadják őket ellenségesen. De a Kandovar elleni támadás mindezt elvitte a fenébe. Az egyetlen tehetséges, aki eddig eljutott a Lasarára, az Lisa volt. És mivel ő Taelon herceg felesége, és az egyetlen gyermek anyja, aki az elmúlt ötven évben a lasarai királyi családban született, Lisának semmiféle Halhatatlan Őrzőre nem volt szüksége, hogy vigyázzon rá. Egy palotában él, és minden védelmet megkap, ami kijár a királyi családnak.

Dagon felsóhajtott, és egyik kezét felfelé csúsztatta, hogy megfogja a mellét, és ezzel szétrebbentette a gondolatait.

– Hosszú a lista azokról a dolgokról, amiket most legszívesebben csinálnék, kezdve az összes ruhád lehámozásával!

A lány szívverése felgyorsult, amikor megszorította a mellét. A vágy átsuhant rajta, és felforrósította a vérét, amikor kemény farkát a fenekéhez simította.

– Jól hangzik! – Visszanyelte a nyögést, amikor a férfi ajka megtalálta az érzékeny bőrt a füle alatt, és érzéki borzongást váltott ki benne.

– De... – mondta ki elnyújtva és vonakodva ezt az egy szót.

A nő felsóhajtott.

– Tudom! Szét kell rúgnunk a gathendiek seggét!

A férfi elnevette magát.

– Dagon parancsnok – jelentkezett a CC hirtelen, kellemes hangján –, bejövő hívása van.

Káromkodva nyomott egy puszit Eliana vállára, majd legurult az ágyról.

Eliana elvigyorodva ült fel.

A haja imádni valóan kócos volt, és arckifejezése házsártos, amikor odament az ajtó melletti képernyő mellé... amíg vissza nem pillantott. Akkor viszonozta a lány mosolyát, és ujját a konzolra szorította. – Igen?

– Adaos vagyok! Befejeztem Ziv’ri orvosi adatainak összeállítását, és szeretném megbeszélni veled!

Dagon pillantást váltott Elianával. Ő is érezte a komorságot az orvos hangjában?

– Csatlakozol hozzánk az első étkezésnél?

– Hozzánk? – kérdezte Adaos. És Eliana gyakorlatilag látta, ahogy felvonja a szemöldökét.

Mivel Dagon úgy nézett ki, mintha nem lenne biztos benne, hogy ő szeretné-e, hogy bárki más is tudjon az intim kapcsolatukról, elmosolyodott.

– Jobban jársz, ha nem hazudtál nekem arról, hogy az emberek nem fognak kevesebbet gondolni rólam, ha Dagonnal alszom, Adaos!

Kuncogás érkezett a vonalon keresztül.

– Ha lesz is valami, akkor köszönetet mondanak a hangulata megjavításáért!

A lány felnevetett.

Dagon a fejét ingatta. – Találkozunk az ebédlőben!

Eliana felkelt. Lenézett magára, és elfintorodott a gyűrött állapotán.

– Megállhatunk útközben a szobámnál? Jól jönne egy gyors zuhany és egy váltás tiszta ruha!

Dagon odalépett az egyik falhoz, és megérintette. Egy téglalap alakú rész ugrott ki és csúszott félre egyik oldalra, felfedve egy szekrényt, amely főleg fekete egyenruhát, csizmát és páncélt tartalmazott.

– Hadd vegyek én is egy tiszta egyenruhát! Akkor lezuhanyozhatunk együtt a szállásodon! – Levett a polcról egy rakás szépen összehajtogatott ruhát, majd a csizmájáért nyúlt, és a halom tetejére rakta.

A lány egy pillantást vetett a nadrágjára, ami nem tudta eltitkolni azt a tényt, hogy milyen kemény.

– Csak zuhany?

A férfi elvigyorodott, közelebb lépett, és lehajolt, hogy egy csókot nyomjon az ajkára. – Valójában – vallotta be, a vágytól elcsukló hangon –, reméltem, hogy meg tudunk valósítani egy chasat!

Eliana újabb csókot követelt, helyeslően hümmögve, amikor átkarolta és magához húzta, ruhái és csizmája közéjük szorult. Amikor végre visszahúzódott, látta, hogy izzó szeme ott tükröződik a férfiéban.

– Nagyon remélem, hogy a chasa az a gyors menetet jelenti segonul! – mondta elfúló lélegzettel.

Dagon elvigyorodott.

 

 

Eliana megpróbálta, de nem tudta elfojtani a mosolyát, amikor Dagonnal az ebédlő felé indultak. Mivel Adaos nem jelölte meg sürgősnek a találkozójukat, Dagon elkísérte a szállására, lecsupaszította magát, követte a tisztító egységbe, és belecsapott egy heves chasaba, amit a lány örömmel fogadott, amikor felfedezte, hogy valóban a földi gyors menet megfelelője.

Nagyon boldog.

Basszus, ez a férfi tényleg tehetséges... mind az ágyban, mind pedig azon kívül, gondolta a lány, magában kuncogva.

Könnyedén odaintett két katonának, majd a szeme sarkából Dagonra pillantott.

Ajka az övéhez hasonló mosolyban görbült felfelé. A homlokát korábban elsötétítő komorság eltűnt. Ellazultnak és nyugodtnak tűnt. Boldognak.

Szerette boldognak látni.

Biztosan megérezte a tekintetét, mert lenézett rá, és felvonta a szemöldökét.

– Nagyon elégedettnek látszol magaddal! – vigyorodott el. – Én az vagyok!

Játékosan visszakacsintott. – Én is! – Körbenézett, és lehalkította a hangját. – A chasa az új kedvenc szavam! Van még valami titokzatos segoniai kifejezés, amit szeretnél megtanítani? Vagy demonstrálni?

Lehajolva a fülébe súgta. – Készítek egy listát!

– Srul, igen!

A férfi felnevetett.

A fejek megfordultak, amikor beléptek az ebédlőbe. A katonák és a legénység tagjai, szinte minden széket elfoglaltak, és élvezték az első étkezést még a műszak megkezdése előtt.

Eliana intett a kezével. – Sziasztok, srácok!

– Eliana! – mondták vidáman, örvendezve, mint mindig.

Dagon továbbra is mosolyogva, a fejét ingatta.

Senki sem állt a sorban a pult előtt, köszönve Dagon és Eliana megkésett belépésének.

– ’Reggelt, Kusgan! – trillázott Eliana, amikor az idősebb segoniai a pulthoz lépett.

Kusgan széles mosollyal fogadta. – És hogy vagy ma, ni’má?

– Éhesen! – jelentette ki a nő. – Mid van számomra? Remélem, valami pikáns?

– Valóban! – Amikor Kusgan Dagonra fordította a figyelmét, a szeme vidáman csillogott, mintha sejtette volna, hogy hogyan és ki váltotta ki az éhségét. – És neked, parancsnok?

– A szokásosat!

Ajka megrándult. – Esetleg egy kicsivel többet?

– Nagyra értékelném, igen! – nevette el magát Dagon.

Hő kúszott fel Eliana nyakán, egészen az arcáig. Amikor Kusgan elfordult és elindult a konyhába, közelebb hajolt Dagonhoz és azt suttogta: – Elpirultam? Mert úgy érzem, hogy kitalálta, miért vagyok annyira éhes, és ti mindannyian mosolyogtok ma reggel!

Vigyorogva nézte az arcát. – Igen, elpirultál!

Nyögve emelte fel a kezét, hogy eltakarja az arcát. – Átkozott sápadt bőröm! – morogta. – Nem enged semmit elrejteni!

– Jobban éreznéd magad, ha én is elpirulnék?

Kikukucskált az ujjain keresztül. És amíg nézte, Dagon arca élénk rózsaszínűre változott, újból demonstrálva azt a képességét, hogy tetszés szerint változtathatja színét.

Örömmel felnevetett, és leengedte a kezét.

– Igen! – Aztán a férfi mellkasába bökött, amikor a saját arcán már elhalványodott a vörösség. – Bírnám, ha egész nap így járkálnál!

Vigyorogva hagyta abba a rózsaszín álcázást, és hagyta, hogy arca visszatérjen a természetes színéhez.

– Ha megtenném, az embereim nem a munkájukat végeznék, hanem mindannyian azon gondolkodnának, hogy mi a srult csináltál velem az ágyban, hogy még utána órákig elvörösödöm!

Eliana tágra nyílt szemekkel nevetett fel. – Igazad van! Ne csináld ezt!

Kusgan visszatért, és két teli tálcát nyújtott át.

Eliana mélyet lélegezve vette át a sajátját.

– Ooooh! Nagyon jó az illata! És fűszeres! Mi ez?

– Legreraa.

Dagon a fejét ingatta, amikor átvette a másik tálcát.

– Szükségünk lesz még egy kancsó naga lére!

– Igen, parancsnok! – Kusgan hozott két poharat és a kancsót.

Eliana követte Dagont, miközben végig sétált a zsúfolt asztalok között, és útközben számtalan köszöntést viszonoztak.

Adaos az ebédlő túlsó végén várt rájuk, közvetlenül egy privát étkező bejárata előtt, amelyet azelőtt a lány még soha nem vett észre. Mindkettőjüknek bólintva félrelépett, amíg beléptek, majd csatlakozott hozzájuk és becsukta az ajtót.

Mindhárman leültek egy hosszú, csillogó asztal mellé, amit valamilyen elképesztő fából faragtak, ami szinte fehér volt, fekete szemcsékkel és csomókkal, amelyek egy zebra csíkjaira emlékeztettek.

Dagon az Adaos tálcája mellett fekvő tabletre mutatott.

– Azt mondtad, hogy megvan a Ziv’ri egészségügyi vizsgálatának eredménye?

– Igen! – Adaos félretolta a félig elfogyasztott ételt, és aktiválta a tabletjét.

Eliana gyomra megkordult. Amikor Adaos vidám pillantást vetett rá, összehúzta a szemét. – Egy szót se!

A főorvos bölcsen hallgatott, amikor elkezdte lapátolni befelé a reggelijét.

Dagon ugyanígy tett, amikor az ő gyomra még hangosabban kordult meg.

Adaos fejcsóválva érintette meg a tablet képernyőjét. Ezután Ziv’ri háromdimenziós képe emelkedett fel, és lebegett a tablet felett. A Purveli csupasz volt, kivéve egy fehér csíkot, ami körbeért a csípőjén, és elrejtette az ágyékát.

Eliana a csík felé intett, és a szeme már kezdett könnyezni a remek legreraa-tól. – Ez miattam?

– Nem – motyogta Adaos –, miattam! – Gyorsan bekapott egy falatot a tálcájáról. – Nem igazán vonz, hogy egy másik férfi heréit bámuljam, miközben eszem!

A lány nevetve nyúlt a naga léért.

Amikor Adaos áthúzta az ujját a tablet képernyőjén, a Purveli képe áttetszővé vált, lehetővé téve számukra, hogy láthassák a szerveit, izmait és az alatta lévő csontokat. Több fehér folt borította a képet, mintha valaki kavicsokat és fűszálakat dobált volna rá.

Eliana, az evőeszközével, ami leginkább egy villára hasonlított, a hologramra mutatott. – Mik azok a fehér dolgok?

– Hegek – mondta Adaos.

A lány a homlokát ráncolta. Ziv’ri mindegyik szervén és nagyon sok izmán és csontján is ott voltak a fehér foltok. A sebhelyek mintája pedig azt sugallta, hogy nem sérülés vagy csata következménye.

Adaos több fehér nyomra mutatott a Purveli egyik karján, majd a kezén.

– Ezek itt arra utalnak, hogy a csontjai eltörtek. Ez, és ezek itt az ujjaiban többször is eltörtek.

Dagon rágása lelassult, miközben a képre meredt.

Eliana letette a poharát. – Mik ezek a fekete jelek? – Nagyon sok ilyen is volt.

Adaos arckifejezése egyre komorabb lett. – Ezek azok a helyek, ahonnan eltávolították a szövetet!

– Drek – mormolta Dagon. – Igazat mondott! A gathendiek megkínozták!

– Igen!

Eliana a hologram felé biccentett. – A tüdeje és a bordái másmilyenek, de ettől eltekintve a szervei és a felépítése nagyon hasonlít a földiekéhez! – Egy nagyobb sötét foltra mutatott. – Mi történt ott? Ott lenne az egyik vesénk! Az övét eltávolították, vagy már eredetileg is csak egy volt neki?

– Eltávolították az egyiket!

Eliana étvágya elpárolgott, hátradőlt és abbahagyta az étkezést. – Miért tehették ezt?

Adaos a táblagépére nézett. – A vizsgálatok által kimutatott immunválasz, és a Ziv’ri által kapott információk alapján azt feltételezem, hogy azt akarták látni, hogy az általuk beadott vírusok egyike károsította-e a szervet!

Dagon arca elsötétült a haragtól.

– Akkor arra készülnek, hogy létrehozzanak egy biofegyvert, amit rászabadítanak a Purvelikre!

Pontosan úgy, ahogy a Lasarán és a Földön tették.

– Igen! – Adaos a parancsnok szemébe nézett. – Az engedélyeddel elkezdem neki pótolni!

– Csináld!

Eliana megdöbbenve nézett oda-vissza rájuk.

– Ezt megteheted? Ha valamelyik szervetek megsérül, vagy nem működik megfelelően, akkor egyszerűen újat növeszthettek?

– Igen! – válaszoltak mindketten.

A lány azokra a férfiakra, nőkre és gyerekekre gondolt, akik odahaza hosszú várólistán vannak, és szervátültetésre várnak és azt kívánta, bárcsak a Földön is rendelkeznének ilyen technológiával.

Komor csend borította be őket, miközben a hologramot bámulták.

Hosszú pillanat után Eliana szólalt meg.

– Ha olyan vírust keresnek, ami megöli a népét, miért okoztak ekkora kárt a csuklójában és a kezében?

Adaos felsóhajtott. – Csak feltételezni tudok! – A Purveli ujjaira mutatott. – Valószínűleg azon kínzások részeként törték el, amivel vagy az ő, vagy a testvére együttműködését kényszerítették ki. – Aztán a csuklóra és a kézcsontra mutatott. – Úgy vélem, ezeket a sérüléseket akaratlanul okozhatta saját magának, miközben próbált a bilincsektől megszabadulni! A bokáján is vannak!

– Kibaszott gathendiek! – morogta Dagon. Szemmel láthatólag az ő étvágya is eltűnt, és hátradőlt a székén. – Úgy gondolom, hogy Ziv’riben megbízhatunk, és hasznos lehet számunkra, amikor kidolgozzuk a stratégiát a gathendiek legyőzésére, valamint Ava és a testvére megmentésére!

– Vagy – mondta lassan Adaos –, annyira kétségbeesetten meg akarja menteni a testvérét, hogy hízott braemonként vezet minket a vágóhídra!

Bár tiltakozni akart, nem tagadhatta ennek lehetőséget.

Dagon összefonta a karjait a mellkasán.

– Megsemmisíthette volna a hajtóműveket és sok életet is elvehetett volna!

– Igen! Megtehette volna! Vagy megtehette volna azt, amit tett is helyette, megnyeri a bizalmunkat és átver minket, ha elkapjuk!

– Nem készítenél neki új szervet, ha ezt hinnéd!

Adaos felsóhajtott. – Nem! De az a tény, hogy megteszem, nem jelenti azt, hogy ne lennének kétségeim! Gyógyító vagyok! A sérült testek javítása a feladatom!

Dagon Elianára nézett.

– Te mit gondolsz?

Fejét egyik oldalra döntve, a hologramot bámulta, és átgondolt mindent, amit azóta megtudtak, mióta a Purveli a hajóra szállt.

– Biztos vagyok benne, hogy a remény, amit a szemében láttam, amikor megfenyegettem, valódi volt! – Még egy pillanatnyi gondolkodás után határozottan bólintott. – Igen! Egyetértek Dagonnal! Azt hiszem, megbízhatunk benne! Ziv’rit is be kellene vonni a tervezésbe! Figyelemmel kísérhetem a pulzusát és a pupilláit, és kereshetek más jeleket, amik esetleg arra utalhatnak, hogy megtéveszt bennünket!

– Dagon parancsnok! – hangzott fel Galen hangja halkan, mielőtt Dagon igent vagy nemet mondhatott volna.

A lány rápillantott.

Dagon megérintette a fülhallgatóját. – Igen?

– Észleltem egy hajó jelenlétét! A jelenlegi pályája azt jelzi, hogy egy követő pályán van, és közeledik felénk!

– Hamarosan ott leszek!

Eliana kiegyenesedett.

– Gondolod, hogy a gathendiek azok?

Dagon is felkelt.

– Igen! Biztosan bevették a cselünket! – Adaosra nézett. – Galen azt mondta, hogy egy hajó tart felénk!

Mindhárman fogták a tálcájukat, és az ajtó felé indultak.

 

 

Dagon egy hosszú ovális asztal élén állt a konferenciateremben, amelyet embereivel nem hivatalosan a Ranasura harci központjának tekintett. Az asztal körül húsz ember tudott kényelmesen helyet foglalni, és yexoa fából faragták. Fehér, fekete szemcsékkel és csomókkal. A fényes felületbe számítógép-képernyők lettek beépítve, amelyek az asztal közepén húzódtak. Jelenleg az összes világított, diagramokat és legördülő táblázatokat jelenítettek meg segon nyelven.

Az asztal fölött a csillagok átlátszó, háromdimenziós térképe lebegett, amely a Ranasura jelenlegi helyzetét, valamint a közeledő gathendi hajó, és a közeli naprendszer helyzetét mutatta.

A mellette álló Eliana a kis naprendszert tanulmányozta.

– Emlékeztet a Földre, azzal a különbséggel, hogy kevesebb bolygó van több holddal, és a bolygók elliptikus pályája függőleges.

Dagonnak csak most jutott eszébe, hogy soha nem vizsgálta még meg a lány Naprendszerét, és mentálisan feljegyezte magának, hogy később ezt tegye meg.

Néhány képernyő – mind az asztalban, mind felette, mind pedig a falakon – átvette a hídról Janek, Galen és Rahmik állomásainak a tartalmát. Mindhárom férfi most az asztalnál ült, és innen figyelte a történéseket, hogy készen álljanak válaszolni a felmerülő kérdésekre.

Barus is jelen volt, csakúgy, mint Maarev, Liden, Efren, Cobus, Joral és Anat, akiket Dagon megbízható tanácsadóknak tekintett.

Ziv’ri Janekkel szemben ült. Adaos talált neki egy laza szabású nadrágot és egy csizmát, de a Purveli mellkasa csupasz maradt, így az orvos szemmel tarthatta a sebét. Bár Ziv’ri gyorsan elfogadta Dagon meghívását, hogy csatlakozzon hozzájuk, úgy tűnt, ingatag állapotban van. Már a lépkedés egyszerű feladata is gondokat okozott számára – nehezen jutott levegőhöz, a bőrén pedig verejték gyöngyözött.

– Valami nincs rendben! – mormolta Ziv’ri, miközben a térképre meredt. – Még nem kellene megjelenniük!

– Rendszertelen időközönként felrobbantottunk a robbanóanyagokból – tájékoztatta Dagon –, hogy becsapjuk őket, hogy elhitessük velük, hogy még mindig végrehajtod az utasításaikat! – Galenra mutatott. – És minden alkalommal csökkentettük a sebességünket, hogy szimuláljuk a hajtóműveszteséget.

– De nem robbantottátok fel az összes robbanóanyagot – ellenkezett Ziv’ri –, igaz?

– Nem!

– És nem aktiváltátok a jeladót?

– Nem!

Ziv’ri szemmel látható nyugtalansággal ingatta a fejét. – A terv az volt, hogy megvárják, amíg a földi ember kivételével mindenki cselekvőképtelen, vagy megöli a tengonis!

– Talán fogták az általunk küldött segélyhívást, és úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a terveiket! – szólalt meg Janek.

Barus bólintott. – Szeretnének még a szövetségeseink előtt elérni minket!

Eliana a homlokát ráncolva tanulmányozta a gathendi hajót.

Dagon sok ilyen hajót látott már az múltbéli csatákban. Feleakkora volt, mint a Ranasura, és éppen olyan csúnya, mint a gathendiek természete. Míg a Ranasura letisztult és kecses volt, a gathendi hajó esetlen és összefüggéstelen volt, mintha csak valaki által kidobott részekből hajigálták volna össze, és egyfajta rothadó sárgás színe volt.

Esetlen vagy sem, de egy ehhez hasonló hajó pusztította el a Kandovart.

– Türelmetlenné válhattak? – kérdezte Eliana.

– Kétséges! – mondta Dagon. – A gathendiek, az általuk meghódított világok nagy részét türelemmel szerezték meg!

– Pontosan! – motyogta. – A vezetőik kiválasztják a bolygót, a biomérnökeiknek vírust kell készíteniük, amivel elpusztítanak minden humanoid életformát, amely ellenállást tanúsíthatna, rászabadítják a bolygóra, majd hátra dőlve megvárják, amíg a faj ki nem hal, a tetves szemétládák!

Pontosan így. Ilyen vírust bocsátottak ki a lasaraiakra, akiknek az élettartama elérheti az ezer évet. Több ezer évvel ezelőtt egy másik vírust bocsátottak szét a Földön, és csak nemrégiben ellenőrizték, hogy sikerrel járt-e. Egyik lépés sem a türelem hiányát jelezte.

– Bármi is legyen az oka annak, hogy változtattak a terveiken – jelentette ki Dagon –, fel kell készülnünk arra, hogy megfeleljünk nekik. Rahmik, elő tudnád hívni egy gathendi S-27 harci cirkáló vázlatát?

Rahmik megérintette a konzolt az asztallapon.

A csillag-térkép elmozdult oldalra, és a keletezett helyen megjelent egy gathendi hajó áttetsző, háromdimenziós ábrája. Segon szavak lebegtek az egész képen, megnevezve a legfontosabb területeket. Hangárok. Légzsilipek. Menekülési kapszulák – lényegesen kevesebb, mint a lasarai és a segoniai hajókon. Felvonók. Létra-alagutak. A híd. Az ebédlőterem. Egy med-egység. Néhány nagy területű laboratórium.

Dagon Ziv’rire nézett, és a hologramra mutatott.

– Mit tudsz nekünk mondani?

A Purveli előrehajolt, könyökeit az asztal fényes felületére támasztotta, miközben tanulmányozta az ábrát.

– Meg tudjátok jeleníteni a szöveget szövetségi közös nyelven is?

Efren gépelt pár utasítást, majd intett egyet.

Ziv’ri kinyújtotta a kezeit az asztalon, miközben a képernyőre meredt.

– Kicsit nehéz eligazodni! Keveset láttam a hajóból, amíg be nem löktek a lasarai menekülési kapszulába, és ki nem dobtak – mormolta.

Dagon és Barus egymásra nézett. Barus nem akarta a Purvelit beengedni a találkozóra, de meghajolt Dagon kívánsága előtt.

Egy pillanat múlva Ziv’ri egy pontra mutatott az ujjával.

– Ebben a hangárban tartották a lasarai menekülési kapszulát. Ezek mellett a helyiségek mellett haladtunk el, amikor elvittek onnan, ahol fogva tartottak. Valamennyi katonai szállásoknak tűnt!

– Tudod hány katona van a hajón? – kérdezte Dagon.

– Nem! – mondta sajnálkozva. – Legtöbbször csak a tudósokkal és az őrökkel találkoztam, amíg el nem vittek a hangárba. Ha esetleg benézhettem volna az egyik szobába, és tudnám, hogy hány ágy van benne, meg tudnám becsülni, de...

Nem tudta, így fogalmuk sem volt arról, hogy mekkora számmal néznek szembe.

– Ava többet látott a hajóból, mint mi – mormogta Ziv’ri –, és mindent, amit megtudott, meg is osztotta velünk telepatikusan.

Dagon a homlokát ráncolta.

– Azt mondtad, hogy a gathendiek nahalae-t adtak, hogy ne tudjatok egymással kommunikálni!

– Így igaz! Az Avával folytatott kommunikációnkat minden esetben ő kezdeményezte!

Eliana felpillantott Dagonra.

– Ava telepata. Még ha Ziv’ri és testvére nem is tudtak aktívan gondolatokat küldeni neki, elmélyülhetett az elméjükben, és meghallhatta a gondolataikat, amíg elég közel voltak egymáshoz!

Ziv’ri bólintott. – De a gathendiek ezt nem tudták, ezért neki nem is adtak! – Egy másik szobára mutatott. – Jak’rit és engem ebben a cellában tartottak bezárva. A gathendiek kísérleteztek velünk – mondta egy fintorral az ajkán – ebben az elsődleges laboratóriumban! Itt és itt másodlagos és harmadlagos létesítményeik vannak. Lehet, hogy van több is, de én csak ezeket láttam. Jak’rit és engem szinte mindig az elsődleges laboratóriumba vittek. Ava itt volt, ebben a cellában. Azt hiszem, általában a harmadlagos laboratóriumba vitték, mert gyakran csak akkor láttuk, amikor... – Megingott.

Eliana összeszorította az ajkát. – Amikor előttetek kínozták?

Ziv’ri kezei ökölbe szorultak.

– Igen! – Keserűség keményítette meg a vonásait. – Nagyon jók a fájdalomokozásban!

Eliana is ökölbe szorította a kezét. – Ez még inkább arra késztet, hogy megsemmisítsem a gathendieket!

Dagon megérintette a derekánál, és megnyugtatóan simított végig rajta.

– Ha csak mi kettőnkről lenne szó – mondta Ziv’ri, és ezüstös szeme találkozott Dagonéval –, egyetlen bombát sem robbantottam volna fel, ha hozzáférhetek a hajódhoz. Jak’ri és én egyezséget kötöttünk. Ha egyikünknek meg kell halnia, hogy a gathendiek befejezzék a kutatást, és figyelmeztesse a népünket... – Megvonta a vállát, majd összerezzent és megérintette a mellkasát. – Úgy gondoltuk, hogy megérné az áldozatot. De miután elfogták Avát, minden megváltozott. Amikor nem működtünk együtt, abbahagyták, hogy bennünket büntessenek, és elkezdték Avát büntetni. Nem tudtuk... – Sóhajtva végighúzta az egyik kezét az arcán, majd tehetetlenül megrázta a fejét. – Nem okozhattunk neki több szenvedést, mint amennyit már addig is elviselt!

Tehát veszélybe sodorták önmagukat és népüket Ava védelme érdekében.

Ziv’ri pillantása találkozott Elianáéval. – Az egyetlen alkalom, amikor azzal fenyegettek, hogy megölnek minket, akkor volt, amikor betettek engem abba az öltözékbe, és kiadták az utasításaikat. Megígérték, hogy a bátyámnak még több fájdalmat okoznak, valahányszor habozok felrobbantani valamelyik robbanószerkezetet az elfogadott időkereten belül. És ha nem sikerül végrehajtanom az általuk kiadott küldetést, akkor megölik. – Nagyot nyelt. – A jelenlétünk... a hasonlóságunk... bizonyos mértékű védelmet nyújtott Ava számára. Ha elbukok, és emiatt  megölik a bátyámat, akkor nem marad senkije!

– Tévedsz! – mondta neki Eliana pengeélesen. Én is itt vagyok! És a férfiak is, akiket magad körül látsz! Ahogy a bátyád is! – A lány a segoniaiakra pillantott. – Amit nem értek, az az, hogy a gathendiek miért változtatták meg a terveiket, és vajon mit gondolnak elérni azzal, ha megtámadnak benneteket. Ez a hajó majdnem kétszer akkora, mint az övék, és mindannyian felső kategóriás harcosok vagytok. Semmiféle esélyük sincs, ha harcba keverednek veletek. A Ziv’ri által felrobbantott bombák csak a hajtóműveket rongálták meg – legalábbis ezt feltételezik –, nem pedig az e-ágyúkat és más fegyvereket. És a harcosaid is épek.

– Igen! – mondta Dagon. – De tudják, hogy nem lőhetünk rájuk anélkül, hogy ne kockáztatnánk Ava életét!

– Honnan tudják egyáltalán, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy náluk van?

Ziv’ri hátradőlt a székén. – Talán azt gondolják, hogy nem teljesítettem a parancsukat! Vagy talán azt hiszik, hogy elfogtak! Bármelyik lehetőség vezethetett oda, hogy tájékoztattalak benneteket Ava jelenlétéről a hajójukon.

Eliana visszafordította figyelmét Dagonra.

– A barátaimat a lasarai kormánynak tett szívességként keresed, igaz?

– Igen!

– A lasaraiak elvárnák, hogy feláldozd a hajódat és a teljes legénységet, hogy megments egyetlen földi embert? A kormányod elvárná?

– Nem! – ismerte be.

– Nem fognak a gathendiek ugyanerre a következtetésre jutni?

– Ha van egy kis eszük – motyogta Maarev.

– Akkor újból megkérdezem, miért közelednek most felénk – jól láthatóan, ha hozzá tehetem – ahelyett, hogy kicsit tovább várnának, hogy Ziv’ri aktiválja-e a jeladót? Mi késztette arra a galaxis legtürelmesebb kibaszott földönkívülieit, hogy hirtelen elveszítsék az önuralmukat, és azt mondják, bassza meg, nem várhatunk tovább, és gyorsítsuk fel a harcot, amelyet valószínűleg elveszítünk?

Csend lett.

Helyes kérdés volt.

Ziv’ri körülnézett.

– Lehet, hogy valaki akaratlanul is aktiválta a jeladót?

Joral megmerevedett, markáns vonásai komoran elsötétültek.

– Nem, nem aktiváltuk a jeladót! Tudjuk, hogyan kell kezelni a robbanóanyagokat és az érzékeny technikát!

Mellette Cobus is bólintott.

Ziv’ri felemelte a kezét.

– Nem gondoltam semmi tiszteletlenségre! Egyszerűen értetlen vagyok és aggódom a gathendiek cselekedetei miatt, és magyarázatot kerestem rájuk.

A harag egy része eltűnt Joral arckifejezéséről, amikor élesen bólintott.

Janek hirtelen összevonta a szemöldökét, miközben a képernyőjét nézte, és megérintette a fülét. Felnézett Dagonra.

– Hív bennünket a gathendi hajó!

 

 

Eliana követte Dagont, Barust és Janeket a hídra. Galen, Rahmik, Efren és Maarev képezték a hátvédet, a többieket hátrahagyva Ziv’rivel.

– Eliana – mondta Dagon –, azt akarom, hogy láthatáron kívül maradj, amíg beszélek velük!

– Oké! – Valójában egyszerre lepődött meg és örült, hogy egyáltalán felengedik a hídra. A szabályok áthágása egy átlagos napon egy dolog volt. Áthágni akkor, amikor egy esetleges támadással szembesülnek, egy másik dolog.

Percekkel később Dagon megállt a parancsnoki széke mellett, és a mellkasán összefont karokkal meredt az előtte leereszkedő képernyőre. Eliana oldalt állt Janek mellett, és kettős késztetéssel küzdött – hogy le-fel járkáljon, és hogy rágja a körmeit.

Dagon biccentett a kommunikációs tiszt felé.

A képernyőn megjelent, egy óriási méretű gathendi.

Eliana szeme elkerekedett. Leesett az állkapcsa. De sikerült megakadályoznia, hogy felziháljon vagy káromkodni kezdjen.

Dagonhoz hasonlóan, az a hím is ott állt a hajó hídján, feltételezhetően a parancsnoki szék mellett. Ránézésre hasonló testalkatú volt, mint az emberek és a segoniaiak. Két karja és két lába volt, és egy feje, ami teljesen szőrtelen. Volt azonban néhány figyelemfelkeltő különbség. Mint a farka. Nem láthatta az egészet, mert a férfi mögött volt. De olyan vastagnak tűnt, mint az izmos combja, ahol kezdődött, és elvékonyodott egy pontig... öt lábnyival távolabb? Talán hat? Amikor megrándult a háta mögött, megpillantott több karkötőszerű tüskés ezüst szalagot, amelyek díszítették.

Eliana tudta, milyen erős lehet egy kutya farka. Egy olyan hosszú és vastag farok, amilyen ennek a fickónak van, pokolian erős csapást képes kifejteni.

Azt kívánta, bárcsak egy pillanatra megfordulna. Nem volt biztos benne, hogy működik a farokkal, de a gathendi barna nadrágot viselt, amely bőrre hasonlított. Fegyvertartót viselt a csípőjén, amiben mind pengéket, mind robbantókat tartott. Meztelen mellkasa és hasizma aranysárga színű volt, és azokra a gumiszerű izomruhákra emlékeztette, amit a sovány színészek néha viseltek, amikor szuperhősöket játszottak. Olyan keménynek nézett ki, mintha páncél lenne.

Széles válla még erősebben nézett ki. Az őket borító vastag, zöld hüllőbőr hasonlított az aligátor hátán lévő bőrre, és úgy nézett ki, mintha ezen is nehezen lehetne keresztül hatolni.

Ugyanaz a pikkelyes zöld bőr borította a karjait, és ahogy haladt lefelé, úgy világosodott aranysárgává. Ujjai hosszabbak voltak, mint egy emberé, és hátborzongató, sötét karmokban végződtek. Lábán csizma volt, így a nő azokat nem láthatta.

Kopasz feje zöld volt, és hasonló páncélszerű tüskéket viselt, amelyek kisimultak a vonásai körül, és ugyanazt a sárgás árnyalatot kapta, amilyet a hasán is látott. A feje oldalról is ugyanolyan kerek volt, mint a tetején, és semmiféle fülkagyló nem volt rajta, csak apró lyukak látszottak, amelyekről a nő feltételezte, hogy azon keresztül hall.

Szeme mintha dühöt sugárzott volna egyenes, szőrtelen szemöldöke alatt. – Dagon, a Ranasura parancsnoka! – morogta.

Eliana nem tudta eldönteni, hogy késlekedett-e a hang, vagy csak képzelte, mert annyira gyíkszerű.

Dagon felvonta a szemöldökét.

– Hallottál már rólam? – válaszolt vissza arrogánsan. – Hízelgő! És te ki a srul vagy?

Eliana elvigyorodott.

A gathendi arckifejezése elsötétült.

– A Cebaun parancsnoka, Striornuk vagyok! Van valamid, amit akarok!

Dagon bólintott. – Biztos vagyok benne! Láttam a hajódat!

Eliana némán nevetett.

– Van okunk azt feltételezni, hogy egy Purveli hím, aki megszökött tőlünk, a hajód fedélzetén van! – morogta Striornuk parancsnok.

Dagon felvonta a szemöldökét. – Arra a Purveli hímre gondolsz, akit azért küldtél, hogy szabotálja a hajóm? Attól tartok, hogy nem kaphatod vissza! Halálra ítéltük!

– Megölted?

– Még nem! Szerettük volna, hogy még egy kicsit szenvedjen az általa okozott károkért és az embereimnek okozott sérülésekért!

– Nem mi küldtük hozzátok! – állította a gathendi. – Megszökött tőlünk! És ellopott egy zsákot, tele robbanószerrel!

– Még ha el is hiszem, hogy ez igaz, ez arra utal, hogy nem önszántából volt veled!

Striornuk parancsnok felmordult. – Persze, hogy nem önszántából volt velünk! Megállapodást kötöttünk a Purveli-kormánnyal. Biztosítjuk számukra az áhított technikát, és ők nekünk adnak a bolygójukról minden halálra ítélt férfit!

Dagon ismét felvonta a szemöldökét. – Tehát kísérletezhettek rajtuk?

– Olyan munkásokhoz jutunk, akik képesek a víz alatti települések felépítésére olyan bolygókon, amelyekről tudjuk, hogy bőséges erőforrásokkal, de kevés földdel rendelkeznek. Mivel a Purvelik lélegezhetnek a víz alatt, nincs szükségük drága felszerelésekre, vagy szünetekre. Rabszolgáinkként nem kapnak fizetést! – Megvonta a vállát. – Ami az ételt illeti, azt eszik, amit elkapnak. Tehát egyetlen költségünk azok az őrök, akik figyelik őket, és az építőanyagok!

Ez pont úgy hangzott, ami jellemző a szemétládákra.

Van egy olyan bolygód, ami víz alatti városok kiépítését igényli? Nincs semmi gond. Csak tegyél rabszolgává néhány Purvelit, és a munka el lesz végezve fele idő alatt és a költségek töredékével.

Eliana Dagonra pillantott, akinek arckifejezése szenvtelen maradt.

– Nem hallottam ilyen megállapodásról! – kommentálta.

– A Purveli-kormány bizalmasan kezeli ezt! – jegyezte meg a gathendi gúnyosan. – Úgy gondolják, hogy az Aldebari Szövetség néhány tagja esetleg nem hagyná jóvá!

Dagon a fejét ingatta. – Még mindig nehéz elhinni! Ha a Purveli technikára vágyik, megszerezhetné azt a Szövetség bármelyik tagjától, és elkerülhetné, hogy bemocskolódjanak miattatok!

Ha a zöld-sárga aligátorbőr vörössé válhatna a haragtól, Eliana gyanította, hogy Striornuké olyan lenne. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban a sértéstől.

– A Purvelik függetlenek akarnak maradni! Nem érdekli őket, hogy részesei legyenek a kibaszott Szövetségnek, vagy hogy be kelljen tartaniuk mindenféle nyafka tag által előírt szabályokat. Nem akarják megváltoztatni pénznemüket vagy az otthoni világuk törvényeit. Nem akarnak részt venni a gyermeteg harci játékokban!

– Én szeretem a harci játékokat! – mormolta Dagon.

– Nem vágynak arra, hogy egy újabb tagjai legyenek a Szövetségnek, és megfeleljenek a többi tag számos követelményeinek. A Purvelik csak azt akarják, hogy békén legyenek hagyva – csattant fel Striornuk –, amiben meg is egyeztünk!

– Azt hiszem, valószínűbb, hogy meg akarjátok hódítani a bolygójukat!

– Miért kellene meghódítanunk, amikor a lakói biztosítják, hogy számtalan másikat gyarmatosítsunk?

Dagon félig oldalra hajtotta a fejét.

– Ott a pont! – Beleült a parancsnoki székébe, és úgy elterült benne, mintha unatkozna. – Elismerem, hogy soha nem szerettem a Purveliket! – Az ajka gúnyos mosolyra biggyedt. – Úgy gondolják, hogy túl jók ahhoz, hogy csatlakozzanak a Szövetséghez... elvárják, hogy úgy udvaroljunk nekik, mint egy udvarló, aki be akar lopódzni a... azt akarják, hogy könyörögjünk, megpróbálva megszerezni a drága kegyüket!

Ha Eliana nem ismerte volna Dagont, megesküdött volna, hogy az igazat hallja. Minden szó és arckifejezés elégedetlenséget sugárzott.

– Uram! – szólt Efren figyelmeztetően.

– Csend! – villantott rá Dagon egy átható pillantást.

Striornuk parancsnok figyelmesen nézte Dagont.

Eliana lenyűgözve.

– Ha átadnám a Purvelit, megspórolnék némi bosszúságot! – merengett Dagon. – Ha nem teszem meg, akkor vagy szembesülök annak következményével, hogy megöltem, és még valószínűtlenebbé teszem, hogy a Purvelik csatlakozzanak a Szövetséghez. Vagy életben, és meglehetősen jó állapotban kell tartanom a grunarkot, amíg át nem adom őt a Szövetségnek!

Maarev a képernyőre pillantott, majd homlokát ráncolva lépett a látótérbe. – Az a drekker hatvankét emberünket ölt meg! – tiltakozott. – És még többen sebesültek meg a robbanások során! Megérdemli, hogy meghaljon!

Dagon felemelte a kezét, mintha azt mondaná: Oké, oké, nyugodj meg! – Ugye, jobban szenvedne, ha életben hagynánk, és átadnánk a gathendieknek?

Maarev megnyugodni látszott, és kihátrált a szem elől.

Egy hosszú pillanat telt el. Aztán Dagon félrebillentette a fejét.

– Mit kapok cserébe, ha átadom neked? Kétlem, hogy van bármi is a hajódon, amit akarnék!

A győzelem fénye egy pillanatra megvillant Striornuk parancsnok vonásain.

– Alkatrészeket, amik szükségesek a Ranasura helyrehozatalához. Vontatás a legközelebbi űrkikötőig, ahol el lehet végezni a javításokat, ha szükséges. És a Purvelikkel való jövőbeni kapcsolataidhoz... nagy mennyiségű galaris.

– Mi a srul az a galaris?

– Egy gyógynövény, ami képes megvédeni a Purveli senshijétől!

Dagon felvonta a szemöldökét. – Létezik ilyen gyógynövény?

A mosoly, amely végigfutott Striornuk arcán, majdnem megborzongatta Elianát.

– Enélkül nem tudnánk rabszolgává tenni a Purveliket!

Dagon arca elsötétült.

– A hajómon elesett emberek felét a Purveli által kiadott senshi vitte el, amikor kiszedtük a védőruhájából!

Ravasz mosoly jelent meg a gathendi vékony ajkain. – A Purveli-kormány képviselői világosítottak fel minket a galaris előnyeiről. Tudták, hogy a megállapodásunk semmissé válik, ha az általuk biztosított rabszolgák közül bármelyik is megöl valamelyikünket egy senshivel.

Eliana nem tudta, hogy a gathendiek hogyan értesültek a galarisról, de egészen biztos volt abban, hogy nem a Purvelik mondták el nekik. Mekkora hülyeség lenne olyan módszert adni a potenciális ellenségek kezébe, amellyel tehetetlenné válnának velük szemben?

Dagon hosszú ideig hallgatott, majd bólintott.

– Olyan feladatom van, amelyet el kell látnom a Szövetség számára, és helyre kell állítanom a hajóm teljes működőképességét, hogy végezhessek vele. Már egy hónapja szabadságra kellett volna mennünk! – motyogta. Aztán a hangja az elégedetlenségből éles parancsra váltott. – A mérnökök össze fogják állítani a szükséges alkatrészek listáját, majd átküldöm! Ha tudsz megfelelő mennyiséget biztosítani számunkra, megegyezünk! – Vágó mozdulatot tett a kezével.

A képernyő elsötétült, majd visszahúzódott a helyére.

– Hűha! – mondta Eliana, és az eltűnő képernyő felé intett. – Jól nyomja!

Dagon bólintott. – Nem számítottam, hogy ilyen hihető magyarázattal szolgál Ziv’ri hajóján való jelenlétére! – Felállt. – Bár gondolom, nem kellene, hogy meglepjen! A gathendieknek végül is még a lasaraiakat is sikerült meggyőzniük, hogy méltó szövetségesek.

A lány Dagon felé lépett.

– Egyébként, te is jó vagy! – Rámosolygott Maarevre és Efrenre. – Ti is! Srácok, ti fiatalabb korotokban színészetet tanultatok, vagy valami hasonlót? Mert ha nem ismernélek benneteket, teljesen elhittem volna!

– Nincs előadói óra! – kacsintott Maarev. – De szeretek kockázni!

– És a hosszú szolgálati idő, a nagykövetekkel való találkozás, és a külföldi katonai parancsnokokkal való foglalkozás sok mindenre megtanított! – mosolyodott el fanyarul Dagon.

Barus elmosolyodott. – Ahogyan azok a beszélgetések is, amik arról szóltak, hogyan sikerült meglépni a különböző bárharcokból és más zavaros helyzetekből, amikor fiatalabb voltál!

– Fogadni mertem volna! – mondta Eliana mosolyogva, amikor megállt Dagon mellett.

– Faszszopó parancsnok eléggé elragadottnak tűnt, amikor nem kérdeztél Aváról! – Férfias kuncogás töltötte be a hidat a gyíkszerű parancsnok becenevére. – Azt hiszem, sikerült megerősítened abbéli hitében, hogy nem tudod, hogy náluk van!

– Jó!

– Amikor az ajánlatát tette, félig azt vártam, hogy megkér, dobj engem is Ziv’ri mellé, és adj át mindkettőnket! Egyértelműen tudja, hogy itt vagyok!

Dagon megvonta a vállát. – Azt hiszem, hogy az a szándéka, hogy elkap minket, amikor megengedjük, hogy dokkoljon a hajón. Maarevnek köszönhetően, úgy gondolja, hogy hatvankét emberrel van kevesebbünk, és hogy sok a harcképtelen.

Maarev meghajolt, mint egy színész a műsor végén.

Eliana elvigyorodott.

– És – tette hozzá Dagon – azt is gondolja, hogy a Ranasura hajtóművei súlyosan károsodtak.

Maarev felmordult. – Nem kell sok ahhoz, hogy legyőzze a megmaradt katonákat és elfoglalja a hajót!

Eliana lesütötte a szemét. – Mintha bárki le tudna győzni benneteket!

Széles vigyor jelent meg mindenki arcán.

Dagon Eliana vállára tette a kezét. – De ők ezt nem tudják!

– Azt mondom, hogy hagyjuk őket kikötni – kacsintott Maarev –, aztán engedjük rájuk Elianát, és hagyjuk, hogy kinyírja őket, amíg mi többiek hátra dőlünk, pihenünk és megesszük a maradék jarumit!

– Ne már, haver! – nevette el magát a lány. – Az a jarumi az enyém!

A nagytermetű harcos felkuncogott. – Úgy veszem észre, hogy nem tiltakoztál a gyilkolós résszel kapcsolatban!

– Mert a jarumi többet jelent számomra, mint a gathendiek.

Dagon kuncogva átölelte, és az ajtó felé fordult.

– Gyerünk, és nézzük meg, tudunk-e olyan tervet kidolgozni, amely nem fogja megfosztani Elianát a kedvenc csemegéjétől!

17. fejezet

Fordította: Szilvi

 

Eliana a légzsilipet bámulta, és küzdött a mocorgás iránti vágyával. A türelem soha nem volt az erős oldala. És az, hogy várni kellett, amíg az átkozott gathendiek elhelyezkednek a hajójuk mellett, és egy dokkolócsövet csatolnak a Ranasura egyik légzsilipéhez, ez egyszerűen megőrjítette.

– Mi tart ilyen sokáig? – fakadt ki a lány.

– Amikor összekapcsolódnak a dokkoló csövön keresztül, ki kell egyenlíteni a nyomáskülönbséget! – mormolta Dagon mellette.

Noha a gathendiek kompot is küldhettek volna, Dagon ehelyett arra utasította a Cebaunt, hogy dokkolva kapcsolódjon hozzájuk. Stratégiailag Eliana ezt okos lépésnek tartotta. Ahelyett, hogy egy erősen felfegyverzett komppal léptek volna be a Ranasurába, a gathendi katonáknak egy keskeny nyíláson keresztül kellett bejutniuk, ahol egyszerre csak ketten fértek át, bármilyen fegyvert is viseltek.

Eliana szétnézett maga körül. Maarev és még egy tucat katona sorakozott fel mögöttük. Mindannyian harci páncélt viseltek. Néhány tucatnyi még várakozott kicsit távolabb, az ablakok látószögén kívül.

Dagon azokra a férfiakra nézett.

– Sisakot fel! – parancsolta.

A nagyobbik csoport minden embere felvette a sisakját, majd megérintette annak oldalát. Egy átlátszó üvegszerű panel csúszott le elé, és buborékot képezett, amely eltakarta az arcukat. Szisszenés hallatszott, amikor csatlakozott a sisak többi részébe.

Dagon Elianára nézett. – Te is! Tudjuk, hogy a gathendiek nem fognak tisztességesen eljárni! Azt nem tudjuk, miért változtattak a taktikájukon, de még mindig vadásznak rád! – Megérintette a hátát. – Nem akarom, hogy ártson neked a tengonis vagy bármilyen más gáz, amit bevethetnek.

– Rendben! – válaszolta komoran. – Bár nem gondolom, hogy bármelyik gáz, amit rám dobnak, ártalmasabb lehet, mint Maarevé, miután megette a mamitwát.

A férfiak mind felnevettek.

Eliana lepillantott magára. A fekete, enyhén páncélozott egyenruha, amelyet Joral készített neki, csak kicsit volt lazább és nehézkesebb, mint a szokásos viselete. Habár ez nem változtatja a színét, és nem olvad egybe a környezetével, mint egy segoniai esetében, Joral biztosította, hogy védelmet nyújt számára, ha a gathendiek el akarnák gázosítani, vagy ha valami rosszul sülne el, és ismét az űrben találná magát. Ez a védelem azonban rövidebb ideig tartana ki, mint a lasarai űrruha.

És a robbantó lövését sem tudja kivédeni.

Dagon és a katonái viszont a teljes testüket elborító öltözéket viseltek, amit a férfi exo-páncélnak nevezett.

Elianának be kellett vallania, miközben a körülötte lévő férfiakat tanulmányozta, hogy páncéljuk miatt még a szokásosnál is veszélyesebbnek tűnnek. Elegáns és csillogó, mint valamiféle titánötvözet, visszaverte a kábítók és a robbantók lövéseit, és pokolian sok más fegyverét is. Valamint megnövelte az erejüket, lehetővé téve számukra, hogy magasabbra és távolabbra ugorjanak, és oxigénnel is ellátja őket, ha a hajó elveszítené a légkörét. A sisak, amelynek csak az első fele volt átlátszó, apró kamerákkal rendelkezett, amelyek segítségével mindent láttak maguk előtt és mögött. Ezenkívül lehetőséget biztosított az infravörös látásra, az éjszakai látásra, és volt rajta egy sisaklámpa is, ha az első kettő meghibásodna. A páncél többi része mindenféle pengét, robbantót és egyéb fegyvereket rejtett, amelyek készen álltak egy csuklómozdulatra kipattanni.

Eliana ezt nagyon menőnek tartotta, de könnyen látta magát, amint véletlenül lelő valakit, miközben lehajol, hogy megvakarja magát valahol, ahol viszket, ha ilyen páncélt viselne.

A katonák nagyobb csoportja elkezdett villódzni, majd eltűntek szem elől, kaméleonokként beleolvadva a háttérbe. Nyilvánvaló, hogy az exo-páncél – beleértve a sisakot is – ugyanazokkal a nano-színtestecskékkel volt átitatva, mint az egyenruhájuk, és reagáltak a bőrükben lévő speciális anyagra, lehetővé téve számukra, hogy tetszés szerint álcázzák magukat anélkül, hogy ledobnák a ruhájukat.

Dagon szeretett volna Eliana számára is exo-páncélt biztosítani, de a hajón egyik sem illett rá. Amikor azt javasolta neki, hogy legalább próbálja fel a legkisebb exo-páncélt, amit találtak, a lány megvétózta a javaslatot, tudva, hogy elveszik benne.

Nem akart semmit, ami lelassíthatja vagy kényelmetlenné teheti a mozgását. Nem akkor, amikor Ava és Ziv’ri testvérének élete volt a tét.

– Eliana? – mondta Dagon.

– Igen?

– Sisakot fel!

– Ó! Rendben! – Megnyomta a gombot, amelyre rámutatott a saját egyenruháján. A tarkójánál egy átlátszó buborék emelkedett ki a gallérból, és sziszegve haladt előre, hogy eltakarja a fejét. Ellentétben a férfiakéval, akiknek elöl átlátszó, hátul pedig titánszerű fém volt, az ő sisakja mindenütt átlátszó maradt. És megkönnyebbülve látta, hogy nem párásodott be, amikor lélegzett, így nem zavarta a látását.

– Ha valami rosszul sül el – mondta Dagon –, és az űrben találod magad, jövünk érted! – A tricepszére mutatott. – A páncélunkon vannak mikrorakéták, amelyek segítségével elnavigálhatunk hozzád és visszahozhatunk! A csizmánkon is van!

– A páncélodnak vannak rakétái? – ismételte a lány.

Bólintott.

Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon.

– Ez nagyon menő! – mondták körülötte a férfiak kórusban, majd folytatták: – Én is akarok egyet!

– Túl sokszor mondom, igaz? – nevetett fel a lány.

– Igen! – mondta Dagon, és mosolya kissé feszültté vált, miközben a kezét a lány hátáról a vállára emelte.

Eliana odanyúlt, és kesztyűtlen kezével megfogta a férfi páncélba bújtatott kezét.

– Ne aggódj! Sokáig vissza tudom tartani a lélegzetemet! – Néhány lépéssel arrébb húzódott, és kihúzta két katanáját a hátán lévő hüvelyből. – És ezekkel képes vagyok visszaverni a robbanást!

Arckifejezéseikből ítélve, egyik férfi sem hitte el ezt.

– Én is vagyok olyan erős, mint te az előkelő exo-páncélodban! Ne feledd, visszafogtam magam, amikor Maarev, Efren és Liden ellen harcoltam!

– Az vissza volt fogva? – motyogta az egyik férfi.

Vigyorogva átsétált az álcázott katonák mellé, akik nem voltak láthatók az ablakon keresztül.

Egy döndülés hallatszott.

Minden könnyedség elszállt, ahogy felgyorsult a pulzusa.

– Emlékezz a tervre! – intette Dagon.

Eliana bólintott. – Húzom a seggem Avához és Jak’rihoz, és megvédem őket, amíg te és a többiek megsemmisítitek a gathendieket! – Utálta, hogy kimarad az akció javából, de tudta, hogy ha nem ér el előbb Avához és Jak’rihoz, akkor a gathendiek vagy megölik őket, vagy alkualapként használják fel őket.

– Ne kockáztass feleslegesen, Eliana!

– Teszem, amit tennem kell! – fogadta meg a lány.

Csizmák dübörögtek a légzsilip csövében. Egy pillanattal később az ablakon beáradó fény elhalványult.

– CC – parancsolta Dagon –, nyisd ki a légzsilip 3. nyílását!

– Légzsilip 3. nyílása kinyitva, parancsnok – válaszolta a CC.

Egy újabb dörrenés hallatszott. A kerek fémnyílás kinyílt.

Eliana előreugrott. Olyan gyorsan haladt, hogy bárki, aki nézte, csak egy elmosódott mozdulatot vehetett észre, és egy enyhe szellő lebbenése kíséretében besiklott a nyílásba.

Mintegy tíz, gyíkszerű idegen várakozott a csőben, puhább hasukat páncél borította. És mindegyik már célzásra emelte a fegyverét, hogy lelője Dagont.

Feltámadó dühvel száguldott át közöttük, pengéivel felhasítva menet közben a páncéljukat és a bőrüket. Idegen nyelvű kiáltások hangzottak fel. A nehéz testek a padlóra zuhantak a háta mögött. Aztán kijutott a cső másik oldalán lévő nyíláson, és egy hangárba érkezett a gathendi hajón.

Több tucat hüllő katona várt rá.

Fény villant, ahogy elsütötték e-robbantóikat, válaszul társaik kiáltozására.

Eliana megpörgette a katanáit – amik be voltak vonva azzal a különleges mlathnonnal –, mint egy nagy sebességű propellert. A gyorsaságától összezavarodott hüllők, mivel nem látták tisztán, és nem maradt idejük a megfelelő célzásra, csak vakon lőttek a mellkasa magasságában. De Eliana minden lövést visszavert.

Mivel szokásos csatára számítottak, a gathendi katonák riadtan kiabáltak, amikor az embereik zuhanni kezdtek. Néhány lövés, amit visszavert a pengéjével, szerencsésen leterítette a feladót. Megfelelően sokan rángatóztak és zuhantak a padlóra, amikor megperzselődött lyukak jelentek meg páncéljukban.

– Ha! – hangzott fel Maarev hangja a kommunikátorból. – Megnyertem a fogadást! Mindenkit megölt a dokkolócsőben!

Elvigyorodott.

– Drek! – fakadt ki Efren. – Azokkal a kardokkal tényleg képes visszaverni a robbantást!

Eliana maradni akart, hogy segítsen a srácoknak, hogy leterítsenek minden undorító ellenséget, de oda kellett érnie Avához és Jak’rihoz, még mielőtt ezek a szemétládák rájönnek, hogy meg lettek támadva, és megpróbálnák megölni őket. Szóval a csukott ajtó felé indult, ami a hajó többi részéhez vezetett, és bízott abban, hogy Dagon és a srácok elbírnak a maradékkal.

– Gránát, Eliana! – figyelmeztette Dagon, akinek a hangja egy másodperccel hamarabb hangzott fel, mielőtt egy e-gránát elrepült a válla mellett.

Az ajtónak ütközve felrobbant.

Lángok, szikrák és forró levegő száguldott felé, de egyáltalán nem lassította le, amikor a gránát jelentős lyukat robbantott az ajtón.

– Kösz, bébi! – kiáltotta, miközben haladt tovább.

Valaki megköszörülte a torkát. – Most éppen bébinek hívta a parancsnokunkat?

– Fogd be! – vágott vissza Dagon.

A lány felnevetett. – Jobban tetszene, ha inkább cukorfalatnak hívnám?

– Srul, igen! – válaszolta Maarev kuncogva.

– Csak légy óvatos, és tartsd nyitva a kommunikációs vonalat, Eliana! – parancsolta Dagon.

A kommunikációs vonalának nyitva tartása nem okozhat problémát, mert fogalma sem volt arról, hogyan lehet bezárni, de egy kicsit zavartan visszaválaszolt. – Úgy lesz!

Hamarosan felfedezte, hogy a hajón nagyon sok katona van. Sokkal több, mint amire számított, figyelembe véve kisebb méretét. Nagy, gyíkszerű, részben páncélozott testek özönlöttek a folyosókra, miközben haladt előre afelé a hely felé, ahol Ziv’ri szerint megtalálja Avát.

Kardjai megvillantak, bár kissé kényelmetlen volt használni őket a szűk folyosón, de attól nem volt kevésbé halálos. Ordítások és fájdalomkiáltások hallatszottak fel mögötte, mint az autó riasztói.

Soha nem lassított, annak ellenére, hogy aggódott, hogy Dagon és emberei alulmaradhatnak a túlerővel szemben.

Néhány másodperc múlva beszáguldott a harmadlagos laboratóriumba... és üresen találta, ahogy a szomszédos cellákat is.

Káromkodva eltette a katanákat, és előhúzta a tőreit, és a másodlagos laboratóriumhoz indult.

Ez is üres volt, csakúgy, mint a szomszédjában lévő cellák.

Növekedett benne a szorongás, ahogy az elsődleges labor felé száguldott. Először azért ellenőrizte a többieket, mert Ziv’ri úgy vélte, hogy ezek a legvalószínűbb helyek, ahol megtalálhatja Avát. De biztosan ugyanoda költöztették, ahol Jak’ri volt.

Robbantások égettek lyukakat körülötte a falakban, miközben bukdácsolva haladt át a hatalmas testeken, mint egy alapvonalon védekező védő, aki mindent megtesz, hogy elérje a hátvédet. A pengéi megvillantak. Vér fröcskölt szét. A körülötte lévő gathendiek közül néhány megrázkódott, majd a földre zuhant, miközben saját embereik lőttek rájuk, próbálva eltalálni az elmosódott alakját.

Eliana nem hagyta, hogy bármi is lelassítsa.

Beszáguldott az elsődleges laboratóriumba, és hirtelen befékezett.

Fény villant. Eltalálta valami a vállát, ami úgy nézett ki, és úgy is érződött, mintha tűz lenne. Bár a könnyű páncél megakadályozta, hogy megégesse, egyáltalán nem enyhítette az ütést.

Káromkodva hátratántorodott. Fél tucat gathendi várta a laboratóriumban. Talán a foglyok őrei?

Mivel nem volt ideje körülnézni, felordított dühében, és rájuk támadt. Fény villant fel mellette. Eliana lebukott és meglendítette a pengéjét. Leszúrta az egyik embert, majd a másikat. Robbanások hallatszottak. Amikor a vér összefröcskölte a sisakját, és zavarta a kilátását, sietve leengedte. Amint megtette, füstöt érzett az orrában, és valamit, ami gyanúsan emlékeztetett az álló mocsárvízzel kevert izopropil-alkohol szagára.

Abban reménykedve, hogy nem ütközik a mennyezetbe, Eliana felugrott, átszaltózott az őrök feje fölött, és mögöttük ért földet. Tőrei átjárták az őrök vastag bőrét, mielőtt még visszafordulhattak volna, és fel tudták volna emelni a robbantóikat.

Pengéit nehezebb volt kihúzni a hátukon lévő vastagabb, zöld bőrből, mint a vámpírok hátából, ami sok időt vett el tőle.

Újabb robbantó lőtt ki mellette. Elhajolt a füle mellett elsüvítő forró energiától, fejbe vágta a támadóját, egy ívelt rúgással megszabadította fegyverétől, majd leütötte. A támadó csontja megrepedt, és ömleni kezdett a vére, ahogy hátratántorodott, és fájdalmasan felüvöltött.

Az utolsó őr is előreugrott és fellendítette a karját. Eliana is így tett, és végig húzta pengéjét az ellenfele puha torkán. Míg az térdre rogyott, a lány megfordult, és egy utolsó lendülettel kiütötte az utolsó férfit. Heves szívdobogással, zihálva nézett körül, miközben a támadója egy puffanással ért a padlóra.

Két gathendi állt földbe gyökerezve a szoba túloldalán, tágra nyílt szemekkel. Három műtőasztal, bilincsekkel felszerelve, üresen állt a szoba közepén. Nagyszámú, csúcstechnológiai orvosi műszer és gép volt a falakon és a munkalapokon.

Eszeveszett pillantást vetett a szomszédos cellákra.

Mindegyik üres volt. Nincs itt Ava. Sem Jak’ri.

Felbődültek a riasztók. Kiabálás, sortűz és robbanások zaja hallatszott a hajó más részeiből. De senki sem jött, hogy harcba szálljon vele. Mindazok, akik mellett elhaladt a folyosókon, a hangár felé siettek.

Tőrét a hüvelyekbe csúsztatva, újból elővette a katanáit.

A két gathendi tudós közül az alacsonyabbik odaugrott egy közeli pulthoz, hogy megnyomjon egy gombot. Eliana megütötte, és figyelmeztetően felmordult.

Az hátratántorodott és a másik mellé állt szorosan, miközben a második tudós dacosan nézett rá.

– Nem akartok most velem baszakodni! – figyelmeztette őket segonul. – Hol van Ava?

Az alacsonyabb – aki körülbelül 175 cm magas volt – aggódva nézett fel társára. Az, amelyik majd egy lábbal magasabb volt, mint Eliana, dacosan szorította össze vékony ajkait.

Katanáit pörgetve, fenyegetően lépett előre.

– Hol van Ava? – kiabálta. – Hol van a földi ember?

Az alacsonyabb ökölbe szorította karmos kezeit. A magasabbik vakkantott valamit gathendiül, amit a kis fülhallgató-fordítója nem volt hajlandó lefordítani, amit általában csak akkor tett, amikor nem tudta a fordítást, vagy ha bármelyik kimondott szó illetlen vagy valami hasonló gorombaság volt.

Kardját felemelve, elmosódottan mozdult előre, és elmetszette a magasabb gathendi nyakát.

Az alacsonyabb csak tátogott, miközben kollégája élettelenül zuhant a padlóra.

Eliana megmarkolta az álla alatt az ingjét. Felemelte a földről, és nem túl gyengéden a háta mögötti magas szekrényhez lökte.

– Hol van ő? – ordította.

A tudós megfogta a lány csuklóját és rugdalódzott a lábával. Amikor karmai beleszúródtak az alkar bőrébe, a nő áthelyezte a gathendi torka alá, elszorítva a levegő útját.

A szeme elkerekedett.

– Tartsd behúzva a karmaid, és válaszolj! Hol van ő?

Nehéz farok csapódott a hátának, mint egy kibaszott gumibot, és elakasztotta Eliana lélegzetét.

– A fenébe is! – Elfelejtette a farkukat. Szerencsére nem viselte azokat a tüskés fémgyűrűket. Bár megtántorodott, Eliana tartotta a gathendi torkát.

A farok ismét eltalálta, majd az egyik lába köré fonódott, és próbálta kirántani a lábát alóla.

Ha nem támasztotta volna meg magát és nem lett volna erősebb az átlagembernél, akkor ez sikerült is volna.

Morogva elengedte.

A gathendi szeme elkerekedett, amikor lezuhant a földre és egyik térdére esett.

Mielőtt még felállhatott volna, Eliana kiszabadította a lábát, és a katana pengéjét beledöfte a vastag farokba... és az alatta lévő padlóba.

A tudós felsikoltott fájdalmában, és összegömbölyödött a fedélzeten.

– Mondtam, hogy ne baszakodj velem! – vicsorgott, és tenyerébe vette a tőrét.

– Eliana? – hívta Dagon, aggodalommal a hangjában. A küzdelem hangjait átvitte a kommunikációs vonal.

– Ava nincs itt! – mondta, miközben emelkedett benne a pánik, és egyre gyorsabban beszélt. – Megnéztem mind a három laboratóriumot! Nincs egyikben sem, sem a környező cellákban! Jak’ri sincs itt! És ez a seggfej nem működik együtt!

– Milyen seggfej?

– Az egyik tudós!

Nyál repült a tudós szájából, ahogy morogva káromkodott, majd mindkét kezét a katana markolata köré fonta. Több kemény rándítással sem sikerült megmozdítania. Mindössze két-három próbálkozás után feladta, és fájdalmasan felnyögve ismét megfogta a farkát.

– Itt hagyom őt, hogy később kikérdezhesd! Mennem kell, átkutatni a hajó többi részét!

– Várj meg, amíg csatlakozhatok hozzád! Most indulok feléd!

Megrázta a fejét, és a tőrét lecserélte a shoto kardokra.

– Nincs rá idő! Ha úgy gondolják, hogy elveszítik a csatát...

– El fogják!

– ...akkor lehet, hogy megpróbálnak elmenekülni vele! Találkozunk valahol félúton!

Anélkül, hogy megvárta volna a válaszát, Eliana felemelte sisakját, és kilépett a laboratóriumból.

 

 

Dagon káromkodva nyomult előre a folyosón. Mögötte a hangár biztonságos volt, az ellenségből mindenki vagy súlyosan megsérült, vagy meghalt. De ebben a hajóban rengeteg gathendi katona volt beosztva, páncéljának álcázását pedig elég sok helyen megsértették, hogy az ellenfelei számára csak részlegesen maradt láthatatlan.

Ahogy haladt előre, osdulium puskájával egyik gathendit a másik után szedte le. Efren és Liden mellette haladva lőttek O-puskájukkal. Néhányan mögöttük, védték a hátukat.

– Maarev, jelentést! – parancsolta Dagon, amikor egy kereszteződéshez értek.

– A másodlagos hangárban méretes kontingenssel találkoztunk! – mondta barátja, miközben lövöldözés, morgás, üvöltések és fájdalomkiáltások hallatszottak a kommunikációs vonalán keresztül.

– Szükséged van további csapatokra?

– Nem! Itt hamarosan befejezzük, és biztosítjuk!

Dagon az áttetsző térképre pillantott, amely sisakjának jobb oldalán világított. Egy piros pont mozgott, gyors elindulásokkal és hirtelen megállásokkal jelezve Eliana helyét. Valahányszor a pont megállt, morgolódás és földi káromkodás hangzott fel a fülében. Azután a hang megszűnik, és a pont kissé eltávolodik.

A hajó másik oldalán volt. Túl messze ahhoz, hogy gyorsan elérhesse, ha nagy számban támadnak rá, vagy ha könnyűsúlyú páncélja elég kárt szenved ahhoz, hogy képtelen legyen megvédeni a robbantó-lövésektől.

Dagon felemelte a kezét, hogy megállítsa emberei előrehaladását. Földre zuhant gathendiek zárták el előttük az utat. De gyanította, hogy még több lapul azon folyosón, amely ezt keresztezte.

Elengedte az O-puskáját, hagyta, hogy lógjon a mellkasát keresztező hevederről, miközben egy Bex-7-et vett elő az egyik combjához rögzített tasakból. A kerek fegyver nagyjából akkora volt, mint a tenyere, és vibrálni kezdett, amint aktiválta. Zöld kör világította meg a felületét, ami egy apró képernyőt tárt fel. Néhány koppintás, és Dagon Liden felé biccentett.

Liden is gyorsan beprogramozta a Bex-7-et. Aztán mindketten a levegőbe dobták a sajátjukat.

A kis kábító gránátok egy pillanatig csak lebegtek. Aztán mindegyik befordult a kereszteződés sarkánál, és eltűntek, egymástól ellenkező irányban.

A figyelmeztető kiáltások elárulták a leselkedő gathendieket. Azután erős fény villant a folyosókon.

Dagon hunyorított, és előkészítette a puskáját.

A fény elhomályosult.

A testek a padlóra zuhantak.

Némán jelezve embereinek, előrelépett. A kereszteződésben jobbra fordult, míg Liden balra. Két-két férfi kísérte Dagont és Lident. A többiek a kereszteződésben maradtak, hogy szemmel tartsák a folyosót és fedezzék a hátukat.

Ránézésre Dagon nyolc gathendit számolt ezen az oldalon.

– Figyeljetek a földi emberre és a Purvelire! – emlékeztette halkan az embereit. – Nem voltak a laborokban!

Csak ezért használt Bex-7 kábítót az e-gránát helyett. Nem akarta akaratlanul is megölni azokat az embereket, akiket meg akart menteni.

Robbantó lövés dördült a fő folyosón.

– Továbbiak jönnek felénk! – motyogta Efren a háta mögött.

Dagon már éppen kezdett visszafordulni oda, ahonnan jött, amikor három gathendi jelent meg a túlsó sarkon. Dagon rövid, éles sorozatokkal sütötte el az O-puskáját.

Liden ugyanezt tette.

Egy kéz ragadta meg Dagon bokáját és megrántotta.

Káromkodva tántorodott meg, de sikerült talpon maradnia. A gathendi, aki megúszta a kábítást (valószínűleg azzal, hogy az egyik katonatársa mögött bújt el), felállt.

Dagon továbbra is a folyosó végét lőtte a puskájával, közben kiegyenesítette szabad karját, és megpöccintette a csuklóját. Az ezt védő páncél lánccá nyúlt ki, ami lecsúszott az ujjaira. A végén átalakult egy kemény fémgolyóvá, aminek felületén éles tüskék emelkedtek ki. Másodpercekkel később, Dagon meglendítette a kezét.

A gömb becsapódott a gathendi mellkasába, tüskéi elég hosszúak voltak ahhoz, hogy áthatolhassanak a páncélzaton és a húsába mélyedjenek. A gathendi dühében és fájdalmában felordított. Dagon megrántotta a láncot. A tüskés gömb felvillant, és egy akkora energialöketet bocsájtott ki, ami cselekvésképtelenné tette a gathendit.

A gathendi hangja elakadt. A teste megrándult és megmerevedett. Dagon a haladékot arra használta, hogy jobban célba vegye a folyosó végén lévő ellenségeket.

Liden segítségével mindegyiket elpusztították.

Készenlétben tartva a puskáját, Dagon elengedte a láncot. A fény kialudt benne. A tüskék visszahúzódtak a labdába. Azután a gathendi szeme kifordult, és eszméletlenül rogyott a padlóra.

Dagon csuklójának egy mozdulatával visszahúzta a láncot és a gömböt az alkarját védő pajzsba. Miután ellenőrizte, hogy minden ellenfele elesett, és hogy Ava és Jak’ri nincs köztük, Dagon csatlakozott a többiekhez a kereszteződésben.

– Van valamilyen jele a foglyoknak?

Efren megrázta a fejét. – Mind gathendi!

Dagon a fejével biccentve adott jelet embereinek a tovább haladásra, útközben további ellenségeket kiütve, és elhatározta, hogy a lehető leggyorsabban eléri Elianát, miközben elsöpri a gathendieket. A katonák száma, akikkel továbbra is találkoztak, megdöbbentette. Ez lehetett az a hajó, amely elpusztította a Kandovart? Vajon arra készültek a gathendiek, hogy átfogó háborút indítanak a lasaraiakkal? Vagy a kutatás, amit a tudósok a Cebaun fedélzetén végeztek, olyan fontos volt, hogy a gathendiek szigorúan biztonságban akarták tartani, hogy ne kerüljön a Szövetség kezébe?

– Dagon parancsnok! – szólalt meg egy hang a komm-vonalán. – Kewan jelentése! Biztosítottuk a hidat!

– Kiváló! Nézzetek utána, hátha megtaláljátok Avát és Jak’rit! Eliana azt mondta, hogy nem voltak a laborokban!

– Igen, Uram!

Senki sem ismerte annyira az idegen technikákat, mint a fiatal technológiai tiszt. Ha bármilyen feljegyzés létezik a két fogolyról – bármi, ami jelezheti, hogy hol vannak most, élnek vagy halottak, milyen kísérleteket végeztek velük –, Kewan megtalálja.

Az Eliana helyzetét jelző piros pont egyre közelebb került. Egyre gyakrabban állt meg, amikor a Dagon és emberei elől menekülő, vagy a laboratóriumokat védő, vagy a hajót elhagyni próbáló gathendiekbe futott. Mindkét hangár elfoglalásával, a gathendiek egyetlen menekülési lehetősége az a néhány kapszula volt, amivel a hajó rendelkezett.

Dagon felgyorsította lépteit. Minél tovább tartott Eliana megtalálása, annál jobban nőtt a félelme a biztonsága miatt. Csak egy szerencsés lövés kell egy robbantóval...

Egyre jobban feldühítette minden egyes csoportja a gathendieknek, akikkel találkozott, mivel a sürgető érzés mihamarabb tovább akarta vinni. Már legszívesebben futni kezdett volna, de nem kockáztathatta emberei biztonságát azzal, hogy elhamarkodottan viselkedik.

Kewan hirtelen felkáromkodott.

– Jelents, Kewan! – parancsolta Dagon, amikor még két gathendit lelőtt, és egy harmadikra rá​​lendítette a láncos gömbjét.

– Még nem találtam meg a foglyokat, de megtaláltam Elianát! – mondta feszült hangon. – Megsérült! És hamarosan... Drek!

 

 

Eliana hallotta, ahogy Kewan valamit magyaráz Dagonnak, de nem fogta fel elég gyorsan a szavait. Átkutatta a hajó ezen oldalát, és még mindig nem találta meg Avát. Biztosan mozgásban tartják, és próbálnak elmenekülni vele, vagy...

Beszáguldott a következő kanyarba. A szeme elkerekedett.

Egy tucatnyi hatalmas testű gathendi állt szemben vele.

– Basszus!

Az elöl álló három elsütötte a fegyverét, amelyek elég nagynak tűntek ahhoz, hogy leszedjenek egy rohadt vadászgépet. Hűha! Biztonságos egyáltalán elsütni a hajón?

Még mindig előre száguldva lehajolt, és csúszni kezdett feléjük, mint egy baseball játékos. Fényes villanások száguldottak el fölötte, olyan közel, hogy érezte a hőséget, mielőtt a csizmája belecsapódott két gathendi lábába, és lesodorta őket a lábukról. A végtagok kusza hálójába kerülve próbálta elkerülni a farkakat, miközben shoto kardjával csapkodott mindent, amit csak elért.

– Eliana? – hívta Dagon a komm-vonalon keresztül.

Egy gathendi oldalba rúgta, miközben próbált talpra állt.

– Oomph! Kicsit elfoglalt vagyok! – morogta, és elkapott egy fényes tüskéket viselő farkat. Nem tartotta valószínűnek, hogy ezek a katonák csak úgy, ok nélkül lebzselnek a menekülési kapszulák közelében. Tehát vagy segítenek néhány emberüknek elmenekülni a foglyokkal, vagy ők maguk akarnak elmenekülni.

Nos, nem, ha rajta múlik!

– Efren, Liden, utánam! – rendelte el Dagon komoran a komm-vonalban.

Az elmúlt években a vámpírok sokszor többedmagukkal támadták meg Elianát. De közülük kevesen voltak kiképzett katonák, és egyiküknek sem volt olyan a bőre, amit nehéz átütni a pengével. Vagy volt olyan farka, amivel faltörő kosként üthetett, leütve őt a lábáról, vagy felnyársalva.

Mivel Eliana közöttük volt, a gathendiek nem tudtak lőni a fegyvereikkel anélkül, hogy egymást le ne lőtték volna. Nem érezték fenyegetőnek a középen lévő alacsony embert, hogy megkockáztassák, mert mindannyian ledobták a robbantóikat és kihúzták a pengéiket.

Diadal töltötte el. Annyira jól érezte magát.

A vámpírok többsége is így támadt rá otthon. Természetfeletti sebességének minden cseppjét kihasználva, többszörös sebet ejtett mindegyiken, pörgött és rúgott, egyeseket lefegyverzett, másokat megszúrt. Egy gathendi elesett. Aztán egy második. Majd egy harmadik.

Egy farok csapódott a csípőjébe, a köré tekert tüskék kilyukasztották a védőruháját, és beleszúródtak a testébe. Káromkodva forgott, lendített és szúrt teljes erejéből. A csapást kiváltó gathendi üvöltve tántorodott hátrafelé, a farka nélkül. De az átkozott tüskék ott maradtak a testébe ágyazódva, a nehéz farok minden alkalommal visszatartotta, amikor megmozdult.

Még egy párszor át kellett cikáznia a gathendiek között, tovább szabdalva őket, mire sikerült megszabadulnia a tüskéktől. Egy gathendi felvette vele a harcot, és sikerült padlóra vinnie, a már eddig legyőzöttek közé. Ennek a vastag bőre pokolian többet nyomott, mert rohadtul nehéz volt. Morogva próbálta a nagy seggfej összemorzsolni, de a lány felhúzta a lábát közöttük, mindkét lábát a hasának támasztotta, és erősen meglökte.

A gathendi szeme tágra nyílt, amikor felrepült, belecsapódott a plafonba, és azt keresztülszakítva a felettük lévő szintre érkezett.

Nyilvánvaló, hogy ennek a hajónak a mennyezete nem fém volt, mint a Ranasuran.

Míg a többi ellenfele szájtátva meredt a lyukra, Eliana talpra állt, és fellendítette a lábát. Még kettő elesett a pengéi által, mire a gathendiek újra csoportosultak és támadásba lendültek. Amikor egy másik farok csapódott a hátába, megpördült, azzal a szándékkal, hogy levágja.

Robbantó fénye világította meg hirtelen a folyosót, annyira, hogy szinte elvakította.

A körülötte levő termetes gyíkemberek megrándultak, amikor az égések és a lyukak megjelentek a páncéljukban és kemény bőrükön.

Eliana az új fenyegetés felé fordult, és kardjait védekezőn maga elé lendítette.

A robbantó lövések abbamaradtak.

Minden gathendi a földre zuhant.

Egyetlen lövés sem érte Elianát.

Leengedte kardját.

Néhány lábnyira tőle, vörös és fekete foltok lebegtek a levegőben. Aztán Dagon, Efren és Liden villódzva bukkant elő. További férfiak jelentek meg mögöttük, fényes páncéljukon mostanra már perzselések és kifröccsent vér rontotta az álcázást.

Basszus, jól néztek ki.

Elvigyorodott, és megérintette a gombot, ami visszahúzta a sisakját.

– Kiváló időzítés!

Dagon megcsóválta a fejét, miközben ő is felemelte a sisakján az üveget.

– Mondtam, hogy várj meg!

Tüzes fájdalmat érzett a csípőjében, amikor átlépett a gathendiek fölött. A háta is zsibogott.

– Az én módszeremmel szórakoztatóbb volt!

A férfiak közül többen felkuncogtak.

Dagon nem. A homlokát ráncolta, miközben figyelte, ahogy a lány sántikál felé.

– Emellett... – intett Eliana az elesett idegenekre – ... azt hiszem, ezek a fickók a menekülési kapszulák felé tartottak. És esélytelen volt, hogy hagyjam őket távozni! – Szédüléshullám tört rá. Shoto kardját eltéve, előhúzta az utolsó katanáját, és észrevétlenül a földre tette a hegyét, hogy segítsen megtartani az egyensúlyát.

Nem sok vért vesztett a csetepatékban. Amennyire tudta, csak a csípőjén sérült meg komolyabban, a hátára kapott egy ütést és néhány vágás volt rajta a gathendi pengéktől, amiket nem tudott kikerülni. Miért érezte magát ilyen lebegőnek?

Dagon bezárta a távolságot közöttük, a homlokán elmélyültek a ráncok.

– Megsérültél!

A nő megvonta a vállát, nem akarta, hogy a férfi aggódjon.

– Volt már rosszabb is! – Legalább ez a csata most nem járt törött csontokkal.

– De lehet, hogy rábeszélem Joralt, hogy készítsen nekem is ilyen menő exo-páncélt a jövőbeli csatákra. – Remélhetőleg nem fogja korlátozni a mozgásában és nem akadályozza túlzottan a kivételes sebességét.

– Már dolgozik rajta! – Dagon hideg, kesztyűs kezét a lány arcára tette.

– Tényleg? – mosolyodott el, és felbolydította a várakozás. Ha lenne valamiféle módszer, hogy Joral rávegye az ő páncélját is az álcázásra, ahogy az a segoniaiakon működik, megállíthatatlan lenne.

Hirtelen egész teste kipirult a melegtől. Könnyű páncélja alatt a bőrét kiverte a hideg verejték. Hányinger emelkedett benne.

Megtántorodott.

– Ó basszus!

Dagon arcán megjelent a riadalom, és elkapta a karjánál, hogy megtámassza.

– Eliana!?

– Valami... – A nyelvét vastagnak érezte. A szavai... Összefolytak a szavai?

– Valami nincs rendben! – sikerült kimondania zsibbadt ajkaival. Térdei összerogytak alatta.

Dagon megfogta. – Eliana?

Megpróbált beszélni, de nem tudott.

– Orvost! – kiáltotta Dagon, amikor a lány elájult.